Székelyföld határain újra fellobbantak az őrtüzek. Székelyföld minden szempontból jogos autonómiájának elhúzódása, bizonyos fokú kilátástalansága a magyar emberek javában szomorúságot és, valljuk be, sértettséget okoz. A mélyből feltörő és a lélekbe nagy erővel csapódó miértek előbb utóbb eltalálják a legtöbbünkben már alig-alig rezgő húrt. Ez a húr egyetlen hangon szól, a lelket eluraló hullámok egyetlen szóban artikulálódnak: revízió.

Az 1956. október huszonkilencedikéről harmincadikára virradó éjszakát ismét a diákszállóban töltöttem, a Vorosilov út 96-ban. Az előző napokban nem minden este jutottam haza. Ennek három oka volt: először is olthatatlan vágyat éreztem a forradalom pezsgése közben beteljesült és beteljesületlen szerelmeimmel együtt lenni, szeretni. Másodszor a harcok állása is megakadályozott. Mindennap messzire elbarangoltam. Mindent látni akartam. Kibontakozófélben lévő írói ösztönöm és szomjam ösztönzött erre. A városban ezekben a napokban estére ki-kialakultak olyan éles frontvonalak, amelyeken csak nagy kockázattal lehetett áttörni, vagy olyan óriási gyalogos kerülőutat kellett tenni, ami nem érte meg. Egy-egy útkereszteződésbe, hosszan belátható főútra beállt a szovjet tank és lőtt minden mozdulatra. Más csomópontokat pedig a felkelők tartottak tűz alatt és ők is lőttek válogatás nélkül.

Hiába, a nép, az istenadta nép ilyen. Kis hazugságot hosszú ideig elvisel, a nagyon nagyot is beveszi, rövid ideig, de a hosszú időn keresztül tartó olyan orbitális félrevezetést, mellyel a Jobbik „örvendeztette meg” szavazóit, bünteti. Először talán örült a jobbikos szavazó, amikor felbukkant Kálmán Olgánál Vona Gábor. Amikor már reklámfilmet forgattak róla és valamennyi nemzetellenes orgánum és szerkesztő a Jobbikot idézte, sőt promotálta hónapokon keresztül, elkezdett gyanakodni. Amilyen ütemben vedlette lefelé nemzeti álcáját a liberálisok által kikövetelt és magyarázhatatlan elhatárolódásaival a jobbikos szóvivő, és a párt elnöke, olyan ütemben nőtt a jobbikos szavazók passzivitása. Egy új felmérés szerint mára a párt jelentős számú szavazóját veszítette el.

A magyarok földje nem lesz többé idegen megszállók gyarmata

Az 1997. január 15-i Németországban, Münchenben megtartott 1956-os Veterán Szabadságharcosok Tanácskozásán az alábbi állásfoglalást fogadták el a tanácskozás résztvevői.

1956. november közepe, Budapest VII. kerület, a Murányi utca és a Dembinszky utca sarkán…

Igen itt történt az a szomorú dráma, mely úgy látszik már csak az én emlékezetemben él. Bizonyítására nem tudok tanúkat magam mellé állítani, miután az eseményben szereplő személyek maguk az áldozatok, vagy ott azonnal meghaltak, vagy sebesüléseik, magas életkoruk miatt már nem élnek. Én magam akkor 24 éves voltam.

Annak ellenére, hogy az egykori Szovjetunió levéltárainak egy része még mindig titkosított, és megtekinthető dokumentumaihoz ma sem könnyű hozzáférni, azt igen sok adat bizonyítja, hogy a szabadságharc leverését Kárpátaljáról irányította a Vörös Hadsereg. A levéltári adatok mellett ezt helyi szemtanúk is bizonyítják, köztük kedves olvasónk, a munkácsi Lazarik Lygia is, akinek sorait alább olvashatják.

Szegedi Csanádról film készült. A Maradj csöndben! című dokumentumfilmnek álcázott véleményfilmből kiderül, hogy a magyar zsidóság fél. Fél, mert történelmi tapasztalata, hogy a többségi társadalom utálja. Ezért aztán Szegedi Csanád nagymamája, a haláltábort megjárt néni kimondja a címben megfogalmazott tanulságot. Mit lehet tenni egy zsidónak Magyarországon? – kérdi Csanád. Nem tudom… Csendben maradni, válaszol a nagymama. Nem kétlem, hogy a nagymama ezt komolyan gondolja, neki vannak rossz tapasztalatai. Egyetlen komoly kétely azonban nem hagy nyugodni: Vajon amikor a Jobbik 2006-ban berobbant a magyar közéletbe Morvai Krisztina által, aki magunkfajtára és magukfajtára osztotta a társadalmat, vajon akkor miért nem szólt egyetlenegy prominens vagy nem prominens zsidó, miért nem készített filmet senki arról, hogy Morvai Krisztina zsidó származású. Miért nem leplezte le – önvédelemből – a zsidó társadalom, hogy Szegedi Csanád zsidó.

Vastag piros vonallal kell elválasztani 2006. október 23-át mindentől, ami előtte történt. Mert október 23-án mégiscsak kitört. Még ne nevezzük meg, csak azt állapítsuk meg, hogy kitört, és a másik megdőlt. Egyáltalán nem úgy, ahogy bárki is számította volna, még csak nem is úgy, hogy valamely párt, valamiféle szervezet vagy titkosszolgálat szervezte volna, hanem a maga sajátos, rejtelmes, búvópatak módján kitört valami forradalom-féle és a jelenlegi kormányzat megbukott. Reggelre ugyan szét tudta verni a tüntetőket és a barikádokat állítókat, a közlekedés is megindulhatott, az élet folyik tovább, mégis: most már másmilyen nap van. Lehet, hogy még ezeket a megmozdulásokat, vonulásokat, kődobálásokat is szervezte vagy szerveztette a hatalom és az aránytalanul nagy, durva, kemény, komoly sérülést is okozni képes gumilövedékek ellencsapását és a lovasrohamot is megfélemlítésnek szánta, az eredmény azonban a rendszer erkölcsi bukása lett. 2006. október 24-én a magyar társadalom arra ébredt, hogy mindent tud a rajta uralkodó SZDSZ-MSZP elitről. Megveti.

Mélyen tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

Rendkívül súlyos, nemzeti függetlenségünket, alkotmányos létezésünket, szövetségi rendszerünket érintő ügyben fordulok önhöz azonnali, mindenre kiterjedő kivizsgálást kérve.

2006. október 25-én reggel a Magyar Rádió Kossuth adójának Reggeli Krónika című műsorában, annak is a Háttér című részében, amelyet ekkor Nagy Katalin vezetett, elhangzott, hogy egyes bejelentések, híresztelések, észleletek alapján a különféle tüntetőkkel szemben fellépő magyar rendőrség kötelékében nem magyarul beszélő, de a magyar rendőrség egyenruháját viselő és a tömegoszlatásban részt vevő külföldi személyek is voltak. Ezek a személyek a rendőrségi frontvonal első sorában állván, a magyar rendőrség mindegyik harci cselekményében részt vettek, ad abszurdum víve a dolgot: a gumilövedékek fejmagasságban való kilövésével magyar állampolgárok szeme világának kioltását is megtehették. A felvetésre, amelyet a műsorvezető Nagy Katalin tett meg, sem a beszélgetésben részt vevő Vadai Ágnes (MSZP), sem Simicskó István (KDNP) nem tett az előfordulást, azaz a külföldi személyek jelenlétét kizáró megjegyzést, hanem a kivizsgálandó körülmények körébe utalta.