Tegyük fel, hogy Orbán éjszaka kígyóval álmodik, és másnap bejelenti, elege van a nem alvásból, elege van a kilincselőkből, inkább füvet nyír otthon, és lemond: Ha Vona meg Gyurcsány egyszerre akarja, Istenuccse! Lemondok – mondja Orbán. Ott áll Vona Gábor, a győztes – mert ugye ő kérte a lemondást legerősebben –, odafeszít egyet bicepszből a nagy tükörnek, hogy a recepciós lány is belekuncog, majd elsápad: akkor most mi lesz? És tényleg? Mi lenne, ha Orbán lemondana? Fűzzük tovább az álmot és tegyük fel, hogy a Fideszben egyetértés kerekedik, hogy új választást kell kiírni. A választást – mondom, álom, hovatovább rémálom – Vona és a Jobbik nyeri. Ott áll Vona Gábor 50-es karral, beletúr hollófekete hajába és elsírja magát. Ki lesz a belügyminiszter, ki lesz a külügyminiszter, kik lesznek a kormány tagjai? Kik lesznek az államtitkárok, kik lesznek az intézmények vezetői?
A Jobbik-veszély lekicsinylése: altatás. A Fidesz jelenlegi fő ellenfele a Jobbik. A csorda gyűlöli őket, a csorda gyűlöletét minden oldalról szítják, és a szavazatrablás hangneme a Fidesz-ellenesség. A szegény faluvégi szavazótábor, meg a lakótelepi munkanélküli is vevő erre a „zsidesz” hangvételre. A félértelmiségit, a sikerhajhászt pedig, aki pozícióra számít a Jobbik révén, (…) olcsón meg lehet kapni acsarkodásra. Egyre éhesebbek tehát. A csorda minden eleme összegyűlt már, csak vonulni kell a kitaposott járásokon és ordítani. Minél nagyobb a Jobbik, annál megszállhatóbb.
Lassan mondjuk, hogy a bolsevikok is megértsék: hárommillió-háromszázezer NEM
Gyurcsánynak és bandájának a fennmaradása, uralmuk minden perce a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat. Lehet nemzetidegen a magyar miniszterelnök? Csak akkor, ha mi magunk már teljesen elidegenedtünk magunktól. Az események most, hála Istennek nem ezt mutatják.
Újságot, internetes megjelenést olvasni hovatovább kínszenvedés. A magyar újságírás legjellemzőbb terméke a műveletlen, akadozó íráskészségű emberek által félinformációk alapján rosszul megírt cikk. Ez általános jelenség, de a rossz írások között különösen zavaró, amikor a szerző alapvető ismeretek hiánya mellett próbál tudományoskodni, szakmai érveket felhozni, szakértőként tetszelegni. Nézzünk erre egy megdöbbentő példát. A Magyar Narancsban Elek Ignác – aki önmagát egyetemi oktatóként definiálja – egy létező és a kontár filozófusok által előszeretettel félremagyarázott elmélet alapján próbálja meg bebizonyítani, hogy Orbán rendszerét diktatórikus módszerekkel, pontosabban nem demokratikus módszerekkel kell megdönteni.
Az osztrák szabadságpárt, az FPÖ elnöke, Heinz-Christian Strache a napokban meglepő kijelentést tett. Szerinte Ausztria a felvételét kellene kérje a visegrádi négyek csoportjába. Strache kijelentése bár meglepő, de nem nélkülöz minden alapot. Az Európai Unió mély válsága nem csak a menekültválságból adódik. Az unió ma öt, jól elkülöníthető részre tagolódik, melyből az egyik éppen most válik le. Az úgynevezett mag-Európa (Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország) mellett a mediterrán periféria (Spanyolország, Portugália, Görögország), a keleti államok, köztünk hazánk és az északi országok, valamint teljesen önállóan Nagy-Britannia alkotnak külön csoportot. Persze a mag-Európa sem annyira egységes, Olaszország sok tekintetben a perifériához tartozik. Ha valódi mag-Európáról beszélünk, akkor tulajdonképpen Franciaországra és Németországra gondolunk.
A nyár folyamán a britek az országos népszavazáson kiszavazták országukat a tehetetlenkedő EU-ból. Ugyancsak a nyáron szavaztak az osztrákok. Az osztrák elnökválasztást csalás miatt érvénytelenítették. Meg kellene ismételni, de mivel a csalók által pártolt jelöltnek nem áll túl jól a szénája, húzzák halasztják az időt, ki sem merik tűzni az újabb választást. Mecklenburg-Elő-Pomerániában is szavaztak. A nép szavazott és ezáltal Angela Merkelnek komoly üzenetet küldött. Pártja a CDU az AfD (Alternatíva Németországért) mögött végzett a tartományi választáson.
A tartalomból:
