Alakul az MKP jelöltlistája az idei megyei választásokra

E-mail Nyomtatás

Finiséhez közelednek a Magyar Közösség Pártja járási konferenciái, melyeken a megyei választásokon induló jelöltekről is szavaznak. A jelöltekre komoly kihívás vár, hiszen négy évvel ezelőtt az MKP nagyon jó eredményt ért el a megyei választásokon, melyek révén ma 41 megyei képviselőjük és három megyei alelnökük van.

A megyei választások lebonyolítási rendszere hasonló a helyi önkormányzatokba történő voksoláshoz, azzal a különbséggel, hogy nem községi, hanem többnyire járási jelöltlistákon indulnak a jelöltek. Azért csak „többnyire”, mert a magyarok által lakott régiókban is vannak kivételek, ilyen az Érsekújvári járás két választókörzetté osztása, valamint a Szenci járás egymandátumos választókörzetekre való „bontása”. A jelöltek neveit a szavazólapon abc-sorrendben tüntetik fel.

A járási konferenciák által javasolt jelöltlista még nem hivatalos, ugyanis a párt alapszabálya értelmében a megyei önkormányzati képviselőjelölt és elnökjelölt listákat az országos elnökség véglegesíti. A járási listák a járási konferenciák és a járási elnökségek által felállított sorrend összesítése után születnek meg. Az MKP kerületi tanácsai a járási konferenciák döntése alapján összesítik a megyei képviselőválasztás jelöltjeinek névsorát, valamint a járási konferenciák jelöltjei közül megválasztja a párt megyei elnökjelöltjét.

Arra a kérdésre, hogy az MKP mely jelöltekkel próbálja megőrizni erős regionális párti jellegét, már elég pontos választ kapunk. A járási szervek a megyei jelöltlistáról titkos szavazással döntenek. Tekintsük át sorjában a magyarok által lakott megyéket.

Pozsony megye (44 képviselő)

Itt még nem zajlottak le a járási konferenciák, miután az MKP koalíciós tárgyalásokat folytat további pártokkal, és a koalíciós szerződés aláírására még nem került sor. Legutóbb (2013-ben) az MKP soraiból Pozsonyban Schwartz Zsuzsa, a Szenci járásból pedig Németh Gabriella, Pomichal István és Gujber László jutottak be a megyei önkormányzatba.

Nagyszombat megye (40 képviselő)

Dunaszerdahelyi járás (8 mandátum)

A járási konferenciát május 26-án tartották Somorján, mely a következő jelöltlistát állította fel: Menyhárt József, Orosz Csaba, Őry Péter, Fenes Iván, Bacsó László, Hervay Rozália, Polák László, Hájos Zoltán. Közülük négyen – Menyhárt József, Fenes Iván, Bacsó László és Hájos Zoltán – négy évvel ezelőtt is bejutottak a megyei parlamentbe, amikor az MKP-ból hatan szereztek mandátumot. Ez a szám mára 7-re emelkedett, ugyanis Érsek Árpád mandátuma miniszteri kinevezése után megszűnt, helyére Miklós László került. Négy évvel ezelőtt még Bárdos Gábor és Kvarda József is mandátumot szereztek.

Galántai járás (7 mandátum)

A május 12-én tartott galántai konferencián kialakult jelöltlista: Berényi József, Forró Krisztián, Biró László, Zupko Tamás, Agócs Gergely, Pék László és Klabuzai Andrea. A 2013-ban mandátumot szerzetteken túl két új jelölt van közöttük, mégpedig Zupko Tamás és Klabuzai Andrea.

Nagyszombat megyében Berényi József személyében megyeelnök-jelöltet is indít az MKP.

Nyitra megye (54 képviselő)

Komáromi járás (8 mandátum)

A járási konferenciát április 29-én Nemesócsán rendezték. A járási elnökség és a járási konferencia szavazata eredményeinek összevetése alapján a képviselőjelöltek sorrendje: Viola Miklós, Becse Norbert, Horváth Árpád, Varga Péter, Földes Csaba, Gyarmati Tihamér, Knirs Imre, Orosz Örs. A 2013-ban mandátumhoz jutottak közül Becse Norbert, Gyarmati Tihamér, Horváth Árpád, Földes Csaba ismét ott vannak a listán, mellettük akkor még Stubendek László, Szabó Olga és Petheő Attila voltak megválasztva megyei képviselőkké.

Érsekújvári járás (érsekújvári körzet – 8 mandátum, párkányi körzet – 3 mandátum)

A 2017. május 15-én, Andódon tartott konferencián a következő határozat született:

Önkormányzati képviselőjelöltek az Érsekújvári körzetből: Nagy Dávid, Bób János, Dobai Tibor, Czuczor Mária. Megyei jelöltek a Párkányi körzetből: Farkas Iván, Szigeti László, Bolya Szabolcs.

Az MKP 2013-ban a párkányi körzetben az összes mandátumot megszerezte. Most annyi a változás, hogy míg 2013-ban Farkas Iván és Szigeti László mellett Hugyivár Imre szerzett mandátumot, most Bolya Szabolcs a jelölt.

Vágsellyei járás (4 mandátum)

Zsigárdon, május 12-én Baranyay Zsoltot, Kőrösi Ildikót, Jancsó Istvánt és Baros Róbertet jelölték a megyei önkormányzatba. 2013-ban Borsányi Gyula, Baranyay Zsolt és Jancsó István szereztek mandátumot.

Nyitrai járás (13 mandátum)

Alsóbodokon május 11-én a Nyitra Megyei Önkormányzatba Balkó Róbertet jelölték.

Lévai járás (9 mandátum)

Léván április 28-án ülésezett az MKP járási konferenciája. A küldöttek a következő megyei jelölteket választották meg: Köpöncei Péter, Csenger Tibor, Kiss Beáta, Pálffy Dezső és Bögi Pathó Melinda. 2013-ban Csenger Tibor és Cseri Zita szereztek mandátumot.

A Magyar Közösség Pártja Nyitrai Kerületi Tanácsa május 24-én ülésezett Léván. A szavazás során a járási konferenciák jelöltjei közül a megyei elnöki tisztségre Farkas Ivánt jelölték.

Besztercebánya megye (49 képviselő)

Losonci járás (5 mandátum)

A járási konferenciát május 3-án Füleken tartották. Ennek eredményeként Csúsz Péter, György Péter, Kerekes László, Marcinkó Zoltán és Szvorák Zsuzsanna összetételben 5 képviselőjelöltet állítottak a megyei választásokra. 2013-ban Csúsz Péter jutott be a megyei önkormányzatba.

Nagyrőcei járás (3 mandátum)

A járási konferencia Tornalján ült össze, április 28-án. A megyei képviselőjelöltek: Szögedi Anna, Hunyák Zsuzsa és Deák János.

Rimaszombati járás (6 mandátum)

A járási konferenciát az egykori megyeháza épületében tartották. A következő eredmény született a megyei képviselőjelölteket illetően: Juhász Péter, Auxt Ferenc, Cziprusz Zoltán, Rigó László, Halász Attila, Csirmaz Miklós. 2013-ban Juhász Péter, Rigó László és Auxt Ferenc szereztek mandátumot.

Nagykürtösi járás (3 mandátum)

A járási konferencia Kőkesziben volt, május 12-én. A következő megyei képviselőjelölteket választották: Jámbor László, Balík László, Korcsok Anikó. 2013-ban Jámbor László jutott be a megyei parlamentbe.

Kassa megye (57 képviselő)

Kassa város

Május 10-én a járási konferencia a következő jelöltek indításáról döntött: Kassa I: Filipko József, Hanesz Zoltán, Kassa II: Dúl Ildikó, Palkó Ferenc, Weiszer Adrián, Kassa III: Soltész Péter, Kassa IV: Fábián Éva

Nagymihályi járás (8 mandátum)

Nagykaposban május 12-én Varga Tibort választották megyei képviselőjelöltnek.

Tőketerebesi járás (8 mandátum)

Kistárkányban május 15-én a megyei képviselőjelölteket illetően a következő lista született: Furik Csaba, Takács István, Sáradi Tibor, Kopasz József, Ilko Zoltán és Bálint Csilla. 2013-ban a járásból Furik Csaba szerzett az MKP színeiben mandátumot.

A Kassa-vidéki járás (8 mandátum) és a Rozsnyói járás (5 mandátum) konferenciákat később tartják.

2013-ban a Kassa-vidéki járásból az MKP színeiben Zacharias István, Köteles László és Iván László jutottak be a megyei önkormányzatba, a Rozsnyói járásból pedig a függetlenként induló, de ma már az MKP-t erősítő Nagy György.

 

(felvidek.ma)

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség