Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

GERINCTELENEK

E-mail Nyomtatás

A balliberális „értelmiség” egyes domináns altípusait mérhetetlen nagyképűség és kioktató arrogancia jellemzi. Csak azt nem lehet megfejteni, hogy mire ez a nagy mellény. Valójában piszkos kezű megalkuvók. Az eddig magát rendíthetetlen antifasisztának hazudó balliberális médiaelit egy része már annak a mocskos szájú, vérbunkó Simicska Lajosnak dolgozik, akit korábban lesajnált. Letolvajozott. Kiröhögött. Kigúnyolt. Most pedig együtt tolják a Jobbikot, ahogy az erejükből telik. Az antifák a Duna-parti cipőkbe köpőkkel bútoroztak össze, a holokamuzókkal választási szövetségről tárgyalnak, a zsidókat listázókkal és az izraeli zászlóégetőkkel egyeztetnek, tulajdonképpen tesznek ők a holokauszt áldozataira. György Péter, Eörsi, Heller, Hiller, Magyar vagy Haraszti stb. gerincflexibilitását és elvi szakítószilárdságát tapasztalva ki hiszi el egy szavukat is.

Az egykori SZDSZ-médiaelit „színe-java” most simicskista, Kálmán Olgával az élen. Ez a bagázs ugyanígy lepaktált és megalkudott a posztkommunista utódpárttal, amellyel végül összefonódott, és még a Tocsik-ügy, a D-209-es botrány, illetve az őszödi beszéd után sem szakított vele. Egyszer már a gerinctelenség a teljes hitelvesztést és a liberális pártpolitika halálát okozta Magyarországon.

Egy normális országban az ilyen ellenzék ajtaját rúgnák be elsősorban a választók, mert ezek szívják el a levegőt a többiektől, akiket nem engednek még a nyilvánosság elé sem. Pusztuljanak!

 

szerk

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség