Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 20, szombat, Tivadar napja van. Holnap Konrád és Zelmira napja lesz.

Hírek

Csorja Gergely: Az egyetemi rendszer bukása

E-mail Nyomtatás

A Soros György nevéhez köthető CEU melletti szimpátiamegnyilvánulások felvetnek egy komoly, tulajdonképpen évtizedek óta halogatott kérdést. Milyen helyet foglal el a felsőoktatás a tudástranszferben?

A kérdés alapját az adja, hogy az internet széles körű elterjedésével a tudás egyre nagyobb hányada érhető el világhálón. Tudományágtól és szakterülettől függetlenül.

Míg a 70-es, 80-as években bizonyos tudások, bizonyos könyvek, bizonyos tudásbázisok csak a professzor személyén keresztül voltak elérhetők, addig ma egyre nagyobb tudáshányad hozzáférhető némi kereséssel, valamint egyre több intézmény jelenik meg a világhálón értékelhető tudást adva. Az online kurzus segítségével nemcsak az előadások nézhetők meg helyszínfüggetlenül, de teljes tananyag, oktató és gyakorló programok is elérhetővé válnak.

Bővebben...
 

Az integráció kudarca

E-mail Nyomtatás

A Németországban élő nagy számú török közösségből majd másfél millióan rendelkeznek választójoggal. Míg Törökországban a vasárnapi népszavazáson az igenek a leadott szavazatok 51,34-át tették ki, addig a német földön élő törökök 63%-a szavazott Erdogan mellett, Belgiumban a 75%-a és az Ausztriában élők 73,2 százaléka. Az Erdogan török államfő jogkörét szélesítő alkotmánymódosítás rendkívül magas támogatottsága annak tulajdonítható, hogy bárhova vesse a sorsuk a törököket, ők törökök akarnak maradni. És ezt akarja a török állam is, mert a mecsetek Németországban a törökországi állami, egyházi intézményrendszertől függően működnek.

Bővebben...
 

Csurka István : Ezek már esélyek

E-mail Nyomtatás

Baljós eseménnyel szállt rá a kampánycsend a magyarságra. Szmolenszknél lezuhant a lengyel elnök különgépe és rajta kívül odaveszett a kormány, a katonai vezetés és a katyni áldozatok kései hozzátartozóinak száz tagja. A katyni gyászünnepre igyekeztek, a nagy lengyel tragédiák egyikének emlékhelyére. Bennünket, magyarokat azért rázott meg ez a végzetszerűség, mert a világon a mi sorsunkba van legközvetlenebbül bevésve az a tragédia, ami a lengyelekébe. Nincs még a világon két nemzet, amelyik a régebbi és a modern kori történelemben olyan, többnyire tragikus pontossággal lépett volna egy ütemre, vagy egymást húzva, kisegítve, támogatva. Ezeket felsorolni most az 1940-es befogadástól az 1956-os együtt mozduláson át az 1989–90-es változásokig iskolás dolog volna – mondhatnánk kissé fellengzősen, ha nem éppenséggel az volna a helyzet, hogy ezeknek magyar–lengyel együtt zengéseknek a nyomát is ki nem hazudta volna egy bűnös, hazug, gazember iskolapolitika a magyar oktatásból. Hiller és hasonszőrű bandája gondoskodni akart róla, hogy a magyar lélekből szoruljon ki a lengyel vonzalom és ne örüljünk annak, hogy odaát már felszámolták a kommunizmust. De a lélekből mégsem tudta kiolvasztani. Hőkölten, döbbenten néztünk Katyn felé: hát nincs vége? Hát akkor a húszezerhez most szed még újabb százat Katyn szelleme? Nincs a kezünkben bizonyíték, de a gyanakvás ezen a tájon soha nem alaptalan és tépi a lelket, mint vihar a fát.

Bővebben...
 

GERINCTELENEK

E-mail Nyomtatás

A balliberális „értelmiség” egyes domináns altípusait mérhetetlen nagyképűség és kioktató arrogancia jellemzi. Csak azt nem lehet megfejteni, hogy mire ez a nagy mellény. Valójában piszkos kezű megalkuvók. Az eddig magát rendíthetetlen antifasisztának hazudó balliberális médiaelit egy része már annak a mocskos szájú, vérbunkó Simicska Lajosnak dolgozik, akit korábban lesajnált. Letolvajozott. Kiröhögött. Kigúnyolt. Most pedig együtt tolják a Jobbikot, ahogy az erejükből telik. Az antifák a Duna-parti cipőkbe köpőkkel bútoroztak össze, a holokamuzókkal választási szövetségről tárgyalnak, a zsidókat listázókkal és az izraeli zászlóégetőkkel egyeztetnek, tulajdonképpen tesznek ők a holokauszt áldozataira. György Péter, Eörsi, Heller, Hiller, Magyar vagy Haraszti stb. gerincflexibilitását és elvi szakítószilárdságát tapasztalva ki hiszi el egy szavukat is.

Bővebben...
 

Passió János evangéliuma szerint

E-mail Nyomtatás

Szeretet és engedelmesség; a keresztény tanítás alapkövei. „Az igazi szeretet életét adja barátaiért.” Bach János-passiója Jézus elfogásával kezdődik. Ő maga kiáll az őt foglyul ejtő katonák elé, de tanítványainak szabad elvonulást kér. Ebből a szeretetből éppen olyan gyönyörű zsoltár virágzik ki, mint az engedelmességből. Ez a két zsoltár útmutató hitvallás.

