Amint a görög válság a következő szakaszába lép, Németország, Görögország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (ECB) és az Európai Bizottság (EC) triumvirátusa (most inkább trojkaként ismerik) is komoly bírálattal kerül szembe. A felelősség megosztása közben nem veszthetjük szem elől, mi is folyik valójában. Közel öt éve figyelem ezt a görög tragédiát, a szereplőket minden oldalon. A múlt hetet Athénban töltöttem, beszélgetve közönséges polgárokkal, fiatalokkal és öregekkel, valamint jelenlegi és volt hivatalos személyekkel, és arra a nézetre jutottam, hogy sokkal többről van szó, mint csak Görögországról és az euróról.
A trojka által követelt alapszabályok egy része az adókkal és a kiadásokkal és ezek mérlegével foglalkozik, egyesek pedig a specifikus piacokra ható szabályokkal és törvényekkel. Ami megdöbbentő ebben az új programban (amelyet a „harmadik memorandumnak” neveznek) az, hogy nincs semmi értelme sem Görögország, sem a hitelezői számára.
A részletek olvasásakor déja vu érzésem volt. A Világbank fő közgazdászaként az 1990-es évek végén Kelet Ázsiában közvetlen tanúja voltam a segítségért az IMF-hez fordult országokra erőszakolt programok pusztító hatásainak. Ez nem csak a megszorítás eredménye volt, hanem az úgynevezett strukturális reformoké is, ahol az IMF-et túl gyakran rávették olyan követelések támasztására, amelyek valamilyen speciális érdeknek kedveztek másokhoz képest. Feltételek százait alkalmazták, kisebbeket, nagyobbakat, sok irreleváns volt, egyesek jók, mások teljesen rosszak, és a legtöbb nem érintette a valóban szükséges nagy változásokat.
NYT / Joseph E. Stiglitz
| < Előző | Következő > |
|---|
