Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Hírek

Ne alamizsnát osszunk, hanem munkát

E-mail Nyomtatás

A Ferencvárosban, a Bp. 12-es választókerületben, a 2009. január 11-ére kiírt időközi országgyűlési képviselő-választáson Agárdi László színművész indul a MIÉP színeiben. Programjáról a Kincsem Rádiónak nyilatkozott a képviselőjelöltt. szoveg>- Színészként nagyon sok felkérést kaptam életemben. Egyikre sem mondtam rögtön igent. Amikor Csurka István elnök úr felkért a jelöltségre egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy elvállaljam-e. Óriási megtiszteltetésnek, kihívásnak és megmérettetésnek tekintem. 1971 és 73 között a Nemzeti Színház Stúdiójának voltam a hallgatója, és akkor játszották az ország legsikeresebb vígjátékát, a Döglött aknákat a Katona József Színházban. Akkor még a Katona a Nemzetinek volt a kamaraszínháza. Csurka István darabja fergetegesen nagy sikert aratott. Tehát már akkor magával ragadott Csurka István szellemisége. Alakulása óta részt veszek a párt rendezvényein, először csak nézőként, de tavaly óta közreműködőként is.
Bővebben...
 

Törvénytelen plazaépítés a Kökin

E-mail Nyomtatás

Európa szinte valamennyi országában általánosan alkalmazott gyakorlat, hogy a nagy bevásárló- és szórakoztatóközpontokat a városok többnyire lakatlan peremterületein, a belső kerületektől távol építik. Elsősorban is azért, mert a folyamatos áruellátást biztosító kamionok, illetve a személygépkocsival tömegesen érkező vásárlók által keltett többletforgalom jelentősen rontaná az üzletközpont szomszédságában lakó emberek életkörülményeit. Főképpen a zajterhelést, a légszennyezettséget és a rezgések által okozott károkat illetően.
Bővebben...
 

MIÉP október 23-ai megemlékezésén, a budapesti Hősök terén.

E-mail Nyomtatás


JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.
Bővebben...
 

Megszavazták a Főgáz eladását - az MDF segítette ki a koalíciót

E-mail Nyomtatás

MDF-es segítséggel szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés MSZP-SZDSZ-es többsége a Főgáz Zrt. önkormányzati részvénycsomagjának privatizációját. A bevételt az uniós beruházásokhoz szükséges önrészre költené a liberális városvezetés.
Bővebben...
 

BKV: sztrájk, demonstráció, aláírásgyűjtés?

E-mail Nyomtatás

December 18-án üzemkezdettől sztrájkolnának legközelebb a BKV-szakszervezetek, de addig még egyszer demonstrálnak és aláírásokat is gyűjtenek - mondta el csütörtökön Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője.
Bővebben...
 

A PSZ sem ért egyet az oktatást érintő megszorításokkal

E-mail Nyomtatás

Az ágazat többi érdekképviseletéhez hasonlóan a Pedagógusok Szakszervezete is elfogadhatatlannak tartja a jövő évi büdzsé oktatást érintő megszorításait. Az alap normatíva, illetve a kollégiumi támogatás csökkentésével az iskolafenntartók újabb összevonásokra kényszerülhetnek, amely pedagógus elbocsátásokkal, illetve a képzési színvonal csökkenésével járhat - közölte Galló Istvánné, a PSZ elnöke csütörtökön.
Bővebben...
 

Guinness-rekord

E-mail Nyomtatás

Egy őszön 3 költségvetés, ez a rekord. Veres Jánosnak ez is sikerült. De még nincs vége. Ha már elvette a 13. havi nyugdíjat és bért, elveszi a 12. havit is és ha kell, visszaszámol nulláig. Mert ő kemény IMF-fából faragott gyerek, népnyúzásban nem ismer lehetetlent.
A következő költségvetés elkészítésébe bevonják a fővárosi alpolgármestert, Hagyó Miklóst, a nagy alkimistát. A fényes tekintetű legény kijelentette, hogy ők most a főpolgármesteri kabinetben a "családi ezüstből családi aranyat" készülnek varázsolni. Elismerjük, ez némi gagyizás közbeiktatásával sikerülhet. Mi mindössze azt szeretnénk, ha ez a kísérlet megint nem a mi kárunkra történne, de elnézve Hagyó Miklóst és Veres Jánost, aggályaink támadnak.
Bizonyos, hogy a mi hazánk a legjobb terep a gagyizásra? 
 

Nem kell az IMF világa

E-mail Nyomtatás

- Hogyan értékelné, ha a harmadik világ egyes országainak adósságát elengednék?
- Nagyon támogatnám, hogy engedjék el ezeket az adósságokat - melyeket, ne felejtsük, az országok lakosságának beleegyezése nélkül vettek föl, és a Világbank az IMF-fel együtt újra csak kizsákmányolja ezeket az országokat. Ragaszkodnak a feltételeikhez, melyeket olyan jól hangzó kifejezésekbe csomagolnak, mint hatékony kormányzás, szilárd gazdaság, a kereskedelem liberalizációja. Olyan intézkedésekről van szó, melyek csak a korporatokrácia szempontjából tűnnek hatékonynak vagy szilárdnak. Ha az országok belemennek ezekbe a feltételekbe, privatizálniuk kellene az egészségügyet, az oktatást, az áram- és vízszolgáltatást és más közszolgáltatásokat - vagyis el kell adniuk őket a korporatokráciának. Arra kényszerülnek, hogy csökkentsék a hazai ipart védő támogatásokat és kereskedelmi korlátozásokat." - Ilyen választ adott a fenti kérdésre John Perkins, aki 2006-ban megírta "Egy Gazdasági Bérgyilkos Vallomásai." című könyvét.
Bővebben...
 

Új generációs kommunisták és a felelősség

E-mail Nyomtatás

A pénteki lapszámot olvasgatva úgy tűnik nekem, hogy a virtuális klubban, melynek tagjai a Népszabadság szerzőiből és hűséges olvasóiból verbuválódnak, nagy a zavar azt illetően, hogy a kialakult államcsődközeli helyzetért ki a felelős? Merthogy a Gyurcsány nem - ez az egy biztos -, mivelhogy ő a megmentőnk IMF-kapcsolatainak hála. Maradhatna még az Egyesült Államok, de ez is kínos, nagyon kínos, napokkal a vizummentesség megadása előtt, és egyáltalán, hogy jövünk mi ahhoz, hogy az USA-t...?
Bővebben...
 

Összeomlott a rendszerváltás rendszere

E-mail Nyomtatás

Bogár László közgazdászprofesszorral a globálisan és lokálisan kialakult gazdasági-társadalmi válság hátteréről és felelőseiről beszélgettünk.
- Professzor úr, hogyan zuhantunk ebbe a szakadékba?
Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség