Már van annak vagy tíz éve, mikor először megütköztem Ungváryn, ha jól emlékszem az ajnározott Szabó István pártállami ügynök és filmrendező megátalkodott hazudozásaival kapcsolatban durcáskodott kicsit a Népszabadságban, amikor az a másik notórius hazudozó, a Gyurcsány oly természetesen és demonstratíve ölelte a keblére a kétes erkölcsű filmrendezőt, és bár csipkelődött az SZDSZ-es Kunczéval is, de csak úgy szőrmentén, olyan érted haragszom ám, nem ellened, stílusban.

…valószínűleg nem néztünk volna el neki annyi hazugságot, mint Gregor Peter Schmitz, a Wirtschaftswoche című német magazin munkatársa. Álljon itt néhány idézet a Németországban kedden megjelent interjúból, melyekre az alábbi kérdéseket tennénk fel a pénzügyi szerencselovagnak, ha egyszer megtehetnénk.

(Angela Merkel) a migrációs kérdésben azonban az európai elvek alapján cselekedett, és kész volt kockára tenni vezető szerepét. Rászolgált azok támogatására, akik osztják az általa képviselt elveket és értékeket. Ez engem igen megérintett. Saját személyes élettörténetem miatt – zsidóként, a náci megszállás alatt éltem túl a holokausztot – elkötelezett támogatója vagyok a nyitott társadalom értékeinek, alapelveinek. Úgy hiszem, Merkel – aki egy lelkész lányaként nőtt fel a kommunista NDK-ban – a saját személyes élettörténete miatt osztja ezeket az elveket.

Érdekes módon a korábbi években nem osztotta ezeket a nézeteket. Nem lehet, hogy a lehallgatási botrány óta az amerikai érdekkörök kezében van, és azért teszi mindezt?

–Orbán Viktor magyar miniszterelnök az általa vallott magyar és keresztény identitás alapelveit helyezi előtérbe. A nemzeti identitás vallással való ötvözése, rövidtávon, hatásos keveréknek tűnik.

Ezeréves barátság fűz bennünket a lengyel nemzethez, egy a sorsunk, a történelmünk és geopolitikai helyzetünk. A keleti és a nyugati óriás birodalmak közé szorult magyar és lengyel nép már az Árpádok és a Piastok óta kitűnő kapcsolatnak örvend. Gondoljunk a dinasztiák közötti házasságokra, a rendszeres katonai segítségnyújtásra, Nagy Lajos és Báthory István lengyel királyságára, vagy a török kiűzésére, melyben oroszlánrészt vállalt Sobieski János és hada. Vehetjük példának úgyszintén Bem Józsefet és ’48 többi lengyel szabadságharcosát, a lengyel menekültek befogadását a II. világháború idején, valamint 1956-ot, amikor a két nép fiai a legnehezebb pillanatokban nyilvánították ki egymásnak rokonszenvüket.

A realitás, ahogy ma átéljük, egész nemzetekre, földrészekre és a nemzedékek sorára telepszik rá. Mint egy súlyos, vastag felhőtakaró, ami egész tavaszokra és egész nyarakra takarja el a napot. Igen, barátaim, a realitásoknak nincs tavasza, csak füstködje és korma. Pedig az emberiséget, ha vitte előre valami, csak az vitte, hogy nem fogadta el a realitásokat. Hogy mindig támadtak olyan célkitűzők, akik nem fogadták el az elfogadhatatlant, és a milliók, ha sokszor csak lassan és vonakodva is, az ő elszánt mozdulataikat követték, mígnem végül a társadalom legkisebb sejtje is kikelt önmaga realitásából, és megpróbálta megalkotni a maga ideális jövőjét... Az elfogadott realitásban csak törpék vannak és törpébbek. A Szellem nem lehet gályarab a realitás kalózhajóján.

Az ancien régime sajtóját az ellenzékbe szorult politikai aktorok és pártjaik csepülése tölti be jó ideje. Mert az ancien régime sajtója elégedetlen a saját politikai garnitúrájával. No nem azért, mert az végképp eljátszotta a becsületét, nem azért mert hazudott éjjel nappal, nem azért mert kifosztotta az országot, nem azért mert idegen kézre játszott mindent és azóta is az idegen érdek képviselője, hanem azért mert vesztett. Csak az a bánata, hogy rosszul kommunikál az ellenzék, most amiatt van tele az ancien régime minden rendű-rangú sajtósa aggódással, hogy kitart-e a buksza, ha még négy évig a Fidesz marad a kormányrúdnál.

Karl Marxot egy emigráns társa nevezte el trieri sötét gazfickónak. Kevesen tudják, hogy Marx a húszas éveitől egészen a haláláig száműzetésben, idegen városokban emigránsok között a forradalmár politika bűvöletében élt. Állandó marakodásban. Vad viták és veszekedések dúltak a többnyire zsidó migránsok között, volt hogy vér is folyt. Marx zsidók iránti megvetése legendás. Pedig ügyvéd apja, eredeti nevén Hirschel ha-Levi Marx, leszármazottja a híres mainzi rabbinak, Eliézer ha-Levinek, akinek a fia, Jehuda Minz a páduai Talmud-iskolát vezette. Marx anyja, Henrietta Pressborck szintén egy rabbi lánya, írástudók és bölcsek leszármazottja volt.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ahhoz a megújuláshoz, amelyet Orbán Viktor bejelentett, és amelyet a Fidesz-program célba vett és amelynek első lépéseit már gyakorlatban is megtette, nem elegendő négy év. Legalább nyolc kell hozzá, de inkább két emberöltő. A történelemhamisítás agyakból, lelkekből való kiporszívózásához pedig határozottság és meghátrálás nélküli haladás szükséges. A hátország nem láthat semmi bizonytalanságot, semmi tétovázást, és széthúzást különösen nem. Ez most háború. A védelmi és támadási tervek elkészítése közben a vezérkarban lehet vitatkozni zárt ajtók mögött, szoktak is, de ha a tervet elkészítették és az Orbán Viktor aláírásával és felelősségével megjelent, akkor senki nem beszélhet ki a „béketáborból”, ahogy azt az ántivilágban mondták volt, és minden vezérkari tisztnek tartózkodnia kell a jópofáskodástól, a vén szüfrazsetteknek vagy némileg fiatalabb szexikéknek való udvarlásoktól, vagy a nyugati sajtó előtti bájolgástól.

A magyar nemzeti radikalizmus eszmerendszere több mint százötven éves múltra tekint vissza. Az 1848–49-es szabadságharc bukása utáni időszak legfontosabb kérdése, hogy az elnyomott magyarság és a szuverenitásától megfosztott magyar állam hajlandó-e együttműködni a Habsburg hatalommal, vagy tovább küzd a teljes függetlenségért. A kiegyezés lehetőségét elutasító gondolkodók az emigrációban élő Kossuth mint szimbólum támogatásával fogalmazták meg politikai gondolataikat. A polgári eszmék felé nyitott „baloldali” csoport emblematikus tagja Madarász József konzekvens függetlenségiként a Habsburgokkal történő mindennemű közösködés felszámolásáért küzdött. 1867-ben egyike volt a hét képviselőnek, akik Ferenc József magyar királlyá koronázása ellen voksoltak, és a beiktatási ceremónián sem jelentek meg.

A közép-európai népek végérvényesen a víz alá vannak nyomva, és a Nyugat közömbös a sorsunk iránt. A hetvenes évek ennek a nyomasztó kilátástalanságnak a jegyében teltek el. A hatalom birtokosai pöffeszkedő nyugalomban ültek a helyükön, és az ellenőrzésre, a megfigyelésekre a szerveknek maguknak kellett ürügyet találniok. Ma úgy mondanánk ezt, hogy a besúgást és a bizalmas nyomozást egy kis marketingmunka előzte meg: kire érdemes kivetni a hálót, kiből-miből lehet ügyet csinálni.

A következő jelentés Gáli Jóska temetéséről szól, amely a nagymarosi temetőben zajlott le 1981. március végén. Ez is a Krassó anyagából került elő. Ez csak azért lehetséges, mert a többi jelentést vagy eltüntették, vagy azokban én nem fordulok elő név szerint. S ezért meg se kaphattam, még kitakarva sem. Ez a temetés volt ugyanis a korszak egyik legjobban megfigyelt, ellenőrzött eseménye. Ez Gáli Jóska személyéből és a résztvevők köréből egyaránt adódott. Gáli, az előbb halálra, majd a nemzetközi megmentési akciók hatására életfogytiglanra ítélt ötvenhatos két osztállyal felettem járt a főiskolán. Barátságunk ott kezdődött a kollégiumban, ahonnan elvittek.