A sorozatos rendőrbotrányok és az utolsóval egy időre időzített halvány, de mégis megalázó ügynöki vád megroggyantotta a Rózsadomb Géniuszát. Most felmenti azokat, akiket előzőleg kitüntetett, őrzött és védett. Hiába. Sorsa megpecsételődött. Most az a kérdés: ki és mi jön utána? Van azonban egy csavar a dologban. Bukását, botrányait az MSZP–SZDSZ mögött álló háttérerők szervezik. Egy új elvtárssal, új zsenivel akarják átmenteni hatalmukat és a rablott vagyont megőrizni. Most megint megszorításokon törik a fejüket, sokkterápián, mert a nép túlfogyasztott. Nem ők, a nép, röhej! A Bokros–Surányi-csomag megismétlésére készülnek. A nemzet józan, öntudatos, keresztény erőinek most az a feladatuk, hogy ezt az újabb gazemberséget megakadályozzák.

Csurka István: A helyzet annyira megváltozott, hogy a magyarságot balról – a gyurcsányi nyolc év után – már nem lehet bekeríteni. A magyarságot már csak jobbról, a nyomasztó, általuk előállított nyomorkérdés felől lehet bekeríteni.

A balliberális oldal olyan szinten lejáratta magát, hogy mára nincs egy vállalható arca sem. A legelvetemültebb liberálbolsevikokon kívül a baloldali érzelműek között sincs, aki jó szívvel szavazna rájuk. Egyik hiteltelenebb, mint a másik. Tolvajok egész sora, alkoholisták, drogosok, pszichopaták, nincs olyan arc, aki néhány százaléknál többet hozna. Hiába Soros Gyuri bácsi temérdek vagyona, amellyel a civileket pénzeli, hiába a hirtelen meggazdagodott kétfarkúak egyre sűrűbb mocskolódása a nemzeti oldal irányába, Juhász Péterék rendszeres füttyögése vagy Gyurcsány Ferenc tragikomikus kirohanásai.

Magyar Fórum Archívum - 1990. március 31.

Lármásan és kitartóan folytatja kardcsörtető politizálását a Szabad Demokraták Szövetsége. Ám a maguk keltette hangzavarba újabban sok disszonáns hang vegyül. Mind többen veszik észre, hogy az SZDSZ hangadó vezetőinek antibolsevista meze alatt bizony másfajta szív dobog… „Az SZDSZ vezetői közt számos a volt doktriner kommunista, még ha az idők szavára hallgatva ma a radikális antikommunizmus báránybőre alól bégetnek is ki.” (Nyugati Magyarság, Montreal, 1989. november–december) Az ügyvivő testület tagjai közül jó páran nemrég az állampárt (igen, az MSZMP) soraiban vitézkedtek. Nem közkatonaként, hanem mint stratégák, a marxi és hasonló tanok elméleti kutatói-továbbépítői. Haraszti Miklós szülei az izraeli kommunista párt alapítói, ’70 körül maoista összeesküvés vádjával állt bíróság előtt (a többiek: Csákó Mihály, ma az SZDSZ által alapított Szolidaritás szakszervezet vezetője, Hamburger Mihály, Hamburger Jenő 19-es népbiztos utóda, ma a SZER munkatársa, Dalos György, Pór György).

Ezeken a hasábokon majd harminc éve szorgalmazzuk, hogy Magyarország teremtse meg önvédelmi képességét. Csurka István értelmezésében a nemzeti önvédelem nem csak a globalizmus kulturális és gazdasági hatásainak tompítását, a magyar szellemi és gazdasági tér védelmét jelentette. Bár kétségtelen, hogy Csurka helyesen a nemzeti önvédelem gondolatát, szükségességét elsősorban kulturális alapokra kívánta helyezni, és ennek a kulturális visszafoglalásnak a legfontosabb eredményét a gazdaság visszaszerzésében, magyar érdekűvé tételében látta. Akkor ugyanis ez volt a legfontosabb, az ország fizikai, azaz katonai védelme e nélkül szóba sem jöhetett. Csurka, korát két évtizeddel megelőző éleslátására engedjenek meg egy idézetet 1998 februárjából:A végső cél a Magyarság kipusztítása. Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely másoknak. Ez a kor, amelyben élünk, különösen az, ami ránk következik a jövendő században, a Népvándorlás kora. A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak. A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni, Európa és Oroszország között. Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták. – írta Csurka István majd két évtizede a Magyar Fórumban.

Ahogy közeledünk a rendszerlejárati határidőhöz, a választásokhoz, úgy kristályosodik ki, hogy Magyarországon jelenleg két egymástól élesen elkülönülő, sőt egymással szembenálló program készül. Az egyik a társadalom körülbelül öt százalékát kitevő gyarmatosító burzsoáziáé, amely a nemzeti jövedelem harminc százalékát birtokolja, éli fel és juttatja külföldre, a másik pedig a vergődő és életszínvonalát egyre nehezebben megőrző magyar, keresztény középosztálynak a programja. Az első, az oligarchiáé, voltaképpen nem is program, hanem rombolási terv, lopásmenetrend. A hatalom mindenáron való megőrzésének mozgósítási terve. Program csak egy van. A magyarság több pártban kifejeződő megmaradási és jövőépítési programja. Egy állandóan források után kutató, borzalmas akadályokkal szembenéző, sokszor félénk építési szándék ez.

Vona Gábor úgy viselkedik, mint egy hisztérika. Azt tőle magától tudjuk, milyen sokat ad a szépségére. Kozmetikushoz jár, ha szemöldöke nem elég tetszetősen kunkorodik, kiszedeti, lehet tetoválással is egyengetteti; a nők szokták kérni, ha megunták a régi ívét. Eredetileg szemüveges lenne, de úgy gondolja, szebb a tekintete, ha kontaktlencse mögül villog. Fényesebb. Tetoválást varrat magára, talán piercinget is hord. A haján annyi zselé van, mint Conchitáén. A felszólalásait - párttársai információja szerint - tükör előtt próbálgatja. Ha nem elég előnyös képet jelentetnek meg róla, patáliát csap. Két deka súlyfelesleget sem tűr meg magán, naponta többször mérlegre áll, azonnal fogyókúrába kezd, konditerembe rohan. Kinek akar tetszeni? A hites házastársának biztosan nem, hiszen őt, szegényt számtalanszor megcsalta. Terry Black egy transzvesztita, úgy emlékszik, a múltban neki volt valamiféle kalandja Vona Gáborral, amit Vona előbb tagadott, azután jött a freudi elszólás, hogy a homoszexuálisok által szinte kisajátított jelzőt bírta használni (ld. PRIDE, a meleg büszkeség napja), mikor magát büszke heteroszexuálisként jellemezte. (Kell még valamit mondanunk, Ildikó? Tolakodik elő a tervezett technikai koalíciós társ, Gy. F kérdése.)

„Ami most a hazánkban történik, szégyen, és valóban félelemmel tölt el” - mondta Enyedi Ildikó a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjjal kitüntettet munka rendezője, Németországban.

Az valóban szégyen, és nem tölt el büszkeséggel minket sem, hogy Mesterházy Ernő szabadlábon van. Ajánljuk a rendezőasszonynak, hogy kérdezze meg producerét, Mesterházy Ernőt, hogy miért voltak oly tisztességtelenek? Miért loptak el mindent, ami sűrűbb a levegőnél? Miért rombolták szét a demokratikus kontrollt, ahogy éppen a 167 milliárdos tolvajlásuk OLAF által közzétett dokumentumaiból most kiderült!

Azt hittük Mesterházyék a börtönben hűsölnek… Ó, dehogy! Félmilliárdos támogatást kaptak! S a pénzzel a zsebükben, sunyi módon előretolnak egy egeret, a rendezőnőjüket, hogy a Filmalapot és a filmügyi döntnököktől támogatást még csak nem is remélhető magyar alkotókat ilyen módon is megalázzák. A Berlinalén Arany Medve-díjat nyertek, mellesleg egy gyenge filmmel, de ez momentán nem tartozik ide.

Kádár János utód nélkül halt meg, míg rózsadombi kertszomszédja egy egész dinasztiát hagyott maga után. Apró Antal és Petar Panajatov Dobrev is halott, ám Petar, a vő, üzlettársa volt egy Dimitrovnak, akit a bolgár titkosszolgálat több évvel ezelőtt pénzmosás gyanújával vád alá helyezett és egy francia bíróság hűtlen kezelés miatt elítélt. Piroska és Antal - Apró Antal lánya és fia -, beleszületett a diktatúra hatalmi centrumába, Gyurcsány Ferenc pedig feleségül vett egy csúnyácska Apró unokát és egy szép nagy bankszámlát. A nagyhatalmú pater familias veje, Petar, lánya Piroska, fia, az ifjabb Antal, az unokája Klára és a beházasodott Ferenc, az első és másod-unokatestvérek, a nagybácsi, az unokaöcs, az unokahúg és a többi segítő szaján, az állam-, a nemzet-, illetve a vagyonbiztonság környékére lettek pozícionálva.