Otto Skorzeny, a náci Waffen SS Adolf Hitler kedvenceként számon tartott alezredese, Benito Mussolini kommandós kiszabadítója és Horthy Miklós fiának elrablója, a hatvanas évek elején az izraeli hírszerzésnek, a Moszadnak dolgozott – állította a Háárec című izraeli újság névtelenül nyilatkozó, a szervezet történetét ismerő forrásokra hivatkozva.

A tartalomból:

2016 AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC EMLÉKÉVE

Csurka István: Október

A történelem egyetlen forradalmát sem lehet megismételni. Akadnak ugyan esetek, különösen Európa XVIII-XIX. és XX. századi nagy átrendeződéseiben, amikor egyik-másik forradalom egy előzőre vezeti vissza magát, abból merít magának eszmét és abból vesz lendületet, ezek azonban rendszerint csak a forradalmat szellemileg vezető értelmiségiek hivatkozásai. ‘56-ban a Petőfi-szobornál Batsányi versét szavalta Sinkovits Imre: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek.” A vers a magyarjakobinus mozgalom, a magyar felvilágosodás szülötte és a Nagy Francia Forradalomra irányítja rá a tekintetet. 1848-ban Petőfi is a „forradalmak történetét” olvassa, és ő is összeköti magát ezzel a forradalommal. Az 1956-ban a pesti utcákra tódult tömeg a Bem-szobor előtt már egy szabadságharccal szembenézve állta körül a legendás lengyelt, és az akkor már mozgó Varsóra is utalt, és a Petőfi előtti, elsőnek való tisztelgésével magától értetődően kötötte össze magát a magyar március 15-ével és ‘48-cal, amely már össze volt kapcsolva a „szabadság egyenlőség, testvériség” 1789-es Párizsával.

A múlt héten a Meglepő szövetség című írásom ezzel fejeződött be: az elkövetkező évtizedben a terrorizmus világméretűvé válik és soha nem látott intenzitású lesz. Ha nem következik be gyökeres változás, akkor lényegében sehol, senki sem lesz biztonságban, miközben felsejlik a világháború réme.

Mi őszintén fájlaljuk, hogy Pukli Kossuth-díj nélkül kénytelen tengetni életét. De ami késik, az ugyebár nem múlik, lehet, hogy a díjakat odadobáló ítészeink toleranciában odáig jutnak, hogy Juhász, Pilz, Sándor Mária, Pukli Pisti követi Nemes Lászlót, a Saul fia rendezőjét és Röhrig Gézát, a film főszereplőjét a Kossuth-díjasok sorában. Ezt azért tartjuk elképzelhetőnek, mert valószínűleg Nemes és Röhrig a kormánybuktató célzattal toborzott Orbán takarodj, valamint Mocskos Fidesz forgatókönyv alapján kivitelezett összejövetelen jól összemelegedett Pukliékkal.

Szöget ütött a fejünkbe, hogy a külföldről is szervezett és támogatott gyűlöletkommandó élére miért nem a hatalom visszaszerzésében utazó Gyurcsányt, esetleg a százfelé szaporodó volt MSZP–SZDSZ ága-bogaként továbbélő szervezetek élén álló pártvezérkéket, vagy Vonát, a jobboldal kaméleonjaként leszerepelt lózunghuszárt állították?

Az ötvenhat utáni tisztogatás a 45 utánira épült. Két ilyen nagy kiseprése a tehetségeseknek, a szakértelemmel bíróknak, a hivatottaknak rövid egymásutánban minden nemzet számára életveszélyt jelent, a magyarság esetében ezt még súlyosbítja a trianoni csonkítás, amelyből a játéktér összeszűkülése folytán kenyérharc, kishitűség, megalázódás és egy szép nagy birodalom öntudata után egy kényszerlétezés nyomorúsága keletkezett. Ez sok.

Bent a kistarcsai táborban örökösen interjúvoltuk egymást. Ezekből a beszélgetésekből raktam össze Kádárék módszerét. A korai internálásoknak, tehát az 57-ben foganatosított letartóztatásoknak nagy része hasonló okból történt. Valahol, egy munkahelyen, egy községben, egy városrészben szava volt az illetőnek, jóformán nem is a személyét, hanem a nézeteit, a tartását, az esetlegesen ellenállásra buzdító akaratát vonták ki a forgalomból. Könnyű volt őt megtalálni: korábban a forradalmi bizottság elnöke, vezetője vagy tekintélyes tagja volt, szerették. Ez volt a legnagyobb baj. Sorsa részben attól függött, hogy miként viselkedik az a közösség, amelyből kivették. Ha elcsendesült és jómaga is összeroppant, vagy el tudta hitetni, hogy ő csak megtévesztett, kiengedték.

Az ötvenöt éve, 1961. április 11-én kezdődő Eichmann-per szem és fültanúja volt Hannah Arendt. A Jeruzsálemben lefolytatott per és annak előzménye, a per körüli törvénytelenségek éppen neki köszönhetően közismertek, ugyanis könyvet írt róla. Könyvében a zsidó vezetők saját népük szétzúzásában betöltött szerepéről szóló fejezete kétségkívül az egész történet legsötétebb része a zsidók számára. A zsidó szervezetek és a náci hatóságok együttműködésének a feltárása a XX. század szégyenteljes, szomorú valósága. Nem csoda, hogy könyve nem nyerte el a zsidók tetszését.

A Klik nem működött jól. A tanárok, nem egyszer, jogosan háborogtak. Háborgásukat azért enyhítette, hogy régen látott mértékben nőtt a fizetésük. A háborgás tényéből mégis sikerült politikai tőkét kovácsolni, kormányellenes hangulatot szítani. Na nem nagyon, de azért hallhatóan. A kormány az egyetlen helyes megoldást választotta, bejelentette, hogy átszervezi, megszünteti a Kliket.

Óriási jelentősége van annak, hogy a Fidesz és elsősorban Orbán Viktor ötvözni tudta a nemzeti radikalizmus gondolatait az Európában engedélyezett és uralmon lévő középutasság, a kereszténydemokrácia fogalmaival. Nyilvánvalóan felismerte, hogy a magyarság megmaradásához szükséges megtartó nemzeti öntudatot, éltető nacionalizmust csak gondosan körültapasztva lehet a liberális hegemónia világában és Európájában az asztalra tenni. Végeredményben ugyanezt művelik ma más nemzetek, illetve más nemzetek hasonló vezetői ezen a földrészen. Hozzánk legközelebb a lengyelek. Orbán ezzel a kétmerítésű politikai magatartásával, nemzeti sorskérdések szükségesen radikális megoldásaira nyitott pártépítésével, és ugyanakkor az uralkodó és nagyhatalmi politikák által is elfogadott liberáliskodással egy védett középosztályi és egyre bővebben népi, plebejus várat épített fel. Ezt a magyar építményt most a mesterségesen és kahal-szívóssággal szított átkok, szidalmak, lekicsinylések felhői, ebből következően némi bizalmatlanság, és mint az önkormányzati választások eredménye mutatja, bizalom, reménykedés és tisztelet felhői ölelik körül.