Publicisztika

Szent Antal napján egy igazi misszionárius távozott

E-mail Nyomtatás

Komáromi János, a ferences világi rend tagja, hittanár és festőművész életének 74. évében, Szent Antal napján, június 13-án adta vissza a lelkét a Teremtőnek.  Feleségével, Máriával hat gyermeket neveltek fel, közülük négyen házasok, ketten pedig a ferences első rend tagjai. Házas gyermekeiktől eddig 18 unokájuk született, s büszkén mesélte sokaknak, hogy úton van a 19. unoka is.

Bővebben...
 

Adjunk lehetőséget a Léleknek

E-mail Nyomtatás

Krisztus nem meghunyászkodásra, megalkuvásra tanít. Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy a bűnt el kell tűrni. A bűnt igenis nevén kell nevezni. Amikor a bűn annyira elszemtelenedett, hogy a közélet templomaiba is befészkeli magát, korbáccsal kell kiverni onnét.

Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen (az emeleti teremben) mindnyájan együtt voltak az apostolok. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket. Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből. Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek. Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek? Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén? Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadókiának, Pontusznak, Ázsiának, Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.”

(Apostolok cselekedetei 2,1–11)

Bővebben...
 

Zsille Gábor: Mégsem állt fejre

E-mail Nyomtatás

A jelek szerint csak magánakció volt Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszteri nyilatkozata, melyet egy héttel ezelőtt részletesen ismertettem. Ugyebár a tárca vezetője arról beszélt a Die Welt című német lapnak, hogy a varsói kormány mégis kész befogadni migránsokat, és többek között ingyenes kórházi kezelést nyújtani nekik, és egy humanitárius folyosó létrehozását is emlegette. Ám újszerű álláspontját „elfelejtette” egyeztetni a kormány többi tagjával és a miniszterelnökkel. Kollégájának, Mariusz Blaszczak belügyminiszternek is meglepetést okozhatott, hiszen ő egy másik lapinterjúban tagadta a befogadás szándékát. Csak elismételte a varsói kormány korábbi álláspontját, miszerint Lengyelország nem a határain belül, hanem a háborús övezetekben, a helyszínen segít – például a pápai kezdeményezésre létrehozott Egyház A Szükségben szervezet munkájába bekapcsolódva. A szíriai Aleppóban a lengyel aktivisták jelenleg ötven gyermeket támogatnak.

Bővebben...
 

A magyar operatörténet kezdetei

E-mail Nyomtatás

Ruzitska József: Béla futása, Orbán György: Pikkó hertzeg – kolozsvári művészekkel

Május 19-én mutatták be az Erkel Színházban a Kolozsvári Magyar Opera és a Magyar Állami Operaház közös produkcióját, ami méltán nevezhető rangos Kárpát-medencei művelődéstörténeti eseménynek, kultúrmissziónak. Úgy döntött a két intézmény vezetősége, hogy színpadra állítják az első magyar fennmaradt operát. Ruzitska József Béla futását többször is átdolgozták – sőt ebben a műben prózai részek is vannak –, de a 20. század elején játszották utoljára. Nem véletlen a hangsúly a fennmaradton, mert Németh Amadé A magyar opera története (1785–2000) című kötetében olvashatjuk: „az első magyar operának is tekinthető daljáték Chudy József Pikkó hertzeg és Jutka Perzsi c. dalműve. Új-Szomorú Víg Opera két Fel-Vonásban – írja az eredeti színlapon. Bemutató: 1793. Május 6., Buda, A Híd mellett lévő Nyári Játékszínben”

Bővebben...
 

Atlantisz

E-mail Nyomtatás

Apáti-Tóth Sándor fotósorozata az esztergomi Rondella Galériában

Atlantisz, az erdélyi költő, Reményik Sándor versével ellentétben, itt nem harangoz, noha az elsüllyedt – volt vagy sohasem volt – sziget, mítoszi tájék fölkeltésre érdemes. Mert két évezredes szunnyadó voltában is élet. Ám nem csupán a kondulásban van ihleterő. Apáti-Tóth Sándor haranglába, bár ide-oda himbál a hangot adó szív, a csöndre alapoz. Ha van a fotóknak eleganciája – miért ne volna, hiszen mester kezében az objektív –, akkor ezek a személyes sorsból (emlékből, paraszti létből, családi mindennapokból) kiemelt pillanatok, a szerkesztő fény erejével átpoetizálva, a teremtő szellem eleganciáját mutatják.

Elsüllyedt sziget? A reáliákból építkező, égbe tárt valóság!

Amelynek szokásvilága, tárgyi és szellemi törvénye ugyan a legkisebb tárgyat is ideköti a földhöz, de nincs az a kavics, madártoll, megrágott kiflivég vagy a test iramló véráramát mutató levélerezet, amelynek ne adna rangot – a zsolozsma ismétlődéseivel is valaminő szabadsághimnuszt kínálva – az ég falához támasztott létra (Égi lajtorja).

Amit ciklusokra bontva látunk – kapu, életnyomok, Krisztus, titokzatos, galaxis, szempár, szerelem, halott toll, végtelen végesség stb. –, az nem más, mint fölidézése a múltnak. A körülöttünk lévő tájaknak (A szoros; Belső tó; Az öböl), tárgyaknak (Nagyapám órája; A kisasszony báli cipője), búcsúpillanatoknak (Halott madár; November) ünnepi ruhába való öltöztetése. Ehhez virtuóz technika kell, költészetté emelt látás, mint a belső hangra is figyelő képteremtő invenció.

A fotóművész a semmitlen semmi valóságdarabjaival dolgozik, de távol áll a szociofotó művelőitől. Amit azok a realitás talaján hagytak – nem lebecsülése a munkáiknak, hiszen valódi értéket hoztak létre –, azt Apáti-Tóth Sándor megemelte.

Csaknem azt mondom, s ebben semmi túlzás, szakrális körbe vonta. És itt nemcsak a biblikus indíttatású képkölteményekről beszélek – az égi torzs közt fekve is lebegő Krisztusról, a Jelként nevezett világító keresztről és a mennyei zenekar angyaláról (A harsonás) –, hanem azokról a tárgyakról (hegedű, bugylibicska), épület-, növény- és állatmaradványokról (Boltozatok; A kisasszony rózsája; Halott madarak kitépett tolla), s nem utolsósorban természeti jelenségekről-csodákról (A Nap napja-variációk; Vénusz és a Hold), amelyek át vannak szellemítve.

Fénykalodájukban – az artisztikus építkezés előnyükre válik (lásd az Atlantisz kapujában csigapiramisát vagy az Erózió szinte korpuszt mintázó darabka csontját) – egyszerre tükröződik jelen és múlt, szakrális és profán, égi és földi. Evvel a gesztusnál mélyebb teremtéspillanattal, hordozva a bensőben lakozó tűz ihleterejét, változik a nagyapa zsebkése vagy az édesapa fejfedője kultikus tárggyá (Penge; Apám kalapja), lesz az egyszerű gyümölcsből csaknem kozmikus fényt sugárzó világlámpa (Nagyanyám félbevágott körtéje).

Kiváltképp az utóbbi fotón, a hófehérrel égető és megigéző fényképen látni (absztrakt voltához kétség nem fér), hogy eme valóság és álom hintáján forgó átszellemítésnek mi a hozadéka. Elsőbben a szimbólumban megbúvó, ám jól látható „valóságtartalom”, hiszen a középütt feketében-szürkében tobzódó magház, egy kis megengedéssel, korpuszt formáz. Ez akarva-akaratlan Krisztus megfeszítésére utal, s egyúttal, minthogy ehető – az éhet csillapító – gyümölcsről van szó, az Ő magát szétosztó áldozatvállalására is: „vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik” (I. Kor 11,24).

