Elhunyt Utassy József. A Kossuth-díjas költőt 69 éves korában, pénteken reggel Zalaegerszegen, a pózvai külső kórházban érte a halál - tájékoztatta Péntek Imre, a Pannon Tükör című kulturális folyóirat főszerkesztője az MTI-t. A költőt a Magyar Írószövetség és a Pannon Írók Társasága saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Utassy József 1941. március 23-án született Ózdon, 1969-ben egyike volt a Kilencek nevű költőcsoport alapítóinak. Betegsége 1974 óta akadályozta a munkában, ennek ellenére megkerülhetetlen lírai életművet hozott létre. 2005-től élt a Zala megyei Rédicsen, ahol súlyos betegségéből felépülve még öt éven át alkotott.

Új politikai eljárással ismertetnek meg bennünket az alapcéljaikat fel nem adó idegenség ügygazdái. A bűnt bűnnel takarásnak a guanó lerakódásához hasonló eljárásával. „Lelkünkre úgy ül ez a kor, s mint a guanó lerakódik keményen, vastagon.”

A faluszéli cigánygyilkosságok ügyével kapcsolatban most rászivárogtatják az ügyre, hogy az egyik gyanúsított a tárgyaláson majd be fogja ismerni szoros kapcsolatát a magyar katonai biztonsági szolgálattal és továbbmenően az NBH-val. Meg fogják vádolni ezeket a magyar szolgálatokat, hogy tudtak az ügyről, sőt jelen is voltak, de tudásukat nem adták át a nyomozó rendőröknek.

Sokan nem tudják, s valóban nehéz is megfejteni, miért szűnt meg puccsszerűen az SZDSZ és miért gründoltak össze sebtében egy utód-pártocskát, eleve sikertelenségre ítélve. Szegény botcsinálta Retkes Attila kapott egy, a híres szürkeállomány által faképnél hagyott pártot. A nagy öregek vitték a kasszát, a kapcsolatrendszert és eltűnésükkel a szelekbe, a tenger árjába szórták az elmúlt évek gyalázatos rablásaiért rájuk eső felelősséget is. Mert azt természetesen senki nem gondolhatta komolyan, hogy az igazi SZDSZ azért szűnt meg, mert az eddig mindent jobban tudók belátták tévedésüket és levonták belőle a következtetést. Szó sincs róla: a szétoszlás az újfajta átmentés újabb módja, ha kell: trükkje volt. Az SZDSZ azért szűnt meg, hogy megmaradjon. Ha megmaradnak pártnak és vételeznek a Sorostól még számos milliárdokat és ezzel vagy elérik az öt százalékot, vagy nem, vagy találnak Kuncze helyett új díszgojt vagy nem, akkor a felelősség az elmúlt nyolc év rablásaiért rájuk is ráterhelődik, sőt nekik a kezdeti időkért, a paktumért és a privatizációért is, így vagy úgy, felelniük kell.

A MIÉP Szent István-napi ünnepi gyűlése megtekinthető a Filmtár rovatunkban

A legdühödtebb támadások a szétdőlt, önmaga karikatúrájává változott bal-liberalizmus részéről a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot és annak középületeken, közintézményekben való kifüggesztésének kormányjavaslatát érik. Ez jellegzetes, sokatmondó tény. A győztes kétharmad teljesen természetesen és törvényesen elkezdte a nemzetépítést. Meglátta ennek elemi szükségletét, a több mint hatvan év óta tartó következetes, gonosz, hatalmi célú nemzet-szétverés elleni fellépés parancsoló szükségszerűségét, a kultúra- és nyelvrombolás berekesztésének a kötelezettségét. Ez történelmi mozdulat, amely, különösen itt, benne volt a lelkekben, s amely vágyakat éppen a liberalizmus – szövetkezve a kommunistákkal törte le. Erről Molnár Tamás, a most elhunyt katolikus filozófus, korunk egyik legmélyebben gondolkodó elméje így írt egyik utolsó művében, „Az atlanti kultúra kibontakozásá”-ban.

„ … Európa másik felének a színrelépése, a maga sui generis történetével és jellemvonásaival, vagy legalábbis sajátos súlyával, amely esetleg képes felébreszteni Nyugat-Európát amerikai álmaiból. E keleti perspektíva visszatérhet az általában vett európai öntudatba: újra teret nyerhet a nemzetállam eszméje, amely most is jelen van a népesség egy lényeges részének fejében…(…) Nem lehet kizárni, hogy a nemzeti és partikularista érzés, amelyet Kelet-Európában sokáig elnyomtak, újraéled és Nyugat Európában is elterjed, ahol nagy, (noha mostanáig csak csendes) többség képviseli.”

Még három hónap sem telt el a rendszerváltoztató szándékú kormány felállása óta, és már két fiatal rendőrt öltek meg. A kormány majdnem minden tagját és mindegyik kinevezését szóbeli ökölharc, átkozódás, becsületsértésig menő pocskondiázás fogadta az idegenszívű sajtó részéről. A legsűrűbb elutasítást Pintér Sándor belügyminiszter kapta,már jóval a kinevezése előtt. A bukott oldal félt és ma is fél Pintér Sándortól. Mivel a kinevezését megakadályozni nem tudta és az Orbán Viktor által nyilvánosan a kezébe adott teljhatalmat elvitatni nem tudta, a végső eszközhöz nyúlni nem volt „rest se kába.” Az egymást követő két rendőrgyilkosság alakilag, a lefolyásukat tekintve különbözik, de mint üzenet, mint fenyegetés teljesen azonos. Címzettjük Pintér Sándor. A két bűntény lefolyását, körülményeit, indítékait elemezni nincs módunk. Csak csepegtetett, kiszínezett és egyszerűsített információk állnak rendelkezésünkre, sajtóbeli találgatások és bizonytalan bizonyosságok. Még azt sem tudjuk, hogyha ködösít valaki, hát ki ködösít? A sajtó, a bűnüldözés, vagy egy ismeretlen háttérhatalom, amely mozgatni képes az elkövetőket és elnémítja, vagy részlegesen és ideiglenesen sóderszórásra készteti akár a hivatalos közegeket is. A történet, az elkövetés módja, indítéka, különösen az alsóörsi esetben állandóan bővül, színeződik, a tárgyak változnak, a kapcsolat gyilkos és áldozat között ellenszenves pokol-bugyrokba süllyed, majdnem olyan félelmetességgel, mint annak idején a móri tömeggyilkosság, vagy az Aranykéz utcai mészárlás alkalmával. A nagyközönség sok bizonytalan és ellentmondásos információt kap, bűnügyi regényeket olvas a lapokban és lát a tévékben és maga is továbbkölti ezeket, amíg bele nem fárad. Ekkor aztán az ügyet lezárják. Mindkét előző robbantás és kaszálás a kormányváltás idejére esett. A felderítés pedig megfeneklett. Az Aranykéz utcában bűnözők közti leszámolás történt és a célpont bűnöző elpusztult, az elkövetők azonban nem kerültek kézre. Csupán a feltételezett egyik résztvevő, Jozef Rohacs ül most is magyarországi börtönben, de állítólag mindent tagad. A móri mészárlásban hosszadalmas eljárás után a bíróság alaptalan ítéletet hozott, lejáratva az egész magyar igazságszolgáltatást, bűnt bűnnel tetézve, majd a véletlenül kézre került valódi tettesek közül az egyik, a főbűnös a börtönben felakasztotta magát.

A tartalomból:

Csurka István: Áldozat. Sorskérdésünk sorsa (46.)

Olga valós történetét ekkor még a boldog szerető sem ismerte. Csak az elfogás körülményeiből és neki hátrahagyott parancsból: „azonnal tűnj el, mert megölnek!” következtethetett arra, hogy Olga elrablói a bolsevikok voltak. Ez még az 1917-es októberi bolsevik államcsíny előtti héten történt, mikor Olga, még a Kerenszkij kormány alkalmazottja volt. A Kerenszkij kormány rendelte ki tolmácsnak és közvetítőnek Kun Béla mellé, hogy az toborozhasson magyar katonákat, tiszteket a Vörös Hadseregbe. Olga látta mi folyik, és mi következik. Neve, műveltsége, tekintélye, amely az édesapja tekintélyéből, ismereteiből és Amerikában szerzett kapcsolataiból háramlott rá minden ajtót kinyitott előtte.. Észrevette a Kerenszkij kormány bolsevik ellenessége mögött az összeköttetéseket és a ráutaltságot. Egyre szilárdabb lett a felismerése, hogy a kapocs a két szembenálló tábor között a zsidóság. Sokszor az volt az érzése, hogy az egész forradalom polgári forradalmastul, eszerestül, azaz szociálforradalmárostul és kadétostul és a másik oldalon bolsevikostul, mindenestül zsidó. Az apja egyébként mondott  valami ilyesmit amerikai útjáról hazatérve, szűk családi és baráti körben, amit ő akkor nem is értett, – bakfis volt még –  de megjegyzett és ami most felbukkant az emlékezetében. „Amerika jó arcot mutat felénk, de pokolba kíván bennünket – lehalkította a hangját Witte, a miniszterelnök – cárostul. A pénzembereket pedig csak az oroszországi zsidók sorsa érdekli. Ebből még baj lesz, meglátjátok.” A napi fejleményeket, élményeket, a „beszerzést” minden este részletesen megbeszélte Güntherrel. – Trockijtól félek, nagyon megnézett magának, – mondta végül az utolsó előtti estén, amit még együtt töltöttek.  

Az  Élet és Irodalom című hetilap vélemény oldalán, a 2010. július 30-i számban megjelent az „Eötvös Károly Intézet” közleménye, amely mellett  az uborkaszezon humor iránti igénye és a tény nyilvánvaló jelentéktelensége ellenére sem kívánok szó nélkül elmenni. Egyszerűen azért, mert kézre esik. Pancsoljunk hát bele ebbe az Eötvös Károly Intézet-buliba. Még talán mosolyogni is lehet rajta.

Kezdjük magával az intézettel, amely maga is kétségtelenül buli jellegű és voltaképpen egy fedett formában működő SZDSZ-es szervezet, egy holokausztipari szócső.  Az intézetnek nincs nagy múltja, csak néhány éve alapították. 2003-ban, amikor létrehozták, nem vettem észre. Kisebb gondom is nagyobb volt nála. Aztán, amikor kezdtek a nyilvánosságba beszivárogni a közleményeik, megkérdeztem néhány embert, hogy mi fán terem ez a magvaváltó?

Mélymagyar I. (07.18.)

Mélymagyar II. (07.18)