Már több mint harminc éve figyelem a magyar élet jellegzetes szemelvényét, az egészet kirakatként megmutató nyári balatoni életet. Régen zsúfoltabb volt a Balaton, sokkal nagyobb volt a nyüzsgés és nem hangzott fel ennyi panasz. A szél cigányzenét sodort és a „fenn az ernyő nincsen kas” életvitel könnyelműségét lehetett érezni. Dzsentrik voltunk, dzsentriskedtünk.
Az egész Kádár-korszak dzsentrikorszak volt. Mi a dzsentri- élet lényege? Többet költeni, és egy avitt életformát megőrizni, mint amire a birtok jövedelméből telik, ezért eladósodni és ha kell, eladni a földet, de húzatni a cigánnyal.
Néhányan már akkor felismertük ezt és szóvá is tettük, a Párt azonban ragaszkodott a dzsentri életformához. A káderek voltak a legelső dzsentrik. Az ötvenhat utáni közvetlen terror, akasztás és a cenzúra után ezt a mintát találták meg maguknak Kádárék a történelemben. Mindenki a saját lehetőségei fölött élt, mindenben, így a nyaralásban is volt „szerzett jog” – potya. Az egész magyar élet, még a már akkor feltörő nyomor is önmaga megdolgozott, megtermelt lehetőségei fölött élt.
Ez borzalmas önpusztítás volt, végül az utódnemzést és nevelést is fel kellett áldozni. Fekete Gyula kimutatta, hogyan zabáljuk fel a jövőnket.
Most, nagyon sokan, ezt az életformát siratják és megszorításokról beszélnek. Persze vannak is megszorítások, mert az előző életforma kimerült és nemzethalállal fenyeget. A dzsentriskedés folytathatatlan. És, persze – fáj. Sokan nem is éltek benne, de mégis siratják, mert megtanították őket sírni a dzsentrimúltért.
Nem lehet mindent a multikra és az idegen tőkére kenni. A Kossuth Lajos szabadságharcának leverése után kényszerűségből kialakult életforma nagyon hosszú életet élt, beérkezett a Kádár-rendszerbe, rombolt a rendszerváltás korában is, akadályozta a kibontakozást, és csak most kezd elmúlni ebben a nehéz, panasszal teli korszakban. Most annyit kell költenünk, amennyink van, már nem lehetünk potyabeutalások élvezői, a kormány helyesen kitűzött első célja az adósság csökkentése, ezért nincs vállalati buli, ingyen sör és államilag szavatolt dzsentri életforma.
Tulajdonképpen most szakítunk a Kádár-rendszerrel, amikor mindenért fizetni kell és mindenből annyi kell, amennyit fenn tudunk tartani. Ez voltaképpen nem megszorítás, hanem életben maradási kényszer. Igen, a globalizmus kegyetlen, a nemzetközi nagytőke végtelenül önző és kizsákmányoló, de nekünk nem azért kell levetnünk dzsentrimagunk jelmezeit, álságait, mert ezek parancsolják, hanem azért, mert az élet parancsolja. Ez vagy-vagy kérdése. Ez a rendszerváltás.
De talán megmaradunk.
Csurka István
| < Előző | Következő > |
|---|
