Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. október 12, szombat, Miksa napja van. Holnap Kálmán és Ede napja lesz.

Elhallgattatni

E-mail Nyomtatás

A botrányosan megzavart sajtótájékoztató
A rendőrség által botrányosan megzavart sajtótájékoztatóról, Benedek Fülöp újabb zsebszerződésgyanús ügyletéről, Dobrev Klára furcsa földvásárlásáról dr. Budai Gyulát, a MAGOSZ szövetségi igazgatóját kérdeztük.
- Hogyan zajlott le a botrányos rendőri fellépés mellett megtartott sajtótájékoztatója?
- Ez egy hivatalosan meghirdetett sajtótájékoztató volt. Helyszínként a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Pozsonyi út előtti részét határoztuk meg, ami közterület. Tehát nem magánterület. A sajtótájékoztató közben megérkezett egy rendőrautó, amelyből öt rendőr szállt ki, és elkezdtek intézkedni. Emiatt a tájékoztatómat félbe kellett szakítanom, ugyanis közölték velem, hogy olyan bejelentést kaptak a vagyonkezelő biztonsági szolgálatának igazgatójától, miszerint egy be nem jelentett demonstráció szerveződik. Azért érdekes ez, mert a helyszínen több tévétársaság kamerája, újságírók fényképezőgépekkel és hangrögzítő eszközökkel voltak jelen. Semmi nem utalt arra, hogy demonstráció készülődne. Közöltem a rendőrökkel, hogy szeretném befejezni a sajtótájékoztatómat. Õk eltávolodtak 50 méterre, majd miután befejeztem, odajöttek hozzám és közölték, hogy továbbra is az az információjuk: be nem jelentett demonstráció zajlik. Ezért feljegyezték az adataimat, ugyanis nekik jelentést kellett az esetről írni.
- Megmondták, hogy kitől kapták az utasítást?
- A XIII. kerületi kapitányság ügyeletes tisztjétől, a bejelentés pedig a vagyonkezelő biztonsági szolgálatától érkezett. Egyébként a vagyonkezelő már legalább három verziót talált ki, hogy miért kellett rám hívni a rendőrséget, de  szerintem azért kellett a rendőrség közbelépése, hogy elhallgattassanak. Tekintettel arra, hogy Benedek Fülöp újabb kétes ügyleteit hoztuk nyilvánosságra. Olyan kérdéseket fogalmaztunk meg, amik ennek a kormánynak kellemetlenek, és így próbálták megzavarni az eseményt, a figyelmet elterelni.
- Ismét általános gyakorlattá fog válni, hogy a kormány a neki nem tetsző személyeket erőszakos eszközökkel hallgattatja el?
- Nagyon sok sajtótájékoztatót tartottam már külső helyszíneken, vagy az agrárdemonstráció időszakában fűútvonalak mellett, de soha nem jöttek oda a rendőrök, hogy megakadályozzák. A rendőrséget megint olyan irányba próbálja felhasználni a jelenlegi hatalom, hogy a neki nem tetsző témák vonatko-zásában félelmet keltsen az emberekben. Nem félek semmitől és senkitől, hiszen csak olyan információt közlünk a magyar sajtóval, amiről okirati bizonyítékaink vannak. Ha kellemetlen Benedek Fülöp személye a kormánynak, akkor ne a sajtótájékoztatót zavarják meg, hanem Benedeket távolítsák el.
- Az ön adatait bevitték a Nemzeti Vagyonkezelő épületébe a rendőrök?
- Miután az adataimat felírták, átmentek a túloldalra beszélgetni a biztonsági szolgálattal. Azt a papírt, amire felírták az adataimat, megmutatták nekik, majd együtt bementek az épületbe. A rendőrség verziója szerint bementek megnyugtatni a bejelentőt. Én ilyet még nem láttam. Nevetséges.
- Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter közölte: kivizsgáltatta a rendőri intézkedés jogszerűségét, és az intézkedő rendőrjárőr jogsze-rűen és szakszerűen végezte munkáját. Kifejtette, hogy a rendőrjárőr a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. biztonsági igazgatójának bejelentése alapján érkezett a helyszínre, hogy megállapítsa "az összegyűlés okát". Mit szól ehhez a kijelentéshez?
- Draskovics közleményében az is szerepel, hogy azért nem oszlatták fel a sajtótájékoztatót, mert békés volt. Itt tartunk, hogy egy miniszter ilyen sületlenségeket mondhat. A mondatának másik részéről, hogy a rendőri intézkedést jogszerűnek minősítette, azt gondolom, hogy a rendőrök nem tudták megindokolni, mi az intézkedés oka, és csak hosszú idő után közölték, ki adott rá utasítást. Büntetőfeljelentést tettem ismeretlen tettes ellen.
