Délután – úgy öt óra felé – a Hungária szállóban székelő szovjet-ház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott.

A gépet maga a népbiztos vezette.

Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban úgy, hogy arcát is látni lehetett.

Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra s vásott kajánsággal, csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek.

Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincset.

Karjairól vastag aranyláncok lógtak.

Egyik ilyen aranylánc, mikor az aeroplán magasba lendült s eltűnt az ég messzeségében, le is pottyant a Vérmező kellős közepére, és ott egy öreges úr, régi krisztinai polgár, adóhivatalnok a Várban, a Szentháromság-téren, valami Patz nevezetű – Patz Károly József – meg is találta.

Legalább a Krisztinában ezt beszélték – írja Kosztolányi Dezső.

A december 5-i népszavazás eredménye után barátaim és ismerőseim közül sokan buktak, süppedtek, dőltek indítékhiányos, betegségig szomorú állapotba. Sok reménykedő magyar számára ez az éjjel – amikor egyébként az MTV Lagzi Lajcsi dáridóját közvetítette – a magyar megalázódás csúcsát és a magyar történelem bezáródását jelentette. Magam pedig, ezt a tavaly még Magyar szemmel címen közreadott heti elemzésemet az utolsó három 2004-es számban a magyar szót feketével bekeretezve adtam közre. Most új címen és némileg megújítva kezdem el az új esztendőt. Ki nem kerülöm, de kevesebbet fogok foglalkozni a közvetlen pártpolitikával és többet a kulturális és társadalmi kérdések taglalásával. Tulajdonképpen azt akarom megfejteni, kinyomozni, megokolni, hogy milyen is az az általános állapot, amelybe a társadalom belesüllyedt, hogy milyen is az a tömegtársadalom, amelyben ez a népszavazási eredmény egyáltalán lehetségessé vált. És természetesen szembenézek, akármennyire keserves és hidegrázós is sokunk számára, a magyarság nemzetként való kimúlásának gondolatával, illetve tényével is, természetesen azt is vizsgálva, tapogatva, kérdezve, hogy lehetséges-e visszaút, van-e még halvány esélye a megmaradásnak. S ha van, mit kell tenni érte.

Nem hiszek a szememnek. Tényleg valamennyi szerkesztőség most már csak olyan cikket közöl páros interjú formájában, vagy sima köldöknézésből származó értesülés alapján, és minden stúdióban csak azért gyűlnek össze a derékig beásott beszélgetők, hogy elemezzék, mit üzen Angéla Merkel német kancellár titkos arcjele, szem, száj, ill. fej és kéztartása?

Mi lesz itt Putyin érkezése után?

Minden esetre én számítok a Népszabadságtól a kremlinológia koronázatlan királynőjére Csuhaj Ildikóra, és bízom benne, hogy a Heti Válasz szerkesztősége sem marad majd le mögötte, mint Török Gábor a veszprémi időközi választás képviselőjelöltségéről.

Továbbá reménykedem, hogy a tévék is kitesznek magukért.

Például az ATV, se szeri se száma stúdióbeszélgetései során. Persze Kálmán Olgát sem leértékelve, nem a régebbi motorosok, nem a „politikai Miki egér” állandó státusának birtokosa, nem a szellemileg már másodfrissességű Kéri tanár úr, vagy a behavazódott „minden kenyérre jó volt vajnak” jellemű elvtársak, pláne nem a kappanhangon náci-, fasisztaveszélyről óbégatók állnak érdeklődésem homlokterében – rájuk most nem vesztegetnék sok szót – hanem az újak.

Honnan szedhették össze ezeket a látszólag fiatalabb, módszereiket tekintve matuzsálemszerű versenyzőket?

A magyar sprinter, Overdose a hétvégén megérkezett a Hamburg melletti Lindenhof ménesbe. A kiváló képességű mén Németországban fogalom. A német szaksajtó csak mint Wunderpferd, csodaló, a legendás angol lóversenyzés pedig Budapest Bullet, azaz budapesti lövedék, vagy budapesti puskagolyó néven emlegeti. Hírnevére jellemző, hogy Németországba költözése a legnagyobb angol versenyújság a Racing Post vezető híre lett, de még az első, a napokban Normandiába érkező ivadékáról is terjedelmes írásban számol be a patinás szaklap.

Overdose karrierje sok tekintetben jellemzi a magyar lóversenyzés bajait. A legendás ló egy newmarketi árverésen, potom összegért került Mikóczy Zoltánhoz. Ezt a tényt, tehát Mikóczy szerencséjét mindenki ismeri, arról azonban kevesen számoltak be, hogy a dunaszerdahelyi üzletember rendszeresen vásárolt lovakat, mondhatnók jelentős vagyonából óriási összegeket költött a magyar lóversenyzésre.

Kik voltak azok az állami vezetők és vezető beosztású köztisztviselők, akik a lakáshitelezés tervezett változtatása előtt gyorsan nagy összegű államilag támogatott hitelt vettek fel?

A mostanában nagyon kritikus Kuncze Gábor párttársa és minisztertársa, Magyar Bálint volt az egyik ilyen állami vezető. A miniszter harmincmillió forintos OTP hitele mellett ugyanazon a napon – az akkor eladás előtt álló – II. kerületi Garas utcai lakására is bejegyzett egy jelzálogot az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. Ezt megírta akkoriban a sajtó, az Oktatási Minisztérium sajtóirodája természetesen azonnal hecckampánynak minősítette a hírt. Pedig a 2003-ban megvásárolt, több emeletes, cca. 100 millió forint értékű új ingatlanra természetesen felvette a kedvezményes kamatozású kölcsönt a miniszter, nagy hirtelen, még a változás bejelentése előtt. Azt a szép bolseviki hagyományt követték az eszdéeszes elvtársak, hogy mielőtt megváltoztatták volna az igénybe vehető kedvezmények körét, mértékét, melyről amúgy is csak a belső kör kapott megfelelő időben információt, összetrombitálták a maffiát: fiúk még ma nyúljatok jó mélyen a megvetett, lenézett állam bácsi zsebébe, mer’ holnap törvényt hozunk! Szigorítunk! Azért kellett szigorítani, mert a nép is elkezdett kedvezményes kölcsönök után kajtatni. Ami persze hamar elfogyott. Frissen melegen az elvtársak elfogyasztották. A népnek már csak a hír maradt: volt kedvezményes kamatozású állami kölcsön! Persze propagandistáik azóta is büszkén sorolják a kedvezményes állami hitelt az MSZP–SZDSZ-kormány jótéteményei közé.

Az ember alkotta közösségek egyik legnagyobb kérdése a hatalom mibenléte. Ezt a kérdést a tudomány átsöpörte a szociológia, a politológia és a kulturális antropológia határvidékeire, de érdemi kutatásokról alig hallani.

A hatalom fogalma leginkább, mint politikai hatalom, vagy mint a hatalmi ágak megjelenése artikulálódik a közbeszédben, bár gyakorta hivatkozunk a gazdasági vagy tájékoztatási hatalomra is. (Ahogy a későbbiekben látni fogjuk, ezek nagyon szorosan összefüggnek.) A kutatások inkább a hatalmi viszonyok lelki folyamatait vizsgálják, illetve a különböző függési viszonyok megjelenésének szociálpszichológiai aspektusait elemzik, esetleg az alkotmányjog elméleti modelljeit mutatják be.

A német kancellár Budapestre érkezett. Angela Merkel ebben az évben az angol miniszterelnökkel, a francia miniszterelnökkel, valamint a magyar miniszterelnökkel találkozott. Legközelebb az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez látogat.

Azaz Merkel látogatásainak súlya van. Nem feltétlenül a kancellár asszony személye miatt, sokkal inkább a mögötte álló állam, a világ negyedik legnagyobb gazdaságával rendelkező Németország miatt.

Sokan emlékeznek ’90 tavaszára, amikor szerintük „a kommunisták a padlón voltak”, „össze voltak csomagolva”, és akkor igen könynyen félre lehetett volna állítani őket. Ez a vélekedés személyes tapasztalatokon alapszik. Ugyanígy a következő is, amely szerint ez az eltávolító mozdulat elmaradt. Sokan ekkor kezdtek gyanakodni a kormányra. Látták a régi kulcsemberek lógó orrát, alázatos előre köszönését márciusban, áprilisban, és felbátorodásukat, elszemtelenedésüket a paktum után.

Igencsak nagy riadalom törne ki Budapest városállamban, ha híre kelne, hogy megérkezett a Revizor – a Gogolé –, aki a rendszerváltozást vizsgálja meg kérlelhetetlen szigorral. Valószínűleg nem az elsinkófált milliók, milliárdok okoznák a legnagyobb pánikot, nem a kisebb-nagyobb panamák, törvénytelenségek, zsarnokoskodások napvilágra kerülése volna a leginkább kétségbeejtő a politikai osztály, a vezetőségek számára, hiszen a panamákat javarészben az előző rendszer vezető rétege követte és követi el, s legfeljebb juttat az újaknak, hanem annak a nyilvánvalóan népi dührohamot keltő körülményeknek a megvilágosodása, hogy a rendszerváltozás, mint olyan, valójában nem is volt eltervezve, s hogy a magyar társadalom – no meg sok másik közép-európai is – valójában egy szemfényvesztés áldozata. Nem az történik vele, amit előbb remélt, majd később szavazataival útjára kívánt indítani, hanem valami más. Például, hogy a régi rendszer nem változik, hanem újraszerveződik.

Nem véletlen, hogy annyi rémhír kering titkos összejövetelekről, paktumokról, titkos záradékokról, egyes személyek ide- vagy odatartozásáról. De ezek közül a mesék közül sokat a félig bukott régi rendszer agyal ki és terjeszt, rendszerint emigrációban élő szélsőjobbos társaságok igénybevételével, némelyek pedig a népi ponyván keletkeznek, mert a nép gyanakszik. A rémhírek azért élnek meg, mert a tettek és a szavak nem fedik egymást.

A szovjet megszállás különböző, Sztálinhoz viszonyítva enyhültebb vagy ridegebb rokonainak ez nem okozott problémát. Amikor a megszállást felszabadulásnak kellett nevezni, a hősi forradalmat ellenforradalomnak, akkor természetes volt, hogy a helytartóság mindenható pártja hazudik, sőt később azt is tudta mindenki, hogy ők is tudják, hogy mi tudjuk, hogy hazudnak. Ez volt a „közmegegyezés”.

A Magyar Fórum csak Önökkel, Önökben létezik, az Önök figyelme, segítsége tarthatja életben. Ha tehetik, támogassák az újságot! Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak, mert ezzel támogatják a Heti és Havi Magyar Fórum megjelenését. Teendők a felajánlással kapcsolatban: éves adóbevallásuk elkészítésekor töltsék ki vagy kérjék cégüket, hogy készítse el az ún. 1%-os adóval kapcsolatos rendelkező nyilatkozatot. Ezen nyilatkozaton két adatot kell feltüntetni:

1. A kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

2. A kedvezményezett adószáma:  18670275–1–13         

Támogatásukat köszöni: Medveczky Attila, a kuratórium elnök