Szinte hihetetlen, hogy a hétköznap tárgyból (jóllehet egy instrumentum misztikumát az is jelzi, hogy benne mindig ott az égi harmónia) miként lesz konstruktív alapozású, visszafogottságában is a festmény jellegű faktúrát jól kiemelő (fotó)táblakép, amelyen a körkivágás a Napot, a hangszer testén fölül lévő csiga pedig a Holdat jelképezi. A világosbarna deszkakitüremlések pedig a múló időt (A hegedűkészítő műhelyében). De hát a fonnyadt, töppedt szőlőszem (November) és az átlyuggatott szőlőlevél (Porladó) ugyancsak az elmúlás könyörtelenségét híreli.

Az egész esztergomi tárlaton végigvonul a fotóművész nem is annyira rejtett időjátéka. Evvel nemcsak föltámasztani akarja a múltat, sokkal inkább élővé tenni. Eme álmodásnak – a jól kivitelezett technikai bravúrok tudatosítják – ugyan megvan a melankóliája (lásd az Öböl szépségben csúcsosodó élet–halál vízióját!), de az attraktív szépségeszményre való törekvés mindenkor valaminő dinamikát mutat. (Amelyet a forgó Nap-korongon éppúgy észlelni, mint a kékes zöldes Galaxis csigatekervényén vagy a földrajzi szemléltető tárgyként ismert földgömb – Glóbusz – csillogó foltfantáziáján.)

A csaknem hatvan fotón, egy kivételével, nincsen ember, a természeti, tárgyi világ rejtező nyíltsága jelenti a vox humanát. Az összes kép jelképi sugárzása tagadhatatlan. A kivétel? Az a fotel karfáján nyugvó kéz, amely – sejtette-e akkor a fénykép készítője a „portré” alanyára sújtó vég kezdetét? – megnyugvást mutat. A halál előtti megnyugvásét (Az elnök keze – Antall József – 1993).

A visszafogottan is sötét izzású színek – a mélyszürkék, a mélybarnák, a mélyzöldek és a koromszemcsékkel világító feketék – hangulati alapozása tagadhatatlan. S ebben bujdokol, bár szimbólumvilága megannyi jelzése a világosnál világosabb, a fotóművész. Az érettség jele eme magatartás, vagy az elemek – itt fotótémák – iránti irgalom kivetítése is?

Mindkettő. Ettől válik megrendítővé Apáti-Tóth Sándor Atlantisza.

 

Szakolczay Lajos

 

IGAZSÁGTÉTEL MILOTÁN

E-mail Nyomtatás

Köszöntöm a málenkij robotra emlékező és a Kecskési Tollas Tibor emlékművét avató ünnepi gyülekezetet, a kezdeményezőket, mindazokat, akik megvalósították ezt a mai napot.

Köszöntöm tisztelettel és szeretettel Tollas Tibor özvegyét, Mária asszonyt, Tibor gyermekei közül Csillát, Tamást és a távol maradt Krisztinát. Tollas Tibor versekben megénekelt Varázsköréből lélekben itt van közöttünk életének koronatanúja, a hűséges barát: Juhász László, a történész.

Tollas Tibor a 20. század szabadságharcos lírai költője, katonája, politikusa, lapszerkesztője, és a magyar nemzeti ellenállás rendíthetetlen szervezője volt. Az élet sorozatban mérte rá a megpróbáltatásokat, de ő mindvégig állta a csapásokat és talpon maradt. Átélte a háború szörnyűségeit, megtapasztalta mind a nácizmus, mind pedig a bolsevizmus, a barna és a vörös rémuralom embertelen iszonyatát. Tollas Tibor élete arra is példázat, hogy tisztességes ember tudott maradni az embertelen világban is. Sok százezernyi társával együtt hamis vádak miatt Rákosi börtönébe került, majd részt vett 1956 csodálatos forradalmában, és ezt követően 1956 szellemiségének egyik leghitelesebb utazó nagykövete lett szerte a világban.

Bővebben...
 

A pályán dőlt el

E-mail Nyomtatás

24 év után ismét a Honvéd a magyar bajnok

Úgy tartják, hogy Magyarországon két dolog van, amihez mindenki ért: a foci és a politika. Lehet, hogy ez külön-külön igaz is, de ha a kettőt összeboronáljuk, már árnyaltabb képet kapunk. Amióta a kormány kiemelt ágazatként tekint a sportra, azon belül pedig külön is privilegizált helyzetet élvez a futball, megsokasodtak a szurkolói pletykák. Sokan vannak, akik a különböző internetes fórumokon, közösségi felületeken kényszeredetten igyekeznek bebizonyítani, hogy a politika dönti el, melyik csapat legyen a bajnok, melyik csapat essen ki, mely csapatnál ki legyen az edző vagy a középcsatár. Egyes helyeken már-már beteges mértékeket ölt a politika (közelebbről a Fidesz, valamint Orbán Viktor) és a labdarúgás állítólagos összefonódásának keresése. Külön pikantériája az ügynek, hogy ezek az emberek minden végeredmény esetén képesek megtalálni a politikai kéznyomot az adott eredményen. A most véget ért bajnokság klasszikus példája ennek, de egyben bizonyítéka annak is, hogy szerencsére továbbra sem a nagypolitika szintjén, hanem a zöld gyepen dőlnek el labdarúgásunk lényeges kérdései.

Bővebben...
 

Széchy örököse, a maga útját járó Mesteredző az Égbe szállt

E-mail Nyomtatás

Széles Sándor (1956–2017) emlékére

Május 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar úszósport halhatatlanja, Széles Sándor mesteredző. A kitűnő szakember halála annak ellenére is váratlan volt, hogy egy ideje kórházban kezelték és intenzív osztályon ápolták. A trénert a Magyar Úszószövetség saját halottjának tekinti, ám temetése időpontja lapunk megjelenésekor még nem ismert. A két olimpiai bajnokot nevelő, újításairól is híres Széles Sándorra az elmúlt években lapunknak adott interjúiból is szemezgetve emlékezünk.

Bővebben...
 

Zsille Gábor: Hátraarc

E-mail Nyomtatás

Hiába olvasgatjuk reggeltől estig a híreket, nézzük és hallgatjuk a hírműsorokat, sajnos az az igazság, hogy fogalmunk sincs, a világpolitikában milyen indítékok, összefüggések, megállapodások és zsarolások húzódnak egy-egy döntés mögött. Csak elméleteket gyártunk. És gyanítom: addig jó, amíg ez így van… Vannak dolgok, amikről talán jobb nem tudni. Legalábbis én nem szeretnék a politikai játszmák tehetetlen cinkosává válni. Véleményünk persze attól még lehet, jogunk van hozzá, és az is a felelős állampolgári magatartásunk része, hogy igyekszünk a lehető legtájékozottabbak lenni.

Bővebben...
 

Népszerűsége nem veszített ragyogásából

E-mail Nyomtatás

Bud Spencer szerint Kárpáti minden idők legnagyobb vízilabdázója volt

Május 17-én a Nemzeti Fórum Kölcsey Köre konferenciasorozata 48. rendezvényének Kárpáti György, a Nemzet Sportolója, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó volt a vendége. A rendezvényen bemutatták Kárpáti György–Káel Csaba: Gyurika – egy pólós vallomásai című könyvet. Miért szükséges egy vérzékeny orr egy vízilabdázónak? Milyen volt a kapcsolata Carlo Pedersolival? Mit mondott Kárpáti Puskás Öcsinek? Hogyan engedte át a vizsgán dr. Németh János, a Polgári Eljárásjogi Tanszék vezetője? – többek között ezekre a kérdésekre kaptuk meg a választ az esten.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség