Küzdjünk a magyar kultúráért, szülőföldünk megőrzéséért, autonómiánkért
Emlékhelyet állítottak a csíki világháborús hősöknek. Az új csíkszeredai emlékművet várhatóan az októberi Millenniumi templombúcsú előtt leplezik le. Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, plébános, aki különböző forrásokból 105 világháborús hős nevét gyűjtötte össze, kiemelte, hogy nem új keletű az ötlet, hiszen a ’20-as években gyűjtést rendeztek a helyi fiatalok, de a pénz eltűnt.
Plébános atya az emlékhely ötletgazdája. Vannak-e arról adatok, hogy Csík területén mennyi magyar katona esett el az első világháborúban? Tanulmányozta ezt valaki?
– Tíz évvel ezelőtt kezdtem foglalkozni nemcsak az első, hanem a második világháborúban elesett csíkszeredai katonáink névsorának összeállításával is. Először a budapesti Hadtörténeti Intézetet kerestem föl, ahonnan kaptam egy összesítést arról, kik estek el a csíkszeredaiak közül a két világégés során, valamint azt is, hogy a helyi temetőben kik nyugszanak, honnan származtak a katonák, vagyis amit akkor szükséges volt följegyezni. Segített a cél elérésében a Bécsi Hadtörténeti Intézet is. Azt, hogy pontosan mennyien estek el Csíkban, még nem gyűjtötték össze. A gyűjtésben az indított el, hogy Csíkszereda peremfalvi templomaiban emléktáblát, vagy temetőiben emlékjelet állítottak a hősöknek. Ilyen kezdeményezés Csíkszeredában is elindult, mégpedig 1929-ben. Egy újságban felhívták a lakosságot az emlékhely felállítására és gyűjtési akciót indítottak el. A felhívásra a csíki polgári ifjak jelezték, hogy ők már néhány éve gyűjtenek és 22 ezer lej már rendelkezésükre áll, amit azonnal föl is ajánlottak a Csíki Lapok szerkesztőségének, s ahogy akkor nevezték, a szoborbizottságnak. Akkor 60 hősi halottról írtak. Sajnos nevüket nem közölték le a lapban. Ezért nem tudjuk, kik voltak ők. Az tény, hogy gróf székhelyi Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök rögtön az I. világháború kitörése után körlevelet adott ki, amelyben arra kérte a plébánosokat, hogy jegyezzék föl a hősi halált halt katonák nevét, és örökítsék meg valamilyen formában nevüket. Ezt legtöbben a trianoni békediktátum után a templomokban, márványtáblákon örökítették meg. Így tettek például Zsögödön, emlékjelet állítottak Csíksomlyón, Csobotfalván, később Csíktapolcán, de Csíkszeredában ez elmaradt. A Csíki Lapok 1929-es október 20-ai felhívásából idézek: „állítsunk emléket a világháborúban elesett csíkszeredai hősöknek. Tizenegy esztendeje elültek a háborús borzalmak. A lövészárkok életben maradt vakondjai hazatértek… Azóta minden város, de a legutolsó község is kötelességszerűen megörökítette azok emlékét, akik a szoros közösségből örökre eltávoztak. A véres idők élő áldozatai örök emléket állítottak mindenütt a szerencsésebb hősi halottaknak. Csíkszeredában ez idáig nem történt semmi kezdeményezés, sem egy emlékoszlop, sem a templom falában kevés költséggel elhelyezhető márványtábla nincs, ami az utókornak örökre hátrahagyná a mi kis városunk hősi halottjainak emlékét. Kötelességszerűen tesszük meg ezt az észrevételt, és a Csíki Lapok mai számával önkéntes társadalmi gyűjtést indít a város falai között felállítandó „hősök emlékének” alapjára. Kérjük városunk jótékony egyesületeit, testületeit, bankjait, kérjük egész társadalmunkat, hogy adományaikkal járuljanak hozzá e szép cél megvalósításához. Gyűjtésünk eredményét minden számunkban nyilvánosan nyugtázzuk, s azt bankszerűleg kezeljük mindaddig, míg a megfelelő alap rendelkezésre nem áll… Kérjük városunk lakosságát, hogy a munkálatok előkészítése céljából mindenki közölje lapunk szerkesztőségével azoknak a hősi halottaknak nevét, akiknek emléke városunk kegyeletére és megörökítésére vár. Hiszünk társadalmunk megértő áldozatosságában. Hiszünk a kegyeletérzés teremtő erejében, hiszünk abban, hogy kisvárosunknak a nagy világégésben megsemmisült vitéz fiai örök életet nyernek a hálás utókor emlékezetében. Az 1929. november 17-ei számban ezt közlik: „most arról kell beszámolnunk, hogy felhívásunk minden szándék nélkül, magára maradt.” Ez megrendítette az olvasókat. A csíkszeredai polgári ifjúság is bekapcsolódott a gyűjtésbe és 22 ezer lejt nyomban felajánlott. Erről a Csíki Lapok 1929. november 24-ei számában megjelent a következő: „múlt héten tudomásunkra jutott, hogy a csíkszeredai polgári ifjúság évekkel ezelőtt mozgalmat indított a csíkszeredai hősök megörökítésének céljából. A hősök emléknek alapjára már 22 ezer lej össze is gyűlt, amely összeg hiánytalanul rendelkezésre áll, és mint külön alap kezeltetik. Ennek az alapnak a növekedésére Csíkszereda város ifjúsága már most tervbe vette, hogy a farsangon még egy nagyszabású táncmulatságot rendez, majd a cél közvetlen megvalósítása előtt megkeresi a vármegyét és a városi tanácsot, hogy hozzájáruljon ehhez a kegyeletes emlékmű elkészítéséhez. Kérjük városunk társadalmát, hogy a cél iránt tartsa meg áldozatosságát, és fogadja szívesen mindazon törekvéseket, amely városunk ifjúsága részéről később ezen irányban megnyilvánul. Lapunk nyilvánosságát mindenkor készséggel nyitva tartjuk azok számára, akik filléreikkel hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy városunk között méltó emléket kapjon 60 hősi halottunk.” „A hősök emlékoszlopára rendezett csíkszeredai polgárbál elszámolása. Csíkszereda város polgári ifjúsága által folyó év február 1-jén a hősök emlékoszlopának alapjára rendezett bálnak, a nemes célra történt önkéntes adományokkal együtt a tiszta jövedelme 48 289 lej, amely összeg az Agrár Bank csíkszeredai fiókjában elhelyeztetett. Az ezen alkalomból történt adományokat legközelebbi számunkban nyilvánosan is nyugtázzuk” – olvassuk a Csíki Lapok 1930. február 23-ai számában. Ezután felhívást tettek közzé a II. világháborúban hősi halált halt csíkszeredai katonák hozzátartozóihoz: „a hősök emlékoszlopának bizottsága ezúton kéri a világháborúban hősi halált halt csíkszeredai katonák hozzátartozóit, hogy az elhalt hősök személyi adatait az emlékművön leendő megörökítése céljából írásban jelentsék be Élthes Károly szoborbizottsági elnöknél, (Csíkszereda, Borvíz utca 18. sz.) legkésőbb június hó 15-ig. Bejelentendő a hősi halott pontos neve, rangja, családi állapota, elhalálozásának helye és ideje, az ezred melyhez bevonult és melynek kötelékében hősi halált halt.” (1930. május 3.) A csíkszeredai hősi emléket a tavaszon felállítják. „A művészi kivitelű emlékművet Tompa Sándor marosvásárhelyi szobrászművész készítette s azt a vasút felé vezető sugárúton, a Csibi Károly tér irányában helyezik el. Az emlék leleplezése előtt ismételten felhívjuk a világháborúban hősi halált halt csíkszeredai katonák hozzátartozóit, hogy Hőseink személyi adatait sürgősen jelentsék be Élthes Károly, Csíkszereda címén.” (1930. december 25.) Ettől kezdve nincsenek tudósítások; a világháborús emlékművet nem állították föl.
Mi történt a befolyt összeggel?
– Ezt sajnos nem tudjuk. A levéltárban kutatunk utána, fáradozunk azon, hogy ezt kiderítsük. Azt is tudjuk, hogy 1944. augusztus 23-án, amikor Románia átállt az oroszok oldalára, utána innen elmenekítették a levéltárat és Zalaegerszegen, a vasútállomáson bombatalálat érte és megsemmisült. Érdeklődtünk, de az idősek sem tudják, hogy mi történt a szoborállítással és az arra befolyt összeggel. A II. világháború után hatalomra kerültek a kommunisták, és a román nacionalizmus a magyar emlékezet minden csíráját igyekezett elfojtani.
S jött az úgynevezett rendszerváltás.
– Akkor a templomépítésen volt a hangsúly. 2004-ben újra indítottam az Egyházközségi Apostol plébániai értesítőt, és ezáltal 2007-ben felhívást tettem közzé, elsősorban városunk lakóihoz, hívekhez, hogy állítsunk emlékjelet hősi halottainknak. Örömmel fogadták. Ekkor felkerestem a budai Hadtörténeti Intézetet, tanulmányoztam a plébánia Historia Domusát, olvastam a háború alatt megjelent újságok cikkeit, az Egyháztanács és az Oltáregylet jegyzőkönyveit, mert azokban megörökítették, hogy kiknek a hozzátartói estek el a háborúban. A bécsi Hadtörténeti Intézettől is kimutatást kaptam. Nevek és adatok közlésével a hívek is segítségemre voltak. Ezek felhasználásával állítottam össze a névsort. Tudom, hogy hiányos a lista, mert a napokban is még egy névvel kellett kiegészítenem. Ugyanis kegyeleti zarándokútra mentünk a Történelmi Vitézi Rend tagjaival a galíciai harcmezőkre. A limanowa melletti Luzna temetőjében fogadott bennünket a polgármester, a plébános és a temetőért felelős vezető. Amikor megtudták, hogy Csíkszeredából vagyunk, akkor két honvédsírhoz is elvezettek. Az egyik valóban csíkszeredai volt, akiről nem tudtunk, így utólag az ő nevét is felvéssük az emlékműre. A temetőben közös szentmisét tartottunk az életüket áldozó katonákért. Mert a temetőben már nincs ellenség; a példás kötelességteljesítéssel harcolók a halálban békét kötöttek egymással. Ha már eleget tettek kötelességüknek, hősnek kijáró tiszteletet érdemelnek. Kunok? Palócok? Székelyek voltak? / Most már oly mindegy! Hősök és holtak… (Gábor Andor: Galícia) Kegyeleti utunkat ezzel zártuk: Hiszen glóriás a fejük, / S a béke jön vissza velük. (…) S ezt látva Isten az égben, / Erős fogadás tesz a szívében: / Hogy a sátánt a poklába visszazárja / S nem szabadítja többet a világra. (Móra Ferenc: Az lesz csak a nap) Az I. világháborúban elesett 60 hősi halott helyett összesen csak 39-nek a nevét tudtam összegyűjteni, a többire a feledés homálya borult. A II. világháborúban 66 személyről van biztos adatom, így összesen 105 név lesz olvasható az emlékművön. Akinek tudtuk a rangját, azt is odavésettük, illetve azok születési és elhalálozási évét és helyét. Előfordult, hogy hőseink hozzátartozói is mind meghaltak, így a szomszédok jelentették be a hősi halottat.
Most is közadakozásból állították fel az emlékoszlopot?
– Plébániánk szoborbizottságot hozott létre és Makovecz Imre tanítványa, Bogos Ernő műépítész készítette el a tervet, amelyre pályázatot hirdettünk. Az emlékművet Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragómester készítette el és állította fel. A homokkőből készült emlékmű négy és fél méter magas. Az emlékmű felállításához a Szent Kereszt Plébánián kívül az önkormányzat is hozzájárult. Az obeliszk üzenete: „Emlékezzetek és küzdjetek azért, amiért mi életünket áldoztuk!”
Mit értsünk a küzdelem alatt?
– Küzdjünk a családért, megmaradásunkért, a magyar kultúráért, szülőföldünk megőrzéséért, életünk kibontakozásáért, önrendelkezésünkért, autonómiánkért.
Medveczky Attila
