Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. október 12, szombat, Miksa napja van. Holnap Kálmán és Ede napja lesz.

Hírek

Soros mozgósította ügynökeit

E-mail Nyomtatás

A Fidesz visszautasítja a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) hazugságait és felfüggeszt vele minden kapcsolatot, valamint megvonja támogatását a párt jelöltjeitől, amíg nem kérnek bocsánatot – közölte a magyar kormánypárt hétfőn az MTI-vel.

Májusban indította a kampányt a Human Right Watch (HRW) nevű Soros-szervezet a magyar kormánypárt kizárásért az Európai Néppártból. A „Ne hagyjuk, hogy a magyarországi Fidesz táplálja a gyűlöletet” felütésű kampány címzettjei a Néppárt német tagjai, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU). Azt kérték tőlük, hogy emeljék fel hangjukat az uniós értékekért, Európáért, és tegyék ki a Fideszt az EP-beli frakcióból.

Bővebben...
 

MEGJELENT A JÚLIUS-AUGUSZTUSI HAVI MAGYAR FÓRUM

E-mail Nyomtatás

 

Aki nem szavaz helyesen

E-mail Nyomtatás

Az országokat a piacok majd megtanítják kesztyűbe dudálni

Nyilván Oettinger uniós biztos úr, a progresszió és a demokrácia nevében üzente a sajtón keresztül, hogy a piacok majd megtanítják az olaszokat arra, hogyan kell helyesen szavazni. Különben ellátjuk a bajod, de nem ám akárhogyan, hanem vaskesztyűt húzunk rád, és addig szorítjuk a körmeidet, amíg fájdalmadban ordítva, sikoltva, népiesen dudálva, be nem állsz a sorba. A vaskesztyű, tulajdonképpen hüvelykszorító. Ha nem szó szerint, de lényegét tekintve ezt jelenti a biztos úr fenyegetése, hogy ezt üzeni a „piac” és még véletlenül sem a háttérhatalom, mert az ugye nincs, ahogy Soros -lista sincs. Nigel Farage brit politikus undorítónak nevezte a biztos megjegyzését. Az Öt Csillag Mozgalom felszólította Jean-Claude Junckert, hogy határolódjon el Oettinger mondataitól. Donald Tusk kérés nélkül tette közzé, hogy „Azt kéri minden EU-s intézménytől, hogy tartsák tiszteletben a választók akaratát. Nekünk szolgálnunk kell őket, nem pedig kioktatnunk.”

 

CZ.

 

Märle Tamás :Párbeszéd Mandátumért

E-mail Nyomtatás

Szeretném, ha ők maradnának, de vagy nem megyek el szavazni vagy másra szavazok, mert nem szeretném, ha túl nagy hatalmuk lenne. Mondta több ismerősöm is a választások előtt, mire én azzal érveltem, hogyha azt szeretnéd, hogy a Fidesz maradjon kormányon – legyen családtámogatás, határvédelem stb. – akkor ne tedd kockára az ország sorsát és szavazz rájuk, nehogy végül a többi párt szerezzen többséget.

Bővebben...
 

Ez volt a 451. csíksomlyói búcsú

E-mail Nyomtatás

A szerzetes a több százezres tömeggel is elismételte Mária akkor mondott szavait, amikor megtudta, hogy Isten fiát hordozza: "Istenem legyen nekem a te igéd a te szavad szerint". Az idézett kijelentés az idei búcsú jelmondata is volt. Mária megmutatta, hogy szereti az életet. Nyitott szívvel fogadta a hírt, hogy az Isten fiának az anyja lesz. Elfogadta hivatását, azonosult vele, és amikor kellett harcolt a gyermeke életéért. Nem akart megszabadulni Jézustól, mint szükségtelen dologtól - hangoztatta.

Bővebben...
 

Orbán Trump előtt volt Trump

E-mail Nyomtatás

A szabadság napjainkban komoly veszélyben van: a globalizáció és az azt mozgató üzleti érdek hadat üzent a közösségnek, ami mindenekelőtt "kőkemény kultúrharcot" jelent - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten.

Gulyás Gergely a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Századvég Alapítvány szervezte Európa jövője című kétnapos nemzetközi konferencia első napján mondott beszédet. Az eseményt a visegrádi együttműködés 2017-2018-as magyar elnöksége keretében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával rendezték.

Bővebben...
 

Csurka István: Hitszegők, árulók

E-mail Nyomtatás

Az MSZP és az SZDSZ, a két koalíciós párt minden erkölcsi tőkéjét elvesztette. Hazugságai lelepleződtek, mindenki láthatja, hogy nem annak érdekében cselekszenek, mint amit meghirdettek. Olyan hitszegésen, áruláson lettek rajtakapva, mint Kádár János 1956. november 4-én: Kádár másodikán még hitet tett a forradalom mellett, negyedikén pedig behívta a szovjet csapatokat.

Az MSZP-SZDSZ-kormány botrányai és az SZDSZ-es köztársasági elnök megszégyenülése az egész magyar demokrácia valódiságát kérdőjelezik meg. Ezek ugyanis nem működés közben elszenvedett politikai vereségek, hibák, hanem alkati tények: az antidemokratikus, csalárd alap következményei. Göncz köztársasági elnökről ugyan nem most derült ki, hogy az SZDSZ szolgálatában tevékenykedik, az előző lelepleződések – taxisblokád, alá nem írások – azonban a szemben álló fél, az első demokratikus kormánytöbbség leleplezései voltak, azaz, ha úgy tetszik: a szemben álló fél állításai, a mostanit viszont a helyzet dobta felszínre, mindenféle közreműködés nélkül, azzal, hogy Göncz Árpád aggálytalanul aláírt, a figyelmeztetések ellenére. Göncz tehát pártpolitikák szolgálatában, részrehajló félként a népakarat kijátszásához asszisztált.

Bővebben...
 

SZDSZ-es jelölt

E-mail Nyomtatás

Ez ismét alkalom arra, hogy az ellenzéki pártok, elveiket sutba dobva, matekozásba fogjanak. Ezek már tiszta küzdelmet el sem tudnak képzelni, erkölcsileg oly hitványak, társadalmilag oly esélytelenek. Az MSZP, az LMP, a DK, a Párbeszéd, a Momentum, a Liberálisok képviselője és a Jobbik (amely nem indít saját jelöltet) is az SZDSZ-es Győri Péterben látja a reményt, ennek megfelelően Demszky embere lesz a közös jelöltjük.

Bővebben...
 

Harmadvonalbeliek

E-mail Nyomtatás

Halljuk a Hír TV-ben a megállapítást K. Zoltántól, K. Olga pedig úgy nyeli a szöveget, mint kacsa a nokedlit. Ilyenkor az ember persze zavarba jön, noha már látott egy-két tavaszt. Elkezd bizonytalankodni, hogy most mi is van? Rosszul emlékszik talán?

Nem ugyanők voltak, akik örültek, hogy Gyurcsány végre hitet tett a közös indulás mellett és nem ők ették a kefét, mikor azután Bokros bajszot akasztott Fletóval? És úgy Zoltán, mint Olga részéről tapasztalható ujjongás is hamis lett volna, amikor vették az adást, hogy választási szövetség létrehozásának szándékáról írt alá nyilatkozatot a Modern Magyarország Mozgalom, a Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Párt, a Színes Magyarország Párt, a Szabad Választók Pártja és a Demokraták Pártja, a Tarjányi-féle Progresszív Mozgalom? És nem ugyanők közvetítették a vetített stúdióháttér előtt derékig beásva, hétről hétre, hogy a baloldali választópolgárok maguk fogják kikényszeríteni az akkor legalkalmasabbaknak, ma már harmadvonalbelieknek nevezettek közös indulását?

Bővebben...
 

Bukta

E-mail Nyomtatás

Nem finanszírozza tovább Simicska sem a Magyar Nemzetet, sem a Lánchíd Rádiót, sem a Jobbikot!

 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség