Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. július 15, hétfő, Henrik és Roland napja van. Holnap Valter napja lesz.

Csurka István : A folyamat elsőbbsége

E-mail Nyomtatás

Előző írásaimban a választások előtt és után, nem mulasztottam el a választási győzelmet kivívó és hatalmas arányúvá tevő nemzeti, keresztény, polgári és plebejus, vagy egyenesen népi réteg, a mai vegyes öszszetételű középosztály további feladatára, helytállására figyelmeztetni. Most is ezt teszem, de most az egész írást ennek szentelem. A lap megjelenésének másnapján összeül az Országgyűlés és egy hét múlva elhangzik a kormányprogram, leteszi az esküt a miniszterelnök. Az esemény ünnepélyes, emelkedett és sok embert elégedettséggel, akár győzelemittassággal is eltölthet. Kialakulhat egy hangulat, az elégedett hátradőlés hangulata. Az új kormányfő elmondja, mit tervez, mihez kér helyeslő támogatást, mit fog azonnal s mit később megvalósítani, a győztes sokadalom pedig kényelmesen hátradől és várja, hogy ezek a tervek, ígéretek bekövetkezzenek. A forradalomnak vége.

 

Már vannak is jelek, hogy a vesztes oldal egyes szószólói, vagy a vesztes oldal, a komprádor burzsoázia egyes bujtatott, álruhás, finomítottan liberális képviselői, ebbe az irányba próbálják terelni a közhangulatot. Békekonferencia-félék verődnek-szerveződnek össze, amelyekben a keresztényi megbocsátás, a tolerancia erénye hangsúlyozódik, és lassan, lopakodva, szordínósan tér vissza az elmulasztott rendszerváltás hónapjainak hamis szellemisége, amely mindenkinek megbocsátást hirdetett, bocsánatkérés és bűnbánat nélkül és úgyszólván az elkövetett súlyos bűnöktől függetlenül. A még a liberális oldal, a bukottak kezében lévő tájékoztató eszközök is ezt sugallják. A bukottak nevében védik és féltik a demokráciát és lebeszélik a további küzdésről, harcról a győzteseket. Azt akarják, hogy akik megválasztották, hagyják magára a kormányt és az, magára hagyatva, legyen kénytelen küzdeni a globalizmus, a liberalizmus sötét erőivel, világerőivel és vérezzen el.

A történelemben azonban a mélyreható változások tektonikája nem így dolgozik. Alapvető változást, egy akármilyen szándékú kormány, csak irányítani, gyorsítani, szabá-lyozni vagy fékezni tud, az energiát, a követelést, az igény nagyszerű erejét csak a nép, a kivívó réteg követeléséből, mozdulataiból nyerheti. Ha a mezőkön, a tegnapi választási harc frontvonalain az emberek hüvelybe dugják a kardjukat és zsírba teszik puskájukat, akkor a kormány elbizonytalanodhat és elsorvadhat.

A harc folytatása most az állandó igénybejelentés. Függetlenül attól, hogy tudjuk, hisszük, a kormány is akarja, állandóan követelni kell a föld megvédését, magyar kézben maradását, és éppen azért, mert a megvert oldal fél tőle, állandóan szorgalmazni kell az egész rendszer megváltoztatását és az új alkotmányt.

Most mintha megint tömjénfüst áradna Pannonhalma felől. Mintha nem tanultunk volna a történelemből. A tolerancia szép és nemes tulajdonság, de idő előtti, nem a nemzet önérdekéből való alkalmazása, öngyilkosság is lehet. A leszámolást ugyanis nem lehet megúszni. Egyszer minden társadalomnak tiszta vizet kell öntenie a pohárba és a bűnös, a nemzetellenes, a csak ártó garnitúrákat véglegesen félre kell tenni. A leszámolás természetesen nem életkioltást jelent, hanem végleges politikai, gazdasági félre-tételt. Törvényesen kiszabott büntetést.

Mindenki tudja, hogy ami történt, nem egyszerű választás volt, amely kétharmados országgyűlési többséggel végződött, hanem népítélet, a nyolcvanhárom százalékos népszavazás népítéletének folytatása és egy össznépi „elég volt” huj-huj hajrá kiáltása. A nép fogta a Fideszt, mint a jelenleg legalkalmasabb szivacsot, és vele törülte le a liberális, kommunista táblát. A borzalmas grafitit. Ez semmivel nem kisebbíti a Fideszt, mert ez maga a történelem. De a továbbiakhoz tisztán kell látni, hogy nem a BKV-korrupció miatti felháborodás és egy-két cég pártkasszává alakítása, a hirtelen kibányászott és feltálalt esetek okozták az eredményt, noha besegítettek, hanem az évtizedes, a rend-szerváltáskori sérelmek, a történelmi becsapottság felismerése. Minden benne van ebben. Antall alapszerződései, az SZDSZ-szel kötött paktuma, Göncz Árpád részrehajlása a médiaháborúban és az évtizedes hazudozás. Ezt a dolgot nem lehet a kormányprogram meghallgatásával lezárni és a másik oldalra fordulni a puha ágyban.

Egyetlen szabálynak kell érvényesülnie: csak törvényesen. A törvény teljes szigorával, de az elkövetett nemzetellenesség arányában, a rablás mértéke szerint, igazságosan. Nagyon fontos, hogy a számonkérés ne érintsen és ne tegyen tönkre ártatlant, kényszerítettet, kisbűnöst, s akivel szemben az a méltányos, annak meg kell bocsátani és megadni neki az újrakezdés és a jóvátétel lehetőségét. De a főkolomposokat, a nagy-rablókat, (vagy ahogy régen mondták: a nagy Vágókat) a hazaárulókat ki kell zárni a hatalomba visszakerülés és az új magyar rend aláaknázásának lehetőségéből.

Nyilvánvalóan ezek nem úszhatják meg azzal az úgynevezett politikai büntetéssel, amit a választás elvesztése jelent számukra. Legtöbbjük személy szerint nem is vesztette el a választást, mert listán bekerült és egyelőre mentelmi jogot élvez. Ezekben az években ugyanis, a bűnözésnek új formái alakultak ki, amelyek csak látszólag voltak politikai bűnök, hibás döntések, csak erkölcsileg elítélhető, de törvényesen megálló tettek, eltulajdonítások, korrupciós műveletek, valójában törvényesség mögé ügyesen elbújtatott maffiabűnök voltak, amelyeket most ki kell hámozni a politikai burokból. Az egész elmúlt korszak ennek a bűnözésnek a kifejlesztésén, a politikai álcázás módján és a bűn kiterjesztésén, milliókból milliárdokká tételén dolgozott. Már a Németh-kormány idején elkezdte az úgynevezett spontán privatizációval, majd folytatta az Antall-kormányba beépüléssel, nemzetközi kényszerítéssel, a privatizációval és a privatizáció elveinek hamis meghatározásával, a kárpótlás és a kárpótlási törvény szétszedésével és gyengített összerakásával, amelybe az alkotmánybíróság és annak akkori elnöke jócskán besegített.

Olyan dolgok, történések ezek, amelyek több mint húsz éve estek meg, és egy-két kivételtől eltekintve nem is azok csinálták, akik később a haszonélvezői lettek. Többen már nem is élnek. A bűnt egy körmönfontan, idegen erők segítségével és érdekében megszerveződött ál-elit, egy gyarmatosító burzsoázia követte el, amely pártokat hozott létre és bízott meg a végrehajtással. Végül a pártok főembereit emelte be magába. A pártok eltűntek, a gyarmatosító ál-elit kicserélődött, amőba szerűen alakot változtatott, de folyamatosan jelen van. Most is él és dolgozik.

Példákra van szükség? Az ország egyik legnagyobb, kétes értékű vállalatának, a Wallis Rt.-nek vezetőjéből előbb miniszter, majd miniszterelnök lett. Válságkezelő. Ez csak a végpont volt, de Gyurcsány sorsa is hasonló és Medgyessyé is. Ezek tűrhetetlen, piszkos, bűnös összefonódások, amelyekre nem elég a politikai büntetés, hogy most nem választották meg őket, de majd később megválaszthatják. Még az igazságügyi eljárás sem elegendő. Nem elég egy névtelen feljelentés liba ügyben, vagy Wallis-dologban. Rend csak akkor lesz, ha kifejezett erős társadalmi nyomást fejt ki a győztes réteg, hogy legyen igazságtétel, ha a társadalom nem tér napirendre a dolgok fölött. Nem elég a kormány és nem elég az ügyészség és a bíróság – ezt követelni kell. Ez a választással vívott forradalom természetes folytatása.

Világossá kell tenni, hogy nemcsak az MSZP elnöksége bűntanya, hanem a Wallis Rt. is az, és a kettő szövetkezése bűnszövetség. Kóka János minden vállalata és minden minisztérium a honvédelmitől a pénzügyig egyetlen bűnszövetségi hálózat volt ebben a korszakban és a nemzet elemi érdeke, hogy meg-szabaduljon tőlük. A bűnt egész pártok követték el és egész vezetőségek, meg azok a személyek és azok a szerkesztőségek, amelyek ezeknek a szolgálatába szegődtek. A tételes jog és a bűnüldözés ezeknek nehezen tud nyomába eredni. A társadalmi nyomás, a polgári körök, civil szervezetek, fórumok által rendezett nyomásgyakorló igazságtételi összejövetelek, mozgalmak azonban nem szüntetik meg, még fel sem függesztik az igazságszolgáltatás jogszerű, hivatalos tevékenységét, hanem megerősítik azt. Meg kell tárgyalni egész szerkesztőségek, egész pártok teljes körű összefonódásának ügyét. Elvégre a tévék, a rádiók, és egyes közvéleménykutató intézetek folyamatosan, központi vezényléssel, együtt hazudtak és rágalmaztak. Ugyan miért úsznák meg most legalább megszólás, megbélyegzés nélkül. Tudták, hogy hazudnak. Tudták, hogy embereket tesznek tönkre, tudták, hogy rossz ügyet szolgálnak, a bűnt szolgálják.

Új alkotmány kell, sajtótörvény, új médiatörvény. Még egyszer ne lehessen a sajtószabadság cégére mögött hazugságot árulni.

Az elszámoltatás folyamatának két mederben kell haladnia. Rendőri, ügyészi, bírói szakban, az erre hivatott szervek természetes kötelességeként. Társadalmi közvéleményi szakban, amely a sajtóban, a nyilvánosságban, mintegy társadalmi bíróságként működve leplezi le, ítéli el, bélyegzi meg a bűnösöket. Személy szerint, pártjukat illetően. Népszava, Népszabadság, TV/2, Heti hetes, ATV, Klubrádió, stb. A dolog sürgős. Ők megint előbb ébredtek. Jelenleg már több elhárító, szétkenő kampány is folyik. A Fidesz kétharmados többsége diktatúrát jelent és Orbán diktátor – volt a címe az elsőnek, amely a kétharmados eredmény hatására némileg tompult. Az eredmény hátrébb vonatta velük saját agaraikat, de nem jelenti ez azt, hogy adandó alkalommal nem állnak elő vele. Ügyesebb és hatásosabb ennél a köztársasági elnök mandátumának meghosszabbítása érdekében kifejtett hatalomgyengítő és elbizony-talanító kampány. Mert Sólyom László valóban érdemes ember, sok jó kiállás fűződik a nevéhez és élete egy pontján, a komáromi Duna-hídon áldozat is lett. Azóta glória van a feje körül. De a rendszerváltás éppen ilyen glóriák miatt maradt el, vagy feneklett meg. Most nem kell glória. A kétharmados eredmény, amely egy nagy „elég volt!”-ban fejeződött ki, éppen arra jogosítja fel a kétharmad-tulajdonosokat, hogy a most szükséges, a most alkalmas embert találják meg és válasszák meg. Ezt a harcban kivívott jogot és ezt a honfoglalást kérdőjelezi meg a glóriás ember – részben azért hamis az a glória – újraválasztási mozgalma. Amely mögött egy új párt, az LMP egyre láthatóbban abszolút régi törekvései, SZDSZ irányultságai, másság-vonzalmai is meghúzódnak.

Mi leszögezzük: meg lehet változtatni az alaptörvényt is, ki lehet írni az elnökválasztást közvetlen választással is és lehet választani egy úgynevezett erős elnököt is. Nem lesz sérelme a demokráciának, ha ez történik. Amellett Sólyom László személyével a mai alkotmányt védelmezik és az új, akár egyedül a Szent Korona-tanra, avagy a tiszta Szent Korona-tanra épülő új alkotmánynak is ellenállnak. Ez pedig bizonyosan nem demokratikus, hanem idegenszívűségen alapuló cselekedet. A földmegtartó, az erősebb álla-mot jelentő új alkotmány követelése is rendszerváltó követelés. És összefügg az igazságtételi fórumokkal, a kettő egymás nélkül nincs. Különleges harci terep most az MNB és a kormány közötti konfliktus is. Ma mintegy tudomást sem véve az eseményekről, a közszolgálati tévé és a rádió is arról mert beszélni – végeredményben meri félrevezetni a közvéleményt –, hogy a leendő kormány és mai jegybank elnöke közötti konfliktus ront az állam tekintélyén, kedvezőtlenül befolyásolja hitelképességünket. Ez most a bűnös ál-elit utolsó védvonala. Magyarok, éhezők, kistulajdonosok, éhenkórászok, ha pénzt akartok, ne bántsátok a mi jegybank elnökünket – és a többi off-shorost –mert nem kaptok pénzt. Holott hát mi más volna egy nem idegen szolgálatban álló közszolgálati rádió vagy tévé alapvető kötelessége, mint kimondani, hogy egy adóelkerülő ne legyen, ne lehessen az MNB elnöke. De ezt véletlenül sem ejti ki a száján. Ez gyalázat! Ilyen közszolgálatiság nem kell. Ez a fajta pártatlanság menjen a fenébe. Csak egy igaz álláspont lehetséges: off-shor-lovag ne legyen bankelnök.

Egyébként pedig ez a jegybankelnök  minden tettével, offshore-jával, alapkamat emeléseivel és csökkentéseivel, egész szellemiségével a múlt embere. Része annak az Európa népeit szipolyozó társulatnak, amelynek a feje a Bilderberg-csoport, és amelyik most a görög válság ürügyén, meg a többi még be sem következett dél-európai válság ürügyén rávetette magát az európai és elsősorban a német adófizetők pénzére. Folyik a roppant arányú tőke átcsoportosítása adófizetőktől a bankokba. A trükk pofonegyszerű: államot, államokat kell megmenteni a csődtől, készpénzt kell juttatni nekik, hogy ki tudják fizetni tartozásaikat a bankoknak. Elveszem a pénzt a dolgozó, a termelő embertől, odaadom a támolygó, adósságban elmerült államnak, az kifizeti a tartozását a bankoknak és megmenekül a csődtől. Ideiglenesen. Csak a két szélső pont bizonyos: az adófizető zsebe, élete és a bank trezorja, ahová megérkezik. A többi: politika. Ilyen helyzetben megtartani egy régi vágású, idegenszívű bankelnököt halálos vétek. De a közszolgálati valamik még ki mernek állni mellette, mert a polgári középosztálynak még nem elég erős a hangja.

Rakjon örömtüzeket, rendezzen tűzugratásokat, lejtsen kartáncot, vegyen részt hálaadó istentiszteleteken a kétharmados magyarság, de a harcot ne hagyja abba. Ez most a korparancs.

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség