Erőforrás

Nagybecskerek, Gimes, Kistarcsa, Cleveland, Zetelaka. A világ majd minden tájáról özönlöttek magyarok százezrei a csíksomlyói nyeregbe pünkösd szombatján, a helyiekkel beszélgetve többen is annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy még sosem voltunk ilyen sokan a búcsúban.

Idén újból a zetelaki keresztaljához csatlakozva zarándokoltunk Csíksomlyóra. Az időjárás a korábbi éveknél is változékonyabb volt, a borongós-esős időt hol tűző napsütés, hol jégeső tarkította, péntek estére azonban a gyalogos zarándokok nem mindennapi jutalomban részesültek, Csíksomlyó határában kettős szivárvány fogadott bennünket.

A másnapi búcsús mise szónoka, Csintalan László csíkdelnei plébános mellett megosztott néhány gondolatot a zarándokokkal Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és a mise főcelebránsa, Bíró László tábori püspök is. Mindhárman kiemelten foglalkoztak a magyar megmaradás kérdésével, Bíró püspök atya arra hívta fel a figyelmet, hogy akik elzarándokoltak a csíksomlyói Szűzanyához, akik ragaszkodnak hozzá, azok nem árvák. „Ne engedjük, hogy az egyház árvaházzá legyen, ne engedjük el a Szűzanyát. Ne engedjük, hogy nemzetünk árvaházzá legyen.”

A modern társadalmak központi kérdése ma a fenti hármas. Hogyan állja meg az egyén, a szervezet, az állam, az ország a helyét a mindig fokozódó, mindig kiélezett és mindig öldöklő versenyben. Mindezekben mennyire sikeres, azaz mennyire hatékony. Ugyanis a versenyben akkor lehet sikert elérni, ha a résztvevő hatékony.

Vagyunk pár millióan ebben az országban, akik antiszemitának születnek. Ezzel nem lehet mit kezdeni, ez tény. Az arcformából, testalkatból, járásból, hanglejtésből azonnal megmutatkozik, hogy született antiszemitával van-e dolgunk. Vannak, akik nem tudják magukról, hogy antiszemiták. Ők akár évtizedekig is élhetik kriptoantiszemita életüket, de a mértékadó körök azonnal látják rajtuk, hogy bizony a látszólagos jámborság, a zsidó–keresztény kultúrtézis kritikátlan elfogadása, akár a buzgó Izrael-pártolás csak időleges állapot. A filoszemita felszín alatt, ott fortyog az antiszemitizmus pusztító pokla.

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – szól majd a kérdés egy szeptember végi vagy október eleji vasárnapon, amire a válaszunk csak így szólhat: NEM! NEM! SOHA! A kormány által kezdeményezett betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást a keddi napon rendelte el az országgyűlés. Magyarország ismét Európa előtt jár egy lépéssel.

A magyar sors talán legsötétebb veszélyekkel terhes esztendejének küszöbén állunk, holott lehetne a legígéretesebb kibontakozás ideje is. Az elmúlt másfél évben a kormány a társadalom hatalmas többsége által helyeselt igazságos intézkedésekkel jelentősen csökkentette az államadósságot, új alkotmányt hozott, magyar alapra helyezett, magyar célúvá tett sok mindent a Kárpát-medencében, magyar állampolgárságot adott százezreknek, akik ezt kérték, a keresztény hit és erkölcs visszagyökeresítéséért, a család intézményének megerősítéséért is sokat tett. Összevonva mindezt, elindította a társadalmat a liberálbolsevizmussal szembefordulva a kiteljesedő magyar sorsalakítás kaptatóján felfelé.

A kettős mérce

Az állam a kilencvenes években nemcsak a kereskedelmi bankokat, hanem a jegybankot is kénytelen volt támogatni (jegybank-konszolidáció). Az a kérdés, hogy végső soron hová áramlott az a pénzmennyiség, amely az egyre növekvő kamatterhek következtében az államtól került a jegybankhoz. Az 1997 eleji adósságcsere során a költségvetés 1950 milliárd forintnyi devizaadósságot vett át a Magyar Nemzeti Banktól. Cserébe lejártnak tekintették az MNB-nél vezetett, akkorra már 1563 milliárd forintra duzzadt adósságot. A többi becserélt adósság 186 milliárd forintnyi volt.

Werner Faymann osztrák kancellár miután észrevette, hogy már a kutya nem támogatja, lemondott minden tisztségéről. Mi lenne, ha példát venne róla minden hazáját és Európát vesztébe sodró politikus? Ha meghallaná a nép hangját a Merkel–Juncker–Schulz trió és eltűnne a színről?

Mindösszesen 90 ezer első osztályos gyermek kezdi meg az iskolát ősszel. Nem Budapesten, nem valamelyik megyében, hanem az egész országban. Összehasonlításul tavaly több mint 77 ezer fiatal érettségizett és 53 ezren jutottak be főiskolára vagy egyetemre. Képzeljük el, hogy amikor a most iskolakezdők 18 évesek lesznek, akkor a 90 ezerből hányan érettségiznek. Legyünk optimisták és tételezzük fel, hogy 12 év múlva a köznevelési adatok javulnak és az iskolások fele eljut az érettségiig (ma átlagosan a harmada, negyede). Akkor is mindössze nagyjából 45 ezer fiatal érettségizik és feltehetőleg kevesebb, mint 30 ezer jut be a felsőoktatásba.

Gyurcsány és Vona összefogásából egy „új ember” jön létre, a GYURCSÁVO. Ha ez lehetséges, akkor minden lehetséges. Lassan mondjuk, hogy a jobbikosok is megértsék. A DK-s GYURCSÁVO Kaposváron várakozó álláspontra helyezkedett. Azt mondta, meg akarja várni, mi történik a pártok kongresszusán. Az MSZP négy különböző karakterű elnökjelöltjéről szólva azt sejtette, hogy neki már megvan a favoritja. Az MSZP-s GYURCSÁVO Molnár Gyula lehet, aki már az első elnökjelölti megszólalásában sietett leszögezni a Demokratikus Koalícióhoz való közeledés szükségességét. A volt XI. kerületi polgármester a Magyar Nemzettől kezdve minden lehetséges fórumon elmondta, hogy mennyire szeretné legalább a vasárnapi asztalhoz leültetni a baloldali párt családtagjait. (?) Gyurcsány is világossá tette, neki sem mindegy, ki vezeti az MSZP-t.