Az új proletárpárt

Kampánybeszéd – 2010. Hajdú–Bihar megye

Minden nappal érezhetőbb, hogy a magyar társadalom felett az eddigieknél sokkal határozottabban átvette az irányítást egy erő, amely mindenütt jelen van, de ekkora befolyása, mint nálunk sehol sincs. Ez a függőség azért is életveszélyes, mert a társadalom túlnyomó része előtt ismeretlen. Sokan el sem hiszik. Maga ez a hatalom gondoskodik arról, hogy rejtve maradjon. A kezében tartott médiának éppen az az általa megszabott küldetése, hogy ezt a helyzetet eltakarja. Mindent, ami történik, a tévé, szabad belpolitikai erők, pártok, józanok és szélsőségesek küzdelmének tünteti fel. Ezzel szemben az a tény, hogy a szélsőségesek egyes csoportjait is azért tartják fenn, szervezik meg és az ellenük való küzdelmet azért teszik meg a demokráciáért folyó harc súlypontjának, hogy a külső irányítottságot eltakarják. Számottevő szélsőség, durvaság, antiszemitizmus nem is volna, ha a Moszad nem szervezné. Ezért aztán a magyarság zöme nem is látja ezt a helyzetet, sőt a médiumok által befolyásolt alig-alig gondolkodó réteg el sem hiszi, hogy itt ma már minden apró és nagy történés idegen érdeket szolgál, és a magyar szekér e nélkül a behatás nélkül egészen más irányba menne. Az uszított nép még mindig a kommunistákat szidja, holott már a kommunisták is csak kitartottjai ennek a központnak.

Amikor a valóság vagy egy lehetséges világ valamely elemét, jelenségét aránytalanul felnagyítjuk, a nagyítás releváns szemantikai skáláján az adekvát jelöléshez képest a végtelen felé transzponálva a jelenséget, apró, de lényeges részlet válhat világosan láthatóvá.

Van az úgy, hogy az ember hosszú időn keresztül néz valamit hiába, aztán elég egy pillanat, és már nem csak néz, lát is. Mert hirtelen egy történés kinagyít minden apró részletet. Így jártunk a „májusegyütt” léggömbök megpillantásakor, bár már korábban is sejtettük, hogy a Jobbikkal együtt ez az ellenzék, az SZDSZ–LMP–EGYÜTT–DK–Összefogás, Seres Máriák, Bokros Lajosok, Kormányváltók és a fene se tudja még milyen nevű alakulatok, egyetlen létező organizmus. Ez a választás, különösen a kampány, a körkörös hazudozásuk az imidzsváltásról megmutatta, hogy a jobbik milyen tökéletesen illeszkedik, mi több benne él ebben az organizmusban.

Ez az erős megállapítás a pártok elitjére vonatkozik, a választópolgárok majd mindegyikéhez, vagy a megtévesztett tagokhoz, szinpatizánsokhoz méltányosan kell viszonyulni, akkor is ha ez a bagázs, így ahogy van, együttesen: feltételezi egymást. Egyik a másik nélkül életképtelen.

Az egypártutód agonizál, ez mint kórisme közismert. Mi azonban a külső jelekkel nem elégedtünk meg, képalkotó vizsgálat során a biológiát hívtuk segítségül: létezik gazda (állat) mint szervezet, melynek teste vagy annak egy része táplálékot és védelmet nyújt egy élősködőnek (parazitának) s az ezt a viselkedését kihasználja úgy, hogy a szervezetépítést neki nem kell elvégeznie. Definitív (vagy elsődleges) gazda az olyan organizmus amelyben az állati élősködő ivaréretté válik és szaporodni kezd. Ugyanez a gazda köztes (vagy másodlagos) gazda is lehet, ha benne más élősködő(k) egyedfejlődésének csak egy szakaszát (például a lárvális korát) vagy életciklusának ivartalan fázisait tölti(k) el. Ezek a paraziták képesek a gazda minden életerejét elszívni. Ha hihetünk Spencernek, a biológiai és társadalmi organizmusok hasonló elven működnek. A részint gazda, részint köztes szervezet, a kormányváltók fő ereje, negyedszázaddal ezelőtti ujjá alakulásakor MSZP-néven is megtartotta a legerősebb beágyazottsággal rendelkező pozícióját. A legfrissebb diagnózis szerint most haláltusáját vívja, miközben parazitái relatíve virulnak.

„Kháron ladikja nem akkor indul velünk

midőn lezárul és befagy a szem.

Zord átkelőkön soká s nyitott szemmel megyünk

a végzetes vízen.”

Az MSZP a bajt magának kereste, megérdemelte, csak tényként állapítom meg: nem méltó sajnálatra az az alakulat, amely idegen érdekek kiszolgálásán túl, semmilyen célt nem tűz maga elé. Az SZDSZ-ről – bár sok MSZP-s tudta, hogy helytartóként lett a nyakára ültetve – eleinte úgy gondolkodott, hogy annak kivételes helyzetéből csak lecsorog valami. Azután keserűen tapasztalta, hogy a helytartók és bábjaik, minden szava hazugság, minden tette megtévesztés volt. A megbízók jóvoltából a helytartók vagyona mértani haladványszerűen növekedett, míg a bennük bízóké ugyanilyen mértékben csökkent. Ezt a népnek nehéz volt elmagyarázni, azért is nem mentek közéjük. Az időközben MSZP-vé alakult egypártba a kiskörúton belüli társaság, csak beleült, s mint egy mérgező góc terjeszkedett. Az SZDSZ azért létezett csupán 94 után, mert a rá adott szavazatokat az MSZP átszavazói biztosították. Ez tény, s ennek ismeretében különösen érthetetlen, hogy a közvéleménykutatók egységes előjelzésének ellenére bedőltek Konrád Györgyék meséjének a sohanem volt, rejtőzködő, neoliberális tábor szavazóbázisáról. Akiket majd Bajnai Gordon fog megszólítani. Ugyan  mivel? A saját elemzőik szerint is szerény pódiumképességgel bíró, hiteltelen, ráadásul csak külföldről támogatott, a „mentálisan megzakkant bolsi-milliárdos Gyurcsánnyal” együtt kormányzó Bajnaival akartak normális jövőt építeni?

Egy hazában két ország?

Kötelességünknek tartjuk, hogy ezt a lappangó, de mélyen valóságos indulatokat tükröző kisebbségi nyilatkozatot is közreadjuk:

Internacionalista (liberálbolsi) elszakadási nyilatkozat

Magyarország megszerzését szörnyű vereségünk ellenére sem adjuk fel. Hűek maradunk Simon Peresz kissé elkapkodva meghirdetett hódítási tervéhez. Ha a jelen körülmények között az egész országot megszerezni nem tudjuk, ragaszkodunk Juda(Buda)pesthez és az ország édesvízben gazdag kies pontjaihoz, valamint off-shore jogainkhoz és a médiához.

Meg fogjuk büntetni a magyar nemzeti keresztény középosztályt ezért a kétharmados talpra állásért. Írjanak új alkotmányt, mi nem tartjuk be. Kerülgessék a Szent Koronájukat, mi ragaszkodunk a micisapkához. A földet felvásároljuk. A bankokat nem hagyjuk, a médiát nem adjuk, a nemzeti szellemet, a magyar öntudatot a megtartott médiával csírájában eltapossuk.

Most nem vagyunk jó helyzetben, mert „elkúrtuk”. De a beszivárgási együtthatónk, a szőrszálhasogatási képességünk megmaradt. Esztétáink élnek és dolgoznak, „lehet más” okos-tojásaink nyüzsögnek, régi és régi-új marxistáink fáradhatatlanul merik-merítik a lét az internacionalizmus mély kútjából, médiakádereink rövidesen rátalálnak a bomlasztás, elkedvetlenítés új módszereire – van remény, elvtársak.

