„Ragaszkodunk nemzeti hagyományainkhoz:

a) Méltóképpen ünnepeljük meg március 15-ét, október 6-át és István király napját.

b) Hunyadi világraszóló nándorfehérvári győzelmének emlékezetére újra szólaljon meg a Magyar Rádióban a déli harangszó.

c) Legyen újra nemzeti jelvényünk a Kossuth-címer.”

(A Szegedi Pedagógiai Főiskola MEFESZ szervezetének megalakulásakor, 1956. október 17-én elfogadott programjából.)

Fiatalok, akik nélkül nem lett volna sem 1848, sem 1956. A magyar szabadságért való önfeláldozásukkal példák a mai tizen- és huszonéves korosztály előtt. „Rabok tovább nem leszünk!”, „Bem apó és Kossuth népe, menjünk együtt, kéz a kézbe!”, „Kossuth címert akarunk!” Ahogy ’56 forradalmárai ’48-as jelszavakat skandáltak, úgy mi is táplálkozhatunk a pesti srácok és a márciusi ifjak szellemiségéből.

A félrecsúsztatott rendszerváltásunkban minden együtt van benne: irányvétel a nemzeti összeomlásra, program a magyarság szándékos lefogyasztására, előkészület az idegen megszállásra, és az hogy egyáltalán erre sor kerülhetett, következménye ostoba tűrésünknek is. Ezeket a régi, hétpróbás Kádár-csáklyásokat már régen ki kellett volna iktatni.

A megszorító csomagjaikkal együtt, mely a Gyurcsány kormány megrendelésére készült. Amint azt már a múlt héten is megállapítottuk, ezt a megszorító csomagot azért dobták össze, hogy Gyurcsány azt mondhassa: ez túlságosan népnyúzó, én ezt nem vezetem be. De, persze, bevezeti, mint mondja, szükségből. Megint hazudik, persze. A szövetséges szakértőinek javaslata sem old meg semmit, kísérletet sem tesz a magyar állam és a társadalom adósságválságból való kiemelésére, csak magyar emberek, elsősorban nemzetfenntartó középrétegbeliek gyorsabb tönkretételét és a kasszáknak nagy terhet jelentő végzetes szegénységben élők és a nyugdíjasok gyors megritkítását akarja a mihamarabb elérni. A szakértőik dolgozatának alcíme ez lehetne: Fogyasszuk a magyart. A fő kifogásunk azonban erkölcsi. A szakértői szervezet élén Békesi László, Chikán Attila, Oszkó Péter és Lőrincz Lajos áll, a szakértői szövetség aláíró emberei, tisztelet a kevés kivételnek, a komprádor-burzsoázia jelképes alakjai, milliárdosok és ma is hat-hét milliós havi jövedelmet húzó meseautósok. Reformszövetségnek nevezik magukat. Nevetséges.

A német kancellár által a német köztelevízióban mondottakat és a magyar miniszterelnök Várkert-Bazárban tartott évértékelőjén elhangzottakat vetettük össze

Angela Merkel: „Jól ki van ez találva, és logikus is. Nem is kételkedik ebben a logikában senki, még Horst Seehofer is sok sikert kíván ehhez az úthoz. Sokkal jobban állunk, mint ahogy egyesek gondolják.”

Orbán Viktor: De ha itt segítünk, ide jönnek; ha ott segítünk, ott maradnak. Ennek belátása helyett Brüsszelből biztatni kezdték a világ szegényebb és szerencsétlenebb részén élőket, hogy jöjjenek Európába, és cseréljék fel saját életüket valami másra.

Angela Merkel: Nincs szükség irányváltásra, legfeljebb apróbb kiigazításokra.

Orbán Viktor: Ideje szembenézni a valósággal. Ideje különválogatni azt, ami van, és azt, amit szeretnénk, ha lenne. Ideje elengedni az illúziókat, a mégoly emelkedett elméleteket, az ideológiákat és a délibábos álmokat.

Hóman Bálint és Donáth György szobrának az ügye ismét megmutatta, mennyire torz világban élünk Magyarországon. Egy szabad országban a nemzet nem emlékezhet szabadon hőseire, példaképeire, a magyarság nagyjai közül sokan a mai napig tiltólistán vannak. A történelemnek csak bizonyos eseményeivel illik foglalkozni, a magyar múlt dicső és tragikus pillanatait feszegetni jó esetben csak nacionalizmus, természetesen a szó „pejoratív” értelmében.

Fejezzék be a pofázást a választási rendszer manipulatív átalakításáról, vagy adják vissza az elnyert önkormányzati mandátumot! Fejezzék be a pofázást az orbáni diktatúráról, a félelemről. Örüljenek!

A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy Lepsényi államtitkár vezetésével minisztériumok közötti bizottság jött létre a magyar fegyvergyártás újraindítására, mert a fegyvergyártás húzóágazat lehet. Aztán elindult a nyavalygás. Jöttek a hosszú elemző cikkek, melyekben megszólaltak a szakértők. A szakértők, akik már láttak közelről fegyvert, esetleg fogtak is a kezükben, lőttek is vele. Sőt mi több, írnak is róla. Aztán nyilatkoznak a haszonlesők, az ügyeskedők is. Nem lehet, nem jó, nem így.

Ezért több mint érthetetlen a France Inter rádiónak adott elnöki interjú, mely szerint Hollande kizáratná az Európai Unióból a szerinte szélsőséges jobboldali kormányokat

Francois Hollande francia elnök sajátos demokráciafelfogása szerint, amint a balliberálisokat végképp megutálja a nép, és nem akarja többé kormányon látni őket, akkor azzal az országgal szemben már nem irányadó a „demokrácia mint alapérték” tisztelete, hanem felül kell bírálni a választók akaratát. Ez esetben nem számít a nép, nem számít a demokrácia sem. Hollande a France Inter rádiónak adott interjúban vélte úgy, hogy büntetni kellene azokat az országokat, amelyekben a jobboldal választást nyerve kormányra jut. „Európa ilyen irányú fejlődését büntetni kell, esetükben fontolóra kell venni az Európai Unióból való kizárást is, annál is inkább, mert az Európai Uniónak minden szükséges jogi eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy kizárjon egy tagállamot”. Elismerte, hogy erre még nem volt precedens. Hollande az interjú során azt mondta, hogy: „Nem történhet meg, hogy Európa védőháló maradjon, ha egy országban sérül a média szabadsága és az emberi jogok”, szerinte az ilyen tagállamot egyszerűen ki kellene zárni.

Ma ellenzékben is a hatalom nagyobbik részének birtokosai: sajtó, gazdasági társaságok, bankok

Három jelképes erejű, ok-okozatilag össze ugyan nem függő, mégis nyilvánvalóan egy tőről fakadt esemény történt az elmúlt napokban. A magát immár demokratikusan baloldalként „tételező” – az idézőjel csak egy ártatlan magyartalanság, és mint ilyen, Lukács Györgyre hivatkozás – MSZP vezetői hevesen tiltakoztak a február 25-én megtartott kommunizmus áldozatai emléknapon az Országgyűlésben elhangzott Wittner Mária- és részben a Balázs Piri László-beszéd ellen. Ettől való elhatárolódásra szólították fel a köztársasági elnököt. Még csattogtak az elhatárolódást követelő vörös zászlók a tavasz eleji szélben, amikor a Mazsihisz kurátora, Benedek István Gábor kék-fehér izraeli zászlók alá hívta meg a Magyar Rádió elnöki székének várományosát, Marinovich Endrét, valamint a Rádió hangadó balliberális, volt kommunista vagy ma is SZDSZ-es és ma is vezető munkatársait. A cél Marinovich meggyúrása, megfenyegetése, de legalábbis elbizonytalanítása, és ebből következően saját pozícióik megőrzése volt. A harmadik találkozó Párizsban esett, illetve éppen hogy nem esett meg. A zámolyi romák ugyanis, akiknek a számláját most már nemcsak egy zámolyi gyilkosság, hanem valószínűleg egy áltemetés, Krasznai Ibolya kanadai halottnak nyilvánítása is terheli, nem engedték be a Bourbon-palotában tartott sajtótájékoztatójukra a Borsodból odaérkezett ellenromákat, hanem megelégedtek annak a kommunista francia nemzetgyűlési képviselőnek és zöld baltársának a társaságával, akik a sajtókonferenciát megrendezték számukra.

A Nagy Kázmér által 1364-ben alapított, 1400-tól teológiai fakultással is rendelkező krakkói Jagelló Egyetem kiemelkedő szerepet töltött be a magyar értelmiség képzésében. Jeles szerzők írásaiból egyértelműen kiderül, hogy a nagy múltú univerzitás létrejöttétől 1558-ig (a magyar bursa fennállásáig) mintegy négyezer magyarországi hallgató látogatta az egyetem karait. Köztük észak-magyarországi, erdélyi, hódoltsági, sőt horvátországi diákokat is találunk, akik – a fenti időszakban – az egyetemre beiratkozott hallgatók 18-20 százalékát tették ki. A XV. században a krakkói egyetemen tanult magyarok közül 390-en szereztek bakkalaureátusi titulust, 79-en pedig a magiszteri vizsgát is eredményesen tették le. Figyelemre méltó, hogy 1491-ben a felavatott tíz magiszterből hét magyar származású volt.