A Soros György nevéhez köthető CEU melletti szimpátiamegnyilvánulások felvetnek egy komoly, tulajdonképpen évtizedek óta halogatott kérdést. Milyen helyet foglal el a felsőoktatás a tudástranszferben?
A kérdés alapját az adja, hogy az internet széles körű elterjedésével a tudás egyre nagyobb hányada érhető el világhálón. Tudományágtól és szakterülettől függetlenül.
Míg a 70-es, 80-as években bizonyos tudások, bizonyos könyvek, bizonyos tudásbázisok csak a professzor személyén keresztül voltak elérhetők, addig ma egyre nagyobb tudáshányad hozzáférhető némi kereséssel, valamint egyre több intézmény jelenik meg a világhálón értékelhető tudást adva. Az online kurzus segítségével nemcsak az előadások nézhetők meg helyszínfüggetlenül, de teljes tananyag, oktató és gyakorló programok is elérhetővé válnak.
A Németországban élő nagy számú török közösségből majd másfél millióan rendelkeznek választójoggal. Míg Törökországban a vasárnapi népszavazáson az igenek a leadott szavazatok 51,34-át tették ki, addig a német földön élő törökök 63%-a szavazott Erdogan mellett, Belgiumban a 75%-a és az Ausztriában élők 73,2 százaléka. Az Erdogan török államfő jogkörét szélesítő alkotmánymódosítás rendkívül magas támogatottsága annak tulajdonítható, hogy bárhova vesse a sorsuk a törököket, ők törökök akarnak maradni. És ezt akarja a török állam is, mert a mecsetek Németországban a törökországi állami, egyházi intézményrendszertől függően működnek.
Baljós eseménnyel szállt rá a kampánycsend a magyarságra. Szmolenszknél lezuhant a lengyel elnök különgépe és rajta kívül odaveszett a kormány, a katonai vezetés és a katyni áldozatok kései hozzátartozóinak száz tagja. A katyni gyászünnepre igyekeztek, a nagy lengyel tragédiák egyikének emlékhelyére. Bennünket, magyarokat azért rázott meg ez a végzetszerűség, mert a világon a mi sorsunkba van legközvetlenebbül bevésve az a tragédia, ami a lengyelekébe. Nincs még a világon két nemzet, amelyik a régebbi és a modern kori történelemben olyan, többnyire tragikus pontossággal lépett volna egy ütemre, vagy egymást húzva, kisegítve, támogatva. Ezeket felsorolni most az 1940-es befogadástól az 1956-os együtt mozduláson át az 1989–90-es változásokig iskolás dolog volna – mondhatnánk kissé fellengzősen, ha nem éppenséggel az volna a helyzet, hogy ezeknek magyar–lengyel együtt zengéseknek a nyomát is ki nem hazudta volna egy bűnös, hazug, gazember iskolapolitika a magyar oktatásból. Hiller és hasonszőrű bandája gondoskodni akart róla, hogy a magyar lélekből szoruljon ki a lengyel vonzalom és ne örüljünk annak, hogy odaát már felszámolták a kommunizmust. De a lélekből mégsem tudta kiolvasztani. Hőkölten, döbbenten néztünk Katyn felé: hát nincs vége? Hát akkor a húszezerhez most szed még újabb százat Katyn szelleme? Nincs a kezünkben bizonyíték, de a gyanakvás ezen a tájon soha nem alaptalan és tépi a lelket, mint vihar a fát.
Szeretet és engedelmesség; a keresztény tanítás alapkövei. „Az igazi szeretet életét adja barátaiért.” Bach János-passiója Jézus elfogásával kezdődik. Ő maga kiáll az őt foglyul ejtő katonák elé, de tanítványainak szabad elvonulást kér. Ebből a szeretetből éppen olyan gyönyörű zsoltár virágzik ki, mint az engedelmességből. Ez a két zsoltár útmutató hitvallás.
Lázár feltámasztása mintegy előkészítette Jézus feltámadását. (Jn. 11. fejezet). Ez a csodatétel nekünk alkalmat ad arra, hogy helyes fogalmat alakítsunk ki a föltámadás misztériumáról, Jézusnak meg arra, hogy vele kapcsolatban kifejthesse tanítását. „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog.” (Jn 11,25)
Van egy nap, amelyre minden vasárnapunk emlékeztet. Egy, amelyet a győzelem napjának nevez a keresztyén világ. Nincs még egy olyan ünnep, amely annyira Istennek szentelt lenne és megállásra szólítana minden keresztyént, mint a Húsvét, a feltámadás napja. Igaz, az ünnep magyar elnevezése nem rejti magába a lényeget, csak azt, hogy egy megtartóztatási időszak után ismét jöhet a hús elővétele, a gazdagon terített asztal, a külsőségekben megnyilvánuló járulékos ceremónia, a népies szokások. A tudatban azonban a lényeg nem vész el és ennek következménye a minden téren megnyilvánuló ünneplés, az életnek való örvendezés. Mi is ennek az örömnek az igazi forrása? Az evangélium! A jó hír, az örömhír hirdetése! Kétezer esztendőnek a magvetése, amelyet sokszor tövisek fojtogattak és nyomtak el, de elpusztítani teljesen nem tudták. Aki a magot vetette, az gyomlált, a gazt nem engedte elhatalmasodni! A jó hír afelől, hogy a legnagyobb ellenség: a halál fölött is győzelmet vett az Úr Krisztus és általa minden életellenség legyőzhető.
Ukrajna a felbomlás előtt áll, lényegében elvesztette területének egy jelentős részét, és polgárháború tombol az országban. Ukrajna tragédiája nem az ukrán vagy az Ukrajna területén élő orosz emberek ellentétének eredménye. Nem valamiféle lappangó gyűlölet tört felszínre, ahol az ukrán nép vissza akar vágni a sztálini népirtásért, vagy éppen az orosz nacionalizmus akarná kiirtani az ukrán népet. Ukrajna pusztulását az amerikai, orosz, izraeli és ki tudja még milyen, és ki tudja melyik titkosszolgálat zsoldjában álló oligarchák, civil szervezetek, nemzetközi NGO-k keltette hisztéria okozta. Ukrajna tragédiáját az ügynökszervezetek okozták.
