A RETÖRKI, a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége és a budapesti Lengyel Intézet könyvbemutatója
Dr. Bogdán Emil Martonvásáron a Mezőgazdasági Kutatóintézet klubjában olyan tevékenységet szervezett, amit Aczél elvtársék megtiltottak. A vád: korabeli betiltott lengyel filmeket mutattak be.
„Köszönöm a szerzőnek, hogy a nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolatairól írt. Ez egy hiánypótló könyv, melyben sok olyan híres lengyel professzor, művész, író neve is fel van tüntetve, akikről a magyarok keveset hallottak. Csak azt sajnálom, hogy erről a témáról nem egy nagyobb kötetben írtak, mert még sok forrás áll rendelkezésünkre. A könyv mégis személyes élmények mellett szinte enciklopédikus, lexikális tudásanyagot is tartalmaz. Mindezt szervesen kiegészíti a bőséges jegyzet- és fotóanyag és a kötet végén közölt precíz névmutató. A szerző hangsúlyozta, hogy ezzel a munkájával csak felnyitott egy dobozt, amelynek gazdag tartalma még érdemi feldolgozásra vár” – mondta köszöntőjében Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete november 11-én, amikor bemutatták a Magyarországi Lengyelek Bem József Kulturális Egyesületének székhelyén Szalai Attila A múltból jelen, a jelenből jövő – széljegyzetek a magyar nemzeti demokrata ellenzék lengyel kapcsolataihoz a 20. század utolsó harmadában című kötetét.
M. Kiss Sándor professzor, a RETÖRKI tudományos főigazgató-helyettese bevallottan lengyelbarát, örömét fejezte ki a közös est megrendezése kapcsán. Reményét fejezte ki, hogy a továbbiakban is együtt tudnak működni a Lengyel Intézettel.
A magyar kommunisták a lengyel kapcsolatot nacionalizmusnak bélyegezték.
Tevely Arató György a könyvbemutató moderátorának kérdésére, hogy miért volt gyanús a magyar államszocializmus számára a lengyel–magyar kapcsolat, Kovács István polonista azt felelte, hogy a forradalom kirobbanásának története szorosan kötődik a lengyelországi eseményekhez, s azt is tudjuk, hogy Moszkva akarata ellenére, 1956. október 21-én a Lengyel Egyesült Munkáspárt VIII. plénumán Gomulkát választották meg első titkárrá. Mindez a forrongó értelmiségi körökben felvetette azt, hogy ez jó megoldás lenne Magyarországon is, és Nagy Imrét kéne beemelni a hatalomba. Az október 23-ára tervezett tüntetés egyik célja pedig a lengyelországi változásokkal volt szolidaritás. A szovjet szuronyokkal hatalomra került Kádárt a forradalom „lengyel eredője” nagyon zavarta, ahogyan az is, hogy a magyar kommunisták által kreált kiállítást, amely a „forradalom rémtetteiről” szólt, a lengyel pártvezetés nem engedte náluk bemutatni, mondván, hogy ez rendkívül primitív és felháborítaná a lengyeleket. Ráadásul a lengyel pártsajtóban elvétve írták le azt a szót, hogy ellenforradalom. Szalai Attila röviden így reagált: minden, ami nemzeti vagy hazafias, az a kommunistákat nagyon idegesítette – legalábbis Magyarországon. A magyar kommunista rendszer számára – pártdokumentumokból és belső jelentésekből kiderül – mindvégig a legfőbb veszély a nacionalizmus volt. A lengyel kapcsolat éppen e „veszedelmes eszméhez” fűződött, mert 1956-ot idézte, a szabadságvágy közös hagyományát. Kiss Gy. Csaba, a kötet szakmai lektora kihangsúlyozta, hogy Magyarország és Lengyelország legújabb kori története 1956 decemberétől két különböző irányban indult. Erre egy példa, hogy Magyarországon még a ’70-es években is megtiltották, hogy magyar–lengyel baráti társaságot alapítsunk. A professzor közölte, hogy 1956-ban a lengyel kommunisták kompromisszumra kényszerültek, majd megszűnt a kollektivizáció – ez ma Lengyelország egyik előnye hozzánk képest –, megmaradt a szerves társadalomtörténeti folyamatosság, a katolikus egyház visszakapta autonómiáját és a szellemi élet szabadabb volt, mint a keleti blokk többi országában. Amikor a magyar írók börtönben sínylődtek, a lengyel írók Nyugatra mehettek ösztöndíjjal. Ezen különbségek miatt a magyar kommunista hatalom minden lengyelbarát megnyilvánulást gyanúval kezelt.
Megcsókolták a lengyelek a magyar zászlót
Hogyan tekintettek a magyarokra lengyel földön? – tették fel a következő kérdést. Kiss Gy. Csaba 1964 nyarán járt először barátaival Lengyelországban, s azt tapasztalta, hogy minden egyetemista baráti társaságban a legfontosabb kérdés az volt: „ mi volt nálatok ’56-ban? Láttad-e a harcokat?” Egy kis faluban is 30-40 ember, amikor megtudták, hogy magyarok, megtapsolták őket. Természetesen a taps a forradalomnak szólt. Szalai Attila arról beszélt, hogy egyszer, 1968-ban Lengyelországban egy sofőr megcsókolta a náluk lévő magyar zászlót. Kovács István leszögezte, hogy nemzeti önbecsülésünket Lengyelországban nyertük vissza.
Eltűnik a fehér folt
Hogy miért pont ezzel a témával foglalkozom? – kérdezett vissza a moderátornak a szerző. A könyv hézagpótló munka, először teszek kísérletet arra – a teljesség igénye nélkül –, hogy a nemzeti demokrata ellenzék – melyből később a rendszerváltó Magyar Demokrata Fórum sarjadt ki –, a kevésbé ismert magyar ellenzéki csoportok és személyek lengyel kapcsolatait, ez irányú politikai és kulturális tevékenységét ismertessem. Hiszen a liberálisok külföldi és lengyel kapcsolatait már régen feldolgozták.
Történész, aki formálta a történelmet
Waclaw Felczakról van szó, a krakkói történészről, aki 1984 végén Budapestre látogatott, s vendéglátói körében ő tartott a lehalkított tévében tátogó elnöki tanács elnöke helyett újévi beszédet. Azt hangoztatta, hogy Magyarország nemsokára szabad lesz, de ehhez a magyar értelmiségnek felelős részt kell vállalni a szabadsághoz vezető út kiépítésében, mint ahogyan a visszaszerzett szuverén állam működtetésében is. Egy évvel később már nem egyedül jött, hanem magával hozta a krakkói szeminaristáinak egy részét is. A lengyel hallgatókat az Eötvös Kollégium fogadta be. A lengyel hallgatók támogatását a magyar barátok – Csurka István, Csoóri Sándor, Kodolányi Gyula, Zelnik József, Bakos István, Kiss Gy. Csaba – összeadott összeggel támogatták, s egy-egy ebédre, vacsorára hívták meg a társaságot, műfordítókkal, magyar diákokkal hozták őket össze, illetve kirándulásokra vitték, például Esztergomba. Szalai közölte a hallgatósággal, hogy olyan lengyel személyiségről van szó, aki a magyar történelmet is írta, és a kis népek összefogását hangsúlyozta, ami az ún. Jagelló-koncepció, a három tenger együttműködés. Kiss Gy. Csaba kiemelte: Felczak habilitációs dolgozatát a magyar–horvát kiegyezésről írta, amit akkor még sem a magyar, sem a horvát történészek nem dolgoztak föl.
Művészek, művészetek és a lengyel–magyar kapcsolatok
Szalai Attila Kerényi Gráciát említette, aki a szellem kettős nagykövete volt. Ryszard Kapuscinki, a lengyel költő, író, újságíró, fotográfus. A legismertebb és legtöbbet fordított lengyel szerzők egyike volt, könyveit 31 nyelvre fordították le világszerte, magyarul is jelentős mennyiségű műve látott napvilágot. Herbert Zbigniew költő, esszéista, drámaíró, rádiójáték-író és moralista. A modern lengyel költészet egyik legismertebb és leggyakrabban fordított képviselője – az első Bethlen Gábor-díjas külföldi. Kovács István a lengyel filmek hatására hívta fel a figyelmet. Ezeket főleg klubokban terjesztették. De mikor is kezdődött ez? – tette fel a kérdést Szalai Attila, s meg is válaszolta: Dr. Bogdán Emil Martonvásáron a Mezőgazdasági Kutatóintézet klubjában olyan tevékenységet szervezett, amit ezután Aczél elvtársék betiltottak, mert Emil bácsiék korabeli betiltott lengyel filmeket mutattak be.
Szalai Attila kötete nemcsak a Lengyelországgal hivatásszerűen foglalkozók vagy lengyelbarátok, de a tájékozatlanabb érdeklődők számára is izgalmas, érdekfeszítő, informatív olvasmány.
Medveczky Attila