Magyarország felszámolása (III. rész)

Európától sok segítséget nem várhatunk. Ámde, ha bizonyító erővel mutatjuk fel új értékeinket, ha kiemelkedünk a posztkommunizmus zűrzavarából, a jobb minőségű élet mozgóképeivel, akkor felfigyel ránk az újak iránti régi fogékonyságával. S akkor mégsem leszünk felszámolva.

’56 – az életösztön feltámadása

Kun Béla nem is olyan kései utódai egy több mint ötven százalékban parasztnép tönkretételére kaptak lehetőséget Sztalintól. Sem erejük, sem idejük nem volt ennek a műveletnek a teljes végbevitelére. 1953 után, Sztalin halála után már nem voltak maguknál, mert több bajuk volt egymással, mint a leigázandókkal. Így történhetett meg, hogy a magyarságban még egyszer fellobbant az életösztön.

Fent, vagyis Budapesten a kommunista írók kezdték. És a nép felfigyelt. Látta és tudta pedig, hogy ezeknek a „reformereknek” alig van több közük hozzá, mint Rákosiéknak, akikkel szembeszálltak, de mivel még ép volt ott lent az ösztön, az egész nemzet igyekezett megragadni a lehetőséget. Sztalin halála és a természetellenes nagy gyász, amit elrendeltek, segített a felszabadulás érzésének elterjedésében. Az ország megmozdult, az emberek szóba elegyedtek egymással, odafigyeltek egymásra, számon tartottak minden kedvező eseményt, együtt igyekeztek tágítani a réseket. S mindez annak volt köszönhető, hogy a vidéki Magyarországban még majdnem épen megmaradt valami. Az összeköttetés a múltunkkal, a hagyomány, az egész magyarság élménye, a magyar nyelv és a kultúra. Talán a gazda tudata. Megmaradtak a közösségi életnek azok az alapelemei, amelyeket fegyverrel, egyenes, nyílt diktatúrával nem is nagyon lehet szétverni. Mert az erőszak dacos ellenállást szül.

A Kálvin téren sétál egy fura szerzet. A rövidnadrágos, kissé esetlen hórihorgas alak először megmosolyogtat, majd hirtelen ismerőssé válik. Ez bizony Gulyás Márton, a civil.

Civilnek lenni, amolyan veleszületett tulajdonság. Kicsit olyan, mint a szakember vagy a művész. Nem lehet akárkiből civil.

Aki csak úgy csinál valamit a közösségért, az többnyire laikus, amatőr, hozzá nem értő, rosszabb esetben kontár. Az azért nem kap állami, EU-s, norvég, amerikai vagy bármilyen egyéb támogatást, mert nem tudja jól kitölteni a pályázati anyagot, lekési a határidőt, nem megfelelő az alapító okirata, nincs nullás igazolása, nincs megfelelő végzettsége, oderaber szakmai gyakorlata. De ha mindez megvolna, akkor sem nyerne, mert nem elég civil. Nem született civilnek. Nem érti a civilség lényegét.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Szárszó 1943 óta fogalom a magyar életben. Ott és akkor nemzeti sorskérdéseinkről gyűlt össze tanácskozni a magyar szellemi élet színe-java, majd az ötvenedik évfordulón szintúgy. Azt az ötven évvel korábbit nemcsak könyvekből ismerhette meg az érdeklődő, hiszen az 1993-as találkozót Püski Sándor, a legendás könyvkiadó, a verhetetlen nemzeti ikon személye kötötte össze. Másfélezernél is több résztvevője volt az 1993-as Szárszónak, amely vitathatatlan folytatása volt a 43-asnak, a korábbinak. A konferencián felszólalók között 13 akadémikus, egyetemi-főiskolai tanár, 4 aktív miniszter, 4 exminiszter, 2 püspök, országgyűlési képviselők, írók, költők, továbbá kiváló építészek, ismert jeles művészek-értelmiségiek voltak láthatók-hallhatók. A Magyar Fórum nemcsak Szárszói Fórum címen jelentetett meg napilapot a tanácskozás ideje alatt, hanem Csurka István vezetésével szervezője és szereplője volt az 1993-as szép napoknak ott a Balaton partján.

Magyarország felszámolása (II. rész)

Európától sok segítséget nem várhatunk. Ámde, ha bizonyító erővel mutatjuk fel új értékeinket, ha kiemelkedünk a posztkommunizmus zűrzavarából, a jobb minőségű élet mozgóképeivel, akkor felfigyel ránk az újak iránti régi fogékonyságával. S akkor mégsem leszünk felszámolva.

Bevándorlók diadalmenete

Ha tehát azt mondjuk, hogy Magyarország most, a posztkommunizmusban valamilyen különleges, a többi közép-európai és kelet-európai államtól elütő helyzetben van, és ha esetleg akarják is a többivel együtt valamikor az európai Közös Piacba csatlakoztatni, akkor is valamilyen más minőségben, akkor egyszersmind azt is feltételezzük és állítjuk, hogy erre a magyar társadalmat nem csupán ki kellett szemelni, hanem erre ennek a társadalomnak, államnak alkalmasnak is kellett mutatkoznia. Itt most tulajdonképpen azt szeretném megvilágítani, hogy hogyan váltunk erre a különleges beosztásra alkalmassá, és hogy mi is ez a beosztás. Az 1867-es kiegyezés – amelynek egyébként teljesen oktalanul, valami csendes reneszánsza fejlődik ki, mintha akárcsak a legcsekélyebb hasonlóság is volna 1989 és 1867 között – a Habsburg-ház szövetségesévé tette Magyarországot, ötven évre elodázta a nemzetiségi kérdéssel való szembenézését, és az állam belső életében átcsúsztatta a súlypontot. A vezérszerep a gyorsan meginduló kapitalista fejlődésben az idegen elemé lett, az országba folyamatosan egymillió bevándorló érkezett keletről, és bámulatos gyorsasággal felnyomult a kultúra, a pénzvilág, az ipari tőke és az üzleti élet vezető pozícióiba, ugyanakkor pedig a magyar történelmi uralkodó réteg, a nemesség dekadenciája a saját népétől való elidegenedésben is megnyilvánulva, a még szaporodó magyar parasztnépre olyan óriási terheket rakott, ami egy modern államban elviselhetetlen.

A Kiegyezésnek természetesen voltak óriási pozitív következményei is. A polgári életforma elterjedése, a nagy városok felépülése, az ipar fejlődése, a demokrácia irányába tett óvatos lépések, ám de itt most nem a gazdásági haladás az elemzés tárgya, hanem a magyar nép állapotában, gerinctörésében közrejátszó történelmi tények.

A kaukázusi medvetalp nevű növény veszélyes. Veszélyes, mert egyrészt mérgező és az égési sérüléshez hasonló tüneteket okozhat az érintése, sőt szembe kerülve vakságot is. Másrészt veszélyes, mivel hasonlít egy Magyarországon ismert és elterjedt teljesen ártalmatlan növényre, a közönséges medvetalpra.

A kaukázusi medvetalp egyre nagyobb területen nő, és a terjedése szinte megállíthatatlan. A magyar botanika az idegen, invazív fajok közé sorolja, és ahol lehet irtják.

A magyar politikában is van kaukázusi medvetalpunk. Ezek az invazív idegen érdekeket szolgáló pártok ráadásul ugyanúgy ártatlan, a magyar közönség előtt ismert külsőségekkel álcázzák magukat, mint a veszélyes növény.

Az egyik ilyen gyompárt, a Jobbik nemzeti, radikális, és néha keresztény külsőségeket vonultat fel, miközben nemzetietlen, külföldön megfogalmazott és keresztényellenes politikát folytat.

Június 3-án az amerikai elnök négynapos látogatásra érkezett Európába, s útjának első állomásán részt vett az első, részben szabad lengyelországi választások 25. évfordulója alkalmából rendezett varsói ünnepségeken. Elkötelezettségünk Lengyelország, valamint kelet- és közép-európai szövetségeseink iránt biztonságunk egyik sarokköve, amely szent és sérthetetlen – hangoztatta Obama, amikor érkezése után lengyel és amerikai pilótákkal találkozott a repülőtéren. Obama hozzátette, hogy Lengyelország Amerika egyik legerősebb szövetségese, s ezt az elkötelezettséget az Egyesült Államok nagyra becsüli.

Bő tíz nappal ezután a Varsóban, a híres Jeruzsálem sugárúton szerkesztett Wprost hetilap nyilvánosságra hozta titokban rögzített hangfelvételek leiratát. Ezekben kompromittáló kijelentéseket tevő csúcsvezetők titkos felvételeit teszi közzé. Egyelőre nem tudni, hogy a felvételeket kik és milyen megbízásból rögzítették.

Rosszindulatú és átlátszó érvelés látott napvilágot Magyarországról. Nem először, megszokhattuk volna már, de azért ami sok, az sok. Tanultnak látszó embereknek nem ég le a bőr a képükről, amikor a sajtószabadság elvesztéséről hazudoznak, ahelyett hogy bevallanák: utálunk adót fizetni, a fenébe is. Kíváncsi lennék, bárhol, Luxemburgban vagy Németországban meg merné-e tenni egy akárhány-milliárdos cég is, hogy egy adófajta bevezetésének tudomásulvétele helyett, elkezdi rágalmazni az ország vezetőinek hozzátartozóit. Andreas Rudas, az RTL Klub országos kereskedelmi televíziót üzemeltető RTL Magyarország anyavállalatának régiós vezetője kijelentette: a tervezett reklámadó „kísérlet arra, hogy diktatórikus intézkedések nélkül korlátozzák a sajtószabadságot”.

Rudas úr nem veszi talán észre, hogy a diktatórikus intézkedésnek a szándéka nem a magyar törvényhozást jellemzi, sokkal inkább őt magát, aki azonnal támadásba lendül, mondván: „Attól kezdve, hogy keresztülviszik ezt az adóztatást, nincs többé sajtószabadság Magyarországon.”

Magyarország felszámolása

Európától sok segítséget nem várhatunk. Ámde, ha bizonyító erővel mutatjuk fel új értékeinket, ha kiemelkedünk a posztkommunizmus zűrzavarából, a jobb minőségű élet mozgóképeivel, akkor felfigyel ránk az újak iránti régi fogékonyságával. S akkor mégsem leszünk felszámolva.

Szavaink tört cserepekké, mondataink hanyatt fordult, hullámsodorta halakká váltak. Az árnyalatokat már nagyon nehéz megértetni. Ha az árnyalatok elvesznek, a gondolat pőre marad és féligazság didereg belőle.

Nem a nyelv „romlásáról” beszélek, ámbár arról is, Ez már kortünet, az emberi nem egyik részének egy új állapota, amelyben már csak egy szűk kör, szinte csak egy szekta számára érték a műveltség, a választékos beszéd, egyáltalán saját gondolatainak pontos kifejezése. Nagy tömegek iparilag előállított kultúrában – tömegkultúra – élnek, amelyben a popsztár és a politikus, a rögbijátékos és a sztárlelkész körülbelül azonos szellemi színvonalat, pontosabban a műveltséggel szemben valami rejtett, de alantas módon ellenséges beállítódást közvetít.

Az emberek milliárdjai számára egyre inkább fárasztó és elérhetetlen mindaz, ami a féligazságok és sablonok szintje fölött van. A világot ma így irányítják – mondhatnám –, ha nem érezném meg nyomban ennek a szónak susztermattját: a világot természetesen nem lehet irányítani. (Ami azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek központok, titkos és másnak álcázott szervezetek, amelyek megkísérlik és nem is eredménytelenül.)

Nem, az emberiség ma ezen az úton halad, feltartóztathatatlanul, pontosabban egészen addig feltartóztathatatlanul, amíg nem áll elő egy új állapot, amelyik felborítja a tömegkultúrát és az „irányításnak” ezt a rossz formáját.

Azt tudjuk, hogy mitől nem. Nem működnek jobban a vállalatok, nem dolgoznak többet az emberek, nem rendelkeznek általában több ismerettel és a vállalati rendszerek sem hatékonyabbak. A rendkívül képzett és elismert menedzsment, a marketing, a humán erőforrás menedzsment és a többi hókuszpókusz nem biztosít hatékonyabb, pontosabb, jobb működést.

Mindezt azért mondom, mert volt szerencsém részt venni egy kimondottan nagy és elismert nyugati vállalatóriás több napos rendezvényén, ahol a résztvevők a vállalatóriásban évtizedek óta felhalmozódott tudást és esténként jelentős mennyiségű alkoholt szívhattak magukba.

Prezentációt prezentáció követett, megismerkedhettünk a vállalat működésével, belső értékeivel, filozófiájával, hitvallásával és a többi semmitmondó, bugyuta, rosszul előadott szöveggel, természetesen kivetített powerpointdiákkal gazdagon szemléltetve.

A prezentációk visszatérő eleme, hogy az egyik vezető dicsérte a másikat, illetve általában az egész vállalatot és minket, tudatlan külső szemlélőket a meggyőzés legegyszerűbb eszközeivel próbáltak manipulálni.