Drága Bolgár úr hiába hajtja veszettül, nap mint nap a fából vaskarikát! Az AT., a Klubrádió, a Népszabadság, a Népszava, a Vasárnapi Hírek hiába szomorkodik, favoritjuk, a Jobbik hiába kívánja a fenébe a kabinetet. Az a helyzet, hogy a kormányváltó akarat megvan, (?!) a kormányváltó tömeg azonban hiányzik – állítja egy felmérésre hivatkozva a Publicus intézet. Ám hiába ábrándul ki valaki a kormánypártokból, érdemi alternatíva híján nem választ másik pártot, inkább igyekszik távol tartani magát a politikától. Az MSZP kedveltsége gyakorlatilag négy éve állandó, azaz tíz százalék körüli. Gyurcsány Ferenc pártja, a DK a választók 3 százalékának támogatását tudhatja magáénak, azaz még mindig a mérési hibahatáron belül mozog. (Nincs ez másképp a szintén 3 százalékos népszerűséget produkáló LMP-vel sem.) Az Együtt épphogy mérhető, fogalmaznak a közvélemény-kutatást megrendelők.

A magyar sajtószabadságról megjelentetett hosszú cikkében a vezető német konzervatív lap érintett újságírókra hivatkozva azt írja: van ugyan sajtószabadság, csak éppen a hatalom rendesen beleavatkozik, tömeges elbocsátásokkal, politikai nyomásgyakorlással.

Az első nagy tisztogatás az MTV-nél zajlott le, még az első Orbán-kormány idején, azóta a minőség zuhan a köztévénél, amely a Fidesz szócsövének számít. Az utcára került munkatársak számára a menedék sok esetben a Klubrádió, amely az ország egyetlen ellenzéki adója. Mostanában azonban inkább a Magyar Nemzettől, a Hír Tv-től és a Lánchíd Rádiótól rugdossák ki az embereket. Pikó András erre azt mondja: az ottani vezetők szinte paranoiába estek: számukra nem tudsz elég lojális lenni. A kormányközeli médiában látni valóan eltolódik a hatalmi szerkezet: Simicska helyett a hírek szerint Habony Árpád veszi át az irányítást, és emiatt új lendületet kaptak a személycserék.

Bizonyos Szabó Gábor a „Nincs Alku Párt” nevében 30-40-ed magával vonult Kocsis Máté polgármester ellen, a Józsefvárosi Önkormányzathoz, hogy a magyar államalapításra emlékező józsefvárosi ünnepséget megzavarják. Ordenáré bekiabálásokkal és útszéli szövegezésű plakátokkal felszerelkezve provokálták az ünneplőket. A csoportot vezető Szabó Gábor a kerület tájékoztatása szerint, jelenleg vádlott, mégpedig a józsefvárosi közvagyon ellen elkövetett milliós nagyságrendű bűncselekmények miatt.

– Kiútkeresés II/I –

Dolgozatom zárófejezete szándékoltan nem a magyarság elmúlt években elért eredményeire, hanem a magyarság helyzetét esetleg javítani képes tennivalókra koncentrál. A korábbi fejezetekben felvázolt forgatókönyv nem jóslás vagy jövőbe látás, hanem a minket körülvevő tények alapján a magyarság XXI. századi életútjának egy – néhány témában több – lehetséges változata.

A dolgozat feltevése, hogy az elkövetkező évtizedekben a népek, nemzetek és civilizációk hatalmas küzdelmében nem azok kerülnek előnybe, akik az energiahordózók vagy a nyersanyagkészletek felett diszponálnak, hanem azok, akik a legnagyobb szervezett, munkára és harcra fogható népességgel rendelkeznek, és akik stabil, évtizedre tervező centralizált politikai rendszereket tudnak üzemeltetni.

Ebből adódik, hogy a Nyugat, amennyiben sikeresen akarja felvenni a versenyt a felemelkedő gigaállamokkal, maga is kénytelen központosítani.

A tartalomból:

SZENT ISTVÁN ÜNNEPÉRE

DR. PADÁNYI VIKTOR: VÁSZOLY

Ezt a könyvet a szerző az engesztelődés gondolatának szenteli, az engesztelődésnek, amely nélkül lehetetlen az összefogás, márpedig összefogás nélkül, egymással harcolva, örökké a múlt keserűségein, hibáin és sérelmein rágódva, a gyűlölet, a megtorlás és a bosszú álláspontját fel nem adva, képtelenek vagyunk kifelé harcolni. A megvakított Vászoly sorsa soha még olyan időszerű szimbólum nem volt, mint ma, különösen a magyar emigrációban. Ennek a szimbólumnak 950 éves üzenetét tolmácsolja az, itt következő dráma.

Amilyen elkeserítő módszerességgel torzította el egy „katolikus-Habsburg” irányzat politikai érdekvédelme Szent István első magyar király tiszteletreméltó és programmatikusan magyar alakját azzal, hogy a sokoldalú és gazdag Szent István-i eszmekör óriási anyagából következetesen az „egynyelvű ország gyengeségéről” szóló frázist ragadta ki és mutogatta a nemzetnek dédelgetett németajkú kisebbségeinek és az idegen uralkodóház érdekében

és igazolására, ugyanolyan alaptalanul és ugyanolyan merész felelőtlenséggel torzítják a magyar nemzeti egység és birodalmi gondolat halhatatlan történelmi szimbólumát az „antikatolikus-függetlenségi” túlzás bizonyos képviselői „véreskezű gyilkossá” napjainkban, az „idegenimádat” sunyi szimbólumává aljasítva le a kereszténység és nyugatiság keretébe ágyazott magyar öncélúság és függetlenség programjának örökérvényű és örökké időszerű megfogalmazóját, aki katolikus értelemben csak a katolikusok számára szent ugyan, de magyar értelemben mindnyájunk számára az lett, és az marad mindörökké…

Szombat délután az internetet böngészve döbbenetes hírre bukkantam:

Mintegy ezer fős, zömében férfiakból álló migráns csoport rohamozta meg a szerb-magyar határt Horgosnál. A feldühödött tömeg botokkal és kapákkal felfegyverkezve és Allah Akbar felkiáltással tört rá a hatósági szervekre – írja az Alo szerb újság.

Az incidensre azután került sor, hogy a határrendészek néhány kilométerre a határtól egy nagyobb csoportot tartóztattak fel, akik a forgalmat is veszélyeztetve haladtak Magyarország irányába, hogy ott törvénysértő módon a zöldhatáron lépjék át az államhatárt. A belügyi szervek intézkedésére a migránsok tömege agresszívan reagált, ordítozni és fegyverkezni kezdett, a rendőrségnek ezért vissza is kellett vonulnia a helyszínről.

Végül a rendőri erők átcsoportosítása után sikerült megfékezni a migránsok tömegét, akiknek zöme megtagadott mindenféle együttműködést a hatósággal.

Az erőszakos és vallásilag is fanatizált tömeg egy része valószínűsíthetően az incidens előtt még a magyarkanizsai menekülttáborban pihent, ahol a teljes ellátás és ingyen wifi mellett készülhettek fel az esti rohamra.

A devizákban való eladósodást elsősorban az kényszerítette ki, hogy az állam, amelyet akkor a szocialisták és a szabaddemokraták vezettek, összezsugorította azokat a támogatásokat, hitelezéseket, amelyek révén a családok lakásokhoz és más javakhoz juthattak. A bérből és fizetésből élők javarészének, a munkásoknak és alkalmazottaknak pedig olyanok voltak a jövedelmi viszonyai a Kádár–Aczél- rendszer egész korszakában és a rendszerváltás utáni időkben is, sőt akkor még inkább, hogy önerőből, takarékoskodással senki nem tudott igényeinek megfelelő otthont építeni, vásárolni. Mindenki annak az államnak a támogatására szorult, amely nem fizette meg tisztességesen. Ez az állam nemcsak azért nem fizette meg, mert rosszindulatú volt, noha kétségtelen, ez is közrejátszott, hanem azért sem, mert őt is kizsákmányolták. Előbb a Kelet, majd később a Nyugat. Mindez közismert.

A hitelre szoktatott, s emiatt önmaga lehetőségei fölött élő, pazarlóan fogyasztó embert tömegesen Észak-Amerikában állították elő. Az erős rászoktatás már majdnem kényszerítés. Az amerikai konformizmus, az életforma kényszerítése gyilkos verseny-kényszerítés. A konformista ember belebetegszik, ha lemarad, ha neki nincs meg, ami a szomszédnak, vagy körbelinek már megvan.

Valóságos kálváriát jártak a francia asszonyok, mert német katonát szerettek. Megbélyegezték, lekopaszították, sokukat meztelenre vetkőztették, majd szurokba és tollba hempergették őket, hogy végül internálótáborokban vagy börtönben kössenek ki.

70 évvel a normandiai partraszállás és a II. világháború befejezése után a német apától és francia anyától származó gyermekek sorsát feldolgozó kutatások során megdöbbentő tények kerültek napvilágra. 1999-ben jelent meg először erről a témakörről összefoglaló értékelés. 1942 és 1943 között 50-80 ezerre tették azoknak a francia nőknek a számát, akik német katonákkal estek szerelembe.

De Gaulle 1960 nyarán kezdődő tárgyalásai végén, az eviani megállapodásokban elismerte Algéria függetlenségét, amit 1962. július elsején népszavazás szentesített. Ezáltal vált Algéria, a gyarmatok megtartásáért harcolók szemében a fő célponttá.