A tartalomból:
Csurka István: Áldozat. Sorskérdésünk sorsa (51.)
Elválásuk után, amikor a kronstadti kikötőben Günther felvonszolta magát a hajóhídon, Olga pedig minden erejét összeszedve állva maradt a parton, nehogy összeesését meglátva a férfi mindent érvénytelenítve visszarohanjon hozzá, nem szerelmi történetükre és életükre került végső pont, ahogy akkor ezt megélték, hanem egy borzalmas, kusza hányódás kezdődött el, amelyben a háború végi Európának minden képtelensége megmutatkozott. Olgát csak egy szempont vezérelte: kimenekíteni Günther Károlyt, akire ha marad, biztos halál vár. Ezt Trockij közölte vele, miközben megtette neki ajánlatát: szökjön a tiszt, most még mehet, de neki maradnia kell. Trockij tartós kapcsolatra szemelte ki az arisztokrata nőt, de az államcsíny utáni hetekben a hadseregszervezés annyira lefoglalta, hogy csak elronthatja ezt a viszonyt a körülményeiből származó mohóságával és durvaságával – gondolta – és ezért őrizetbe vétette bizalmas titkárával, Skljanszijjal, félretéve nyugalmasabb időkre, azzal sem törődve, ha a titkára egy kicsit megtöri. Aztán a borzalmas éjszakán, a bolsevik hatalomátvétel második és harmadik napján, Skljanszkij gyógyintézetében, amikor őrültre itták magukat a vörösök és Olga kettesben tudott maradni az amerikai mérnökkel, aki elborzadt az orosz vadságtól, sőt láthatóan félt is, és a rézbánya felvásárlást nyélbe ütve minél hamarabb el akart távozni, Olga előtt felcsillant a menekülés, amelynek ára van ugyan, de nem akkora, mint amekkorát Skljanszkij-Trockij körében maradás jelentett. Olga semmi vonzalmat nem érzett, sőt inkább egy kis viszolygás keletkezett benne az amerikai zsidó mérnök iránt, de látva, hogy a férfi mennyire vonzódik hozzá, Olga úgy ítélte meg, hogy megmenekülése saját magán múlik. Az amerikainak mindenképpen javára írta a visszafogott, tapintatos közeledést. A férfi valóban hódítani akart és viszontvonzalmat várt, hatalmára, pénzére még csak célzást sem tett. „Nem gengszter, mint a másik kettő” – összegezte a különbséget Olga. Vagy a további rabság, Skljanszkij és Trockij életveszélyes zsarolásaival, vagy egy bizonytalan végkimenetelű kaland. A hosszú beszélgetés során, érzékelve a harminc körüli férfi vágyakozását, minden percben bocsánatot kérve Günthertől, a szabadulás mellett döntött.
Már világosodott, amikor megkérdezte a rézbánya felvásárlótól, hogy hajlandó volna-e magával vinni Amerikába, vagy oda, ahová megy. A férfi igent mondott és afelől is megnyugtatta, hogy meg tudja tenni ezt. Aztán azt is elárulta, hogy a rézbányák megvásárlása egyelőre csak felülfizetett lehetőség, még megkutatva sincs a földben rejlő fémvagyon, és az árát pénzben és fegyverben adják. Ez a bizalmas közlés, pusztán azért, mert a mérnök érdemesítette rá, őt, mint az eladókkal nyilván szembenálló embert, Olga számára megnyugtató volt. A férfi felvillanyozódott, Olga pedig lelkiismerete megnyugtatására női taktikát kovácsolt magának. Elhatározta, hogy a könnyű flört állapotában tartja a kapcsolatukat, ameddig csak lehet, hiszen Jacksonnak láthatóan kedvére volt maga az udvarlás is, és Olga fölényben érezhette magát vele szemben. El csak akkor borult, ha egy pillanatra magára maradt, vagy ha egy-egy mozdulat, egy hang vagy hangszín nyomán rátörtek az emlékek, és Günther idéződött fel benne. Mindig abban borzalmas távolodásban, amint neki háttal, de minden figyelmével a parton állóhoz kapcsolódva, öles léptekkel megy fel a hajóhídon.
