Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. június 17, hétfő, Laura, Alida és Alina napja van. Holnap Arnold és Levente napja lesz.

Az ellenség tervei

E-mail Nyomtatás

A magyarság ellensége az a belső, a Kádár-Aczél-korszak nómenklatúrájából és értelmiségi technokráciájából a rendszerváltás előtt, alatt és után kifejlődött, elsősorban zsidó nagypolgárságból és volt ávós családokból összeállt réteg, amely jelenleg minden hatalom birtokosa. Ez az uralom most bajba került, mert az általa kialakított gazdasági és társadalmi rendszernek már nincs honnan és mit rabolnia. A magyarság kimerült és az ellenállásnak olyan formáit alakította ki végszükségben, amely ugyan önmagát is felemészti, de a rendszer fenntartását is lehetetlenné teszi. Elég, ha csak a munka-nem vállalásra, az adómegkerülésre és a közönynek és a befelé fordulásnak a borzalmas szokásaira gondolunk. A magyarság hasonló technikával buktatta meg a Kádár–Aczél-rendszert is. Igaz, végső tönkremenése, erkölcsi züllése, önmaga lehetőségeihez képest is műveletlenné válása ebben az önpusztításban kezdődött meg.
Most a rendszer urai és elsősorban külföldi, izraeli helytartói látják ezt a helyzetet. Nekik a magyar nép munkájára – segédmunkájára, ingyenmunkájára – még a korosabb rétegekére is feltétlenül szükségük van, mivel a megszállás és a gyarmatosítás alapelve és elemi szükséglete, hogy a családok és kis saját vállalkozások semmiféle felhalmozásra ne legyenek képesek. Ezt az adósságválság és a kamatszolgálat is megköveteli, egyre durvább elvonásokkal, népirtással kell élniök, ehhez pedig összevontan egyre nagyobb fenyegetés, s egyre több tiltás és büntetés kell. Mindent agyonszabályozni, mindent pénzbírsággal sújtani az általános gyarmati terror előjátéka.
Először tehát az életszínvonalat kellett viszszanyesni, s amikor ebbe már beletörődött a nép, akkor lehet elővenni a hajcsáreszközöket. Az erőszakgyakorlatokat a rendőrséggel mutattatják be, és ha – mondjuk a nyár miatt – éppen nincs semmi levernivaló, akkor kivisznek a Fradi pályára, – (a Fradi még mindig a begyükben van) – „Zieg! Heil!”-ezőket, és abból csinálnak náci veszélyt.
Az alacsonyabb életszínvonal melletti nagyobb adóbeszedés nehéz feladat. Nemcsak terror és terrorfenyegetés kell hozzá, hanem látszólagos politikai engedmények is. A népet meg kell etetni azoknak a bukásával, akiket legjobban utál. Mióta felismerte őket a magyar nép, a szabad demokrata észkombájnokat utálja a legjobban. Ez nem antiszemitizmus, ezt az utálatot ezek kivívták. Egy pajeszos ortodox zsidót, ha keblére nem ölel is, de elnéz egy békési paraszt, legfeljebb iszik rá egy féldeci szilvapálinkát. Egy politikai fő okost széllel szembe is megvet. Mert ezt ők kivívták. Mert ezeket már túlságosan hosszú idő óta kell eltűrnie a dolgozó embernek. Mert kétkezi dolgozó ezek között nincs. És a magyarság, nagyon helyesen, nem fogad el egy olyan etnikumot, amelynek nincsen a kétkezi munkában, a hajnali kelésben, a derékfájásos hajladozásban résztvevő, szenvedő rétege. Hiába hozzák fel ez ellen a nagyokosok az antiszemita kirekesztés érveit, a nép tudja, hogy egy nemzet életének nem ez a rendje, hanem az, hogy a fajtának a társadalmi munkamegosztás és a fáradalom és szorgalom minden ágazatában kell legyenek résztvevői, és a jó szülő feladata éppen abból kell álljon odalent, hogy gyermekét elindítja a felemelkedés útján. A szabad demokrata nagyokosok éppen ezt a felemelkedést akadályozták meg. A réteg, amely csak uralkodót nemz és állít ki magából, ellenszenves. Miután a magyarság történelmi tragédiák során elvesztette, vagy nagymértékben leapasztotta a saját asszimiláló képességét, az SZDSZ zsidó vezetői New York-i és egyéb ösztönzésre célba vették a magyarság magukhoz asszimilálását. Megszerezték a képernyőt és elkezdték a poshadt pesti kultúrához idomítani, kabarésítani és jiddilizővé tenni az egész magyar kultúrát.
A Szabad Demokraták Szövetsége megszűnésének, mint pártnak ez a történelmi, mélyebben fekvő oka. Ez elégelődött meg, anélkül, hogy kimondódott volna. Elég volt belőlük. De ez a megszűnés egyben egy csalárd csőd is, amely mögött ott áll a csődgondnok: Bajnai Gordon és a Moszad. Nagyon körmönfont dolog ez.
A kimondott önfeloszlatás, az alapító zsidók kilépései mögött felismerhető a rendszer megmentésének a szándéka. Mert másként már nem menthető meg a rendszer, a gyarmatosítás. A kilépők ugyanazt a megbízást teljesítik, mint huszonegy éve a megalakuláskor.
Nem lehet nem észrevenni azt a mohó igyekezetet, amellyel a rendszerváltás óta elkövetett bűnök garmadáját ebbe az eredetileg is kisvállalkozásba most belepumpálják. Mert valakinek tisztán kell kiemelkednie a habokból. Bajnai Gordonnak kell a palackorrú tiszta delfint eljátszania, úgy hogy a Farka se érjen a vízbe. Az új elnök, Retkes Attila pedig éppen csak hogy megpendítette a régiek korrupcióját, aztán az érintettek, Pető Iván, Magyar Bálint, Horn Gábor, kezdték el felháborodottan sorolni ezeket, hogy visszautasíthassák. Ők visszautasították, a közvélemény meg jóváhagyta, sőt egy kicsit kevesellte is.
Mert az SZDSZ bukása nem az európai választásokon való gyászos szerepléssel történt meg, hiszen ilyen eredmény akármikor bekövetkezhetett volna, ha a nagy testvér nem segíti ki őket, ha nem csalnak a javukra, ha nem adnak nekik pénzt számolatlanul, ha nem uralkodnak minden televízióban. Nem, az SZDSZ bukására azért most került sor, mert most van rá szüksége a gyarmatosító hatalomnak.
Mert a válságkezelőnek, Bajnai Gordonnak, aki változatlanul közös képviselőjük, aki persze már régen nem válságkezelő, hanem miniszterelnök-jelöltje az új, a 2010-es rendszernek, tiszta lappal kell indulnia. S az SZDSZ-szel, ha az a régi formában és pártként létezik, nem tud így elindulni. Megszűnik tehát az SZDSZ, mert így kívánja a közös érdek. És majdnem megszűnik, összetöpped akár az MSZP is, de továbbmegy a meseszekér, bakon a válságkezelővel, aki, ha lehet, befejezi a zsidó gyarmatosítást. Mert, mint azt már sokszor megírtuk, az SZDSZ és az MSZP egypetéjű ikrek, de nem egyszerre múlnak ki, hanem rendelkezés szerint. Minden bűnt közösen követtek el, de a kezdeményező, sokszor az aljasabb és az eleinte nagyobb izraeli és amerikai támogatással bíró, az SZDSZ volt. Adottságai következtében, zsidó elitből származása következtében a lakótelepi, szegény proletár tömegek rokonszenvét, elismerését azonban soha nem tudta megszerezni, ez mindig az MSZP-re maradt, amely a Kádár-korszakban felépítette ezeket a betonólakat. Az MSZP mindig tudott olyan korszakra hivatkozni, amelyben ő adott a népnek valamit. Ez kétségkívül Kádár érdeme volt, az SZDSZ indító jelszava pedig ez volt: „Kádárnak mennie kell!” Ezt a proletariátus még akkor sem felejtette el, amikor már csak rokkantnyugdíjasként létezett.
  Most azonban új korszakot terveznek. Az új felállásban a nómenklatúra burzsoázia kormánya nem elsősorban párthoz, vagy pártokhoz kötődik, hanem válságkezelőkhöz. A válságkezelés szakmává válik. Bajnai Gordon, ahogy ma mondani szokták, „folyamatában” sajátítja el a válságkezelés szakmáját és miniszterelnök marad akkor is, amikor már nem lesz válság. De az a legjobb, ha a válság örök, vagy legalább ki van nyilvánítva, hogy a válság örök. A válságkezelő ideológiamentes, ha ideológiamentes, akkor pártmentes is. Minek akkor SZDSZ, ha a főnök pártmentes.
 A pártbűnöket, a pártvakságot, a marxista vagy liberális elfogultságokat a válságkezelők már nem is ismerik. Ezért a pártként közösen elkövetett bűnöket ki kell vinni a válságkezelő kormányból és a mögötte egyelőre mégiscsak ott álló MSZP-ből és apportálni kell a már amúgy is megbukott SZDSZ-be, és az SZDSZ-t fel kell számolni, helyét sóval kell behinteni. Ez az apportálás folyik most. Az MSZP– SZDSZ pártholdingból a régi SZDSZ- kft-be. Ennek a nép még örül is. Mulat.
Ha ez a bűnapportálás később történnék, a választási kampány idején gyanús lenne. Most azonban nyár van, uborkaszezon, Gyurcsány sincs jelen, aki a legfőbb bűnöse a közös csalásnak, hiszen sose tudta senki, hogy az MSZP miniszterelnökeként miért az SZDSZ- nek bazsevál. Ahhoz, hogy az uralom fennmaradhasson, a kormányt, sőt az egész rendszert ki kell emelni a pártkötődésekből, a többpártrendszerből. Ha az SZDSZ-t a közös bűnökkel telerakottan kiviszik a színről, saroglyán, dögként az MSZP kicsit lesoványodva és megfiatalodva még bent marad, de a kormányt a válságkezelők adják, mert a válságkezelés mostantól örök. Hatására mindig lesz egy kis javulás. Máris érzékelhető, mert már csak 270 forint egy euró, de a válságkezelés ennek ellenére egy percre sem szűnhet meg és a válságkezeléshez csak a válságkezelők értenek. Eljött a Nagy Válságkezelés Kora.
Bajnai Gordon beiktatásakor – nem akarunk eskütételt mondani… – ideiglenes miniszterelnökösködést, csak a válságkezelés idejére szóló feladatvállalást ígért. Most sem mond mást, mert nem mond ezzel kapcsolatban semmit, ellenben úgy viselkedik, mint akinek hosszú távú, teljes jogú megbízatás elérése a célja, aki még 2014 után is miniszterelnök akar maradni. Látogatásokat tesz külföldön, mint a megválasztott miniszterelnökök szokták, elbocsátja amerikai nagykövetét, aki nem tudja kieszközölni neki a Fehér Ház-i fogadtatást, akárcsak egy fél percre az ovális szobában, ahol még ott lengedez Clinton macájának testszaga.
És felbőg a válságkezelés motorja. Sehol nem szabad dohányozni, még a bezárt kórházakban sem. Minden élelmiszert megvizsgálnak, és amiben nincs elég méreg, azt ki kell köpni. Azokat a vendéglátóhelyeket, ahol a pincérek verik a vendéget, ideiglenesen bezárják. A bankokra erkölcsi kódexet kényszerítenek rá. (Ez a legszebb.) És, ha nem írják alá, az Isten büntetését kérik a fejükre, noha ateisták. Egyes szeméttelepeket áthelyeznek más szeméttelepekre és a guberálókat etnikai különbség nélkül, gyenge szakszervezetekbe tömörítik. Segélyt ígérnek a törlesztőrészleteiket fizetni képtelen lakáshiteleseknek, akiket a bankok már kitelepítettek.
A válságkezelést a legsikeresebb pontján fogják – ideiglenesen – abbahagyni, amikor az iszonyatosan magas, tíz vagy tizenöt százalékos kötvénykibocsátásból befolyt pénz némi könnyítéseket tesz lehetővé. Óriási kondérokban főzik az ingyenebédet a Nemzeti Bank előtt – a választásokig. Utána nyomban olyan korszak keletkezik, ha nem a válságkezelő nyer, hirtelen nyomorral, amelyben a korgó gyomor visszasírja a válságkezelést és a pártoktól megtisztult életet. Ezt a sajtójuk minden eszközzel tudatosítja, szinte belelövi az agyakba. „Akkor volt jó világ, amikor Gordon válságot kezelt.” „Lám, ő megelégelte az SZDSZ packázásait, te, szavazó, miért nem elégeled meg Orbán Viktor párturalmát?” Nem kell ide párt! Nem kellenek a pártok.
Baj csak azokkal a pártokkal lesz, amelyeket a válságkezelő hozott létre, akkor, amikor még más elképzelés uralkodott a nemzeti akarat megtörésére. Ezek az új jobbik-pártok nehezen fogják elviselni, hogy rájuk már nincsen szükség. Amikor ők már túlnan vannak a sokadik kapcatekerésen és gatyacserén. Hogyhogy? Már nem kell minden bűnt a cigányokba apportálni?
A tervük tehát az, hogy a maguk részleges megsemmisítésével, az SZDSZ párt-holokausztjával a magyarságot ismét megakadályozzák a saját hatalomátvételben és a saját keresztény magyar úton való járásban, a nemzetépítésben.
Ehhez a válságkezelést létformává kell tenni. A jó válságkezelő nemcsak kezeli a válságot, hanem teremti és gerjeszti is. A hosszú távú válságkezelő szétvág még az övéi között is, ha azzal válságkezelési elhivatottságát bizonyítja. Most menesztették Laborc Sándort, az NBH főigazgatóját, Gyurcsány emberét. Ez már feszített válságkezelés. Bajnai megmutatja, hogy tövestül tépi ki a gyurcsányizmust. Így csak az viselkedik, aki hoszszú távra tervez és hosszú távú megbízást tud magáénak. Bajnai mindent meg is tett, hogy megkapja ezt az életfogytiglani megbízást. Elment leokéztatni terveit (közte nyilván Laborc menesztését is) Izraelbe, s még előtte főszerepet vállalt Ronald Laudernek, a Zsidó Világszövetség jelenlegi elnökének sukorói, Velence-tavi ingatlanszerzési és kaszinóépítési ügyének nyélbeütésében. Bajnai a legmagasabb világvezető körrel fedezteti magát, tőlük remél támogatást és nekik szolgáltatja ki az országot, ami nem az övé. Nem a választók megbízásából akar ő örökös válságkezelő miniszterelnök maradni, hanem a Lauder csoport kegyeiből.
A lebonyolítás során persze még adódhatnak nehézségek. Kérdés, hogy lesz-e az átgyúráshoz elég idő. Kérdés, mennyire tudják a nép tájékozódóképességét megzavarni. Mire jutnak a sorozatosan közölt önbeteljesítő jóslatokkal, miszerint Vona már népszerűbb, mint Orbán, és MIÉP nincs, mert nem beszélnek róla. Tudnak-e elegendő zűrzavart, tájékozatlanságot teremteni, mert a mai helyzetben még választani akar a nép, és a választási győzelemben van minden reménye. Fel kell készülniük a következő kormány működésének aláaknázására, de kérdés, mennyi gyors lejáratú fizetni valóval tudják a jövendő pénzügyet megterhelni. Mikor tudják megbuktatni a felszított elégedetlenséggel a következő kormányt? Meg tudják-e annyira kötni, Lauderrel és a többi-vel a következő kormány kezét, hogy az ne merjen gyökeres változtatásra vállalkozni?
Tény, hogy Bajnai minden nap kampányol és válságot alig kezel, de már el van hintve, hogy sikeres válságkezelő. Az is csak emel rajta, hogy megszabadult az SZDSZ-től. A veszély nagy. Ez az embertípus, amelyik itt most válságkezelés címén összeállt, a leg-kegyetlenebb mind közül. Ez nemcsak nemzetbe nem tartozik, de ideológiába sem, ez csak egy ÉN, egy acélhideg EGO, amely ösztövér volta ellenére rátelepszik a világra és abnormálisra növekszik, mint a válság, amelyet – nem kezel.
Rosszabb, mint Gyurcsány. El tudta ezt képzelni valaki?
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség