Az előző két fejezetben a válság két megjelenési formáját írtuk le. Az egyik az ellenség iránti hiszékenyégben és gyanútlanságban, ellenséges szándékainak fel nem ismerésében, a másik a beszivárgás és a médiatúlsúly és a médiarombolás tűrésében áll. Mindkettő a liberális piacgazdaság és demokrácia felfogás belső, tudatmélyi elismerésében gyökerezik. Az állampolgárok óriási többsége, benne kormánytényezőkkel is, tapasztalta a liberális piacgazdaság önmagát túlélt voltát, hamisságát, a liberális demokrácia igazságtalan kivételezéseit, nem valódi demokrácia voltát, mégis elfogadja a liberális piacgazdaság és demokrácia nemcsak idejétmúlt, hanem hazugsággá is vált normáit. Mert olyan régen fennállnak, mert annyiszor megkísérelte a nemzeti érzelmű polgár a változtatást, forradalmi úton vagy reformokkal, és sose sikerült. A liberális demokrácia haszonélvezői, az államellenes elit, a pénzügyi kulturális vezetőréteg, a törpe kisebbség pedig éppen ebbe a bizonytalanságba kapaszkodik bele, és teli pofával kéri számon a kormányon a liberális demokrácia normáit. Azt, ami már érvénytelen, mert a történelem átlépett rajta.

A válságnak az első részben tárgyalt jelensége – amely a nép és a kormány elhidegülésében fejeződik ki, s amelyet a kormány ugyan igyekszik leküzdeni, de mindhiába, mert minden mögött a pénztelenség és az anyagi terhek változatlan súlya áll – után, most a válság másik elemét, az ellenséges beszivárgást és a magyarellenesség sokszor nem is lopakodó, hanem nyílt előretörését vesszük szemügyre.

Egy példával tesszük a dolgot szemléletessé:

2002-ben, még a gyanús körülmények között szerencsétlenül járt pécsi kommunista polgármester idejében, a Pécsi Tudomány Egyetem kiadott egy Münchenben írt, Festschrift című tudományos Volksbund-mentő emlékkönyvet, amelyet most kilenc évvel később Albert Gábor egy kitűnő tudományos alaposságú történeti munkában elemzett.

KIÉRT SZÓL A HIDASI HARANG...? – avagy a történelembe vetett ember felelőssége címen. A mű tulajdonképpen leleplezés tudományos eszközökkel, és folytatása az 1985-ben kiadott, s a hazai németség sorsával foglalkozó szociológiának. Amit persze a hazai németség müncheni kutatói és a tanácsadójukul szegődött mai maszkil – ezt majd megmagyarázzuk – nem ismer. Idézünk tehát Albert Gábor könyvéből egy rövid részt, amelyet ő maga is idéz a Volksbund harmincas évekbeli tevékenységének igazolásául, felmentéséül szolgáló Festschriftből.