Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. október 12, szombat, Miksa napja van. Holnap Kálmán és Ede napja lesz.

Ki kérjen bocsánatot

E-mail Nyomtatás

Kísértet járja be az ellenzéki sajtót, a liberálbolseviki terrorizmus kísértete. Egy Bruck nevű terrorista a tehetségtelen üres fej által főszerkesztőként jegyzett És c. sajtótermékben megírta, hogy amikor majd a liberálbolsik megnyerték 2018-ban a választásokat, akkor az ellenzékbe jutott Fidesznek már nem lehet joga semmihez. Ki kell őket iktatni (esetleg irtani?). Börtön, vagyonelkobzás, köztulajdonba vétel, közélettől eltiltás. A másik, a Fekete Győr nevű terrorista betört az Origo szerkesztőségébe, végigvonult az asztalok között. Bruck szavai és Fekete Győr léptei nyomán Szamuely szelleme és a győri beszéd sejlett fel: „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”

(Szamuley Tibor 1919. április 20-án Győrben elhangzott beszéde)

Botka László pedig az MSZP „Fizessenek a gazdagok!” jelszava jegyében kampányol.

És Bayer Zsolt kért bocsánatot, azért mert csúnyát beszélt a Karc Rádióban. Megnyugodtak az őrjöngők? Szó sincs róla, inkább elszemtelenedtek. Pedig a Bayer által mondottak, liliomillatúak ahhoz képest, amit ezek okádnak a magyarokra az idők kezdete óta. Íme egy kis ízelítő belőlük:

Paizs Miklós: Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad! Élve ne hagyjad! Figyelj, én tőled csak egyet kérek, tisztítsd meg tőlük az emberiséget, balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát!

Csurka István, a zsírsámán, a szívében miért nem pihen a jégcsákány? Zsinórt a nyakába azt’ lógjon a tapló. A k*rva apjukat vagy k*rva anyjukat. Fajra zsidó ez a megélhetési magyar, egy zsidó zombi, aki zsidó vért akar. Hát ilyenekből áll ez a jobboldal, menjenek a picsába, de azonnal! Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad! Élve ne hagyjad! Orbán Viktort élve megnyúzni, Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni, késhegyre szúrni, torkon rúgni stb.

Szegő Tibor, a Budapest Rádió programigazgatója az MTI-nek akkor azt mondta: Paizs Miklós alkotása egy művészeti alkotás, „melyet mi nem utasítunk el”.

Kertész Ákost Demszky 2002-ben a főváros díszpolgárává avatta, Gyurcsányék Kossuth-díjat adtak neki 2008-ban, Hazám-, Arany János- és József Attila-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrenddel is kitüntették.

Az Amerikai Népszavában hálából elmondta: A magyar genetikusan alattvaló, röfög és zabálja a moslékot. nem akar tudni róla, hogy le fogjuk, fogják szúrni. S mert a magyar genetikusan alattvaló, ezért a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, mindent másra hárít, mindig másra mutogat, boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

A második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!

Nem is lehet mást várni tőlük, belőlük (magyarokból) hiányoznak azok az alaptulajdonságok, ami emberré tesz minket (zsidókat? Kertészeket?): az empátia, a szolidaritás, a tolerancia és a lelkiismeret.

Kornis Mihály: Az ember nem tud nem gyűlöletet érezni azok iránt, akik mások elpusztításában érdekeltek. Nagyon elgondolkodtam azon, hogy a szélsőjobb a Tégy a gyűlölet ellen mozgalmat utálja a legjobban az összes ellene fellépett irány közül, ez valamiért zsigerileg idegesíti őket. Ők gyűlölnek. Őszintén.

Mi, liberálisok pedig képtelenek vagyunk kimondani, amit szerintem valójában érzünk, hogy tudniillik mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket.

Most, hogy kezd lassan vége lenni a sajtószabadságnak Magyarországon, úgy érzem, kénytelen leszek újra politikai publicisztikát írni. És nem tudok lelkiismeret-furdalás nélkül gondolni arra a pillanatra, amikor nagyon nehéz lesz kikerülnöm a gyűlölködés szavait és mondatait. Azt hiszem, a 20. század nagy tanulsága, hogy a humanizmus esélyeit a politikában alapvetően újra kell gondolni. A politika abban a pillanatban, amint a szeretet szót a szájára veszi, bűnt követ el, mert a politika logikája a hatalmi érdekek logikája. A hatalom megszerzésének és megtartásának a technikája és tudománya, és ebben sok minden szerepet játszhat. A tapasztalatok szerint a szeretet nemigen.

Vásárhelyi Mária a Trouw című holland lapnak, azt hazudta, egy kormánypárti lapban felszólítás jelent meg, hogy a bőréből készítsenek lámpaernyőt. A minap a Klubrádióban Váradi Júlia vendége volt. Szerinte Lázár vagy Rogán egy-egy mondata gyilkossággal ér fel. A Klubrádió szerkesztője nyugtázta a kijelentést.

Legutóbb egy Városligetben tüntető civil, jelentette be nagy nyilvánosság előtt, hogy „én Orbán ellen bármit, már kinéztem neki a Várban egy villanyoszlopot!” Oda szeretné felakasztani egy primitív ribanc a magyarok miniszterelnökét. Hogy jut eszébe a libának, hogy mer ilyet mondani? Hát alighanem úgy, hogy fel van bujtva Soros által, és be van neki ígérve a védelem. Csak el ne feledjük, Orbán után mi jövünk, valamennyien. Volt már ilyen nem is egyszer! Megtették. A módszerüket kell észrevegyük: mindig azzal vádolnak bennünket, amit ők terveznek ellenünk!

Kornis a 90-es, első szabad választás után kezdte, Vásárhelyi folytatta, Paizs Miklós versbe öntötte, Kertész kiöklendezte magyar gyűlöletét, Soros pedig csúcsra járatja a civiljeivel. És ömlik, árad ránk a liberálbolsik szájából kiömlő szenny, minden orgánumukból, mely nem kevés. Van tévéjük, rádiójuk több is. Lapok és internetes oldalak, folyóiratok, intézetek és civil szervezeteknek nevezett kiképzőközpontok garmadáját tartják fenn.

Most Soros a kivénhedt eszdéeszesek helyett inkább kábszeres, betépett és nagyon kiképzett fiatalabbakat mozgat. Ne feledjük, ő nem ma kezdte a szakmát. Jobb kedélyű óráiban az ember nézhetné mosolyogva a szánalmas produkciót. Ám mit látunk, korábban a MIÉP-ben politizáló keresztény családok tagjai a mindenkit megrontó Jobbikba beülve, a hazaáruló, Simicska-féle totál liberálbolsikkal feltöltött sajtóbirodalom kegyeit keresve már magyarellenes elvárásokat teljesítenek.

Jó ha résen vagyunk!

Nehogy azután addig hátráljunk addig védekezzünk, addig magyarázkodjunk, míg egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy mi is, ha apróban, ám mégis magyarellenes elvárásokat teljesítünk.

Most már ők ott tartanak, hogy aki csak néven nevezi Sorost, az a vészkorszakot kívánja vissza. Aki pedig a szakmáját is felemlegeti, hogy tudniillik spekuláns, és kikéri magának, hogy egyeduralmat gyakoroljon, hogy törvények felett álljon, például a magyar felsőoktatási rendszerben, az ellen szervezett és lehengerlő támadást indít. Világossá kell váljon számunkra, hogy Soros véres, elszánt, gyűlölködő ellensége már nem csak Orbánnak, nem csak a magyar kormánynak, hanem a magyarságnak is, és vele együtt az ő elvárásait szolgaian teljesítők is az ellenségeink. Ez egy nagypofájú, ám törpe minoritás, minden tagjuk, az elsőtől az utolsóig hazaáruló. Csurka Istvánt is azért gyűlölték, mert tudták, hogy átlát rajtuk. Orbán ugyanazért van a célkeresztjükben, és ráadásul helyzeténél fogva minden megszólalásában nemcsak leleplezi őket, hanem óvintézkedik is velük szemben.

Mindent összevetve, mindegy mit mondott Bayer a kitűnő Karc rádióban, az az egy ezrelékét sem teszi ki annak a tengernyi mocsoknak ,amit ezek zúdítottak és zúdítanak ránk magyarokra. Bocsánatot nekik kellene tőlünk magyaroktól kérni.

 

czyla

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség