Mai életünk jelenségeinek, összefüggéseinek feltárásához, programkészítéseinkhez feltétlenül hozzátartozik az elmúlt évtizedek megismerése, pontosabban a leváltott rendszer belső szerkezetének velejéig romlott, korlátolt működésének, aljasságának feltárása, megértése. Valójában mi magunk, az átélők és átvészelők, a túlélők sem tudjuk, miben éltünk. Most látjuk csak, hogy annak idején aránylag ellenállás nélkül elfogadtunk elfogadhatatlan dolgokat. Még magunkra nézve bántó, sérelmes, megalázó beavatkozások felett is szemet hunytunk.

A Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával tartották Farkasházyék rendezvényüket. A demokrácia, a jogállam általuk gondolt visszaállításának módszerét ennyiben foglalták össze:

„– Tárgyalni, hogyan?

– Sehogy, le kell lőni.”

Jó, hogy van nekünk ez a Farkasházy.

Ha példát kell felhoznunk az igazi sötét, bolsi, irigy káderekre, akik aztán ügyesen átfordultak a neoliberál–kapitalista maffia támogatói közé úgy, hogy közben jottányit sem változott mélyen gyökerező pártállami beidegződésük, akkor könnyű dolgunk van. Csak meg kell őket mutatnunk. Idézni kell mondanivalójukból. Hogy lássuk, ők úgy élnek, ahogy ítélnek.

Mikor 2006-ban a drogosok képviseletében egyik eszdéeszes haverjával elindult Juhász Péter az akkor hivatalban lévő miniszterelnökhöz. A drogtól mindig vidám fiúk saját vizeletüket akarták Gyurcsány Ferencnek átadni. Gyurcsány azonban Juhász Péterék neki szánt vizeletét nem tudta átvenni, mert az őrség miatt az irodaházba sem tehették be a lábukat a vizeletfetisiszták, nemhogy a házban lévő hivatali irodába. Ekkor a vidám fiúk a postára mentek a vizeletes üvegekkel. Bomló és büdösödő üvegcséjük tartalmát szagolgatva ugrott be nekik a fejükbe a nagy ötlet:

A tartalomból:

MAGYAR ÍRÓK MAGYARORSZÁG TERÜLETÉÉRT

VÉRZŐ MAGYARORSZÁG Magyar írók Magyarország területéért

szerkesztette: Kosztolányi Dezső, Budapest, 1928.

Horthy Miklós: Hazáért

Hazáért: e szó fogalmának jegyében álljon csatasorba minden magyar író és költő. A háború fegyverei elhallgattak, szólaljanak meg a múzsák. Lelkesítsenek, acélozzák meg a lelkeket, az elszakított magyar földekre vigyenek reményt és kitartást, a megmaradt magyar földeken élesszék a hazaszeretet tüzét. Az eszmék és gondolatok harca, ha az a legnemesebb érzés, a hazaszeretet szárnyán lendül a magasba, ellenállhatatlan, annak tere végtelen. Eszmének, gondolatnak, hazaszeretetnek nem lehet mesterséges határt vonni, az minden határon át és mindenekkel szemben diadalmaskodik.

Amióta az eszemet tudom, arra vártam, hogy a válogatott kijusson egy világeseményre, és amióta az eszemet tudom, nem láttam ilyen intelligensen játszani a nemzeti tizenegyet. A legderűlátóbb szurkolók sem számítottak arra, hogy egyedül a világbajnok németek győznek akkora arányban az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, mint a mieink. Szalai Ádám és Stieber Zoltán nagyszerű góljaival felülmúlva a sógorokat, tiszteletet parancsolóan mutatkoztunk be 44 év kihagyás után a 2016-os franciaországi kontinensviadalon.

A színház magyar, nemzeti alaprajzú tehetség elől elzárt terület volt, végig az egész Kádár-korszakon, én pedig családfástul, ’56-os múltastul betörtem oda. Mint tehetség is szálka voltam a rendszer szemében a többi valódi tehetséggel együtt, akár polgári, akár népi körbe tartozott az illető. Súlyosbította helyzetem: vígjátékokat írtam. A vígjáték, a nevettetés pedig mint kétszeresen kisajátított terület állt őrizet alatt. A század eleje óta készen álló és akármikor felhasználható kész sémák, sikamlósságok, pestiességek műfaja egyszerűen fenn volt tartva a párt féltehetségei számára. Ezekkel az előre gyártott elemekkel lehetett a színházban, kabaréban, operettben jó pénzeket keresni. Annál is inkább kihívó volt a betörésem, hogy én ezeket nem alkalmaztam. De a mesterséget mégiscsak megtanultam. Más ítéletet, mint a „recipe ferrumot” nem is várhattam. S mit hozott számomra a rendszerváltás? Kiverésem az elzárt területről százszázalékossá vált: 1990 óta egyetlenegy darabomat sem játsszák. S nem kérnek fel új írására. Szalonképtelen vagyok.

Gyurcsány így üzent az ellenzéknek: Ez volt a sunyi MSZP utolsó dobása, az MSZP-nek buknia kell, hatalmas pofont kevertek le a választók az MSZP-nek, a szocialisták ocsmányul felrúgták a megállapodást: képtelenek akár csak egyszer az életben korrekt módon viselkedni, az MSZP örökre elásta magát, sunyi, aljas, az összefogás kerékkötője, a választókat hülyének nézi, álszentül sopánkodik, pedig egyértelmű, ő a hunyó, botot dugott az összefogás küllői közé, az MSZP ocsmányul lebőgött. Hont András vagy Ceglédi Zoltán félremagyarázók. (Ők nem Gyurcsány-hívők.) Lassú tempó, politikai kulturálatlanság lendület nélküliség ambícióhiány jellemzi a rommá vert MSZP-t. Magyarország nem tisztességes ország, Tóbiás József fejezze be a kudarcos politizálást és nézzen valami civil állás után, mennie kell, mert áruló, erőtlen, pancser vezető. A sunyi, kollaboráns MSZP-t nem érdemes támogatni. Az MSZP és Tóbiásék nem a megoldás, hanem a probléma részei. Minden tisztességes ember ennek tudatában készüljön 2018-ra!

Gyurcsányék gerillamédiájukkal állnak bele a harcba.

Tanítanék! – üvöltik Pukliék.

Mire? – kérdezzük mi.

Néhányan kalandvágyból kilátogattunk az SZDSZ legutóbbi puccskísérletére. Megállapítottuk, pont, mint azon a régi taxisblokádos őszön, most is felvonultattak elégedetlen, vérben forgó szemű proletárokat. Az azonosságon nem rendültünk meg. Nem úgy a tőlünk hallótávolságban állók csoportjának verbális minőségén. Ezen felül a nem elhanyagolható hónalj és alkoholszag kevercse által fellépő sokkhatás hamar hazaűzött bennünket, és a hangnem, mely a közönség ezen részében uralkodott. Szó szerint képtelenségnek tartjuk leírni azt a moslékot, a tömény trágárságok tömegét, amely a pofájukat elhagyta, csak az olyan kiszólásokat idézzük, mint: „szívesen kidönteném a belét”; „ba..meg, nem kell itt demokráciázni, garantálom, ha rajtam múlik, a kölkeivel együtt kerül bitófára”. Gyomorforgató volt.

Az alvilági bohózat, mely lényegében a Jobbik története, újabb fordulathoz ért. Vona Gábor kirúgta Novák Elődöt a frakcióból. Novák erre állítólag visszaadja a mandátumát.

Novák eltávolítása a Jobbik kongresszusa előtt kezdődött. Vona élt vétójogával, és nem hagyta, hogy Novák alelnöknek jelölje magát. Novák ennek ellenére elindult, előtte programnak beállított odamondással, fenyegetésnek felérő irattal puhította a tagságot. Sikertelenül. Így aztán némi háborgás után, különösebb botrány nélkül felállt az új elnökség. Miután Vona megígérte, hogy Novák maradhat „szakpolitikus”, megszavaztatta az elnökséget, hogy Novákot hívják vissza a frakcióból.