A tartalomból:

Csurka István : Áldozat. Sorskérdésünk sorsa (50.)

Jászi

Jászi Oszkár, amikor másfél, két lépésnyire ért Lendvai Istvánhoz a Városmajor középső, a tegnapi esőtől még kissé nedves, zúzottkő sétaútján, megemelte a kalapját. A kalap szürke volt és kis karimájú, nem olyan, mint amilyet általában a zsidók hordanak, nagy, fekete és széles karimájú. Ezt a tényt, hogy Jászi Oszkár nem hord zsidó jelvénynek számító nagy fekete kalapot, Lendvai, még mielőtt a másik megszólalt volna, rögzítette magában.

– Mi voltaképpen csak látásból ismerjük egymást, én azonban önnek úgyszólván minden írását elolvasom.

– Ezt magam is megteszem az önéivel – válaszolt Lendvai, és kissé bizonytalanul kezet nyújtott. A bizonytalanság a korkülönbségből fakadt, nyilvánvaló lévén, hogy Jászi az idősebb. Jászinak azonban ez a közvetlenség zsidósága elfogadását jelentette, valamint a Lendvai által róla írtakból kitetsző, nyilvánvaló hadiállapot felfüggesztését. Tudta ugyan, hogy ha megszólítja Lendvait, az nem lesz vele pökhendi, elutasító, mint már sokan Kun Béláék rémtettei után. Jászi kapott már megjegyzést a háta mögül, s véletlennek megjátszott levizelést nyilvános illemhelyen, amikor az üres volt. Gondolkozott is rajta, hogy megírja a „Világba”, egykori törzslapjába, amelybe a proletárdiktatúra uralomra jutása óta nem írt, hogy milyen bátrak az antiszemiták, ha nincs tanú ocsmányságukra, de nem írta meg és nem küldte el. Azzal nyugtatta magát, hogy jobb, ha nem töri meg önként vállalt hallgatását. Valójában nem merte megírni. Egész életében rejtekezve, nem zsidóként, küzdött a zsidó érdekekért, most fedje fel magát, amikor minden életveszélyessé vált? Pedig, ha megírja, igaza is lett volna. A kétféle viselkedést, a magyar elgyávulást ugyan a féktelen terror váltotta ki az emberekből, de akkor is méltatlan volt a magyarsághoz. Nem volt azonban kétséges, hogy Lendvai úriember, de kézfogásra mégsem számított.

Új volt még a jelenség. A zsidó – nem-zsidó vi-szony, a viselkedés egykori természetes kapcsolódásai és magától értetődő élei, különállásai elsöprődtek. Hidegebb tekintet, éreztetett lenézés, szemrehányás, durvaság és a fajta iránti megvetés jellemezte a sértett keresztény-magyar felet, zsidó oldalról pedig az uralomra jutottság tagadása, a személyes semlegesség hangoztatása, kitalált és valóságos sérelmeken alapuló viszont-vádak és megerősödő faji összetartás alakult ki. Az érintkezés zsidók és nem-zsidók között tulajdonképpen megszűnt. Ami az előző korszakban is ferde, terhelt, rosszízű volt, az is, meg ami baráti és egymáshoz őszintén közelítő volt, az is. Elsőként a dzsentri vonult vissza régi adósságai és fűtetlen szobája falai közé, s ezért nem volt kár, ámde vitte magával a kedélyt, s ez már bizony hiányzott. Csak néhány fölkeveredett zsidó dzsentriskedett, természetesen kedélytelenül, mert a zsidó viccelni nagyon tud, de a jó kedély idegen tőle. Az emberek elsősorban a kedély elhamvadásában érzékelték a viselkedésbeli változást. Új életforma volt kialakulóban, amelyet voltaképpen senki nem kívánt. Másképpen viselkedni a nyilvánosságban és másképpen a magánéletben, a zártban, a titkosban, és a tudat mélyén elkülöníteni a világról alkotott véleményt – ez a bolsevik terror gyorskövetkezménye volt.

– Örülök a találkozásunknak, mert így el tudok búcsúzni egy nemes ellenfelemtől.

– Abbázia? Karlsbad? Riviéra?

– Emigrálok.

– Üldözik a bolsevikok?

– Éppenséggel nem üldöznek, de nem is szeretnek, amellett nemsokára megbuknak.

– Nem szoktam volt hinni próféciáinak, de most szívesen tenném.

– Nem gondolja komolyan ezt. Ön is látja, hogy a magyar társadalomban a bolsevizmus talajtalan. Nem akarja a becsületes munkás, az iparos, nem akarja, mondanom se kell, a klérus és a főnemesség, de nem akarja a zsidó kapitalizmus sem.

– Noha ennek nem sok jelét adta eddig – mondta Lendvai, némi éllel a hangjában. Jászi erre nem válaszolt, de nem is mozdult szembenálló helyzetéből. Úgy álltak egymással szemben, mint akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, a helyzettel, amelybe belekerültek.

 Legendák Szent László királyról

Újramondta Horváth Lajos

Az álnok Vid ispán maga akart herceg lenni, ezért Salamon királyt összeveszítette Géza és László hercegekkel, akik az unokaöccsei voltak a királynak, mindannyian Árpád apánk véréből.

Vid sürgette és izgatta a királyt a hercegekkel való fegyveres leszámolásra. Egy közmondással hergelte unokatestvérei ellen. Ez a mondás pedig a következő. Miképpen két éles kard nem férhet meg egy hüvelyben, úgy egy országban nem országolhattok ti ketten. Célzott Géza hercegre, aki Magyarországnak körülbelül az egyharmada felett, a dukátusban uralkodott, amint az lenni szokott. Az Árpádház királyainak ugyanis az volt a szokása, hogy a trónörökösnek az országból területeket juttattak Nyitrában, Biharban, Szlavóniában, hogy ezek igazgatásával, kormányzásával beletanuljanak a királykodásba, mely nehéz feladat várt rájuk.           

Géza herceg gyanútlanul vadászgatott Biharban az Igfon erdejében, melynek nevét mostani magyarsággal Szentsűrűnek fordíthatjuk. Pogány papok, táltosok végezték benne még szertartásaikat. Nem értették vagy nem akarták érteni Krisztust, ezt a keresztre feszített, vére eresztett Istent, mert nem tetszett nekik. Inkább áldoztak gyönyörű lovakat, szarvasokat, virágokat a Magyarok Istenének, aki győzelmes volt, hadak előtt járó és magyari népek országát széltében-hosszában kiterjesztő. Mindezt az erdő sűrűjébe bújva, mintegy lopva végezték.

Eközben László herceg Csehországba ment segítségért Ottó herceghez, a sógorukhoz, mivelhogy érezték a feléjük közelgő veszélyt, a király seregének támadását.  

Ez be is következett mielőtt László és Ottó hercegek megérkeztek volna a segítséggel. A király a Tiszánál útját állta Géza hada vonulásának. Salamon király, arra sem volt rest, hogy birtokok ígérgetésével, zsíros hivatalok felkínálgatásával és pénzzel megkeresse Géza seregében és udvartartásában az árulásra hajlamosakat, de voltak olyanok is, akik maguktól vállalkoztak erre a lépésre.

Fekete Antal: Kitűnőek iskolája

Zilahy Lajos (1891–1974) emlékezete

1948-ban, nem sokkal a „fordulat éve” névvel titulált, és a megszálló szovjet hadsereg által fedezett kommunista államcsíny előtt hivatalos megbizatással családostól Amerikába megy. Ott lelkes előadásokat tart az új Magyarországról – de vissza már nem tér. Később  úgy magyarázta ezt, hogy otthoni barátainak és jóakaróinak legilletékesebb tanácsára maradt kint. Ennek részleteit majd az irodalomtörténetnek kell kinyomozni. Tény, hogy az irányított sajtó reakciósnak kiáltotta ki és tartotta nyilván. Az 1961-ben megjelent Új Magyar Lexikon nyúlfarknyi cikkét Zilahyról sommásan így zárja: „Az USA-ban él és a Magyar Népköztársasággal szemben ellenséges tevékenységet folytat”. Ez természetesen még azelőtt íródott, mielőtt Kádár elvtárs kiadta az új jelszót, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van” meg azt, hogy „engedjétek hozzám nyugatra tévedt honfitársainkat”.

Végül erre is sor került, miután Zilahy az Újvidék melletti Kamenicán házat vett és Amerikából viszszaköltözött Európába. Ennek hátterében az állt, hogy Jugoszláviában az ottani magyar kiadó elhatározta Zilahy összes műveinek magyar nyelvű kiadását. Ekkor már egy színművét Magyarországon is játsszák (Szűz és a gödölye, Jókai Színház) s néhány könyve már itthon is kapható. Zilahy haza-hazalátogat, miközben az irányított pártsajtó szétkürtöli, hogy a nyolcvan-egynéhány éves író véglegesen haza akar költözni. Ez nem történt meg. Zilahy Újvidéken, 1974 december 1-én meghalt.

Kocsis Géza: A kapuvári Assisi Szent Ferenc Béketemplom

és rendház története 1941–1949.

Szülővárosom egyik szép és egyedülálló templomáról, valamint a hozzá kapcsolódó kis közösség történetéről szeretnék megemlékezni.

Ez a templom a II. világháború viharai közepette, 1942-ben szinte a semmiből jött létre és lett a kapuvári ferences rendi szerzetesek egyháza. Az elmúlt 50 év viharai során 1950-ben (8 évvel megépítése után) kivették a rend fennhatósága alól, de a rendszerváltozást követően visszakerült régi gazdái tulajdonába. A ferences rend azonban – elsősorban emberhiány miatt – egyelőre nem tudja újra működtetni az itteni rendházát, ezért továbbra is a világi egyház papjai gondozzák és tartanak benne szentmisét.

Abban, hogy e kis ékszerdoboz a nehéz évek alatt is megmaradt, sőt időről-időre megszépült, jelentős része van Horváth Brúnó templomigazgató atyának, aki 1954 óta végzi itt papi szolgálatát. Ő az eddig itt eltöltött 50 éve során gondjaiba vette a templomot és a hívek adományai és segítsége révén igazán szépen fenntartotta.

Jómagam mintegy 10 évvel ezelőtt fordultam meg először itt szentmisén és már az első alkalommal felkeltette érdeklődésemet ez a templom és sajátos miliője. A későbbiek során is gyakran felkerestem és elhatároztam, hogy megörökítem múltbéli történetét.

Erre most e szakdolgozat keretében adódott lehetőségem, aminek elkészítésében nagy segítséget jelentett a rendház eredeti Historia Domusa, amit Brúnó atya adott át tanulmányozásra. Ebben a korabeli dokumentumokkal gazdagon illusztrált könyvben megtalálható minden lényeges esemény, ami a rendház és a templom életében történt az 1940-es években.

Dr. Horváth László: Az újszülött alkotmányos joga

Magyarország egészségügyi szervezettsége nem csak abban előzött meg több európai államot, hogy nálunk az utcai perecárusnak is volt a KÖJÁL által ellenőrzött egészségügyi könyve, hanem többek között abban is, hogy tilos volt az otthonszülés. Ha az orvos későn érkezett és a baba már megszületett, akkor is kötelező volt mentőt hívni és kórházba küldeni az újszülöttet anyjával együtt, utólagos, szakszerű ellátásra. Nem csak az anyát, az újszülöttet is védte a törvény. Egy normálisnak ígérkező szülésnél is teljesen váratlanul következhetnek olyan veszélyhelyzetek, amelyeket otthon nem, csak jól felszerelt kórházban, képzett orvosokkal lehet elhárítani (sajnos ott sem mindig sikerül).

Az otthonszülés az anyára nézve is váratlanul életveszélyes lehet pl. szülés után bekövetkező csillapíthatatlan méhfali atoniás vérzésnél, amit azonnali méheltávolítással lehet kezelni, ilyenkor nincs idő mentőt hívni és kórházba szállítani az anyát. Nem sorolom tovább a veszélyeket.

Az újszülött is kerülhet életveszélybe. Pl. elhúzódó szülésnél, fájás gyöngeségnél otthon nem lehet a magzat szívhangjait monitorozni. A szívhangok gyöngülésénél nem lehet sürgős életmentő császármetszést végezni, stb. Szintén nem sorolom tovább a veszélyeket. De sok esetben csak kórházban lehet elkerülni, hogy az újszülött halál-közeli állapotba kerüljön. Az újraélesztésnél mindig fennáll az agykárosodás veszélye, vagyis hogy szellemi fogyatékosként, vagy bénulással kezdje az életét az újszülött. 

Csak azt szeretném leszögezni, hogy a szülés jól fölszerelt kórházba való az anya és az újszülött állampolgár érdekében egyaránt.

Keresse a Havi Magyar Fórum újabb számait minden hónap 15-étől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.