- Mi volt a sajtótájékoztató témája?
- Olyan szerződéstervezetet hoztunk nyilvánosságra, amelyben Benedek Fülöp egy osztrák állampolgárnak gyanús zsebszerződéssel kíván 15 hektár termőföldet átjátszani, oly módon, hogy előbb kivonják a művelési ágból, ipari területté nyilvánítják, majd ezt követően az adásvételt érvényesítik. Ezután az osztrák állampolgár nevére kerülhet a föld. Hogy biztosra menjenek, még a jogutódját is megnevezték az osztrák állampolgárnak, aki időközben sajnos meg is halt, így a fia lépett a jogosultság értelmében a helyére. Ötéves vételi jogot biztosítottak a külföldi vevőnek. Ez a zsebszerződés tipikus esete, hiszen az öt évet azért szokták megszabni, hogy elég időt hagyjanak, hogy megváltozzon a földtörvény, és ezek után jogszabály szerint is földet tud szerezni. A szerződés illeszkedik Benedek Fülöp korábbi ügyeihez. Mint ismert, Benedek Fülöp volt földművelésügyi szakállamtitkár ellen - aki jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyettese - hivatali visszaélés vádja merült fel, mert jogellenesen befolyásolta a székesfehérvári földhivatalt annak érdekében, hogy egy pákozdi földterületet vonjon ki a művelés alól. Én több éve mondom, hogy a zsebszerződéseket felül kell vizsgálni, és ha legkisebb esély van arra, hogy törvénytelenül köttetett a szerződés, meg kell támadni bíróság előtt. A magyar jogban létezik egy fogalom: közérdekből kisajátítás. Tehát amik jogosulatlanul kerültek idegen állampolgárok tulajdonába, ahol jogszabálysértés és bűncselekmény valósult meg, ezeket semmissé kell nyilvánítani.
- Mi a véleménye Dobrev Klára földvásárlásáról?
- Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára több mint 17 millió forint értékben kíván megvásárolni a Somogy megyei Kötcse külterületén három ingatlant, amelyek valós ára 2-3 millió forint. Úgy látjuk, hogy a miniszterelnök felesége a kormány által meghirdetett Új Tulajdonosi Program első lépéseként vásárolta meg ezt a megközelítőleg kéthektárnyi rét, legelő és gazdasági épület megjelölésű területet. Dobrev a "nagy elődök" nyomdokába lép, és beszáll abba a földprogramba, amelyben már több szocialista politikus is komoly lépéseket tett, így Bábolna polgármestere, Horváth Klára vagy Benedek Fülöp volt államtitkár is. Miért ad ennyi pénzt valaki, mi az oka, hogy egy ilyen kis településen -  ahol legfeljebb ötszáz ember él és igazán nagy idegenforgalmi jelentősége nincs -, ilyen hatalmas összegű befektetést hajtana végre Dobrev Klára? Olyan hatalmas vételárat írtak ki erre a földterületre, amennyiért egyetlen helyben lakó sem fog elővásárlási igényt benyújtani, mert ez a terület 2-3 millió forintnál többet nem ér. Most már csak azt kellene tudni, Dobrev valóban annyiért vásárolja-e meg ezt a területet, mint amennyiről a szerződés szól, vagy esetleg létezik egy másik, úgynevezett háttérszerződés is, ami sosem kerül majd be a földhivatalba, és a valós vételárat az tartalmazza. Azt várjuk Dobrev Klárától: hozza nyilvánosságra vagyonnyilatkozatát, hogy kiderüljön, miből vásárolta ezeket az ingatlanokat, illetve számoljon el azzal is, hogy ez a vételár tulajdonképpen hogy jött össze. Sajnálatos, ha a gyanúnk megalapozottnak bizonyul, akkor az egész ügy mögött a jelenleg hatályos földtörvényben szereplő elővásárlási jog kijátszása és a helyben lakók kizárása áll. Érdekes, hogy az egyik napilap szerint az eladók sosem találkoztak Dobrevvel - ez azért furcsa, mert egy szerződés aláírásakor a szerződő feleknek jelen kell lenniük.
A miniszterelnök felesége talán már készül a kormányzás utáni időszakra, és azért fektet be külterületi termőföldekbe, mert esetleg a kormányzás után férjével együtt gazdálkodni kíván.                  
O. J.
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség