Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2022. augusztus 11, csütörtök, Zsuzsanna és Tiborc napja van. Holnap Klára napja lesz.

Vučić: Még az idén 10 százalékos béremelés a közszférában

E-mail Nyomtatás

Aleksandar Vučić szerb kormányfő Hódságon bejelentette, hogy még az idei év folyamán 10 százalékkal növelni fogják az állami dolgozók fizetését. „Többé nem kettő, három vagy öt százalékról beszélek, reményeim szerint lesz erőnk ahhoz, hogy az év vége előtt, akár hónapokon belül, tíz százalékkal növeljük az állami dolgozók bérét. Emelni fogjuk továbbá a minimálbér összegét is, és arra számítok, hogy a magánszektorban is fizetésemelés következik, így az ott dolgozók bére megközelíti majd az állami foglalkoztatottakét” – fogalmazott Vučić.

Szavai szerint nem egyszerű meghozni a döntést a fizetésre vonatkozó járulékok és adók csökkentéséről, de erre is sor kerül. Újságírói érdeklődésre azt válaszolta, lehet, hogy 1-2 százalékos lesz ez a csökkentés, de megtörténik, mint ahogy az állami bérek növelése is már akár szeptemberben vagy októberben.

„Remélem, hogy Trump kitart”

A szerbiai kormányfő és megválasztott elnök jó kapcsolatra számít az Amerikai Egyesült Államokkal. Hozzátette, hogy Donald Trump amerikai elnök az első napoktól fogja kíméletlen támadásoknak van kitéve, de reméli, hogy kitart.

Mint fogalmazott: Szerbia egy kis ország, ő pedig egy kis politikus ahhoz, hogy beavatkozzon akár Macedónia belügyeibe, és különösen igaz ez az USA esetén.

„Annyit látok, hogy a kezdetektől kíméletlen hajsza folyik Trump ellen. Ilyen szervezett hajszát én még nem láttam. Sikereket kívánok és jó kapcsolatokat az USA-val. Kitartani egy embernek sem könnyű” – mondta újságíróknak nyilatkozva Vučić Hódságon. Hozzátette, hogy róla is azok mondják a legrosszabbakat, akiken a legtöbbet segített. „Úgy hiszem, hogy Trump ki fog tartani” – szögezte le.

 

(vajma.info)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség