Nem akarjuk a szabadságot. Nem akarjuk a szabadságot, pedig Amerika megadta nekünk – mondta Bill Clinton, felesége egyik kampánygyűlésén. A pontos idézet így hangzik: Lengyelország és Magyarország – két ország, amelyik nem lenne szabad az Egyesült Államok és a hosszú hidegháború nélkül – most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért most egy Putyin-féle vezetést akarnak.
Vajon miért ne lennénk ennyire szabadok, ha az Egyesült Államok ma is Indiánország lenne, vagy ha soha egyetlen amerikai katona sem hagyta volna el az ország határait, vagy ha nem lett volna hidegháború? Mit köszönhetünk pontosan Amerikának? Hogy elvesztettük területünk kétharmadát, vagy hogy odaadta Magyarországot Sztálinnak, vagy hogy 56-ban nem avatkozott be, vagy hogy aztán 34 évig asszisztált az életképtelen kommunizmus agonizálásához?
Miért legyünk hálásak?
Mert bár Hitler elmebaját nem szeretjük, de éppen nekünk, magyaroknak a Hitleráj semmivel sem volt veszedelmesebb, mint a jóságos Vörös Hadsereg bevonulása.
Miért tapsikoljon az átlag magyar? Mert megadatott neki, hogy miután elvették családja vagyonát, földjét, szétzúzták közösségeit, ezek után a kilencvenes évek elejétől az állam vagyonát is kilopták alóla. Az Amerikának köszönhető állítólagos szabadság mely momentumáért kell hálásak legyünk? Hogy az amerikai egynegyedére van értékelve a munkánk, vagy hogy a legaljasabb pénzügyi trükkökkel és politikai nyomással szedték el az utolsó értékeinket?
Nehéz eldönteni, hogy kinek is legyünk hálásabbak. Oroszországnak és a Szovjetuniónak, vagy az Amerikai Egyesült Államoknak. Talán mégis Amerikának. Az legalább messze van.
| < Előző | Következő > |
|---|
