Október 23-án este a Magyar Televízió főcsatornája Pozsgai Zsolt Mindszenty drámáját tűzte műsorára, mint az ünnepnek leginkább megfelelő sorsdrámát. Tulajdonképpen tragédiát. Pozsgai Zsolt művét már évekkel korábban bemutatták és valamelyes méltatást is kapott, ez a kiemelt, ünnepi műsorra tűzés azonban végre a műnek nem csak rehabilitációja, hanem a vitán felüli nagy alkotások, az alapművek közé emelése. Mert bizony ez az, a kor egyik alapműve.
Kétségtelenül a hős személye, tántoríthatatlansága, mérhetetlen szenvedések közötti kitartása és hite, kivételes magasságokba emelkedése, hazájához, népéhez, egyházához és Krisztusához való hűsége emeli azzá. Ez a sorstragédia azonban Pozsgai Zsolt bátor rátalálásáig elfeküdt az emlékezések és a politikai küzdelmek síkjában, nemzeti erőforrássá akkor vált, mikor a drámaíró szeme felfedezte. Valamint most, amikor százezrek láthatták a rendkívül szellemesen bonyolított történetet és a legkényesebb filozófiai alapvetéseknek is megfelelő sorstragédiát.
Mindszenty tragédiája akkor teljesedik ki, amikor liberalizmusba süllyedt pápájától nem kapja vissza magyar egyházát, bíboros érseki székét, hanem külföldi pasztorizációra utasíttatik és a magyar egyházat visszalökik egy hamis kiegyezésbe, az Állami Egyházügyi Hivatal szorongattatásaiba. Ez a hamis kiegyezés nemcsak az egyháznak okozott mérhetetlen károkat, hanem az egész világot visszalökte a szovjet rendszerrel való békés együttélés posványába, hamis történelmébe.
Pozsgai Zsolt annak a triumvirátusnak egyik oszlopos tagja, mint író és mint rendező, amelyik elnyerte pályázaton a magyar dráma számára az Új Színházat. Az ünnepi bemutatás egyben azt is igazolja, hogy mennyire alaptalan, aljas és gátlástalan az a kampány, amely ki akarja csavarni az új magyar dráma műhelyéért fellépők kezéből ezt a lehetőséget.
Csurka István
Aláírásgyűjtés, petíció Dörner György kinevezése mellett
| < Előző | Következő > |
|---|
