Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. október 12, szombat, Miksa napja van. Holnap Kálmán és Ede napja lesz.

Háromnyelvű helységnévtáblát tesznek ki Zilahon

E-mail Nyomtatás

Május 25-én Zilah Város Tanácsa egyöntetűen elfogadta az RMDSZ tanácsosai által benyújtott határozattervezetet, amely szerint háromnyelvű – román, magyar,

német – helységnévtáblát helyeznek ki a város bejáratainál: Zalău, Zilah, Zillenmarkt – tájékoztatott Fazakas Miklós alpolgármester.

Zilah város alpolgármestere elmondta: „történelmi pillanat a mai, 27 év után sikerült megvalósítanunk ezen célkitűzésünket. Az RMDSZ tanácsosaink, a Szövetség Szilágy megyei és zilahi szervezete munkájának megérett a gyümölcse. Indokoltnak tartottuk ezt véghezvinni, mivel a magyar közösség megérdemli, több évszázadon keresztül hozzájárult Zilah városfejlesztéséhez. Az egyöntetű döntés meghozatalában, úgy gondolom, fontos szerepet játszott a zilahi polgárok egymás iránti megbecsülése, harmonikus együttélése is. Ezúton meg szeretném köszönni a román tanácsos kollégák pozitív hozzáállását.”

Fazakas Miklós hozzátette: „a háromnyelvű helységnévtábla mellett hatnyelvű üdvözlőtáblát – román, magyar, német, angol, francia és olasz – is el fogunk helyezni. A tervezet előkészítésekor figyelembe vettük a város kulturális, nyelvi és vallási jellegzetességeit, emellett tekintettel voltunk a Zilah területén működő nagyipari befektetőkre is, akik több ezer lakosnak biztosítanak megélhetést, és aktívan támogatják a város oktatási, kulturális és sporttevékenységeit.”

A legutóbbi népszámlálás szerint közel 9 ezer magyar lakosa van Zilahnak, amely a közösség 16 százalékát jelenti.

 

(erdely.ma)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség