„Székelykaput a csíkomlyói Dévai Szent Ferenc Alapítványnak!” – ezzel a céllal írt pályázatot Gábor Balázs homoródszentpáli székelyfaragó a magyarországi Nemzeti Kulturális Alaphoz, melyet pozitív elbírálásban részesítettek. Pályázata elkészítésében az Artera Alapítvány segített. Így sikerült elkészíteni a székelykaput a csíksomlyói Dévai Szent Ferenc Alapítvány háza elé. Az avatóra április 29-én, vasárnap került sor.

Honnan jött az ötlet, hogy az alapítvány számára székelykaput készítsen?

–Az Artera Alapítvány által kerültem kapcsolatba Böjte Csaba ferences atyával. Az alapítvány akkor vetette föl a székelykapu ötletét. Ez után megpályáztuk a Nemzeti Kulturális Alapnál a székelykaput, és 300 ezer forintot kértünk tőlük. Hála Istennek ennyit is adományoztak nekünk.

Megkapta a „civitas invicta”, a „leghősiesebb város" címet igazoló okiratot Szigetvár: a tavaly őszi parlamenti döntést írásba foglaló díszes dokumentumot Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta át Kolovics János fideszes polgármesternek a baranyai városban rendezett ünnepségen.

Ezt az elismerést az 1566-os szigetvári hősi küzdelemért kapta a város?

– Az Országgyűlés 2011. október 17-én hozott határozatában adományozta Szigetvárnak a „leghősiesebb város" címet, tisztelegve a település egykori lakói és védői előtt a török ostrom során tanúsított bátor helytállásukért.

A híres hazai borvidékeket, a borospincék sajátosságait mutatja be a Budafoki Borváros, amelynek avatóünnepségét április 19-én tartották. A Borvárosról, a XXII. kerületi fejlesztésekről Szabolcs Attilát, Budafok-Tétény polgármesterét kérdezem.

Igaz, hogy egy közel évtizedes álom valósult most meg Budafokon?

–Így van, mert Budafokon is régi probléma az óriási, közel 100 km-re becsült pincerendszer hasznosítása. Ebből 20-25 km-t most is borászok használnak, több helyen gombát termesztenek, de sok pince üresen áll. A Záborszky-pincészet tulajdonosának, Békési Imrének régi vágya egy földalatti borskanzen létrehozása. Ezért vett meg a német tulajdonú Törley Kft-től, a hajdani Hungarovintől, egy pincerendszert. Az egyik pinceágat korábban felújították, s benne rendezvényeket tartottak, képzőművészeti kiállításokat rendeztek. Három évvel ezelőtt jelent meg egy olyan EU-s pályázat, ami esélyt jelentett a megvalósításhoz. Ez a pályázat önkormányzati részvételt is igényelt, s így mikor felkeresett engem Békési úr, megállapodtunk abban, hogy önkormányzati részről a Borváros projekt megvalósításáért – mivel a borkultúra és az idegenforgalom is a kultúra része – az önkormányzat által alapított Képző- és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért lesz a felelős. Az alapítvány tehát gesztorként szerepelt, de a költségeket a tulajdonos állta. Így sikerült kb. 300 milliós összeget elnyerni, aminek segítségével megépítették a Borvárost. Április 19-ére elkészültek az építészeti munkák, jelenleg „csinosítják” a helyszínt, ami május végén a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit.

Új egészségügyi központ nyílt áprilisban a Hajdú-Bihar megyei Mikepércsen. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megnyitó beszédében azt mondta: a kormány elkötelezett az egészségügy, azon belül az alapellátás fejlesztése iránt.

Mely intézmények, egészségügyi ellátások működnek majd az egészségügyi központban? – kérdezem Tímár Zoltánt, Mikepércs polgármesterét.

–Az új egészségügyi központ terve nagyon régre nyúlik vissza. Árpád-kori településünkön elmúlt időszakban 3400-ról 4600 fölé nőtt a lakosság lélekszáma, mert nagyon jelentős a kiköltözés. Helyzetünk hasonló a fővárosi agglomeráció településeivel. Mikepércs Debrecentől 4 km-re fekszik, így értelemszerű, hogy kiköltöznek hozzánk. Főleg polgári értékrenddel bíró, kisgyermekes családok választják településünket. A megnövekedett lélekszám pedig új egészségügyi intézményt követel meg. Mindeddig egy régi szolgálati lakással egybekötött családi házban működött a rendelőnk. Az ÁNTSZ úgy döntött, hogy el kell költöznie a rendelőnek, így került az ideiglenesen az általános iskolánk egyik szolgálati lakásából kialakított helyiségébe. Az újegészségügyi központba két körzeti orvosi rendelő és az iskolai orvosi rendelő költözött. Ezen kívül itt működik majd a település védőnői, szociális étkeztetési és házi segítségnyújtási szolgáltatási központja, az új betegirányítási rendszer, továbbá egy gyógyászati szakbolt is. A diszpécseri rendszer előnye, hogy számítógépen keresztül időpontot lehet kérni az adott egészségügyi szolgáltatásra, tehát nem kell várakoznia. Csak ennek a rendszernek kiépítése 2,5 millió forintba került.

Április 16-án tizenkét, a magyar élelmiszerpiacban érdekelt szervezet alapította meg Magyar Gasztro Térkép Klasztert. Az egyesülés céljairól, az élelmiszerpiac jelenlegi helyzetéről Orsolyák Zoltánt, a Magyar Gasztro Térkép Klaszter elnökét, és Bereczki Zsolt ügyvezetőt kérdeztem.

A 2010- ben alakult a Gasztro Térkép Kft. mennyiben tekinthető a klaszter elődjének?

Orsolyák Zoltán: Annyiban, hogy ez egy ún. projekt cég volt, amelyik meghirdette az összefogást. A Magyar Gasztro Kontroll Kft. már befektetőket toborzott. Egy teljesen új, speciális, a vendéglátást, kereskedelmet, és a hazai termelőket, az élelmiszer-ipari gyártókat körülölelő szolgáltatás és kapcsolatrendszert kívánt létrehozni. Ezért is nagyon komoly munka áll mögöttünk.

A magyar történelmi egyházak és a szász közösségek is szót emeltek a román kormány azon törvénytervezete ellen, amelyik eltörölné a jelenleg érvényes restitúciós törvényt. Vagyis a tervezet szerint a hatóságoknak nem az ingatlan reális értékét, hanem annak mindössze 15 százalékát kellene kifizetnie a kártérítésre jogosult személyeknek. A kormány a legújabb hírek szerint kivár, és még nem terjeszti be a tervezetét. A kommunista diktatúra idején az egyházak ingatlanjait államosították. A rendszerváltás után 1700 kérés volt leadva a visszaszolgáltatásokra. Eddig, körülbelül 1200 ingatlan került vissza magyar egyházainkhoz. Ez a kéréseknek, a 60-65%-át teszi ki.

Hová vezet, ha elfogadják ezt a törvénytervezetet? -kérdezem nagytiszteletű Ötvös József úrtól, a Marosvásárhelyi Református Egyházkerület esperesétől.

–Bizonyára nagy port fog kavarni. A javaslat beterjesztői arra hivatkoznak, hogy ezzel jelentős összeget tudnának megtakarítani. Ez egy hamis érvelés, hiszen nekünk eddig sem adtak pénzt, hanem az elkobzott épületeket visszaadták – legtöbbször leromlott állapotban. Emellett szerintünk egy nagyfokú diszkriminációról van szó. Az egyik nyilatkozatban már elmondtam, hogy mindezért az Európai Unió is felelős. Ez a szervezet pedig nem engedheti meg magának azt, hogy egy ország olyan törvényt hozzon, hogy miután 2/3-át visszaadta az államosított ingatlanoknak, 1/3-át megtartja. A törvényjavaslat esetleges elfogadása nagyon rossz hangulatot teremthet, mert Erdélyben, ahogy az egész Kárpát-medencében a határokon túl, az egyházak voltak azok, melyek fenntartották a közösségi tudatot. Esetünkben mind középületekről van szó, és ha az állam az ezekkel kapcsolatos törvényekkel így bánik, akkor miként lehet elvárni a néptől azt, hogy a közért bárminemű áldozatot hozzon. Nem csak az egyháziak félnek, hanem azok a magánszemélyek is, akik eddig nem kapták vissza földjeiket, és most kisemmizettnek érzik magukat. Amúgy is Romániában, főleg vidéken, nagyon alacsony a föld értéke.

Harminc éves a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Ennek megünneplésére május első hetében rendezik meg Szentegyházán a Filharmónia-napokat. A Magyar Örökség Díjas együttes vezetőjével, Haáz Sándor tanár úrral a születésnap kapcsán beszélgetünk.

Először engedjen meg egy technikai kérdést: többféle módon is elnevezték önöket a sajtóban, mi az együttes hivatalos neve?

–Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Anno összevonták Szentkeresztbánya és Szentegyházasfalu településeket, és így jött létre a román Vlahita. Ezt a csak és kizárólagos román elnevezést szüntették meg azzal, hogy a ’90-es években a magyar Szentegyháza nevet adták a településnek.

Az idei Filharmónia-napokon fellép a Veresegyházi Gyermekzenekar és Kórus. Testvértelepülésről van szó?

–Az ún. filinapokat immár 22 éve május első hetében szervezzük meg. Az „ötéves” jubileumokon természetesen nagyszabású az ünneplés. Ezeken az összejöveteleken számot adunk magunknak arról, mit tudtunk elérni öt esztendő alatt. Veresegyház nem testvérvárosunk, viszont a mi példánkat követve ott is létrehozták a „filit”, aminek nagyon örülök, és izgatottan várom a május 3-ai hangversenyüket.

Kiss Iván grafikusművész, animációs filmrendező 1949-ben született Budapesten. Érettségi után szakkörökben, szabadiskolákban tanult festeni, rajzolni. Mestere: Litkey György festőművész. Szemadám György festőművész egyik megnyitóbeszédében így jellemezte azt az akkori fiatalokból álló művészcsoportot, a No 1-et, aminek Kiss Iván is tagja volt: Hosszú hajú, szakállat viselő, farmernadrágos fiatalemberek voltunk, akiknek többsége - ilyen – vagy olyan okból - nem járt, vagy nem járhatott felsőoktatási intézménybe, ám ennek ellenére művészeknek vallottuk magunkat. Hogy ki honnan érkezett, milyen családi háttér állt, vagy nem állt mögötte, arról nem sok szó esett köztünk, csak azt tudtuk és mindennap éreztük a bőrünkön, hogy egy szürke, hazug világ engedelmes rabszolgáivá próbálnak nyomorítani bennünket, s ez ellen minden eszközzel tiltakoztunk, melyek leghathatósabbikának a művészet fegyvertára bizonyult.  Kiss Ivánt jó kiállású, művelt, jó humorú, szépen rajzoló fiatalemberként ismertem meg, aki – ha jól emlékszem - akkoriban a Művészeti Alap valamelyik boltjában dolgozott, mint ahogy közös barátaink többsége is ilyen – olyan segéd -, jobb esetben betanított munkás volt. Én történetesen állatápoló voltam a Budapesti Állatkertben. 1970-től negyven évig dolgozott több munkakörben a Pannónia Filmstúdiónál. A filmstúdión belül a„Grácia” alkotóközösség tagja. Céljuk az egyedi filmek készítése volt. 1986-ban készült első filmje, a B.A.C.H , amiben Bach zenéjére készített képzőművészeti animációt. Azóta hat animációs filmet készített, köztük, a forradalom 50. évfordulójára a Töredékek 1956-ot.