Külföld

P. Samir: nem sokat tesznek a Sínai-félszigetről menekülő keresztényekért

E-mail Nyomtatás

Egyiptomban folytatódik a keresztény családok exódusa a Sínai-félszigetről, miután hét keresztényt meggyilkoltak az ún. Iszlám Állam dzsihadistái az elmúlt három hétben. A kialakult helyzetről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak P. Samir Khalil Samir egyiptomi jezsuita, a római Pápai Keleti Intézet iszlamisztika tanára.

Bővebben...
 

Újabb volt román kommunista börtönparancsnokot állítottak bíróság elé

E-mail Nyomtatás

Emberiesség elleni bűncselekmények miatt bíróság elé állította a román legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek. Petrescut azzal vádolják, hogy 1959-ben és 1960-ban, a galaci börtön parancsnokaként módszeresen embertelen és megalázó bánásmódnak, testi, lelki kínzásnak vetette alá a – kommunisták által ellenforradalmároknak nevezett – politikai foglyokat, megfosztotta őket emberi jogaiktól, politikai meggyőződésük miatt ölt meg embereket.

Bővebben...
 

500-Kálvin

E-mail Nyomtatás

A reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév a reményeim és az elvárásaim szerint rengeteg új ismerettel fog szolgálni nemcsak az egyháztörténetünket, de az elmúlt fél évezred magyar történelmét illetően is. Javunkra válik, amennyiben így lesz. Nekem viszont az ünnepen azonnal a mi délvidéki református egyházközösségünk évszázados hányatott sorsa jutott az eszembe, és az a hatalmas küzdelem, amit Ágoston Sándor szép emlékű püspök úr a közösség megmaradásáért vívott.

Bővebben...
 

A jó zene építi az embert

E-mail Nyomtatás

Kodály Zoltán halálának ötvenedik, születésének százharmincötödik évfordulója alkalmából idén Kodály-emlékévet hirdetett a Magyar Kormány. Ennek jegyében a Felvidéken is több emlékünnepséget szerveznek. Kodály Zoltán szorosan kötődött Galántához, azt vallotta, itt töltötte élete legszebb éveit. Kodály Zoltánra Galántán évente rendezvényekkel emlékeznek, az idei évben pedig még több eseményt szerveznek, az első ilyen a március 5-én megtartott Kodály Zoltán-emlékhangverseny volt a kultúrházban.

Bővebben...
 

Így kormányoztok ti

E-mail Nyomtatás

„Bizonyítványmagyarázási” párhuzamok régen és ma

„Az eddig elért eredmények azt bizonyítják, hogy helyesen döntöttünk. Azzal, hogy részt vállaltunk a kormányzásban, biztosítottuk az ország stabilitását és előrehaladását” – hangsúlyozta a Most-Híd Országos Tanácsa utáni sajtótájékozatón Bugár Béla pártelnök. „A Híd a jelenlegi hárompárti kormánykoalíció tagjaként lehetőséget kapott arra, hogy a párt választási programjában megfogalmazott célok legfontosabb pontjai bekerüljenek a kormányprogramba, s azok fokozatosan meg is valósulhassanak.” (Most-Híd.sk)

Bővebben...
 

Kárpát-medencei református borászok találkozója a Lévai járásban

E-mail Nyomtatás

Az egész Kárpát-medencéből több mint nyolcvan borász vett részt a Lévai járás három települése által otthont adó BORUM – Kárpát-medencei református borászok versenyének és szakmai  találkozójának. A Magyar Református Szeretetszolgálat Egyháztáji Programja keretében március 3. és 5. között megszervezett eseményen mintegy százhúsz bormintát adtak le.

Bővebben...
 

Figyelni fogjuk Nagy-Britannia nagyvonalúságát

E-mail Nyomtatás

Szlovákiának alapvető érdeke, hogy a brexitről folyó tárgyalások ne azzal végződjenek, hogy abból Nagy-Britanniának csak előnyei, az Európai Uniónak pedig csak hátrányai legyenek. Annál is inkább, mert a szigetországban rengeteg szlovák állampolgár tanul és dolgozik. Ezért törekszik kitűnő kétoldalú kapcsolattartásra is az unióból kiválni készülő nagyhatalommal. Ezt hangsúlyozta Robert Fico, szlovák kormányfő David Davisszel, a brit brexit miniszterrel való pozsonyi találkozója után.

Bővebben...
 

Kovászna Megye Tanácsának ülésterméből is mennie kell a székely zászlónak

E-mail Nyomtatás

A Brassói Táblabíróság elutasította a legutóbbi zászlóperben benyújtott fellebbezéseket, és végzésében arra kötelezi Kovászna Megye Tanácsát, valamint annak elnökét, hogy távolítsa el a megyeháza ülésterméből azt a székely zászlót, amelyet Kulcsár-Terza József adományozott egy évvel ezelőtt.

Bővebben...
 

Leváltják a prefektusokat és alprefektusokat

E-mail Nyomtatás

Sorin Grindeanu kormányfő azt nyilatkozta Buzăuban, hogy „fel kell hagyni a kétszínűséggel”, hisz mindenki tudja, hogy a kormányváltás után a prefektusok és az alprefektusok cseréje következik, mert ők a kormány területi képviselői.

Bővebben...
 

A tanügyminiszter fellépését sürgeti a római katolikus érsekség

E-mail Nyomtatás

Levélben sürgette a román oktatási minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség