A Magyar Fórum csak Önökkel, Önökben létezik, az Önök figyelme, segítsége tarthatja életben, ha tehetik, támogassák az újságot! Kérjük, hogy éves adója 1%-át ajánlja fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak, mert ezzel támogatja sajtókiadványunk megjelenését.

TEENDÔK a felajánlással kapcsolatban: éves adóbevallásának elkészítésekor töltse ki, vagy kérje cégét, hogy készítse el az ún. 1%-os adóval kapcsolatos Rendelkező nyilatkozatot. Ezen nyilatkozaton két adatot kell feltüntetni, melyek a következők:

A kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány.

A kedvezményezett adószáma: 18670275-1-13. Támogatását előre is köszönjük!

A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

Gyászoló családtagok, végtisztességet tevő gyülekezet!

Isten vigasztaló igéjét, melynek alapján az ő evangéliumáról bizonyságot kívánok nektek tenni és szíveteket vigasztalni szeretném lelke segítségül hívásával, Pál apostolnak a kolossébeli gyülekezethez írott leveléből olvasom, a Kolossé levél 3. részének első négy verséből:

Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, az odafel valókat keressétek, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafel valókkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt mi is megjelenünk dicsőségben.

Gyászoló család, végtisztességet tevő gyülekezet! Csurka István egyik, s talán legutolsó nyilatkozatában lépcsőházi embernek nevezte magát. Szép és költői hasonlat ez, sőt mi több, drámai leírás. Engem igen megrendített, s talán azért, mert én is lépcsőházi ember vagyok. S talán még inkább azért, mert mi, magyarok mind lépcsőházi emberek vagyunk. Vita zárulván, harcunk végeztén, a nagyok és hatalmasok termeiből kilépvén vagy éppen onnan kiűzetvén a lépcsőházban jut mindig eszünkbe, mit kellett volna mondani, mit kellett volna tenni. És belénk sajdul, hogy ahonnan kitessékeltek minket, ott már rég eldőltek a dolgok, velünk csak játszottak. A bennfentesek, a hatalmasok már rég leosztották a szerepeket, és a mi szerepünk éppen az volt, hogy ott, ahol kellett volna, ne jusson eszünkbe a megváltó mondat és mozdulat.

Küzdőtársunktól, barátunktól búcsúzunk, akivel közösen indultunk útnak Lakiteleken, hogy megpróbáljuk kikényszeríteni a sorstól végre azt a magyar függetlenséget, nemzeti önrendelkezést, belső demokráciát, amit a magyar nép története során már régen kiérdemelt, amiért elődeink is küzdöttek Rákóczi és Kossuth korában, s maga Csurka István is 1956-ban. Ott, a lakiteleki sátor alatt Csurka István személyében egy nagy formátumú, alkotó ember szólt hozzánk, elszántságot és erőt sugározva. Az a nép-nemzeti mozgalom, amelyet ott és akkor, 1987 szeptemberében együtt útnak indítottunk, gyorsan terebélyesedett és lett a rendszerváltás vezető politikai mozgalma, majd pedig pártja. Az író és a közéleti nehézfiú Csurka Istvánból így lett író-politikus. Belső indíttatásból és magyar elkötelezettségből lett Muszáj Herkules, mint a magyar irodalom színe-java, korábbi századokban is, azaz muszáj-politikus, mert tudta, hogy ezt követeli tőle a megtámadott magyar jövő.

Az élet alkonyán, hatvanötödik évén túlhaladva az ember romló szemei helyett már inkább az eszével, élettapasztalatával, szívével és lelkével szemléli, érzékeli és ítéli meg a világot.

Erre az életkorra az apja, a szakmai tanítómestere-professzora vagy lelki atyja, egy pap mellett, már régen kiválasztotta azt a férfit, aki a szekularizált világ szándékosan-mesterségesen felkorbácsolt óceánjának sziklazátonyai és telepített úszóaknái között Fároszként, szellemi világítótoronyként segíti a tájékozódást, a révbejutást.

Életrajzírói szerint Goethe halála előtti utolsó szavai a következők voltak: „Mehr Licht!”, azaz „Több fényt!”

Csurka Istvánnak nem volt szüksége „több fényre”, Ő maga ontotta magából a fényt, a világosságot.

A legtöbb ember számára – így számomra is – szépirodalmi és társadalompolitikai írásai jelentették az igazodási pontot, a fényforrást, a tájékozódás iránytűjét.

Csurka István társaságában, egy vendéglői asztal mellett, szűk körben vagy több tízezres- -százezres tömegben a Hősök terén, szinte simogatóan tapintható volt a csend, a figyelem és a hallgatás feszültsége.

A Szárszó Baráti Kör, a Magyar Út Körök, a Magyar Szellemi Védegylet és a Püski Kiadó február 26-án, Budapesten, a TF nagytermében tartotta meg Szárszó – Püski Sándor konferenciáját. A rendezvény ötletgazdája Csurka István volt, így a konferencia első órájában rá emlékeztünk saját írásainak felolvasásaival. Dörner György színművész, az Új Színház igazgatója olvasott föl részleteket Csurka István beszédeinek, politikai írásainak 1991-es gyűjteményéből az Új magyar önépítésből. A mai magyar társadalom kultúrája egy vesztes, agonizálgató, és ugyanakkor önkizsákmányoló, idegbeteg társadalom kultúrája. Egy ún. kvázi kultúra. Ennek a kultúrának éppen az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a maga kvázi mivoltában maga is besodródott a társadalom betegségei közé. Megdöbbentő a felismerés: minden szava ma is aktuális. Püski István, a rendezvény levezető találóan jegyezte meg: és még egyesek, az Új Színház szellemiségének támadói azt mondják, hogy Csurka István rossz író volt…

A konferencián Németh Miklós Attila a magyar médiáról, Pozsgay Imre a magyar társadalom mai megosztottságáról, Bíró Zoltán pedig a nemzeti kultúráról tartott előadást. Somodi Istvánnak a Szárszó Baráti Kör elnökének és Varga István közgazdásznak előadásából alábbiakban részleteket közlünk.

Csurka István 23 éve minden héten megírta elemző publicisztikáját. Ezek az írások 23 év alatt átalakították Magyarországot, megváltoztatták a közgondolkodást és olyan, már-már elfeledett, korábban a politikában értelmezhetetlen kifejezéseket támasztottak fel, mint igazság, nemzeti egység, magyar megmaradás.

A tartalomból:

Székely Dezső : Ma is várják (Csurka István emlékére)

Csurka István: Döntetlen

Csurka István utolsó levele

Duray Miklós: Csurka István halálára

Borbély László: Árnyék a hóesésben

Domonkos László: Megdobált halál

(Parnasszus, költemény rovat)

Böszörményi Kozák Miklós: Az igazság őre (Csurka István halálára)

Bucz Hunor: Ima Csurka István ravatalánál, Miss Európa nótája

Bobory Zoltán: Az ács szekercéje, Majd csak akkor, Néztelek

Székely Dezső: Istenem, Mint folyók testvére

Bálint László: Rákosi Mátyás nagyotmondó gyámfia (Földi Lajos „muszkavezető pufajkás”)

Az egyetemi auditórium maximumban 1956. október 19-én este megtartotta első – s végül egyetlen – vitaestjét a szegedi József Attila Kör. Rövidesen a helyi újságban is megjelent erről egy terjedelmes tudósítás. Ebben arról is szó van, hogy „Fejér Dénes…élesen elítélte Földi Lajos gépkocsivezetőt, akinek nevét úgy közölte a Délmagyarország, mint a József Attila Kör vezetőségi tagját. Elmondta, hogy Földi Lajos karrierista, korrupt, szélhámos egyén és javasolta, hogy távolítsák el a vezetőségből”.

 Csurka István több mint 20 évvel ezelőtt írt cikkét idézzük, mely ugyan 1990 karácsonya előtt készült, de először a Vasárnapi Újságban hangzott el, és nyomtatásban is megjelent. Emlékeznek, ezt az írását forgatta ki az SZDSZ által irányított sajtó, ebből szűrték le azt, hogy Csurka István a szakmai hozzáértést bolsevik trükknek nevezi.

A Szakma

Ilyentájt, az adventi elcsendesedésben nem volna illő érdesen megszólalni. Mégis ezt kell tennem. Ez így nem mehet tovább!

Van a magyar történelemben egy iszonyatos ismétlődés, folyamatosan hallható fekete ritmusa az önpusztításnak. Minden ütemmel közelebb dűl ez a nép a végzetes legrosszabbhoz.

1867 után, amikor Deák Ferenc messzire látásával a nemzet nemesi elitje kiegyezett a Habsburg-házzal, egy-két évtized alatt szárba szökkent a magyar élet. Megindult a polgárosodás, fejlődésnek indult az ipar, a kereskedelem, világvárossá nőtt Budapest, a magyarság a monarchia vezető nemzete lett, csak egyvalamit nem volt képes megoldani: nagy népi tömegei birtokon kívül maradtak. Elsősorban a magyar ajkú milliók kiszolgáltatottsága nemhogy csökkent volna a fejlődéssel párhuzamosan, hanem inkább nőtt.

Több ezren; művészek, egykori politikustársak és tisztelői kísérték utolsó útjára Csurka Istvánt szombaton, Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A drámaírót, politikust az ’56-os hősök parcellájában helyezték örök nyugalomra. A gyászolók közt volt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára, Kocsis Máté, L. Simon László, Papcsák Ferenc és Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselők, Bayer Zsolt újságíró, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület református püspöke a szertartás során arról beszélt, hogy az embert kitessékeli a halál az életből. Sokféle szolgája, lakája van a halálnak arra, hogy kisemmizzen minket: betegségek, sorsrontások, vétkek, igazságtalanságok, megaláztatások, kisebb és nagyobb becsapások és árulások, csalások és csalódások. És csalótársai is vannak a halálnak, némelyike írónak, másik politikusnak, amaz papnak, emez barátnak öltözve. Mondhatnánk, életünknek minden szereplője a halált szolgálja. De inkább azt kell mondanom, ha csak mi nem állunk szent élet folytatásával Istennek szolgálatában, akkor a mi egész életünk a halált szolgálja, és aztán a halál árnyéka völgyében, és itt a ravatalozóban találjuk magunkat, és itt döbbenünk rá, igen, ha kell, itt Csurka István koporsója mellett, hogy rászed minket az életünk. De volt valaki, aki mellénk állt ebben a kisemmizettségben, és ártatlan szenvedésével, sorsunk teljes átélésével, önkéntes halálával örök életet szerzett számunkra. Feltámadt a halálból és most is hív mindannyiunkat egy másfajta életre. És ez a másfajta élet nem önáltatás, nem a vesztesek örök dohogó öntömjénezése, hanem igazi isteni diadal.