Hírek



ÁROKÁSÓK

E-mail Nyomtatás PDF

A napokban állítólag háromfős „küldöttség” járt látogatóban Josszi Amrani izraeli nagykövetnél. Kovács M. Mária történész, Zentai Péter újságíró és Bokor Péter építész azért kértek találkozót, mert szerintük a kormány és személyesen Orbán Viktor átlépett egy határt, miáltal és egyébként is a magyarországi antiszemita helyzet ismét fokozódik. A csoport kiáltványt is vitt Josszi Amrani nagykövetnek, melyben tizenhét, már amúgy is alaposan lejáratódott szereplő (köztük Heller Ágnes, Konrád György, Karsai László, Vágó István) az izraeli miniszterelnöknél a magyar miniszterelnököt szándékozott mószerolni. Még korábban arról is álmodoztak, milyen jó lenne, ha lemondaná Netanjahu a meghívást. Mekkora balhét lehetne ebből generálni! Az otrombák egyike célja elérése érdekében előbb alázatoskodott, tisztelettel kérte Netanjahut, hogy amikor – a többség elégedettségére és megnyugvására – elkötelezetten és felelősségteljesen képviseli Izrael Állam érdekeit, ugyanezzel a felelősségteljes elkötelezettséggel viszonyuljon a galutban (diaszpórában szerk.) élő zsidósághoz, az ő sajátos gondjaikhoz és nehézségeikhez. Ha dekódoljuk a jammerolást, ez azt jelenti, ugyan mondjon már valami rosszat Orbánról!

Bővebben...
 

Csurka István: Dr. Utólag Visszaemlékezése

E-mail Nyomtatás PDF

Mai ismereteim birtokában sem volnék képes megrajzolni, leírni egy-egy Bilderberg-értekezlet lefolyását, hangulatát, vitáját, beszédeit, vagy jelbeszédeit és azt sem tudom, hogy maguk az összejövetelek a fontosak, vagy a köztük eltelő időben a főemberek laza, esetleg kétoldalúan egyeztetett parancskiadásai. S ha ezzel én így vagyok, aki foglalkozom az üggyel, akinek fáj ez, és akarom is tudni az igazságot, mit mondjak a milliárdokról, akiknek halvány fogalmuk sincs a Bilderberg-csoportról és a világirányításról. Egy bizonyos: ez sokkal nagyobb bizonytalanság, mint hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyve hamisítvány-e vagy sem. Nem tudjuk, nem értjük, rejtély, ennélfogva el sem hisszük. Mit mond, aki erről beszél? Ez nekünk már a túlvilág, ahonnan nem jött vissza senki. Orfeusz megpróbálta, de hátranézett Euridikéjére. Miként folyik le egy-egy tanácskozás a csoport ülésén, s hogyan születik meg a határozat? Feltételezem, hogy a kormányokat valahogyan tájékoztatni kell, utasítani kell őket, vagy valamiképpen nyomást kell gyakorolni rájuk.

Bővebben...
 

Rapportra rendelte Botka a szocikat

E-mail Nyomtatás PDF


Szegedi gondolat

Molnár Gyula és Molnár Zsolt között a különbség Puch László. Egy szoci forrásunk biztosra veszi, hogy a belső forrongásban az eszdéeszes holdudvar és a Gyurcsányisták egyaránt érdekeltek.  Puchra hivatkozva állítja, vitathatatlan, hogy a szocik régi dicsősége minimum késik. Ha őszig nem tér vissza, nem maradhatnak Botka üzelmei homályban.

Módosítás: ( 2017. augusztus 06. vasárnap, 08:41 ) Bővebben...
 

Csorja Gergely: Még hogy nincs terrorveszély!

E-mail Nyomtatás PDF

Az Europol közzétette a 2017-es jelentését a terrorizmusról. Néhány adat a meglepő jelentésből: 2016-ban 142 ember esett terrorcselekmény áldozatául Európában. A nagyszámú halott mellett 379-en sérültek meg az összesen 142 sikeres vagy sikertelen terrorcselekményben. Több mint ezer embert tartóztattak le terrorista cselekmények gyanújával és 580-at jogerősen elítéltek.

Bővebben...
 

Csurka István: Dr. Utólag Visszaemlékezése

E-mail Nyomtatás PDF


SOROS –FÉLE VACSORÁZTATÁSI TECHNIKA

Ma már nem is nagyon értem, hogyan nem jöttem rá eszköz-emberi, kellék mivoltomra. Nyolcvanötben már futott a Pesti Színházban, pontosabban még futott, mert korábban írtam az Eredeti helyszín című darabom, amelyben az Aczél-féle vacsoráztatási technikát is megírtam. Aczél a hetvenes évek elejétől, régi ismeretségek révén és az asszonyoknak nyújtott kisebb beszerzési szívességekkel, vagyis az általa is teremtett hiánygazdaságba bevezetett elvtárs-szájú bőségszaruk segítségével beférkőzött Illyés Gyula, Németh László és időnként Déri Tibor otthonába és közös vacsorákon vett részt. Pontosabban rendeztetett magának. Ezeket aztán úgy tartotta és tartatta titokban, hogy azért a pártközpontban és a sajtó berkeiben terjedjen el a híre. Olykor a felvetett téma is kiszivárgott. Az asztaltársaság tagjaira vessen rossz fényt a vele vacsorázás, meg irigylést is váltson ki, főként a kommunista írókból, akikkel Aczél soha sem ült le vacsorázni. Ez is elterjedt. Ezeket a vacsoráztatásokat én a nevek említése nélkül megírtam, mert nekem se tetszett. De miért nem ismertem fel, hogy ugyanarról van szó itt a Margit utcai Margitkert vendéglőben is? Soros most engem vacsoráztat, meg a barátaimat. Egy másik nemzedék tagjait. Ennyire különbözik az író felismerő képessége a politikusnak készülő emberétől? Persze nem készültem én politikusnak akkor még, de írói éberségem már kint hagytam, lent a városban. Vagy tulajdonképpen csak azt nem vettem észre, hogy egy VIP személyként vagyok etetve, itatva? Akit majd felhasználnak valamire.

Módosítás: ( 2017. július 06. csütörtök, 12:08 ) Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség