Elie Wiesel bírálója, Grüner Miklós (képen), a nyíregyházi holokauszttúlélő azt állította, életének több mint negyed századát azzal töltötte, hogy kiderítse: mi lett a sorsa az auschwitzi haláltáborban megismert barátjának, a Máramarosról elhurcolt, Lázár Wieselnek, és hogyan került az ő tetovált azonosító száma, az A–7713 ahhoz az emberhez, akit a világ Elie Wiesel néven ismert meg, s aki 1986-ban Nobel-békedíjat kapott…

Mintha a megbukott neoliberális világnézetek és a nagyhatalmak pénzvilággal összefonódó érdekszövetsége lelepleződés idején még inkább azt célozná, hogy az egyes ember fejében egyre nagyobb legyen a káosz. Ne lásson tisztán. A megvásárolt újságíró (copyright by Ulfkotte) és a sajtó szerepe pedig a félrevezetés közvetítése, azzal, amit mond és amit elhallgat. Paul Lendvai persze jobban tudja. Azt mondja a vén hantás, dehogyis volt itt csalás, csupán schlamperei miatt kell megismételni az elnökválasztás második fordulóját Ausztriában. Az okirat-hamisítás, a választási csalás, ha ők követik el, csupán schlamperei-jé, azaz rendetlenséggé szelídül.

Most apró és nagy jelentőségű események, jelenetsorok mutatják fel ezt az egyetemleges vesztességet. Európát most tőle idegen, külső érdekek rángatják, s valamikor célszerűen, saját igények szerint megtervezett egyesülését idegen szempontok uralják. Európát a benne élő nemzetek vetélkedése, nemzeti kultúrák versenye és nemzeti öntudatok – nacionalizmusok – küzdelme tette azzá, ami, most pedig anélkül, hogy az európai népek belső meggyőződésüktől vezérelve eljutottak volna erre az elhatározásra, feladják a függetlenségüket. Miért? Kinek az érdeke ez?

Mindenki meglepetésére, vagy talán ezt mi mégse mondjuk, hogy meglepődtünk volna azon, hogy a visszataszító arcával és még visszataszítóbb nézeteivel a vénember az Európai Parlament bizottságában osztotta az észt. A betelepítés bajnoka, Soros György vezérszónok a migrációs krízis gazdasági hatásairól beszélt. Az ülést az európai liberálisok frakciójának prominense vezette.

Végre valakinek meg kellett már mondania a véleményét ennek a gátlástalan, ízléstelen gazfickónak az emeszpések közül is. Hogy jön ez a csélcsap senki ahhoz, hogy Horn Gyulát a szájára vegye? Még hogy Horn a DK tagja lenne?! Úgy utálta Gyurcsányt, mint senkit. Gátlástalan, karrierista haszonlesőnek, önző, rossz vérű embernek mondta, akit a pénzen kívül semmi sem tud lázba hozni.

Az angol válogatott kapitánya lemond, mert csapata kiesett az Eb-ről Izland ellen. Helyes, mert vállalja az eredmény következményeit. Az angol miniszterelnök lemond, mert a nép kiszavazta az országot az EU-ból. Helyes, mert belátja, hogy tetteiért elszámoltatható, legalább politikai szempontból. De mit tesz az Európai Unió vezetése, miután az egyik legfontosabb tagállam kilép a szervezetből? Megállapítja, hogy az angolok hülyék. Mindenféle demokratikusnak nevezett társadalmi környezet talán legfontosabb ismérve, hogy a vezetők – legalább valamennyire – felelősek tetteikért, az általuk képviselt szervezetért. Jelentős kudarc esetén legalább politikai, erkölcsi szinten elszámoltathatók. Például úgy, hogy lemondanak, vagy felajánlják lemondásukat.

Amikor szédülten, csuromvizesen kiszálltunk a rabomobilból, reflektorok fénye esett ránk és hatalmas vasajtókkal elzárt térben, komor falak és drótkerítések között találtuk magunkat, aztán betereltek bennünket a börtön földszintjére, egy hosszú folyosóra. Ismét a fal elé kellett állnia mindenkinek. És aki nem állt elég közel, dülöngélt, hátra vagy oldalvást mert fordulni a szomszédjához, arra máris záporoztak a szidalmak és a gumibotütések is. A hangnem az „Óberhéhez” – itt tudtam meg a cellában, hogy az alvilág nyelvén így nevezik a Deák téri főkapitányságot – képest is eldurvult. Volt a fogadtatásban valami olyan gyűlölet, mint amilyet a pufajkások szemében láttam letartóztatásom éjszakáján. Azt természetesen akkor, a fal előtt feszítve nem tudtam megállapítani, hogy ezek a smasszerok többnyire erősen ittasak voltak, sőt akkor is csak sejtésem lett erről, amikor bekerültem az irodába és ronggyá vertek.

Balkáni gerlék

Remeg a pára a vízen, mindenki benn, a part szinte kiürült, a strand betoncsíkján oldalvást csokoládébarnára sült, ezüsthajú emberpár. Két gerle madár, egyforma márkájú szürkéskék fürdőruhában. Periférikusan látom őket, míg lassan befele gyalogolok (kicsit mély az iszap) a sekélyből a mélybe, még elér a hangjuk is. Beszélgetnek.

– Na, úszunk előbb vagy dugunk? Hallom a férfit. Bár kétségtelenül jó karban lévőnek látszanak, ám minimum hetvenesnek gondolom őket, meglepődöm. A kimondottan konszolidált külsejű hölgy miatt lassabbra fogom, vajon mit válaszol?

–Nem is tudom – mondja, úsznék talán, de nem bánom, ha akarod előtte dugjunk. És a mögöttük lévő fürdőlepedőt (ugyancsak szürkéskék) kezdik igazgatni. – Na, hát azért ez kis túlzás – gondolom, ám mielőtt sietősre fognám, még diszkréten odalesek: az öklüket éppen egymásnak tolják, a nő azt mondja kettő, a férfi pedig magabiztosan rikkantja: snóbli és nyitott tenyerét az ég felé fordítja.

Amikor a szellem vakvilága ragyog be a Klubrádió ablakán

Kunocska Zsuzsácska tüntetést szervez Sándorka Máriácskával

Hallga, hallga zeng a szó: A fekete ruhácskás nővérkének levés még egészen icike-picike, de csinoska korában a kikeményített fehér fityulácskába beszorult fejecskéjében született meg úgy, hogy közben végig tudta, hogy az ő formája a fekete ruhácskában az igazi. Az ugyanis slankít. Ahhoz úgy pászol az ágytál törtfehérje, hogy már ezért érdemes mozgalmat indítani. Az ügyből ki, valamint befolyólag „Az ágytál, amire vágytál” zászlaja alá hívogatja a választások okán a vezetésből momentán ellenzékbe szorult hajthatatlan hatalommániákusok megbízásából Sándorka Máriácska az embereket egyenesen a Kossuth térre!