Csurka István: A budapesti banda

A folyamatot ’87-ben már azok tartották a kezükben, akik a legszorosabb kapcsolatban álltak a pénzosztó és kamatszedő körökkel, a Világbankkal és az IMF-fel. Akik nemcsak kijártak ezekbe az intézményekbe, hanem ezek bizonyos testületeibe be is választották őket, akik tehát a legfontosabb nemzetközi célok megismeréséhez is hozzájutottak. Ilyenből nem kell sok. Egy Aczél és egy Fekete.

Törvényes ellenőrzéstől, lebukástól már nem kellett tartaniok. Minden a kezükbe került. Még a Kereskedelmi és Hitelbank éléről is eltávolították Lenk Gézát, pusztán azért, mert nem volt „buba” belsős. Helyére azt az Erős Jánost tették, akit Fekete János a már említett HVG-interjúban az egyik legalkalmasabb fiatal bankárkáderének nevezett. Az, hogy Erős úr megelőzőleg már tönkretette az olasz érdekeltségű Intereurópa Bankot, a kétszintűség egyik kisebb részlegét, mit sem számított.

Lefokozták, hatáskör nélküli kiürült szervezetté tették a Bankfelügyeletet, iszonyúan teletömték pénzzel, tőkével a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bankot, az MBFB-t, a Leumi megszűnése után oda nyomult át Fekete János tanácsadónak, és elérte, hogy még senki nem hallhatott egyetlen komoly hitelezésről sem, ami ebből a teletömött bankból eredt volna. Itt csak gyűjtenek és kamatoztatják a pénzt.

Nehogy megmozduljon a magyar gazdaság, nehogy valami hazai vállalkozás lehetőséghez jusson.

A figyelmük természetesen a tömegtájékoztatásra és a kultúrára is kiterjedt. A rádió és a televízió főszerkesztőségeiben az ő emberiek ülnek, egyetlen központból irányítják a tájékoztatást, és ők adagolják a saját lelepleztetéseiket is. Kellenek az időnkénti botrányok. Fenn kell tartani azt a látszatot, hogy nincs minden a kezükben. Gyakran és keményen bíráltatják a rendőrséget eredménytelenségei miatt. Örülnek a maffiák utcai harcainak, robbantásainak, gyilkosságainak, mert ezek elterelik a figyelmet a bankműveleteikről, és azt a látszatot keltik, hogy a rendőrség nincsen a kezükben és majd lecsap rájuk is. Hogyne!

Szemtelenségükben odáig mentek, hogy éppen népszerűtlenségük mélypontján robbantották ki a Tocsik-ügyet. Ehhez nagy merészség kellett és a tömeglélektanban nagyon otthonos szakemberek. A Tocsik-ügy lényege szerint ugyanis nem rendőrségi-ügyészségi, hanem törvényhozási és kormányügy, mivel a kormány tudatosan törvényt szegett, és tudatosan visszatartotta az önkormányzatok pénzét. Ebből minden normális államban kormánybukás következik, és a dolog csak azután kerül a bíróságra. Itt azonban fordítva történt. Suchman ugyan lemondott, de csak azután, hogy végrehajtotta a magyar történelem legnagyobb kiárusítását. Neki voltaképp azért kellett távoznia, hogy ne legyen szem előtt az, aki eladta a teljes magyar energiaszektort, a Budapest Bankot, a Hitelbankot, és minden pénzt a hitelezők rendelkezésére bocsátott. Az ilyen miniszter ne legyen a színen, mert az veszélyes. A Tocsik-ügy ebben az esetben csak a fedő eljárás volt, és most már, hogy a dolog a bíróság elé került, minden politikai jelentőségét elvesztette. Már csak az a kérdés, hogy az ÁPV Rt. jogtanácsosa mennyit kap, kap-e valamennyit.

A budapesti banda meggyőződése, hogy pozíciói ma szilárdabbak, mint valaha voltak.

Megbízóiknál kijárták, hogy az időközben megszelídült Horn Gyula és társulata mandátumát hosszabbítsák meg. A világbanki körök előtt egy volt kommunista, aki ráadásul apai ágon zsidó származású, mindig megbízhatóbb, mint egy akármilyen másfajta, akiről soha sem lehet tudni, mikor tör ki, mikor ébred rá magyar önazonosságára. Meg akarják tartani, és vele sodortatják bele – gyarmatként – az Európai Unióba Magyarországot. A tényleges hatalom természetesen továbbra is megmarad a budapesti banda kezében, de Horn még egy-két évig jó lesz cégérnek és célpontnak.

A Budapest Bank privatizációja voltaképpen ennek a hatalomátjátszási folyamatnak a végállomása. Azzal a kettős csavarással, hogy az Állami Számvevőszék az ügyletben bűnvádi feljelentésre érett mozzanatokat talált, és jelentése mellett meg is tette ezeket a feljelentéseket. Az egész ügyletre nézve és a lebonyolító miniszterekre, államtitkárokra és bankvezérekre, sőt a vevőkre nézve azonban az egész dolognak még sincs és nem is lesz komoly következménye. Mégpedig azért nem, mert eme feljelentéssel szinte egy időben a kormány kinevezte az ÁPV Rt. Elnökét az Állami Számvevőszék új Elnökének. Látványosan csomót kötöttek tehát az egész privatizációra és annak minden, a Budapest Bankéhoz hasonló hatalmas károkozására. Hiszen azzal, hogy az állam legfelsőbb gazdasági és pénzügyi ellenőrző és elszámoltató szerve, a Számvevőszék bűntett fennforgását állapítja meg, és az ügyletben több mint negyvenmilliárd forint kártétel szerepel, és magában az eladási, konszolidálási folyamatban benne van a rendszerváltás összes kormánya, az alapító reformkommunista kormányon és Antall legkedveltebb pénzügyminiszterén, Szabó Ivánon keresztül Békesiig és Medgyessyig mindenki, és a vevő, a nagymértékben kedvezményezett pedig az Európai Befektetési és Fejlesztési Bank mellett, az az amerikai General Electric, amelynek Magyarországon elsőként sikerült a legjobb magyar céget még a múlt rendszerben megszereznie, és amely mint világcég, természetesen egy hús, egy vér a Világbankkal és az IMF-fel, azzal nem másra, mint az egész teljesen törvénytelen, rabló és maffiás módszerű privatizációra kötnek csomót. Mert, ha ez az ügy nincs, ha az ÁSZ nem tesz feljelentést és végül majd nem a bíróság mondja ki a felmentő ítéletet, hanem az egész kérdés nyitva marad, akkor a dolog voltaképpen nincsen lezárva. De a budapesti banda most annyira erős és annyira nyeregben érzi magát a nemzetközi bankárkörök jóvoltából, hogy megengedheti magának a szembesítést. A szembesítés viszont, mint minden addigi esetben, eredménytelen. És most ráadásul az egyik szembesített fél, az ÁPV Rt. háttal áll a másiknak, és az eltüntetett bizonyítékok biztonságával tagad mindent. S hiába az Állami Számvevőszék minden tisztességes erőfeszítése, az egész ügylet ugyanúgy, mint a Tocsik-ügy, mint korábban az Agrobank-ügy, belefullad a budapesti banda által rövid pórázon tartott ügyészségi és bírósági eljárások útvesztőjébe. Nehéz helyzetbe csak azok az ÁSZ-vezetők kerülhetnek, akik meg merték kockáztatni a feljelentést.

Az ÁSZ nyilvánosságra hozott jelentése is annyi szabálytalanságot, bűntettet mutatott ki, amelyből egy is elég volna többévnyi büntetés kiszabására. Ezek közül mutatóba felsorolunk néhányat. A bűncselekmény-sorozat a privatizációs tanácsadó kiválasztásával és szerződtetésével kezdőik. Az ÁPV Rt. és a BB Rt. Közösen bízza meg a Salomon Brothers Tanácsadó Társaságot, vagyis az egyik, a világbanki körökbe szervesen beleépülő világvállalatot a privatizáció tanácsadásával, illetve az eladásra kerülő bank átvilágításával. A szerződés azonban azt tartalmazza, hogy a Salomon Brothers nem végez érdemi munkát, mert az általa elkészített Információs Memorandum teljes egészében a Budapest Bank által átadott információkon alapul, és így a felelősség azok megbízhatóságáért teljes egészében a bankot, az eladót terheli. A szerződéskötést 1993. augusztus 7-én kötötték meg, a megbízást azonban 1995-ben a Salomon Brothers tovább adta a Lehman Brothers társaságnak, amely ugyan elvégezte az Információs Memorandum aktualizálását, de az aktualizált művet sehol nem találták meg. A Budapest Bankban a Számvevőszék számára nem tudtak egyetlen példányt sem átadni. A tanácsadó – mindkettő – a szerződés szerint havi díjazásban részesült, de a „bérét” a szerződéskötés előtti öt hónapra is megfizették a világcégnek. Vagyis adva van egy lényegében véve közpénzből – az ÁPV Rt. és a még állami Budapest Bank pénzéből busásan megfizetett privatizációs tanácsadó cég, amelyiknek semmilyen felelőssége az ügyben nincsen, de amelyik már arra az öt hónapra is kap bért, amikor még meg sem jelent a színen. S az eredmény? A Budapest Bank hamis adatokat szolgáltatott magáról és különösen leányvállalatáról, a Polgári Bankról, Bokros Lajos pénzügyminiszterként valótlanságokkal tömte meg a kormányt azon az ülésen, amelyen a B. B. privatizációját elfogadták, és amelyen Horn Gyula, hogyan, hogyan nem, nem volt jelen, és így a kormány olyan kezességet vállalt el, amelyek súlyos milliárdokba kerültek, és amelyeket a vevő egy év múlva könyörtelenül be is hajtott. Ha van tipikusan maffiás, eleve csalárd szándékú tranzakció, ez az. Feltehető, hogy nem csupán a Salomon Testvérek látta mindezt, hanem a vevő és annak vezérképviselője, Völgyes Iván is, aki már a Tungsram privatizációja óta itt él Budapesten, és politizál is meg tanácsokat is ad és ha néha megereszt egy cikket a Magyar Hírlapban vagy a Népszavában, akkor mindig a népieket, a Magyarok Világszövetségét és a szélsőséges nacionalistákat ostorozza. Ez helyénvaló is, hiszen a Budapest Bank 1993-tól a privatizációs szerződés megkötéséig 43 milliárd forint állami segítségnyújtásban részesült, amely sok apró és verejtékes népi kapavágásból, személyi adóból, kilakoltatásból és reggeli nélkül maradt gyermeki szenvedésből tevődött össze, és ezért az általa képviselt vevők mindössze 12 milliárd 8 ezer 20 forintot fizettek. A szerződésbe foglalt opciók alapján viszont az államnak vissza kellett vásárolnia a Polgári Bankot és több más, a Budapest Bank által létesített leányvállalatot, és ezeknek a kötelezettségeknek az együttes összege 1997-98-ban eléri a 12 milliárd forintot. Majdnem 4 milliárdot máris visszaadtak a már idegen kézben lévő Budapest Banknak.

Mi ez, ha nem a legkorláttalanabb rablás, törvényes látszatokkal, kormányrendeletekkel és nemzetközi kozmopolita segédlettel, bűnrészességgel? A gazdag világ ingyen kapott egy magyar bankot, amelyhez a magyar nép tengernyi munkája, szenvedése, nélkülözése és kizsákmányolása tapad. Most azonban az elkövetők néhány mellékfigurája fel van jelentve, és a Horn által felállított Központi Bűnüldözési Igazgatóság csendben nyomoz. Az ÁSZ jelentésének kényes részeit addig is titkosították.

(Vége)

Elhangzott 1998. január