„Miként mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Nehéz, de meg kell próbálni. Jézus szavaival lefegyverezte Pétert, hogy mennyei Atyjának engedelmes szolgálója legyen. A szeretet és engedelmesség után a harmadik keresztény habitus a bűnbánat. Péter, akire Krisztus az egyházat építette, halandó ember. Ez teszi szenté, a halandósága. Háromszor árulja el Krisztust. A bűnbánat áriáját (ugyanúgy, mint a Máté-passió megfelelő helyén) lehetetlen nem összeszorult szívvel hallgatni. Mindnyájan cserbenhagytuk Jézust, csak nem vettük észre. De a keresztény bűnbocsánat sosem késő.

Bővebben...
 

Reményünk alapja a feltámadás misztériuma

E-mail Nyomtatás

Lázár feltámasztása mintegy előkészítette Jézus feltámadását. (Jn. 11. fejezet). Ez a csodatétel nekünk alkalmat ad arra, hogy helyes fogalmat alakítsunk ki a föltámadás misztériumáról, Jézusnak meg arra, hogy vele kapcsolatban kifejthesse tanítását. „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog.” (Jn 11,25)

Lázár feltámasztása nagy felfordulást okozott, hiszen Jézus a jelen, az e világi természet rendjét borította fel. Egy negyednapos hullát parancsoló szavaival élővé tett.

Bővebben...
 

A győzelem napja a keresztyén világban

E-mail Nyomtatás

Van egy nap, amelyre minden vasárnapunk emlékeztet. Egy, amelyet a győzelem napjának nevez a keresztyén világ. Nincs még egy olyan ünnep, amely annyira Istennek szentelt lenne és megállásra szólítana minden keresztyént, mint a Húsvét, a feltámadás napja. Igaz, az ünnep magyar elnevezése nem rejti magába a lényeget, csak azt, hogy egy megtartóztatási időszak után ismét jöhet a hús elővétele, a gazdagon terített asztal, a külsőségekben megnyilvánuló járulékos ceremónia, a népies szokások. A tudatban azonban a lényeg nem vész el és ennek következménye a minden téren megnyilvánuló ünneplés, az életnek való örvendezés. Mi is ennek az örömnek az igazi forrása? Az evangélium! A jó hír, az örömhír hirdetése! Kétezer esztendőnek a magvetése, amelyet sokszor tövisek fojtogattak és nyomtak el, de elpusztítani teljesen nem tudták. Aki a magot vetette, az gyomlált, a gazt nem engedte elhatalmasodni! A jó hír afelől, hogy a legnagyobb ellenség: a halál fölött is győzelmet vett az Úr Krisztus és általa minden életellenség legyőzhető.

Bővebben...
 

Az ügynökszervezeteket át kell világítani

E-mail Nyomtatás

Ukrajna a felbomlás előtt áll, lényegében elvesztette területének egy jelentős részét, és polgárháború tombol az országban. Ukrajna tragédiája nem az ukrán vagy az Ukrajna területén élő orosz emberek ellentétének eredménye. Nem valamiféle lappangó gyűlölet tört felszínre, ahol az ukrán nép vissza akar vágni a sztálini népirtásért, vagy éppen az orosz nacionalizmus akarná kiirtani az ukrán népet. Ukrajna pusztulását az amerikai, orosz, izraeli és ki tudja még milyen, és ki tudja melyik titkosszolgálat zsoldjában álló oligarchák, civil szervezetek, nemzetközi NGO-k keltette hisztéria okozta. Ukrajna tragédiáját az ügynökszervezetek okozták.

Bővebben...
 

Csurka István: A keresztényellenesség

E-mail Nyomtatás

Az idei Húsvét a választások előtti vasárnapra esett és a keresztényellenesség tüskéjét következetesen benne hagyták a hírekben az egész Nagyhéten. Nem múlt el nap, hogy a fő hírek közt meg ne emlékeztek volna a New York Times, a világ legnagyobb ultraliberális lapja kezdeményezéséről, amelynek sugallatára és valószínűleg a szervezésében kicsiny csoportok tüntettek XVI. Benedek pápa és az egyház ellen. Az ok: állítólag ír és német papok 30-40 évvel ezelőtt a pedofília rút bűnébe estek, s ezt akkor mind az ír, mind a mai pápa által kormányzott német egyházrész felszámolta ugyan, de eltussolta. Tessék bevallani, tessék elszámolni, követelte a különböző tereken, sajtóértekezleteken összegyűlt legfeljebb kéttucatnyi amerikai társulat. Amelyik elsöprő világnyilvánosságot kapott a magyar híradók állítása szerint. A New York Times felségjelű magyar szerkesztőségek csak ehhez a világjelentőségű nyilvánossághoz csatlakoznak – mondták. Most, éppen Húsvét előtt.

Bővebben...
 

Bangladesi még úgysem ült a magyarok nyakán

E-mail Nyomtatás

Ha ezek jönnek, majd fog. Már szervezik a szép új világot

Sorosékat szabályozni, törvénytiszteletre kényszeríteni?

Hogy képzelik ezt a magyarok?

A világ vezető közgazdászai tiltakoznak.

Közgazdászok? Sintérek. Sőt a sintérszerű közgazdászok fenyegetnek. Őszintén szólva azon is csodálkozunk, hogy meg mernek szólalni. Mit adtak a világnak a világ vezetői közgazdászai? Idézhetnénk Churchill úr ígéretét a „vért verítéket és könnyeket”? Nem, ezek még azt sem. Ezek semmit, hazugságon és mellébeszélésen kívül. A világon semmit. Meg tudták mondani, „ a társadalom mérnökei”, hogy mit tegyen a világ jó előre? Még utólag sem. Pedig állandóan terveztek valamit, jó pénzért, Nobel - díjért.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség