Zárug Péter Farkas Leviatán ébredése, avagy illiberális-e a magyar demokrácia? című munkája a könyvhéten jelent meg. Mivel Zárug Péterhez több mint évtizedes, mondhatni baráti viszony fűz, így nagy érdeklődéssel olvastam korábbi, a 2010–2012 közötti időszakot feldolgozó munkájának folytatását, mely lényegében a mai napig elemzi az Orbán Viktor által létrehozott rendszer természetét, szigorúan politológiai megközelítésből. Az elemzés tisztességes munka, megfelelő hivatkozással, differenciált véleményalkotással és tényanyaggal. Azonban lényegében a kiindulási pontnál tévútra fut, ezért sok ponton nem értek vele egyet. Mégis érdemes a megismerésre és a vitára.

Zárug elemzésének lényegi alapja a következő, igaz, ez csak a könyv közepén jelenik meg, mivel az első rész a korábbi munkát tartalmazza, melyre az elemzés támaszkodik.

2014 nyarán Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében a Fareed Zakaria által a ’90-es évek végén meghatározott illiberális állam építését hirdette meg, ezzel tulajdonképpen szakítani akart a nyugati típusú demokratikus berendezkedéssel. Ez bizonyos területeken sikerült is.

Zárug ezeket a területeket veszi végig. A pártpretorianizmusnak nevezett jelenséget vizsgálja, mely a Fidesz választókerületi elnökein keresztül közvetlen irányítást biztosít a miniszterelnöknek a közigazgatás, az önkormányzatok, sőt a gazdaság legkisebb ügyeihez is, valamint a pártkatonákkal feltöltött közszférát, mely sok esetben a minőségi követelmények helyett a pártkötődésre koncentrált. Ehhez adódik a Zárug által hiperaktivizmusnak nevezett jelenség, mely magában foglalja a rendkívül gyors, a hagyományos demokratikus vitafórumokat kikapcsoló, vagy formálissá tevő törvénykezést, illetve bizonyos demokratikus alapintézmények formálissá tételét, valamint a döntések csak azért is végig erőltetését.

Ezeken keresztül Zárug a hobbesi értelemben vett Leviatán, az állampolgárok lényegében önkéntes felhatalmazásával, szabadságjogaik részleges vagy teljes lemondásával létrejövő, mindenben önállóan cselekvő hatalom felemelkedését látja, és ezt a folyamatot károsnak, elvetendőnek minősíti, sőt kijelenti, hogy ilyen értelmű felhatalmazást a kormány senkitől sem kapott.

– a Bilderberg csoport –

A Bilderberg csoport idén is összeült. Most Ausztriában, az Innsbrucktól észak-nyugatra található síparadicsomban, Telfs-Buchenben tartották az összejövetelt. A megdöbbentően szigorú biztonsági intézkedések mellett tartott négy napos konferencia résztvevői hagyományosan a világ legbefolyásosabb politikusai, gazdasági vezetői, titkosszolgálati emberei és társadalmi szervezeti közül kerülnek ki. Hogy pontosan kik, kit és miért hívnak meg a találkozóra, ki fogadja el a meghívást és ki utasítja vissza, azt nem tudhatjuk. Ugyanis a találkozót teljes titoktartás övezi. Felvételek vagy jegyzőkönyv nem készül a találkozón és az sem tudható, hogy miről beszélnek a világ legbefolyásosabb emberei.

Magyarok! Szerfölött kockázatos dolog egy elégedetlenségtől feszülő országban utcára vinni az embereket, amikor tudván tudjuk, hogy bőségesen vannak még ebben a társadalomban olyan erők, amelyek a „minél rosszabb, nekünk annál jobb” elvén állnak, és mindenáron fel akarják borítani azt a nehezen kivívott stabilitást, amelyet nemcsak ez a kormány, a mi kormányunk teremtett meg, hanem mi magunk, a mi áldozatkészségünk, a mi mindennapi munkánk. És mi most mégis itt vagyunk, tüntetünk.

Vajon miért vállaltuk ezt a kockázatot és az ezzel járó felelősséget? Röviden válaszolhatok: azért, mert a hallgatás, a mozdulatlanság még súlyosabb következményekkel járna. Most már nem lehet kivárni. Most, ezekben a hónapokban évtizedekre eldől a magyarság sorsa. Ha a magyarság a rendszerváltozás második évében sem tud szabad sajtót teremteni magának, akkor elbukik. Megsemmisül minden, amiért annyit áldoztunk! Senki nem legyinthet rá arra a tényre, hogy ezt a tüntetést ’56 forradalmának és szabadságharcának azok a hősei kezdeményezték, akik valamilyen isteni szerencse révén életben maradtak, noha amikor harcolni kellett, nem haboztak életüket is odaadni a szabadságért.

Lám, egy korszak jelképes lezárása már megint egy temetés. És micsoda temetés! Mennyi gonoszság, mennyi elvetemültség került elő a mélyre ásott gödrökből, micsoda szégyen és micsoda döbbenet. Az ember elirtózik a gondolattól is, hogy végigélte, végighallgatta és végigszenvedte ezt a gyalázatot. Résztvevők voltunk, bűnösök és áldozatok. Most, a gyász pompás óráiban csak egyetlen fogalmunk lehet: a megtisztulásé.

De Nagy Imrének és mártírtársainak jelképes temetése nemcsak temetés, hanem elsősorban politikai demonstráció, össznemzeti önfelmutatás. Helyesen állapítja meg a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, hogy egy egész „romlott és bűnös korszakot” kell elföldelnünk ezen a napon. Így van, sőt még ennél is több ez az ünnepély: az igazság napja. Ennélfogva az újrakezdésé is. Nemcsak az elmúlt bűnös korszakot kell tehát a föld alá helyeznünk ezen a napon, hanem a magyar megújulás és életakarat fiatal jelvényeit és szentségeit is fel kell mutatnunk ezen a halállal eljegyzett napon. És ez hatalmas felelősség.

A jéghegynek ütköző Titanic zenekara az elsüllyeszthetetlenként reklámozott hajó fedélzetén az utolsó pillanatig játszott.

Hittek a hazugságnak, mind odavesztek.

A hajótársaság tulajdonos főnöke, az acélkolosszus kitalálója és finanszírozója bizonyos Ismay úr, aki az elsüllyeszthetetlen hajóról szóló propagandát is fizette, megmenekült.

A harmadosztályon utazók elől elzárták a menekülési útvonalakat, a nagypénzűek, köztük az ötlet és pénzember J. B. Ismay elsőnek hagyta el a süllyedő acélkolosszust. A 2200 utas hetven százaléka a jeges Atlanti óceán fenekén végezte be, nekik nem jutott mentőcsónak. Érdekes, hogy Morgan Robertson tizennégy évvel a hírhedt hajókatasztrófa előtt 1898-ban kiadott művében egy Titan nevű óceánjáró történetét meséli el, amit a világ legnagyobb hajójaként, és elsüllyeszthetetlenként hirdetnek, és első útján, egy áprilisi éjszakán az Atlanti-óceán északi részén, négyszáz mérföldre Új-Fundland partjaitól jéghegynek ütközik, elsüllyed, és utasainak fele a tengerbe vész. Az író hátborzongató pontossággal írta le a másfél évtized múlva bekövetkező katasztrófa részleteit.

A Titanic a huszadik század egyik legnagyobb hatású metaforája, mert mint annyi más XX. századi hazugság ez is lelepleződött. A rabló kapitalizmus kampányfogása volt a Titanic sérthetetlensége, hogy elsüllyeszthetetlen. De elsüllyedt. Megtörtént a megtörténhetetlen.

A Titanic katasztrófája a mégolyan hatásosan dolgozó propagandagépezet segítségével felépített illúziók tarthatatlanságára utal. Ha hazugság helyett – ahogy ma mondjuk – a projektbe beleprogramozták volna a nem várt következményeket, akkor fel lehetett volna készülni. Elkerülni nem lehetett (hiszen bekövetkezett), de az emberáldozat minimalizálható lett volna.

Miért nehéz Magyarországon és miért könnyebb Németországban? Miért működnek a német vállalkozások és miért vegetálnak a magyarok?

Ezekre a kérdésekre hosszas történelmi, szociológiai, kulturális, geopolitikai, gazdasági és ki tudja még hány szempontú választ lehet adni. Okok és okozatok millióit nevezhetjük meg.

Most mindösszesen két szempontot, két egyszerű átlagember-szempontot szeretnék felvillantani.

Az egyik szempont egy napról napra élő, tulajdonképpen illegális magyar vállalkozás, a másik egy napról napra élő, tulajdonképpen illegális német vállalkozás története. Mindkettőt magyarok viszik. Nézzük az elsőt.

Feltétel Nélküli Alapjövedelem rendszert vezetne be az új finn kormány, legalábbis ezt ígéri a múlt hónapban nyilvánosságra hozott kormányprogramban.

A juttatást promotáló belga oldal szerint még csak egyetlen mondat van erről a kezdeményezésről a finn kormányprogramban, a vállalás címe: Alapjövedelem-kísérlet megvalósítása. Részleteket nem közöltek, illetve az ütemezést sem hozták nyilvánosságra.

Így még nem tudni, ha a terv meg lesz valósítva, milyen összegben és milyen körülmények között gondolják megvalósítani. A legnagyobb kormánypárt, a finn miniszterelnök pártja támogatná, a többi kormánypárt viszont nem nyilvánult még meg a kérdésben.

Európában több országban is érdeklődnek az alapjövedelem iránt, például a Podemos Spanyolországban és a D66 nevű párt Hollandiában. Ez az első eset, hogy egy európai kormány ilyen vállalást tett, és az első alapjövedelem-kísérlet lenne fejlett országban a hetvenes évek óta. Más országokban a közelmúltban már indítottak ilyen kísérleteket, például Indiában, Namíbiában és Brazíliában, és eddig pozitívak a tapasztalatok (nőtt a gazdasági teljesítmény, javultak az egészségügyi, lakhatási és más mutatók).

A mai magyar társadalom kultúrája egy vesztes, agonizálgató és ugyanakkor önkizsákmányoló és idegbeteg társadalom kultúrája, egy úgynevezett kvázikultúra. Ennek a kultúrának éppen az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy a maga kvázi mivoltában maga is besorol, s nem is az utolsó helyen, a társadalom betegségei közé. A kultúrának ez a kvázi mivolta fejezi ki leginkább a nemzet vesztes voltát, függetlenség- és szabadsághiányát. Mint a halálos beteg, akinek vannak jobb napjai, világosabb pillanatai, ez a kultúra is képes ragyogó teljesítményekre, kiállít magából értékes alkotásokat, de a kérdés nem ez, hanem az, hogy ez a kultúra milyen erővel fejezi ki, hatja át a társadalmat, és megadja-e a korszerű válaszokat. Egy egészséges nemzeti kultúrának sajátosnak és összetéveszthetetlennek kell lennie, saját kérdésekre saját válaszokat kell adnia. A mai magyar kultúra nem működik rendeltetésszerűen.

A szélhámos tempóérzékével, megfenyegeti a szocialistákat, hogy ha az általa diktált feltételeket nem teljesítik, kiszáll az ügyből. Egyre durvább szavakat használ. Fakó, hosszú szünetekkel szabdalt locsogásában stratégia nincs, inkább taktikai húzásokkal operál. Rekedtes hangon indított tényfeltáró vallomásba kezd a nekik dolgozó világgazdaság pénzbőségének kreatív felhasználásáról. Amikor az alkalmazott trükkök százairól beszél, széles gesztusok kíséretében teszi, jelezve, mind benne vannak, az egész szoci frakció, végül töredelmesen bevallja, hogy a kormányzásuk eredményeként Magyarország le lett írva. Majd kimondja a címbéli mondatot.

2006. május 26-án, Balatonőszödön tartották az MSZP képviselőcsoportjának alakuló ülését, amelyről a hangfelvétel készült. Lendvai Ildikó vezette az ülést, ő adta meg a szót a felszólalóknak. Gál J. Zoltán, Veres János, Horn Gyula, Kökény Mihály, Vitányi Iván elől Gyurcsány ellopta a show-t, ahogy mondani szokták. Ha már ez és így történt, mi tudomására hozzuk az európai unió döntéshozói számára azt a kétségbevonhatatlan tényt, hogy az az őszödi beszéd egy tipikus maffiás szerveződés donjának is dicsőségére vált volna. Mintha a zárt frakcióülésen egy maffia főnöke szólt volna a közpénzek, köztük az EU-s pénzek felhasználásával kapcsolatos pénzkezelési módszerekről, a bevetett trükkök százairól. A korrupciós ügyekben vizsgálódók figyelmét, amennyiben eddig elkerülte volna, felhívjuk arra a tényre, hogy ugyanaz az Altus tulajdonos és akkori miniszterelnök pártelnök tartotta meg tényfeltáró vallomással felérő hozzászólását azon a bizonyos május végi napon, 2006-ban, aki egy jelentős összegű megbízást nyert el 2014-ben az EU egyik pályázatán. Ennek a pályáztatási gyakorlatnak, ha a cinizmusától eltekintünk, van egy súlyos hibája, vagy szándékos, tudatos félrevezetés, vagy bűnös nemtörődömség érhető vele kapcsolatban tetten. Ezt osszák el maguk között a szerződő felek.