A szerző tudja, hogy a cím  grammatikailag helytelen – de hát ha Kis Jánosban mindez így s együtt göndörödik?

A magyarországi balliberálisok központi lapjába, a Magyar Hírlap karácsonyi számába írta meg programadónak szánt cikkét Kis János, a baloldal fő teoretikusa s egyben legfőbb hatalombirtokosa. A cikk címe beszédes: RENDSZERVÁLTÁSTÓL KORMÁNYVÁLTÁSIG.

Kis János már a Beszélő szerkesztése idején hozzájutott az MSZMP KB PB titkos anyagaihoz. Kommunisták ma is vannak a kormányapparátusban: ma is rendelkezésére áll egy kulcslyuk, amelyen át ma is látja a kormányt manőverezés közben. Szavait tehát komolyan kell vennie a magyarságnak.

Kis János ha szól, idejében szól. Most Antall József halála, azaz a nemzeti oldalon lévő paktumtábor vezető nélkül maradása késztette parancskiadásra.

A tartalomból:

Csurka István: A járdaszegély mellett

Valami azt súgta, hogy a kocsmaajtó felé nézzen. Különben nem nagyon szeretett arra nézni, mert ha ezt az útszakaszt, ezt az italbolt előttit söpörte, és odanézett, mindig be is ment, s abból rendszerint valami baj származott: elvesztett valamit, nem fejezte be a munkáját estig sem, és az ellenőr megszidta, meg mindenféle más, rossz esemény, kellemetlenség, ami csak érhet egy magányos, öreg némbert, aki nagyon szereti a törkölypálinkát meg a többi italt. Most azonban más történt: a kocsmaajtón a kolléga lépett ki – „hogy is hívják?” –, aki a túloldalt, a nyolc kerületi oldalt söpri itt, vele párhuzamosan már jó néhány esztendeje. Nem volt részeg, mégis kicsit megtántorodott a szabad levegőn, a világosságban, s aztán megpillantva az öregasszonyt a piros-fehér csíkosban, egyenesen feléje tartott. Az megelőzte a megszólalással:

– Hányadik?

– Micsoda?

– Féldeci.

– Harmadik.

Megejtette az állát egy nyomatékosságot kifejező holdsarló ívű fordulattal.

– Hogy az istenbe?

A férfi nem válaszolt, csak állt előtte. Az öregasszony felegyenesedve, most már seprűjét az álló lapátnyél kiugró fogójának támasztotta.

– Talált valamit?

– Ja.

– Mit?

– Egy öngyújtót.

– Ezt a piszok szerencsét!

Gyűlölködve nézett rá.

– Nekem nem tud ilyen piszok szerencsém lenni.

A férfi lelépett a járdaszegély mellé. Nem érezte jól magát fent a járdán.

Öt idegen nyelven beszél, világbajnok, kétszeres olimpiai bajnok, volt a NOB alelnöke, nagykövet több országban és köztársasági elnök. Kedves, közvetlen, de visszafogott ember. Valamikor, amikor ez még szempont volt a társadalmi megítélésében, Schmitt Pált bizonyosan az úriemberek között tartották volna nyilván. Természetesen ma is talpig úriember, csakhogy ez mostanság nem sokat számít, az embereket vagyonuk, hatalmuk, ismertségük és egyéb jellemzőik alapján mérlegelik, de úri jellemük szerint szinte soha. Mostanság néhány jakhec teli pofával röhöghet, bekiabálhat, füttyöghet, amikor az Úriember beszél. Krúdy korában a nyikhajok pimasz viselkedését jelentős pofonok kísérték, ma esetleg a házelnök megjegyzése. Ma Schmitt Pál, Magyarország leköszönő, tiszteletre méltó elnöke kénytelen lemondani, mert jelleme, természete, úriembersége nem engedi meg, hogy leszálljon ehhez a mérhetetlenül aljas, mindenhonnét acsarkodó csürhéhez. Hogy a kanálisok népe ne támadhassa a kétharmad választotta Köztársasági Elnököt, tehát lemond.

Szerettem, tiszteltem? Egyik se igazán jó szó ide.

Bírtam.

Örültem, ha megláttam. Bírtam a darabjait, élveztem a társaságát. Morogtam rá, de nem restelltem beismerni, hogy megint és megint és újfent igaza van, lett, bejött, amit előre jelzett. Azt mondják most, hogy meghalt: egész élete merő szerepválság volt. Politikus, író, publicista? Soha egységesebb életmű, mert rend volt benne, a lelkében. Ezért lehetett támadhatatlan, noha mindig és minden irányból lőttek rá egész életében. Vagy visszalőttek. Oly mindegy. Írásai a Magyar Fórumban az új Magyarország történetének leghitelesebb krónikás darabjai. Azon tűnődöm most, halála hírét véve, hogy nem ő, ez a nagy magyar író volt-e az ezredforduló legokosabb embere a magyar politikai életben?

Alexa Károly

Szabó László Zsolt vendége 2008. szeptember 23-án a Pilinszky Kávéházban Csurka István

Az első részben Csurka István elmondta, hogyan is vált a népnemzeti ellenzék vezéralakjává, elemezte a monori találkozó következményeit, elmesélte, miért írták róla titkos jelentésben azt: nem a demokratikus ellenzék veszélyes igazán, hanem a Csurka. Felvázolta a lakiteleki találkozóra vezető utat és kiemelte, miért is volt fontos, hogy ott Pozsgay Imre megjelent.

A párttá alakulás idején egy új név tűnt fel az MDF vezető garnitúrájában, Antall Józsefé. Hogyan lett Antall József az MDF elnöke?

– Kétségtelen, nagyot hibáztunk. Mikor már nyilvánvaló volt, hogy választások jönnek, s ott szavazat többségre kell szert tennünk, attól tartottunk, hogy kiváló ügyvezető elnökünket, Bíró Zoltánt, egykori pártmúltja miatt (mert MSZMP tag volt, bár akkor már rég kizárták), megtámadja az ellenzék, amellyel már harcban álltunk. A sajtótól is megkapjuk a magunkét, amelyik nem rokonszenvezett túlságosan velünk, hogy tessék: már megint itt van egy, ahogy akkor mondták, „komonista” és elveszítjük a választást. Nyilván más befolyások is voltak, de tény, nem néztük meg jobban, kit választunk. Persze, egy író számára inkább lélektani finomságnak látszó dolog is közrejátszhat. Sokunk válláról – akik nehezen hagytuk volna abba az írói munkásságot, és azt, amit egész életünkben csináltunk, hiszen már akkor sem voltunk kimondottan fiatal emberek – levett valamennyi súlyt az a tudat, hogy egy megbízható, rátermett, a választásokon ígéretes személy veszi át a vezető szerepét. Inkább a magam nevében beszélek, bár én nem láttam magamban soha egy percig sem a pártelnököt vagy a miniszterelnököt. Én írásban gondolkodtam akkor is, és ilyen tekintetben beváltnak mondható volt Antall József, mert az utána következett kerekasztal tárgyalásokon, meg egyébként is jól szerepelt. Ez volt az első nagy hibánk. Abszolút melléfogás volt, hogy nem néztük meg jobban, hogy honnan jön, mit akar. Ennek a felelősségét nem lehet levetni. Ez megtörtént.

Magyarország 1990 utáni történetében még nem fordult elő, hogy hivatalban lévő kormány mellett ennyien kiálltak volna. Még nem fordult elő, hogy a március 15-i ünnepségen a hivatalban lévő miniszterelnök megtöltse a Kossuth teret és a környező utcákat. És még az sem fordult elő, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök valódi, élettel telt, mozgósító és bizakodásra okot adó ünnepi beszédet mondjon.

Szabó László Zsolt vendége 2008. szeptember 23-án a Pilinszky Kávéházban Csurka István

A 80-as években a népnemzeti ellenzék egyik vezéralakja, aki fizikai értelemben már 1956-ban megpróbálkozott a rendszerváltással, majd internálását követően a 60-as évektől drámáiban, írásaiban szellemi értelemben feszegette a rendszer kereteit. A rendszerváltó elit fajsúlyos egyénisége, akit szókimondása miatt politikai ellenfelei többször is legfőbb ellenségükként kezeltek.

Csurka úr, Ön közismert drámaíróként 1985-ben rész vett az ellenzéki értelmiségiek monori találkozóján, ráadásul előadó is volt. Mi vitte oda?

– Mielőtt erre válaszolnék, megjegyzem, hogy jóval több mint húsz év után az ilyen visszaemlékezéseknél, különösen egy írónak, arra kell ügyelnie, hogy pontosan idézze vissza akkori önmagát, és ne a mostani tudásával felvértezett egyéniségét, látását közölje az emberekkel, mert természetesen ma már sokkal többet tudok az akkori helyzetről az azóta történtek következtében; magamról is, hiszen kénytelen voltam sokat elemezni magam. Tényleg, mi is volt? Azt hiszem, a hatalom nem gondolta, hogy én ebbe belevágok. Mindent tudtak rólunk és arra gondoltak, hogy egy ilyen sikeres drámaíró, mint amilyen én akkor voltam (volt úgy, hogy Budapesten 5 színdarabom ment, azóta az országban egy sem, de hát ez egészen más jelentésű dolog), nos, azt gondolták: nem fog belevágni, nem kockáztatja a nagy jövedelmet, hírnevet. Ez a saját motívum – nem politikai, nem nemzetmentő motívum, hogy nagy szavakat használjak – vitt engem oda, meg akartam mutatni, hogy ezt se tudjátok jól, gyerekek, nem olyan vagyok, amilyennek gondoltok. Természetesen ezen kívül az jelölt ki engem erre a feladatra, hogy előtte két évvel volt egy másik, ugyancsak becsületből adódó felszólamlásom: amikor Csoóri Sándort Duray Miklós könyvéhez írt előszó miatt eltiltották, és az Írószövetség egész akkori elnökségét, amelynek tagja voltam, becitálták. A minisztériumban fenyegetőztek és igen durván jártak el. Akkor én tiltakozásképpen írtam egy levelet Hubay Miklós akkori elnöknek, amely nem az ő kezébe került először, hanem a pártközpontéba. Nagy ügy lett belőle. Kiléptem az Írószövetségből, ám a levelemet nagyon sok példányban terjesztették. Nem én tettem közzé. Ez is egy gyanús történet, hogy hogyan került ez ponyvára – ahogy régen mondták az ilyesmit –, és olvasták tízezrek az országban. Kézről kézre adták, és ez engem bizonyos értelemben ellenzékivé avatott. Számítottak rám emiatt a levél miatt, amit azóta is fő műveim között tartok számon, mert sok mindent megírtam benne, sok mindennel leszámoltam benne, ami kellett ahhoz, hogy az ember ellenzékiként, vagyis a rendszerrel szemben álló frontra beássa magát, cselekedjék és csináljon valamit.

Leégett Krasznahorka vára. A ki tudja milyen kezek gyújtotta lángok, szimbolikus pusztítást vittek véghez. A magyar történelem részét képező vár, melyet az Ákos nemzetségéből való Bebekek építettek, majd évszázadokon keresztül az Andrássyak dicsőségét hirdette, ugyanazon napon égett porig, amikor a Magyar Koalíció Pártja másodszor sem került be a szlovák parlamentbe. Ezzel párhuzamosan a Bugár Béla fémjelezte Híd nevezetű párt újra része a szlovák politikai hatalomnak. Bár Bugár nevét hallva inkább a korrupció és a gorilla botrány jelenik meg, a felvidéki magyarság végső asszimilálását segítő szlovák-magyar párt mégis mandátumot nyert.

A bizottság célja Csurka István életművének, szellemi hagyatékának ébrentartása a mindennapi közgondolkodásban. A politikus, a drámaíró, a közíró és gondolkodó szellemi örökségének bemutatása, megtartása, munkáinak tudományos igényű, elfogulatlan feldolgozása. Szellemi erejéhez méltó elhelyezése a magyarság történelmi alakjai között. A magyarság iránt elkötelezett, Csurka István alapvetésein felnövő fiatalok támogatása, képzése. Csurka István életművének szellemében a magyarság megmaradását, felemelkedését segítő kiadványok megjelentetése, rendezvények szervezése.

Az emlékbizottság nyitott, új tagok felvételéről az alapítók döntenek.

Alapítók:

Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester

Prof. Dr. habil. Szakály Sándor, történész

Dr. Boros Imre, közgazdász

Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa

Bucz Hunor, a Térszínház igazgatója

Kligl Sándor, szobrászművész

Gárday Gábor, operaénekes

Kosaras Péter Ákos, hadtörténész

Papolczy Gizella, a Magyar Fórum főszerkesztője
Medveczky Attila, a Magyar Fórum szerkesztője