Pokolgépes merénylet történt május 22-én éjjel az észak-angliai Manchester legnagyobb rendezvényközpontjában, a Manchester Arenában. A kedd esti adatok szerint a támadásban 22-en életüket vesztették, 59-en megsérültek. A halálos áldozatok és a sérültek között is sok a gyermek és a tizenéves fiatal. A legfiatalabb azonosított áldozat egy nyolcéves kislány. Ahogy Theresa May brit kormányfő fogalmazott, „hideg számítással” elkövetett merényletről van szó, amelynek elkövetője a brit társadalom legfiatalabb tagjait vette célba.
A merénylet Ariana Grande amerikai énekesnő telt házas koncertjének végén történt, a 21 ezer férőhelyes Manchester Arena előcsarnokában, a jegypénztárak közelében, éppen akkor, amikor a több ezres tömeg távozóban volt a rendezvényről.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett kedden a manchesteri robbantás elkövetőjeként. A közösségi portálokon közzétett videofelvétel szerint „a kalifátus egyik katonája képes volt egy robbanószerkezetet elhelyezni, ahol Manchester városában a keresztesek összegyűltek”.
A közlemény szerint a támadás célja „Isten vallásának a megbosszulása, a hitetlenek megfélemlítése és a muszlimok földjén elkövetett támadásaik viszonzása” volt. A közlemény további merényleteket helyezett kilátásba.
A manchesteri rendőrség főparancsnokának kedd esti tájékoztatása szerint egy 22 éves, Salman Abedi nevű férfi lehetett az előző éjjel végrehajtott öngyilkos robbantásos merénylet elkövetője.
Märle Tamás
< Előző | Következő > |
---|