Jackson, amint világossá vált előtte a feladat, azonnal cselekedni kezdett. Megkereste Skljanszkijt, aki reggelig már két rosszulléten és kidőlésen és újra lerészegedésen is túlesett, és most a harmadik kábulatában horkolt éppen egy nő mellett a főorvosi szobájában. Mit sem törődve a mellette fekvő éber, rémült tekintetű, láthatóan oda kényszerített orosz nővel, felrázta, és miután Skljanszkij eljutott az értés alsó fokára, közölte vele angolul, hogy elviszi Olgát. – Hová viszed? – Ne törődj vele, a szállásomra. Adjál két katonát. – Harasó – mondta Skljanszkij és oldalára fordult. Amikor a nő látta, hogy a Skljanszkij újra alszik, az angol férfi meg csak áll, fejét vakarva, odaszólt Jacksonnak, angolul. – Vigyen el engem is. – És kitakarta magát, két gömbölyű keblét feltárva. Az egyiken egy nagy kék folt éktelenkedett. Az amerikai mérnök megütődötten nézte a nőt. – Vigyen el engem is.
A nő az egyik közeli pétervári arisztokrata udvarház komornája volt, amelyet ezen az éjszakán fosztott ki a vörös csőcselék. Feltörték a borospincét, belelőttek a hordókba, kifolyatták a bort és persze kirabolták a házat, a fiatal, jóképű komornát pedig magukkal hajtották. Skljanszkij előtt már többen végigmentek rajta, s maga a főnök már semmi kárt nem tudott tenni benne. A ház tulajdonosait lemészárolták. Jackson, aki a rézkirály és a háborús elosztás főmegbízottjának, a korlátlan hatalmú Baruchnak az embere volt, és az ő pénzén, illetve a Guggenheim társaság pénzén vásárolta meg a rézbányákat, abban a tudatban indult el, főnökének előkészítő megbeszélései után és az utasításait teljesítve, hogy amerikai szempont szerint célszerű küldetést teljesít. Ezzel a vásárlással támogatják azokat, akik a cárizmus megdöntésén fáradoznak.
Dr. Kiss Lajos: Rövidre fogva
Érdekes, hogy Kant filozófiájának hívei keveset hivatkoznak Hegelre. A fordítottja is feltűnő: a Hegel-magyarázók is viszonylag ritkán találnak Kant műveiben továbbgondolható problémaelemeket. Kant gondolatvilágában van egy hatalmas hasadás. Kozmológiai elmélete természettudományos megalapozottságúnak tekinthető. Jóllehet nem az anyagelvű vizsgálódás, hanem az elmélyült gondolkodás terméke. Ma is érvényes az a feltevése, hogy a Naprendszer kialakulása időbeli történések sorozata. A Nap és a körülötte keringő bolygók iz-zó ködtömegből különültek el. Később Laplace e felfogást igazolta. Kant nevét kozmológiai elmélete a természettudományhoz kapcsolja. Filozófiája, esztétikája azonban ettől az egyértelműségtől eltér, spekulációs elemekkel megterhelt. Erős gondolatait olyan nyelvi hálóval fogja ki, amely közben összebogozódik. Így születik a komoly-homályos német filozófiai nyelvezet. Természetesen, Hegel sem fogalmaz világosabban. És mégis, hívei szerint, többet tud mondani a világról. Mivel a létezés két fontos törvényszerűségét felismeri. Hogy ami „van”, az történik. De nem akárhogyan. A dialektika építő-rendező elve szerint. Nietzsche fel is rója Hegelnek, hogy mondandója szellemi magját beburkolja egyfajta sokrétegű nyelvi pólyába. Máris kész a homály, az a hírhedt német olvashatatlanság. Pedig Hegel nyelvezetének mélyén, gondolatainak születési helyén – ezt is felismeri bírálója – ott rejlik az esprit, a szellem, az élc. Az elmélkedésnek az a fényjele, amit a franciák oly nagyra becsülnek. Hegel filozófiai „beszéde” nem klorofilltalan, csak – tapasztalatom szerint – meg kell tanulni műveit olvasni. Akár egy nehéz nyelvet. Nyelvet természetesen nem lehet kultúrájától függetlenül megtanulni. Csak a nyelvi gagyogást. A filozófia gondolatba zárt műveltség-sűrítmény. Hegel szellemessége nem felszíni. A mélyben áramlik. Abban a mederben, amelyet a nemzeti műveltség folyton tágít és mélyít.
Német Károly: „Túl a sok-sok dróthatáron…”
/Árpáddal Vereckén/
A dél-dunántúli kisváros gimnáziumában húsz évig tanítottam együtt Bodor Árpáddal. Földrajztanárként tájfutó és tájékozódási versenyeket szervezett irigylésre méltó energiával és találékonysággal. Tanulókat, felnőtt csoportokat és kollégáit is bevonta ebbe a sokirányú tevékenységbe. A versenyzőknek történelmi, honismereti és irodalmi tudásukról is számot kellett adni.
Szuverén, zárkózott egyéniség. A rendszerváltáskor tudtam csak meg, hogy szüleit kiforgatták vagyonukból, őt pedig munkaszolgálatra sorozták be. Hasznos Miklóssal talicskázták a betont mint MUSZ-osok somogyban egy szovjet repülőtér építkezésén. Hívtam az MDF-be, de elzárkózott. Nem bízott a „nagytakarításban”. Túl sokan mentették át magukat ahhoz, hogy az elszámoltatás megtörténjen – mondta.
Maradt tehát a régi szenvedélyénél, viszont első dolga volt, mihelyt a viszonyok a szomszédi államokkal valamelyest rendeződtek, hogy Kárpátalját vegye célba egy diákokból és felnőttekből toborzott csapattal. Így jutottam el Árpáddal Vereckére 1993 augusztusában.
Augusztus közepén indulunk egy volt levelezős tanítványunk autóbuszával. Utunk átlósan szeli át a történelmi országot a közeli Adriától a távoli Kárpátokig Kecskemétet, Szolnokot, Debrecent érintve, ahol megebédelünk, és megtekintjük a Déry Múzeum Munkácsy kiállítását. Ezt el nem mulaszthatjuk, bármily kevés az időnk, hiszen először látható együtt a páratlan trilógia: az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota. Utólag gondolkodom el azon, hogy az egymással látszólag össze nem függő eseményeknek milyen rejtett üzenete lehet. A krisztusi szenvedéstörténettel kellett megismerkednünk, mielőtt Verecke híres útjára léptünk?
Péterfi-Nagy László: Ifjabb Andrássy Gyula kultúrtörténeti jelentősége
Az egyik legjelentősebb főúri magángyűjtemény, a sajnálatos módon mára teljesen szétszóródott Andrássy-gyűjtemény jelentős múltra tekint viszsza. Megalapozója a XVII. sz. végén Szapáry Péter volt, aki olaszországi utazása alkalmából több műremeket hozott a hazánkba (Palma Vecchio egyik fő műve, a szent családot ábrázoló Sacra Conversatio; Pittoni: Szent Domokos csodatétele; Tintoretto: Domenico Robusti képmása). Lánya, Szapáry Etelka gr. Andrássy Károllyal házasodott össze, aki nagybátyja, gr. Andrássy Lipót és apja, gr. Andrássy József révén maga is értékes műkincskollekcióval rendelkezett. A Tisza-szabályozásban, ill. a bányászat és a gyáripar ügyének előmozdításában fontos szerepet játszó gr. Andrássy Károly mindhárom fia, a festőművészként is értékes életművet alkotó gr. Andrássy Manó, a miniszterelnök 1. Andrássy Gyula és gr. Andrássy Aladár egyaránt elismert műgyűjtő hírében állt.
Id. gr. Andrássy Gyula politikai tevékenysége mellett egész életében kötelezetten érdeklődött a képzőművészet iránt, ifjúkorában maga is kedvteléssel rajzolt. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat első elnökeként (1861-1867) elmaradhatatlan, érdemeket szerzett a hazai képzőművészeti élet összefogásában és fellendítésében. Később, 1870-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsának első elnökeként a modern főváros arculatának megtervezését irányította (Duna-szabályozás, az úthálózat kiépítése, az Országház és az Opera építése, a Szabadság tér és az Andrássy út kialakítása). Saját kastélyai tervezéséhez rajzaival is hozzájárult: a Loire-menti kastélyok mintájára, Meinig Artúr tervei szerint 1880 és 1885 között építette fel a tiszadobi kastélyt, a Zemplén megyei tőketerebesi kastélyt az 1870-80-as években alakíttatta át historizáló stílusban, az erdélyi Hesdáti-havasok között található dobrini kastély pedig 1892-re készült el. Pesti palotája (József tér 8.) mellett 1869-ben Budán két reprezentatív palotát vásárolt: az egyik a jelenlegi Francia Intézet helyén (Fő u. 17.) állt és idősebbik fia, gr. Andrássy Tivadar örökölte, a másik (Fő u.11.) ifj. gr. Andrássy Gyula tulajdonába került, mint az Andrássy-gyűjtemény legfontosabb bázisa (jelenleg a Budavári Művelődési Ház és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Vízivárosi Olvasóterme található az épületben).
Id. gr. Andrássy Gyula a régi arisztokrata gyűjtő típusának jellegzetes megtestesítőjeként az akadémikus művészet híve volt: a nagy formátum, a sötét tónus és a markáns formakarakter bűvöletében elsősorban arcképek és történeti képek beszerzésére fókuszált . A legértékesebb alkotás, amellyel gyarapította a gyűjteményét, Rembrandt 1630-ban, 22 éves korában festett, monogrammal ellátott önarcképe volt. A festményt 1844-ben egy londoni műkereskedésben, egy van Dyck-önarcképpel együtt vásárolta. A magyar képzőművészeti élet alakulását figyelve ő fedezte fel Munkácsy Mihályt, akinek az Itatónál c. képét az 1869-es tárlaton vett: meg, még mielőtt a festő Siralomház c. festménnyel elindult volna a diadalútjára. Később a barátságuk szorosabbá vált, a politikus biztosította anyagilag a művész párizsi tartózkodását és még Tőketerebesen is vendégül látta. Munkácsy a párizsi Magyar Egyesület részére készült festményen örökítette meg a pártfogóját, a képet az 1900-as párizsi világkiállításon bocsátották a nyilvánosság elé. Az Andrássyak tulajdonába került a Virágcsendélet gömb alakú vázával c. kép mellett két értékes vázlat is: az egyik a Pilátus-képhez, a másik, a Kálvária főcsoportjának egyik variánsa, az Andrássyak tőketerebesi sírkápolnájának az oltárához készült. Egyik utolsó alkotása, a Siratóasszonyok a keresztfánál c. monumentális festmény, szintén a mauzóleum belsejét díszíti.
Szőcs Zoltán: A Táltos könyvkiadó története
Valójában nehéz helyzetben vagyok, ha meg akarok felelni a címben felvetett témának, ugyanis a Táltos kiadóról – a ma már csak gyéren előforduló kiadványain kívül – alig-alig van adatunk. A jelek szerint soha senki sem foglalkozott a történetével. Gyanítom, ennek mindenek előtt a politika az oka: egyetlen kormányzat alatt sem nézték jó szemmel a kiadó működését, radikális nemzeti elkötelezettségét. Tisza Istvánt, Károlyi grófot vagy Horthyt ugyanúgy irritálta a Táltos által közreadott könyvek üzenete, miként később Rákosit vagy Kádárt. Talán mondanom is felesleges, hogy a Gyurcsány-Bajnai korszakban ugyancsak kevés eséllyel pályázhatott volna a Táltos valamiféle posztumusz elismerésért. A jelek szerint szerzői sem a monarchiában, sem a forradalmak alatt, sem a keresztény kurzus idején, de a szocializmus építésének évtizedeiben főleg nem számíthattak tapsra.
A Püski kiadó történetének hatalmas irodalma van, de kisebb-nagyobb szakmai tanulmányok feltérképezték már a Turul, a Nyugat, a Genius, a Pallas, a Cserépfalvi, a Révai, a Franklin, az Athenaeum, az Exodus kiadók, vagy például az Erdélyi Szépmíves Cég történetét, hogy csupán néhány jelentősebb, a háború előtt működő kiadói műhelyt említsek. A Táltos körül ijesztő csönd tátong: nincs lexikon, amelyben szerepelne, nincs visszaemlékezés, nem volt soha egy rendezvény, egy kiállítás, egy kiadvány, amely róla szólna, nincs egy elismerő hang, amely tevékenységének túl nem értékelhető nemzeti hozamát méltatná. Sajnos az emberek mindig féltek, és nem mertek ujjat húzni a hatalommal. Érthető, de szomorú.
Még szerencse, hogy Dr. Farkas László, a Táltos tulajdonosa és fenntartója jóval bátrabb volt az átlagnál. Ezen a ponton kellene feltüntetnem Farkas László személyi adatait, születési, halálozási helyét, családi indíttatását, végzettségét, közölnöm fényképét, de nem tehetem, ugyanis a világon semmit sem lehet tudni személyéről. Egyetlen korabeli vagy mai lexikonban sem szerepel. Még a mindenható interneten sem találni róla érdemi adatot. Utólag nagyon sajnálom, hogy néhány általam ismert és tisztelt, sajnos azóta elhunyt személyiséget nem faggattam ki Farkas Lászlóval kapcsolatosan. Nincs kétségem ugyanis, hogy Püski Sándor, Hartyányi István, Gombos Gyula vagy Dr. Kovács Zoltán tudtak volna némi eligazítást adni személyét illetően. Szerencsére Budai Balogh Sándor 1962-ben megtalálta és felkereste őt Sövény utcai lakásán. Beszélgetésük teljes szövege nincs birtokomban, de ami belőle megjelent az Irodalomtudományi Közlemények 1985./ 6. számának 704. oldalán, az leginkább Szabó Dezső évente visszatérő depressziójának leírása. Az Eötvös Könyvtárban állítólag őrzik Dr. Farkas kéziratos visszaemlékezéseit, de az általam ismert részletek szerint alapvetően másokról ír benne, nem önmagáról. Azon nagyon gyér információk egyike, ahol nevét egy felsorolásban – egy roppantul igényes és színvonalas írói kör tagjai között –, megemlítik, egy 1920-ban megjelent, Révay Mór János visszaemlékezéseit tartalmazó könyvnek köszönhető. Ebből megtudhatjuk, hogy a századfordulón Mikszáth az István Szállóban rendezte be udvartartását, ahol egy pazarul berendezett teremben házigazdamódra, igazi írófejedelemként trónolva a fő helyen, nagyon élénk irodalmi vitákat provokált. „Ezeknek a Mikszáth-vacsoráknak, főként az István-szállóbelieknek, nagy irodalmi jelentőségük is volt. Ezek vitték bele az irodalmat a politikai életbe”.
Hála Révay memoárjának, tényként kezelhetjük tehát, hogy Dr. Farkas László a századfordulón valóban létezett, és nem kitalált fantomfigura. Ugyanis sokkal többet nem is tudunk róla.
Igaz, vannak mendemondák, miknek valóságtartamát eleve megkérdőjelezni botorság, pontosan akkora, mint igazolt tényként kezelni őket. Állítólag egy módosabb felvidéki család sarja, jogi doktor volt, aki öröklött kis földbirtokának jövedelmével vágott bele a könyvkiadásba. Rá is ment minden vagyona, és a politikai presszión kívül, talán ez az anyagi ellehetetlenülés volt oka a Táltos viszonylag rövid életének. Hogy ő maga – említett kéziratos memoárján kívül – írt, netán publikált volna valaha is, arról nincs tudomásom.
Sütő Gábor: Nevezzük nevükön a dolgokat
Lecsengett a belső és a külső neoliberális erőknek a sajtótörvény ürügyén Magyarország ellen indított, összehangolt hisztériakeltő támadása. Tanulságos áttekintenünk, hogy tulajdonképpen mi történt, és főleg, hogy miért, valamint átgondolni, s a gyakorlatban hasznosítani a levonható következtetéseket. Mert készül, és jön a következő támadás.
A tavaly áprilisi és októberi választások megmutatták, hogy a magyarság, a külső és belső nemzetellenes erők összeesküvésével kisiklatott rendszerváltás nyomán kialakult vadkapitalizmus pusztító hatásait fel kívánja számolni. Nem pusztán érdeklődik a politika iránt, hanem megindult a politizálás útján, a népfelség jogán érvényesíteni kívánja a nemzeti érdekeit. Az örvendetes körülmény félelmet váltott ki az idegen eszmék által vezérelt, palástolatlanul nemzetidegen, hatalommániás, álszocialista és neoliberális elitben. Hatalmuk visszaszerzése érdekében semmilyen eszköztől nem riadnak vissza. A hazaárulás gyanúját felvető eljárástól, a külföldi erőkkel szövetkezéstől sem, ahogy történelmünk folyamán máskor is megtették. Nagy részük könnyű szívvel teszi, hiszen naponta értésünkre adják, nekik Magyarország nem hazájuk akkor sem, ha itt születtek, hanem csak lakóhelyük. Ennek okán számukra nincs is semmi idegenebb, mint a magyar nemzeti érdek, aminek már a hallatán is borzong a hátuk. Történelmünk kritikus pillanataiban túl sokszor és túl sokan voltak ilyen személyek vezető pozíciókban, s éppen ez a belső ellenfél volt a legfőbb oka, hogy az utóbbi évszázadokban a vesztes oldalra kerültünk. Az elmúlt hónapokban is éppen ők és külföldi cinkosaik próbálták ellehetetleníteni, s ha lehetett volna, megdönteni azt a kormányt, amely végre, ha mértékletesen is, de kísérletet tesz a magyar nemzeti érdekek védelmére. Azokon a területeken is, ahonnan hagyományosan kiszorítják a magyarokat a saját hazájukban, nevezetesen a pénzpiacon és a hírközlő eszközökben.
Keresse a Havi Magyar Fórumot minden hónap 15-étől az újságárusoknál!
Vagy fizessen rá elő!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
| < Előző | Következő > |
|---|
