Emlékezni gyűltek össze a muzslyai polgároka Szűz Mária Szent Neve templom melletti parkban, a tavaly felavatott I. világháborús emléktáblánál, hogy leróják kegyeletüket az ún. "nagy háborúban" elesettek emléke előtt.
Elsőként a magyar Himnuszt énekelték el közösen a jelenlevők, majd Sztojkó József tanácselnök köszöntötte az egybegyűlteket. Méltatást Hallai Zoltán mondott, aki családjával állíttatta az elmúlt évben az emléktáblát. Beszédéből kiderült, ugyan pontos számadatokkal senki sem rendelkezik, de a szájhagyomány szerint, mintegy 250 muzslyai is részt vett az I. világháborúban, volt olyan család, amelynek két tagja is odaveszett, nem tért vissza a harcokból. Ezek a hősök előtt tisztelegnek ezentúl az emléktáblánál, így méltóan viszonyulnak az elődök nagy tetteihez.
Kovács Jolánka egy alkalmi verset mondott, Gyóni Géza Csak egy éjszakára című költeményét. Majd azt követően a helyi közösség nevében Sztojkó József tanácselnök és Vidrács Krisztina, tanácselnök-helyettes koszorúzott, Hallai Zoltán és Kovács Jolánka az iskolát képviselve helyezték el a kegyelet virágát, míg a Muzslai Petőfi Sándor MME nevében Süveg Hilda és Zita, valamint Dobó József koszorúzott.
Kónya-Kovács Otília
(vajma.info)