Itt van ez a jobbikos parlamenti vezérkar, mely mint a többnapos moslék bűzösen bugyog a széles nyilvánosságban és a magukat liberálbal eszmerendszer védelmezőinek vélők, az ún. demokrata férfiak vérre mennek értük, különösen Vonáért. Egyszerűen nem értjük. Mint ahogy azt sem, milyen sérelem érte a kormány részéről a kispályás Vonát tulajdonképpen? Miért kellett sürgősen, kapkodva, éppen a megcsalt asszonyt alarmírozni? Milyen ízlésre vall ez? Hogy ebben a körben az erkölcsöt ne is említsük. Egyszerűen nem értjük, miért nem Terry Black férjének (feleségének), vagy Zuschlag Jánosnak ír nyílt levelet Vonáné? Ahelyett, hogy Vona Terry Blackkel és Zuschlag Jánossal egy hírtévés pubi társaságában megvitatná, egymással tisztázná, hogy ki kivel, hol, mikor és miért haragszik meg a másikra, esetleg szerelemféltésből vagy más miatt. Biztosan kapnának helyet az ATV-ben is erre a nagy közös coming outra.
Egy elcsapott gárdista szerint akkora a pártban a belső elégedetlenség, hogy Vonának politikai üggyé kell felcsinálnia a saját szennyesét. Mert ebben a sztoriban nem lehet semmi meglepő a Jobbik háza táján! Mire ez a pártelnöki cirkuszolás, mi történhet vele, otthon ezt is szépen bevallja majd, egy jó asszony mindent megbocsát! Informátorunk megjegyezte: ebben a Terry Black-es állításban számukra nincs semmi nóvum, amikor Vona párttársnőjével való állítólagos félrelépésének akkora feneket kerítettek, ők tudták, kamu az egész nőügy. A valóságot van hivatva elfedni. A párt jól fizetett kampánygurui azt vélelmezték a híreszteléssel, mégis jobb megítélés alá esik, ha egy pártvezető férj félrelépése nővel esik meg. Ennyi.
Már évekkel ezelőtt az volt a Jobbik honlapján olvasható a Jobbik szóvivőjéről, Király Andrásról, hogy ifjú kora és csinos külseje ellenére puritán életét „az esti közös imádságok, Biblia-olvasások és a közös szentmisék” töltik ki. Így írtak a párt közösségi oldalán a párt arcáról, aki önéletrajzában is neveltetése fontos részének nevezte a katolicizmust, utazásai közül pedig a csíksomlyói zarándoklatokat emelte ki.
Ezzel szemben mi volt a vérvalóság? Amíg a jobbikosok itthon a buzifelvonuláson balhéztak, a szóvivőjük, Király András, aki egyben a párt arca is volt, költséget nem kímélve Kanadáig utazott, ahol transzvesztitákkal és homoszexuálisokkal ölelkezett, bőrtangás fekete férfiak hátsó fertályában és hidrogénszőke fiúkák társaságában múlatta az időt.
Ebben az időben a közönség számára puritánnak beállított párt, a Jobbik egyes vezetői a melegfelvonulások rendszeres szereplői voltak, tojásokkal dobálták „a buziparádé” résztvevőit, lesben állva néhányat közülük el is agyabugyáltak, roppant hangosan tiltakoztak, botrányt okoztak minden melegmegmozduláson, sőt alelnökük a homoszexualitását provokatív módon hangsúlyozó pesti színész, Alföldi ellen tüntetést rendezett. A Jobbik által használt oldalak sisteregtek a túlhabzó gyűlölettől.
A párt elnöke a cukisodással egy időben azt sejtette, ennek véget vet. A Jobbik szóvivője korábban a kanadai Meleg Büszkeség Napján lett lencsevégre kapva, félreérthetetlen helyzetben. Amikor lebukott kijelentette: Nem vagyok meleg, házasságra készülök. Az titok maradt, hogy Pállal vagy Paulával. Madarat tolláról, pártot szóvivőjéről, mondják, akik a Vona elleni bizonyítékokat összegyűjtötték. Mi persze a pártelnök érdemeit, luxus testét és különösen a fenekét, szépen szedett szemöldökét nem akarjuk tőle elvitatni. Mi nem akarunk ebben a kérdésben igazságot tenni, csak annyit mondhatunk a jelenleg makacs tagadás állapotában leledző pártelnökkel kapcsolatban: furcsa vagy Julcsa. Ja, és szebb jövőt!
czyla
< Előző | Következő > |
---|