Magyar Magyarország nem volt és nem is lesz!

Minthogy az aláírók nevének felsorolásával személyiségi jogokat sérthetnénk, csak annyit jegyzünk meg, hogy közülük többen láthatóak voltak a kispályára összeszorított fél-meleg, mondhatni langyos, minden popsifelmutatást nélkülöző, egyedül az arcokkal meg-botránkoztató felvonuláson, mígnem másik részük naponta feltűnik a médiában és beszél, beszél, beszél. A törekvés Budapest Városállam megtartására mindazonáltal veszélyes célkitűzés. Oda kell figyelnünk!

A működő szocializmus nem létezik, a létező szocializmus nem működik. Ezt a szellemesnek tartott mondást a 80-as évekre végletes válságba került szocialista nagyvállalatok folyosóin, halkan, egymás között, de naponta lehetett hallani. A szocialista nagyvállalat kudarcát több okra vezetik vissza:

A politikai célú központi irányítás, a racionális döntések hiánya, a munkamorál, a feleslegesen sok alkalmazott és ezek összessége, azaz a hatékonyság teljes hiánya. Egy egész generáció élte le az életét úgy, hogy nem volt jelentősége a teljesítménynek, gyakorlatilag semmilyen következménnyel sem járt az ellébecolt munkaidő. Végigkávézott, végigbeszélgetett munkanapok, felesleges tevékenységek, munkának álcázott lődörgés. Meggyökeresedett a vélemény, hogy emiatt nem épült a szocializmus, és hogy a teljesen elhibázott tervgazdaság mellett vagy azzal együtt a társadalmi méretű semmittevés és a felelősség teljes hiánya okozta a rendszer gazdasági csődjét.

Csütörtökön, május elsején a bukott kormányváltók szónokai a Városligettől kezdve az óbudai hajógyári szigetig színpadokat ácsolnak maguknak, majd a munkásosztály nagy ünnepét méltatják, versenyt aggódva a „munkásgyilkos, paraszt kormány” (falfirka, 1984-ből) jogutódjaként a Rózsadombról lelátogató milliárdossal. A múlttal együtt végképp eltörölt munkásosztály archetípusának bemutatása céljából felléptetik majd Gúr Nándort, mint az éhségmenet idején. Nem tudjuk, hogy a kormányváltók együtt töltik-e a kampánymajálist, csupán azt tudjuk, hogy Európába külön-külön indulnak, hogy végül egyesüljenek Tavares kebelén. Az MSZP Gyurcsány–Bajnai nélkül, valamint Gúr Nándor és a furcsa pár(t) Simon elvtárs nélkül olyan lesz, mint a Torgyán doktor által megénekelt vőlegény a lagziban: szerszám nélküli. Csak Lenin szelleme lebeg a vízfejek felett, aki zsil és búgyet zsity, és problémamegoldó képességének legendás, 1905 után feljegyzett mondata: Elvtársak! Miután a szovjet hatalom alapozása átmenetileg kudarcot vallott, a magam részéről visszatérek Svájcba. És a kormányváltók: Itt nyomor van, innen el kell menni, ha vesztünk! Milyen egyformák. Azt ígérik, itthagynak bennünket. Ez a lehetőség felcsigázta az érdeklődésemet. Az idei EU-s választás sorrendben a harmadik lesz, a 10 éves évforduló sokakat számvetésre késztet, a magyar választópolgár számára pedig éppen egy ilyen évfordulón ritkán adódó lehetőség látszik felcsillanni: szaván fogni az élősködésre berendezkedettet.

Vége a Kádár-rendszernek

A választási eredmény kétségtelenül ezt jelenti. Két hét múlva erre még rá kell ütni a kétharmadosság pecsétjét, s elmondhatjuk, húsz zavaros, kemény, sok nagy veszteséggel járó év után, véráldozat nélkül sikerült az, amit 1990-ben még meg tudott akadályozni a nemzetközi nagytőke, a liberális hegemónia és kétségtelenül a saját belső gyengeségünk is.

Ma már nincs az útban az állampárt, a maga átmentő gépezetével, nincs SZDSZ, a nemzetköziség hazai érdekkijárója – Demszky – körül szorul a hurok, s az apparátusokból különösebb végkielégítések nélkül ki lehet szűrni a nem odavaló embereket, megnyílik az út egy új alkotmány megfogalmazására és egy magyar médiatörvényre.

Alaposan megfogyatkozva, majdnem megtörve és elgyávulva érkeztünk ide, de összekaptuk magunkat. Most az döntött helyesen, aki meglátta azt a mély, sokszor keserves változást, amelyen éppen a most győztessé vált párt keresztülküzdötte magát. Ez a magyar nemzet felé tett lépésekben, felismerésekben fejeződött ki. Még vannak, akik ezt nem hiszik el, és kételkednek a politikai ígéretek őszinteségében. Szabad, s talán kell is.

Az idő és a tettek fognak megmutatni és eldönteni mindent. A magyarság új kereteket és új létformákat alakít ki magának, az ezt ellenző, haszonélvezethez és hazudozáshoz szokott elvtársúri pártjai pedig szétesnek. Az MSZP-re egymást tépések, civakodások és árulások sora vár, a Jobbikot pedig – a múlt rendszer és az idegenség másik kreatúráját – a parlamenti munka fogja szétzilálni. Maga a munka.

Mi magunk is jószerivel felőrlődtünk ebben a hosszú harcban, a nemzeti radikalizmusból azonban megmaradt ez a lap és egy szerény, kitartó újrakezdés lehetősége. A magyarság előtt is ez áll: újrakezdés. Adjunk hálát a sorsnak, Istenünknek, hogy megadta ezt nekünk.

Szándékosan a választások utánra hagytam ezt a cikket, hogy ne lehessen a kampány részének tekinteni és ne lehessen annyival elintézni, hogy le akarom járatni a Jobbikot.

Vona Gábornak van spirituális vezetője. Méghozzá Baranyi Tibor Imre, aki magát a tradicionális létszemlélet filozófusának, tanítójának vagy papjának tartja. Kinek mi tetszik.

A tradicionális létszemlélet egy René Jean-Marie Joseph Guénon nevű francia szerző találmánya, aki tulajdonképpen a XX. század elejének hatalmas változásait nehezen feldolgozó korosztály szellemi útkeresésének tipikus példája. Guénon volt szabadkőműves páholy tagja, majd a szabadkőművesség ellen fordult, korán belépett a misztikus tanokat hirdető, de lényegében a szabadkőművesség eszméjén alapuló Martinista rendbe, foglalkozott a buddhizmussal és a keleti misztikával, majd áttért az iszlámra és ezen belül is a meglehetősen képlékeny szufizmus felé fordult.

Emberi jogok és faji kérdés

Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa elé évenként terjesztenek be jelentést az emberi jogok helyzetéről a világ államaiban. Ez a külügyminisztérium által elkészített vizsgálati anyag voltaképpen a demokrácia terjedésének vagy visszaszorulásának a dokumentuma kíván lenni. Elkészítésének feladata szükségképpen az Amerikai Egyesült Államok külügyi, külszolgálati hivatalaira hárul. A munka természeténél fogva ezeknek a hivataloknak, követségeknek támaszkodni kell a szóban forgó ország intézményeinek, kormányszerveinek, sajtójának és nyilvánosságának szolgáltatásaira, tényközléseire  és a vizsgált időszakban keletkezett társadalmi tényanyagára. Emberi jogokról lévén szó, a tárgyilagosság elengedhetetlen követelmény. A jelentésnek közvetlen politikaformáló szerepe van, fontos döntések meghozatalakor figyelembe veszik, s tekintettel arra, hogy ma a világ első nagyhatalma az USA, minden országnak érdeke, hogy a jelentés miatt az Államhoz fűződő kapcsolata ne szenvedjen csorbát.