Helga Trüpel Brüsszelben a zöldek által szervezett vitán a fenti mondattal konferálta fel Heller Ágnest. Az egyik fontos zsidó filozófus Hannah Arendt volt, akit leginkább Heidegger szeretőjeként ismer a világ, bár kétségtelenül meghatározó tagja volt a New York-i New School Egyetemnek, azon belül is a University of Exile elnevezésű posztgraduális képzést végző intézetnek. Az intézet furcsa nevét eredetének köszönheti, ugyanis Mussolini, majd Hitler hatalomra kerülése után a neo-marxista oktatók kénytelenek voltak az Egyesült Államokba menekülni, nemcsak azért, mert túlnyomó többségük zsidó származású volt, de azért is, mert példának okáért a frankfurti egyetem nyílt kommunista hangvételét a nemzetiszocialista rendszer nem viselte el. Heller Ágnes itt járt Hannah Arendt nyomdokain, és ezért kapott Hannah Arendt-díjat elsőként.

Pintér Sándor belügyminiszter utasítására a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai megszervezték a Líbiában rekedt magyar állampolgárok kimentését. Vasárnap a Külügyminisztérium munkatársaival együtt Tripoliba repültek a Malév gépén. A polgárháború sújtotta ország repülőteréről a menekítésre több forgatókönyvet is kidolgoztak. Hajdú János, a TEK főigazgatója elmondta: arra is felkészültek, hogy nem engedik felszállni a gépet. Ebben az esetben a 19 kilométerre fekvő kikötőt célozták volna meg, amelyhez nehezen megközelíthető, háborús területeken kellett volna áthaladni. A vízi közlekedést emellett a viharos tenger is nehezítette, a hét végén emiatt fordult vissza egy orosz hajó. A legnehezebb menekítési útvonal Tunézián keresztül vezetett, a tunéziai határ 200 kilométerre fekszik Tripolitól. Végül a repülőgép fel tudott szállni, és a TEK tíz ország 96 állampolgárát, köztük 24 magyart szállított Budapestre.

BÁRÓ PÁLINKÁS JÓZSEF

Ez számunkra is kínos báróság, mert Akadémiánk főtitkáráról van szó. Pálinkás József, aki volt miniszter az első Fidesz-kormányban, most nagyon eltévedt. Olyan olümposzi, tisztán tudományos magasságban igyekszik egyensúlyozni a korruptságon rajtakapott, egytől egyig bal-liberális filozófusok – valljuk be, értéktelen és lényegében véve kreatúra figurák – és az őket feljelentő kormánybiztos között, amilyen magasság nincs is. Ezt magaslati pontos Pálinkás magának találta ki, hogy ne kelljen kimondania az igazságot. Valami olyasmit szónokol a magasból, hogy ő aztán nem lesz sem a filozófusok, a bűnös, tolvaj, nemzetellenes, a Gyurcsány-kormányt, sőt a még régebbi Magyar Bálint-i nemzetégetést filozófiájukkal alátámasztó, igazoló, dagadtra kitömött pénztárcájú, Lukács Györggyel házaló filozófusok védelmezője és szószólója, sem pedig az elszámoltatási kormánybiztos feljelentéseinek igazolója.

Nem ismerem jelenleg még jegybank elnökünk leszármazási tábláját, sem múltját, sem életrajzát, csak abból a végtelen mohóságból következtetek éhes proletár előéletére, amellyel a havi nyolc és fél millióját még off-shore cégbe is eldugta, és amikor ez a disznóság kiderült, nem mondott le azonnal. Egy úri csirkefogó– mert ilyen is van, nemcsak volt – ezt tette volna. Lebuktam, megyek, ülök a dohányon. A proletár éhesség azonban látott még pénzt a posztban és a monetár maradt.

Miután a Nemzetvédelmi Egyetemen belül, de mégis, mintegy afölött megalakult a Ludovika zászlóalj, az erkölcsileg és katonailag is legmagasabb fokú magyar tisztképzés, bejelentették, hogy útjára indítják a Közszolgálati Egyetemet, amelyben összevontan fogják képezni a magyar rendőrtiszteket, honvédtiszteket és az állami és önkormányzati tisztviselőket. A kettő együtt egész nemzeti létünkre nézve, azaz a teljes magyar látóhatárra nézve fontos, meghatározó esemény.

Február 14-én délben részt vehettem egy temetési szertartáson, amely a maga nemében mulatságos is volt, de mindenekelőtt szomorú. A köztévé 13 órai kezdettel közvetítette az Országgyűlés tavaszi nyitó ülésének első két óráját, amelyben elhangzott a miniszterelnök napirend előtti felszólalása és a felszólalásra adott képviselőcsoport-vélekedések, amelyeket a frakcióvezetők adtak elő. Ez az alkalom évek óta megkövült szertartássá lett, és volt idő, amikor értelmes vitává lombosodott. Most nem. Most lehangoló, sőt a magyar jövő szempontjából nézve tragikus kicsengésű kabaré-szerűséggé alakult. Orbán Viktor miniszterelnök elmondta beszámolóját kormányának a parlamenti szünetben végzett munkájáról, felsorolta a megtett intézkedéseket, rendelkezéseket és bejelentette, hogy a kormány meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot, mert nem hagyja, hogy a bankok és bizonyos hiénacsoportok utcára tehessenek önhibájukon kívül megszorult embereket. Az ellenzék ezt nem hallotta meg. Hozzátette azt is, hogy a mindenképpen meg akarnak egyezni a bankokkal, amelyek a jelzáloghitelezést, akár devizaalapon is hatalmas méretűvé dagasztották fel, és most minden hozzájárulás nélkül akarják megúszni a válságot. Azt, amelyet végül, akárhogy nézzük, maguk okoztak. Ilyen szavak, ilyen kemény szavak a bankokkal szemben, miniszterelnök szájából hazánkban huszonöt-harminc, vagy talán negyven éve nem hangzottak el. Az ellenzék ezt sem hallotta meg.

A tartalomból:

Csurka István: A hamis történelem vége?

Két évvel a magyar forradalom után, 1958-ban az izraeli Legfelsőbb Bíróság állásfoglalást tett közzé, amelyet a világ zsidóságának vezetői, rabbijai, intézményeinek irányítói megkaptak, és amelyről a szabad sajtó világában sokan mások is értesülhettek, és a világképüket hozzá igazíthatták, vagy figyelemre sem méltatva elfelejthették. Magyarországon a megtorlás nyomasztó légkörében azonban csak a kiválasztottak, a párt legfelsőbb köreiben egyre számottevőbb szerepű zsidók, és rajtuk keresztül néhány zsidó intézményvezető részesülhetett a zsidóság számára életbevágóan fontos állásfoglalásról. De még ez sem biztos. Akkoriban a szovjet–izraeli, s a szovjet–zsidó viszony rendkívül feszült volt és ezért valószínűleg még a szűk körben terjesztett, számozott példányban kiadott jelentésekben sem szerepelt ez a hír. A másodszor is szovjet megszállás alá került Magyarország, és a maga háborúit már vívni kezdő, és világhatalmi szerepre törő Izrael elképesztően távolra került egymástól. Magyarországon senki nem tudta, talán még a zsidók által legjobban informált zsidók sem, hogy Izrael formálódó világhatalmi törekvésében szánnak-e szerepet, és ha szánnak, mekkorát az eltiport forradalma miatt szenvedő országnak, pontosabban a benne az éppen beilleszkedő zsidóságnak. A megtorlás zsidó áldozatait tudomásul vevő és már a pártba beépülő budapesti zsidóság, a háta mögött a forradalom emlékével, az elszámoltatás rémületével azon igyekezett, hogy a rendszer, amelybe beáll, amelynek vezető tényezője akar lenni, szilárd legyen és soha ne kerüljön sor elszámolásra. A saját zsidóságával való elszámolásra is nyilván gondolt, de remélte, hogy mint eddig, a zsidó történelem során mindig, megkapja a feloldozást. Különösen akkor, ha kedvez, ha hasznot hajt azoknak a testvéreinek, akik nem épültek be a forradalmat ellenforradalomnak minősítő rendszerbe. Egy másik nagy zsidó réteg, amelyet megrázott az elhurcolás, a bujkálás, de mégis hazatért és újrakezdte az életet, az asszimilálódás és a zsidókénti létezés között ingadozott. Megpróbált felejteni, de nehéz volt, megpróbált magyarrá lenni, a magyarságba belesimulni, de az is nehéz volt. Csak egy kérdés volt, amely mindegyik életforma választást feszített: mekkora szerepet szán a legnagyobb Közép Európában létező zsidóságának a szabad világ zsidósága, az 1948-ban megalakult, és a Szovjetunió által elsőként elismert Zsidó Állam. Szán-e valamit egyáltalán? Remélték, hogy igen. Mert a zsidó létezésből, a történelemből ez következett.

Szülőföldem

Bemutatja: Csurka István

(MTV)

(A filmben megszólalnak még: Bíró Zoltán, Csukás István és Fakan Balázs)

Javaslattevőnk címadományozása némileg eltér kiírásunktól, mert az új bárónő egyelőre semmi jelét nem mutatta a mai kormányzatba való beépülés szándékának, és a kormányzat sem kívánja jelenleg megbízni semmilyen feladattal. Mégis elfogadtuk Dénes János javaslatát, mert ami késik, nem múlik. A családtól ugyanis a hatalom, különösen a tartósan fennálló hatalom igényeihez való alkalmazkodás, nem idegen. Ki tudja, mit hoz a jövő, előlegezzük meg Kingának a báróságot.