A legutóbbi helyi választások eredményei azt mutatják, hogy Angela Merkel támogatottsága megfogyatkozott, egyre több német mozgósítható a multikulturalizmust és a mértéktelen liberalizmust hangoztatók ellen. Egy német műszaki értelmiségi körhöz kapcsolható elemző szerint Németországban is jelentkezik az európai trend, melynek lényege, hogy a migrációs válság miatt a választók, ha a kormány nem mutat kellően határozott fellépést és nem hajlandó leállítani a bevándorlást, akár egyik évről a másikra, a semmiből előtűnve is kormányra juttathat egy radikálisabb jobboldali pártot.

Ha nem változtat az MSZP, és ilyen ötlettelen marad a pártvezetés, veszít 2018-ban, szólt Szanyi, és döntött. Le akarja váltani Tóbiást, ezért indul a pártelnöki posztért. Június végén tartja tisztújító kongresszusát az MSZP, és amennyiben állja szavát Szanyi (azért erre ne vegyünk mérget), Tóbiásnak egy kihívója biztosan lesz. Nem nagy dolog, de már 2012-ben Mesterházy Attila ellen is jelöltette magát. Az a lépése mondjuk, nem hozta meg a sikert, kb. 30 százalékot kapott. Dögös, győztes pártot ígér.

Az ezernyelvű, egyszívű (vagy inkább szívtelen) brigád honi tagjai a libertáriánusok saját énközpontúságuk szerint a haladó szelleműek, a magyar érdek ellen bármikor és bárkivel készek összeállni. Amikor a német nemzetiszocializmus nyögette Európa országait, akkor velük kollaboráltak, amikor ruszki csizma taposott rajtunk, annak nyalták a talpát, most mikor az Egyesült Államok hatalmi arroganciájának alárendeltjeként elképzelt Európai Egyesült Államok akaratát akarják ránk erőltetni, ők a demokrácia és a szabadság szavakat szöszögve-pöszögve, állnak az erőszaktevők pártjára. Hát nem bámulatos?

Hóman Bálint és Donáth György szobrának az ügye ismét megmutatta, mennyire torz világban élünk Magyarországon. Egy szabad országban a nemzet nem emlékezhet szabadon hőseire, példaképeire, a magyarság nagyjai közül sokan a mai napig tiltólistán vannak. A történelemnek csak bizonyos eseményeivel illik foglalkozni, a magyar múlt dicső és tragikus pillanatait feszegetni jó esetben csak nacionalizmus, természetesen a szó „pejoratív” értelmében. Ezt az önmagából kifordult világot csak mi magunk változtathatjuk meg. A Magyar Fórum ezért mozgalmat indít az 1956-os szabadságharc 60. évfordulója alkalmából: legyen minden magyar büszke 1956 hőseire! Célunk, hogy az emlékévben minél többekhez jusson el a forradalom lelkülete, üzenete, különösen a fiatalokhoz.

Izrael és Szaúd-Arábia összeborul. Az iszlám szélsőségesnek tekinthető, vahabita ágat képviselő szaúdi monarchia és a tulajdonképpen fundamentalista zsidó állam, Izrael kapcsolatának alapja a pénz és az Amerikához fűződő baráti viszony. Izrael a térség legerősebb katonai ereje, igaz haderejének alapja az amerikai finanszírozás és főleg a korlátlan hozzáférés az amerikai technológiához.

Bibó István személyéről, gondolatairól, műveiről jószerivel csak abban a harangzúgásban esett szó, amelyet halála hírére és végtisztessége alkalmából kondítottak meg az óbudai temetőben, valamint a magyar szellemi életben. Lélekharang-kíséretű eltemettetésben ma minden magyar állampolgár részesülhet, aki kiköti, hogy valamelyik nagy keresztény egyház szertartása szerint temessék el, s akinek a hozzátartozói tiszteletben is tartják ezt a végakaratát. A szellemi életben azonban csak kivételes esetben kondítják meg a harangokat. Bibó Istvánért megkondították. Abban a pillanatban, amikor kilehelte lelkét, szinte egy villámcikkanás világosságával döbbent rá a magyar értelmiség, hogy kit és mit veszített el – hogy egy pótolhatatlant veszített el.

55 éve választották a CSU elnökének

2015 őszén, születésének 100. évfordulójára felfrissítették Werner Biermann által írt életrajzi kötetét, díszkiadásban jelentették meg, melyben Franz Josef Strausst méltán a háború utáni történelem legszínesebb egyéniségeként mutatja be a szerző. Érdekes, de azért nem adja vissza a nagy formátumú ember valódi értékét. A politikus tudományos értékelése egy újabb kötetben még várat magára, ugyanis vitán felüli, hogy Franz Josef Strauss helye a német politikának olyan nagy alakja mellett van, mint Konrád Adenauer. A könyv családi és baráti visszaemlékezések, levéltári anyagok, naplórészletek közlésétől színes, könnyen olvasható, szórakoztató, de figyelemre méltó benne még a német társadalom ún. népi liftje, amely tökéletesen működik, tehát hogy nem kiválasztott származási kasztok privilégiuma az ország vezetése, hanem mélyebbről is vezet út felfelé, hiszen egy hentes fia, tehetségénél fogva, szinte Bajorország koronázatlan királyává lehetett.

Hol van az előírva, hogy az indiánok kiirtóit, az őshonos kisebbségek lemészárlóit és elüldözőit, meg a nemzetközi spekulánsokat kötelező dicsérnünk, mást pedig tilos? Hol van az előírva, hogy az egyik faji alapon való kiirtás, mint olyan, feledhető, a másik pedig nem. Hol van az előírva, hogy az egyik ország osztály alapon kirekesztő eszméjét szolgáló apa fiait, lányait, menyeit, vejeit, unokáit csak dicsérni lehet, mást pedig tilos? Ha Pukli ávós nagypapáját kell megvédje a libertáriánus sajtó, kivont karddal küzd.

Az EU–Törökország csúcson Orbán Viktor politikája diadalmaskodott. Magyarország idejekorán végrehajtott lépéseivel megakadályozta a migránshelyzet eszkalálódását déli határainkon. A kerítés – vagy szebben technikai határzár – gondolatát Orbán Viktor személyesen verte át a magyar közigazgatáson. Ezért akkor komoly támadások érték, de néhány hónap alatt kiderült, hogy a legkritikusabb országok maguk is kénytelenek voltak hasonló eszközökhöz nyúlni.