A tartalomból:

Csurka István: Sorskérdésünk sorsa

Második fejezet

Az elemzés és maga a történet is szükségszerűen a következménnyel folytatódik. Tisza Kálmán által Rothschild-nyomásra kierőszakolt felmentő ítélet a Tiszákra nézve legsúlyosabb fejleménye Gróf Tisza István 1918. október 31- én, a reformáció napján történt megölése. Ez a közelről szíven lövés azonban már Oroszországnak, Európának és mindenekelőtt az USA-nak a világháború végére kifejlődött zsidó befolyás alá kerülése korában történt. 1917 novemberében a bolsevikok puccsal elrabolták a hatalmat a cárizmust megszüntető és a zsidókat felszabadító, egyenjogúsító Kerenszkij-rezsimtől. A forradalomnak hazudott, gyors, erőszakos, jól megszervezett bolsevik hatalomátvétel szellemi vezére Lenin volt, a tényleges vezető, a hadsereg főparancsnoka azonban Trockij. Eredeti nevén Bronstein. A bolsevik párt és kormány, a népbiztosok, Moszkva és Petrográd vezetője, majd az első államelnök, Szverdlov valamennyien zsidók voltak – orosz néven, le és megtagadva származásukat. Berlinben Vilmos császár lemondása után és Róza Luxemburg megölése után szociáldemokrata zsidó vezetésű kormány alakult. Bajorországban, a katolikus királyságban ugyanúgy. Ausztria száműzte a Habsburgokat, akiket egyébként a Rothschild bankház pénzelt és befolyásolt és zsidó vezetésű szociáldemokrata kormányt vett a nyakába. Ez a kormány befogadta a menekülő Kun Béla-rezsim és a polgári radikálisok Jászi Oszkár vezette különítményeit és még a bizonyítottan bűnös gyilkosokat, az „ezredes” – így hívatta magát bizalmasabb körökben Tisza – gyilkosait sem adta ki a magyar bíróságnak. Amerikában egy erős, képzett, nagyon gazdag zsidó tömörülés irányította Wilson elnököt. Lassanként kettős osztatú rendszer alakult ki: a főhatalom még a fehér-angolszász-protestáns tőkések és a keresztény középosztály kezében összpontosult, de New York már zsidó város volt, a sajtó túlnyomó része is a kezükben gyűlt össze, meg a film és a színház és a bankjaik előre törtek. Még nem voltak a legnagyobbak, de együttműködtek és láncolatot alkottak. Már a háborúba lépést is ez a zsidó tömb erőszakolta ki, megtörve a hagyománytisztelők izolacionizmusát. Wilson elnök bekerítése, erős befolyásolása részükről megtervezett és részben titkos művelet volt. Miután az elnököt rávezették a háborúba való belépésre és megnyerték a háborút a békekonferencia befolyásolása lett a fő céljuk. Ők látták meg legtisztábban, hogy az új világrendet nem a háború végeredménye, hanem a békekonferencia teremti meg. A békekonferencián a színfalak mögött, a folyosókon vették át az irányítást, miközben látszatra mindent a győzelem mámorában úszó franciák tartottak a kezükben. Magyarországon Károlyi Mihály, a kártyás, hazárdőr és alapvetően szélhámos magyar gróf Wilsonhoz hasonlóan, de sokkal nyomorúságosabban és megszégyenítően elképzelés-nélkülisége következtében pedig kiszolgáltatottan két-három zsidó szimpla bábja lett. Jászi Jakubovics Oszkár, Kunfi Zsigmond szociáldemokrata vezető, Weltner Jakab és Vészi József zsidó laptulajdonosok és Kéri- Krammer Pál színházi újságíró állták körül, adták a szájába a szót és gondoskodtak népszerűsítéséről. Amíg Wilson becsületes presbiter, jó szándékú amerikai maradt közben, addig Károlyi, az eleve jellemtelen és feslett ember folyamatosan züllött a hatalom csúcsán. Különösen a gonosz, ízig-vérig magyarellenes Kéri-Krammer volt rá nagy befolyással, s vitte bele a legsötétebb megoldásokba.

 Borbély László: Menedékház költészetből

Székely Dezső születésnapjára

Kezemben egy huszonhét éves fiatalember első kötete. Füstoszlopok a címe. Nézem ifjúkori portréját és lelki szemeim mellé képzelik a mostanit, a hetvenöt éves költőét. Talán tiszta tekintete az, mely leginkább kifejezi azt az irigylésre méltó lírai mosolyt, melyet évtizedek során érlelt és tárt elénk köteteiben, tartást és reményt nyújtva azoknak, akiket mondanivalója megérintett. Bemutatkozásképpen így vallott magáról: „Borsod megye egyik »legsötétebb falujában«, Bükkaranyoson születtem. Tízéves koromban elszakadtam a szülőföldtől: Miskolcon, Sárospatakon, majd Mezőkövesden végeztem iskoláimat a diákotthoni ellátás ellenére is nagy nehézségekkel.” Az ötvenes évek közepén tanulmányai félbeszakadtak, előbb a diósgyőri kohóknál, majd építkezések állványai között találkozott „a korán jött férfikor első megpróbáltatásaival.” 1957 kora tavaszán érkezett Budapestre, s azóta a főváros az otthona, Újpesten él.

Parnasszus rovatban: Székely Dezső, Jóbiné Tamás Erzsébet és Kiss Dénes költeményei.

Haranghy Miklós: A Szent Korona viszontagságai

1944-45-ben (2.)

A Hangya Szövetkezet teherautójával menekülő nemzeti kincsek és őrzőik, a koronaőrség parancsnoka és emberei az országhatár átlépése után nem messze a határtól, már rögtön egy embert hátra kellett, hogy hagyjanak, Ansbach község közelében Szöllősi és a vele utazó titkárnőjének gépkocsija, tengelytörést szenvedett. Az autót az út szélére tolták. Szőllősi elkérte Pajtás ezredes egyik emberét, hogy vigyázzon az autóra, amíg egy másik járművet nem küld érte és az autóért. A hátramaradó Csontos István koronaőr-főtörzsőrmester így idézte fel a történteket: „Én ott maradtam a hibás gépkocsival és vártam a másnap reggeli gépkocsit, hogy tovább mehessünk. Vártam, vártam, de nem érkezett meg a gépkocsi. Az országúton haladtak a menekülők, kocsival, szekérrel, autóval, gyalog, ki hogyan tudott. Aztán egy autó végre befutott, de csak az élelmet vitte el. A vezetője azt mondta: »Főtörzsőrmester úr! Maradjon itt nyugodtan, majd jön egy másik kocsi, azzal fel tetszik jönni, visszük a kocsit is.« Már dél is elmúlt, de a kocsi csak nem jött értem. Jött egy német autó néhány német katonával, volt köztük egy magyarul beszélő tizedes is. Nekem estek: »Van-e benzin?« Mondom: »Én nem tudom, hogy van-e?« »Hol a kulcs? Majd mi megnézzük!« Fogtak egy csákányt, a hátsó ajtót feltörték, ott volt két kanna benzin, nagyon örültek neki, feldobták a kocsira. Közben egy nagyon ügyes német szerelő, a gépkocsiból kiszerelte a kis rádiót, és azt is elvitte. Engem pedig ott hagytak. »Mit akar maga itt? – kérdezte tőlem a tizedes –, Főtörzsőrmester, mit keres maga itt, mire vár? Mindjárt Kőszegen lesznek az orosz páncélos erők, ide három-négy kilométerre, maga meg itt áll? Hát mire vigyáz, erre a rossz kocsira? Mert nincs benne semmi sem.« Akkor már tényleg semmi sem volt. Fogtam magamat, jött arra gyalog egy rendőr, az is menekült, együtt haladtunk vagy két napig, gyalog nyugat felé.”

Bibó István: Zsidó asszimiláció és zsidó öntudat

Az asszimilációnak azonban mind a zsidók, mind a környezet oldalán nemcsak abban adódik nehézsége, ahogyan bármelyikük az asszimiláció és a közösségi hovatartozás kérdésében kifejezetten vagy tudatlanul állást foglal. Nem kevésbé nagy nehézsége az asszimilációnak az emberi és közösségi magatartásformáknak fentebb leírt aránylagos különbözősége a közösségi lehetőségek használata terén, a társadalmi értékrenddel szemben való állásfoglalás terén és a fölény és alávetettség feszültségéből származó elégtétel-kereső gesztusok terén. Ezek a magatartásformák aránylag barátságos környezetben is könnyen és gyorsan felkeltik a különbözőség és idegenség benyomásait, s a zsidóellenes előítélet képzeteinek az ismert volta pedig mindig alkalmat és lehetőséget jelent arra, hogy konkrét súrlódások és eltérések azonnal és más hasonlóknál gyorsabban kapjanak elvi és általános értelmet és értelmezést.

Tárca, novella rovatban: Oláh János: Vége a táncnak; Paul Kornauer: Nagypéntek feltámadás nélkül; Urbán Péter: Óidők vitézei

Szellemidézés rovatunkban: Sarkadi Imre: Balatoni vihar

Borbély László: Keresztutak

Sarkadi Imre és Soós Imre emlékének

A kommunista rezsim hol keblére ölelte, hol kitaszította. Nehéz lenne eldönteni, hogy melyikkel ártott többet neki. Háromszor tüntették ki József Attila-díjjal, harmincnégy évesen Kossuth-díjjal, majd néhány éven belül segédmunkássá alázták. Később a hatalom látszólag visszafogadta kegyeibe: tudósíthatott a szocialista tervgazdálkodásról és elnézték neki hogy alkoholmámorban ténfereg egyik művésztársaságtól a másikig, néha az ablakpárkányon vagy az ereszen közlekedik, mint egy akrobata. Az irodalmi emlékezet sok anekdotát őriz Sarkadiról. Az egyik arról szól, hogy hiába közeledett a lapzárta, nem akarta tovább írni folytatásos regényét. Ráadásul törött, begipszelt lába is kínozta. Kollégái bezárták második emeleti szobájába, ők meg elmentek politizálni a borozóba. Rövidesen nyílt az ajtó, bebicegett Sarkadi és megkérdezte: „Az enyémet is kikértétek?”

Domonkos László: Születésnapi terror

Szubjektív vallomás, de elkerülhetetlen: 2001. szeptember 11-én töltöttem be 50. életévemet. Édesanyám elbeszélése szerint délután három és négy óra között születtem, császármetszéssel: állandóan forgolódtam, nem volt ínyemre a külvilág, odabenn akartam maradni. Fél évszázad múltán, ugyanebben az órában, egy keddi napon a magyarok fővárosában, több ezer kilométerre New Yorktól és Washingtontól a Rottenbiller utcai iskola felé siettem, a fiammal találkoztam. Abból a házból érkeztem, ahol hazám külügyeit intézik, és ahol az a barátom dolgozik, akivel már harminc esztendeje, a huszadik születésnapomon is barátok voltunk. Tőle, a jelenlegi ívelő múlttól indultam a fiam – a jövendő felé. Az életben, tudjuk igazából nincsenek véletlenek. Léteznek viszont rendeltetésszerű, kinyilatkoztatás- szintű időszakok, amiket lehet kegyelmi időknek – Isten idejének nevezni. Ezeket történésük perceiben természetesen még nem érzékeljük, hiszen gyarló emberi felfogásunk nem képes rögtön regisztrálni és befogadni a nagybetűs Idő süvítését. Persze ezek az idők ettől még magabiztos könyörtelenséggel jelzik létezésüket. Hogy itt vannak, itt voltak. Már megint. Újra.

Keresse a Havi Magyar Fórumot minden hónap közepén az újságosoknál!

Vagy fizessen rá elő!

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Tel:: 06-30-7545-017