Feloldotta a román kormány az egyik felszámolt titkosszolgálat irattárának titkosítását

E-mail Nyomtatás

Feloldották Romániában a büntetés-végrehajtó intézetek egykori titkosszolgálata, az úgynevezett Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) irattárának titkosságát, miután több politikus és publicista azt állította, hogy egyesek az onnan eltulajdonított kompromittáló információkkal mindmáig zsarolják a bírákat.

Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a bukaresti kormány. A kabinet azoknak a jelentéseknek a titkosságát is feloldotta, amelyeket nem sokkal a titkosszolgálat 2006-os felszámolása után készítettek az irattárat elsőként átvizsgáló minisztériumi bizottságok.

Az irattár tartalmának leltározására most újabb, öttagú bizottság alakul, amelynek három éve lesz a dokumentumok osztályozására és az illetékes hatóságoknak történő átadására.

Az archívum egyes feltételezések szerint a SIPA által megfigyelt bírák és ügyészek magánéletére vonatkozó információkat is tartalmaz, Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint ezeket nem hozzák nyilvánosságra.

A tárcavezető a kormányülés után tartott sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy az irattár államtitkokat is tartalmazhat: ezért van szükség a titkos dokumentumok kezelésére felhatalmazott tagokból álló újabb bizottságra, amely egy másik titkosítási szint elrendelését javasolhatja. A miniszter szerint a – magánéletet nem érintő és államtitoknak sem minősülő – SIPA-dokumentumok a leltározás után válnak valójában hozzáférhetővé, és azt sem zárta ki, hogy bűnvádi eljárásokban szolgálnak majd bizonyítékul.

A különböző elnevezések alatt másfél évtizedig működtetett börtön-titkosszolgálat állományának csaknem felét a Securitatétól (a volt kommunista titkosrendőrségtől) vette át. A SIPA megszüntetését Monica Macovei – jelenleg néppárti EP-képviselőként politizáló – akkori igazságügyi miniszter rendelte el 2006-ban. A Traian Basescu volt jobboldali államfőhöz közel álló Evenimentul Zilei lap nemrég azzal gyanúsította meg a volt tárcavezetőt, hogy az általa kijelölt leltározási bizottság az archívum lezárása előtt fénymásolatokat készített számára a SIPA irattárában őrzött jelentésekről.

Macovei tagadta a vádat, maga is az irattár titkosságának feloldását sürgette, és úgy vélekedett, hogy azok „dobták be a SIPA-petárdát" a közéletbe, akik hitelteleníteni próbálják az igazságszolgáltatást.

A kormányzó Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló médiumok évek óta támadják mind a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) megalapító Monica Macoveit, mind a rettegetté vált vádhatóság jelenlegi vezetőjét, Laura Codruta Kövesit, akikről azt állítják, hogy a korrupcióellenes harc leple alatt a titkosszolgálatok által ellenőrzött „ügyészállammá" változtatták az országot.

 

MTI

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség