Ez a szó nem azt jelenti, hogy a hazardőrként megnevezett személy kockáztat, hanem hogy esztelenül kockáztat, csekély valószínűségű nyereséggel, nagyon nagy veszteség lehetőségével. Gyurcsány a típusos hazardőr, regnálása alatt a forintot gyakorlatilag azok a piaci szereplők mentették meg a teljes összeomlástól, akiknek kiárusította a maradék országot. Kivéreztetett, rekordösszegű költségvetési hiányt felhalmozó, és lehetetlen helyzetbe kormányozott országot vett át saját magától 2006 nyarán. Ez volt a „rendszer nem váltás” utáni hetedik kormány. Ennek a kormánynak a feje mondta volt: Hazudtunk reggel délben meg este, átvertünk mindenkit, akit lehetett, nem kormányoztunk. A nem kormányzó, helyette hazudozó kormányfőből, az MSZP-ből, valamint a néhai Horn Gyula nyakára már 1994-ben ráülő „szövetségesből” állt össze ez a kormány.

Szigetvári Viktor beszédét 12-en hallgatták vasárnap, a budapesti Szabadság téren. Ebbe a számba beleértendők az újságírók is. Magyarország európai uniós csatlakozását így ünnepelte az Együtt, mint a párt elnöke mondta, azért mert az ország tizenkét éve ezen a napon csatlakozott a közösséghez. Bajnai utódja lett az Együtt elnöke, diplomáját állítólag politikaelmélet szakon szerezte. Ezért lett ő a pártelnök.

Újraválasztotta Kunhalmi Ágnest a budapesti MSZP. Az elnök asszonyt 2005-ben jogerősen pénzbüntetésre ítélték közokirat-hamisításért. Kunhalmi Ágnesről nem csak ez a hamisítási ügy ugrik be a politika iránt érdeklődőnek, hanem még egy másik is, hogy hazudott az iskolai végzettségéről. Úgy tüntette fel magát az MSZP honlapján, hogy van diplomája. De nem volt. A diploma megszerzése nyelvvizsgához kötött, s sokáig nem volt képes azt megszerezni. Csodálkozhatunk, mi a fenének kell ilyen esetekben is hazudozni. Miért nem mondja meg, sajnos nem sikerült. Valószínűleg ez olyan, mint a kleptománia. A kényszeres hazudozás is kóreset. Na bumm, mondhatná az ember, nem egészséges, mit tegyen. A probléma csupán annyi, hogy az ország vezetésére áhítozik.

A kisvasút maga a lokálpatriotizmus, ami a globalisták számára maga az üldözendő gondolat. Mennyi munkát fektettek be, milyen attraktívan pusztítottak mindent, ami érték, és mégis kudarcot vallottak. Hiába, nem tudják kitörölni a szülőföld fontosságának gondolatát egy normális ember fejéből szívéből.

1961.

A forradalom és szabadságharc kitörésének 5. éves évfordulójára a hatalom demonstratív megtorlásokat tervezett. A miheztartás végett, egy csillagtalan februári éjszakán közel 400 budapesti lakásban tartott házkutatást a rendőrség. S ezzel a házkutatás dömpinggel az egyházi perek „reneszánsza” kezdődött el. Mivel az eltelt öt év alatt az 1956 utáni megtorlás legnagyobb perei már lezajlottak, az állambiztonság újabb pereket kreált. A BM II. Főcsoportfőnökség 5. osztályának vezetésével, „Fekete Hollók” fedőnéven átfogó támadást indítottak a „klerikális reakció” ellen. A házkutatásokat követő délelőtt Kállai Gyula, a minisztertanács első elnökhelyettese a katolikus püspöki karral tartott megbeszélésén bejelentette, hogy az államvédelmi szervek államellenes összeesküvés vádjával számos egyházi személyt tartóztattak le. Kállai felszólította a katolikus egyház vezetőit, hogy „vizsgálják meg saját soraikat, és az esetleges bűnösöket rekesszék ki”. A „számos egyházi személy” megállapítás Kállai részéről kicsinyítés, ugyanis 1961. február 5-éről 6-ra virradóra rendezett házkutatások „eredményeként” nem kevesebb, mint 456 egyházi vagy egyházakhoz köthető személy letartóztatását jelentette konkrétan.

A létünkbe. A sommás és talán túl korainak, kissé leegyszerűsítőnek tűnő kijelentés indoklásra szorul. Kezdjük két példával. A kedves ügyfél szorgalmasan nézi a híradót és megtudja belőle, hogy az iparfejlesztés a kormányzat egyik legfontosabb terve. Majd ellátogat pénzintézetéhez, hogy ő bizony ipart szeretne fejleszteni, csinálna egy üzemet, van piaca, van tapasztalata, el tudja adni a terméket. Pénz kellene, tudomása szerint erre van a bank.

Tulajdonképpen csodálom Vona Gábort. A jó múltkorában ugyanabban a játszóházban üldögéltünk. Elnéztem az élőpálma-dekoráció mögött szerényen meghúzódó Vonát, miközben a lehető legátlagosabb játszóházi szülőként nézegette a telefonját. Hogyan vezethet ez a láthatóan szorongó mélyátlag egy pártot? Aztán elszégyelltem magam. Hiszen ez a modern demokrácia, az Ortega y Gasset által megírt társadalom lényege, mely tömegdemokrácia éppen most mutatja a mély válság jeleit tőlünk nyugatra.

Magyarország a nagy döntetlen korszakának végóráiban szép csendesen a kettős függés állapotába került. Míg régebben csak egy moszkvai húskampóra volt felcsapva, mint egy rosszul darabolt oldalas, most már egy sokkal jobb idomú New York-ira is fel van függesztve. Fejtől is, lábtól is. Így kétségkívül könnyebb a létezés. Majd már még ficánkolódni is lehet. De a felfüggesztés azért felfüggesztés, és a kettős függés kettős függés. Ennek a kettős függésnek illusztrációja volt a magyar pártfőtitkár-miniszterelnök nemrégen lezajlott amerikai bemutatkozó körutazása, lejelentkezése az amerikai elnöknél. Ezt az a politikus tette meg, akinek eddigi pályafutása során már volt egy-két megállapítása az „amerikai imperializmus”-ról, a „finánctőke mohóságá”-ról, ám most mégis fontosnak tartotta, hogy a Világbank ápolt fogsora rávillanjon. Mi következik ebből a kettős függésből? Természetesen az, hogy két parancsot kell teljesíteni. Ezek a parancsok hol egybevágnak, hol ellentmondanak egymásnak. Naiv elképzelés és leegyszerűsítés az, hogy Moszkva a szocializmust és parancsuralmat, az Egyesült Államok pedig a demokráciát sugározza Magyarországra. Természetesen ezt is, azt is, mind a két részről, de ezenfelül még sok mást is, aminek a magyar nem csak hasznát látja.

Vona lemaradt. Mikor meglátta az ATV-ben Novákot, ideges lett. Mi van, hogyhogy nem ő az elsőnek nyilatkozó? Kapkodni kezdett. Toroczkai Laci után szaladgált, aki visszakézből vágta szájon, miközben beszólt neki, tudod az első pofon a legnagyobb, a többit szép lassan megszokod! A tanácsadókat hívogatta, mit lépjen erre? Nem kapott választ. A határozottan intézkedő pártvezér imidzsét a nagy sietségben otthon felejtette. Így csak megvert kiskutyaként pitizhetett Kálmán Olgának. Kutyatekintetét esedezve emelte a dominára: kérem, ne bántson! Olga megfelelően enyhe volt, no nem Vona miatt, őt lenézi. Hanem a gazdinak, aki beparancsolta Vonát a „magas ítélőszék” elé, annak az akarata előtt hajolt meg a sokat látott, általában a kihallgató tiszt modorában kérdező „tévés személyiség”.